Nicola Yoon: Minden, ​minden

Nagyon ​ritka, de nagyon híres betegségben szenvedek. Gyakorlatilag az egész világra allergiás vagyok. Sosem lépek ki a házból. Már tizenhét éve. Csak anyu és az ápolónőm, Carla van itt velem.

Aztán egy napon egy költöztető cég teherautója áll meg a szomszéd ház előtt. Kinézek az ablakomon, és akkor meglátom őt. Magas, vékony, és csak feketét visel – fekete a pólója, a nadrágja, az edzőcipője, sőt még a kötött sapkája is, ami alól egyáltalán nem lóg ki a haja. Észreveszi, hogy őt figyelem, és megakad rajtam a tekintete. Csak nézzük egymást. Olly a neve.

Lehet, hogy nem lehet megjósolni a jövőt, de azért ezt-azt mégis meg lehet. Például nagyjából biztos vagyok benne, hogy bele fogok szeretni Ollyba. És szinte biztos, hogy annak katasztrófa lesz a vége.

Őszinte leszek veletek - ahogy mindig is szoktam. Alapvetően nem terveztem elolvasni ezt a könyvet. A film előtt nagyon kicsi rajongótáborral rendelkezett. Ami nem baj, nehogy félre értsetek! Akkor még talán érdekesnek is találtam és az egyszer- majd a távoli jövőben listámra fel is írtam. Aztán ahogy meglengették a hírt, hogy meg lesz filmesítve eszement módon elkezdték venni a molyok. Sokszor küzdöttünk vele az üzletben - sőt még ma is - hogy legyen belőle elegendő példány. Rengetegszer nem is lehetett kapni, míg meg nem jelent az új változata. Na, itt, elsőnek eldöntöttem, hogy nem, én ezt nem olvasom el. Túlságosan körbe van rajongva, és az én cinizmusommal nem hiszem, hogy kellő reakciót váltana ki belőlem. Nem tudom, mikor vagy egyáltalán mi hatására fordult meg bennem ez a gondolatmenet. Biztos köze volt hozzá, hogy németül is szeretnék olvasni, és ez tűnt a legjobb választásnak a kezdéshez, mert rengeteg ábra és rövidebb bejegyzés jellemzi.

De mindegy is: elolvastam. Hihetetlen mennyire jól tettem! Ettől az élménytől balgaság lett volna megfosztani magam!

Magyarországon kétféle borítóval is megjelent Nicola Yoon debütáló regénye. Az eredeti kék alapon, egyszerű felirat pár szívecskével tarkítva végtelenül aranyos volt. Az én tekintetemet nem vonzotta kellően, de elismerem, hogy azért nem is rettentett el. Egy könnyed történetre utal, amit meg is kapunk. Az új borító a filmes verzió. Itt már kicsit nagyobb játék volt, hiszen nem csak a filmből ragadtak ki egy nagyon szép pillanatot, hanem a könyv címét is körbevették mindenféle egyedi mintával. Ez egyszerűen gyönyörű lett! Az elején még nem így gondoltam, furcsa volt számomra a fiú mellkasára vetülő arc-árnykép, de elég hamar hozzá lehet szokni. Szerintem a második borító sokkal találóbb lett, mint az eredeti.

A címet sokáig nem tudtam hova rakni. Hiszen csak egy egyszerű szó, ugyan milyen utalással bírhatna? De csak kétszer rakták egymás után... csak nyomatékosítva van... magamban el is kezdtem játszani: minden, minden.... semmi, semmi... valami, valami... viccnek indult, de mégis segített már fülszöveg nélkül is megérteni. Minden benne van. Mindent kifejez.

A fülszöveg végtelenül aranyos. Ritka, hogy nem kívülállóként van megírva, így kicsit meg is lepődtem, hogy már belelátunk Madeline fejébe. Ez kifejezetten tetszetős dolog. Már az olvasás előtt közelebb hozza a főszereplőt, megismerjük azt a könnyed stílusát, amivel szemléli az ő kis világát. Első pillanattól kezdve szimpatikus.

A kezdő íróknak a legnehezebb megtalálni a saját hangjukat. Rájönniük, mik a hozzájuk közel álló elemek, hogyan építhetnék fel úgy a gondolataikat, hogy az egyedi legyen, de mégis őszinte. Vannak, akiknek ez elsőre sikerül, de akadnak olyanok is, akik sok-sok regényt megírnak, mire megtalálják a saját hangjukat. Nicola Yoon az első kategóriába tartozik. Az egyedi témaválasztás mellett nagyon jellegzetesen is ír. Nagyon jól megjeleníti, mi járhat egy nem átlagos tinédzser fejében.

Számomra nagyon megnyerő volt a könyv felépítése. Tetszettek a hosszabb-rövidebb fejezetek véletlenszerű váltakozása, a különböző megfigyelések és egyéb szokások, például a spoileres könyvértékelések, de legfőképp az illusztráció. Olyan érzést keltett, mintha Madeline naplóját tartottam volna a kezemben. Hiszen mit csinálhatna a négy fal között, mint  találékonyan megtalálni az önkifejezés sajátos útját? Annyira nagyon illik a személyiségéhez a vizuális gondolatkivetítés. Egyszerűen csodálatos. Vicces is, megalapozza a jó hangulatot és könnyen olvashatóvá teszi a regényt.

Ha nem is olvastuk el előre a fülszöveget, s nem is lapoztunk bele a könyvbe, akkor is az első gondolattól kezdve szimpatikussá válik a főszereplő, hiszen a regény első mozzanata a következő:

"Több könyvet olvastam már, mint te. Teljesen mindegy, mennyit olvastál, én még annál is többet, elhiheted. Bőven volt rá időm."

Egy moly számára mi ez, ha nem kihívás, és mellette egy jó barátság kezdete? Azonnal a szívembe zártam a kishölgyet. A fejemben kicsit úgy élt, mint Aranyhaj. Elzárva a világtól egy épületben, kíváncsian, vajon, mi lehet odakint. Csak éppen a modernkori változata, akinek a segítségére ott van az internet világa, ahonnan mindent megtudhat, amit szeretne, csak a fizikai megtapasztalás hiányzik. De amíg nem tudja, miből marad ki, addig nem is bánja.

Aztán jön a szőke herceg, aki jelen esetben egy feketébe öltözött srác, és minden megváltozik. Rengeteg olyan dolgot mutat be neki, ami miatt már nem elég a dolgokról olvasni. Kell a tapasztalat. 

Olly egy nagyon szerethető karakter. Aranyos, a maga bohókás módján. Ugyanakkor a személyiségéhez hozzá tartozik a családi körülmény is. De pont ettől válik erősebbé. S hogy a nehéz helyzetekben is képes mosolyogni.. többet mond el róla, minden szónál. 

A Minden, minden egy tipikus YA történet. Van egy aranyos főhősnőnk, és egy édes srácunk, akik között szerelem lobban fel. De emellett rengeteg olyan elemet tartalmaz, ami bármi, csak nem átlagos. Vegyük például Madeline gondját: a betegséget. Azért ez egy igen nagy probléma egy kapcsolatban, hogy körülbelül nem is találkozhatnak, érintésről meg szó sem lehet... De mégis képesek felülemelkedni rajta és megoldják. 

Számomra egy kicsit fura volt ez a szerelem, s nagyon örültem, mikor Olly ennek hangot is ad: hiszen az egy dolog, hogy ő Maddy-t választotta, de a lánynak igazából nem volt választása. Vagy ez a srác, vagy senki. Jó, hogy beleszeretett, hiszen az újdonságot, a változatosságot hozta el a számára. Nagyon boldog hangvételű iromány ez, de azért kíváncsi lennék, hogy hogyan tovább? Túléli a kapcsolatuk Maddy felfedezővágyát? Az újdonságok megtapasztalását? Vagy más emberre teszi őt? Mint látjátok, rengeteg kérdés maradt meg bennem. De ez talán jobb is így. Így hihetek abban, amiben szeretnék. Ez a kötet nem kíván folytatást. 

Sok helyen láttam, hogy nem tartják eléggé kiforrottnak a regényt. Szerintem így volt tökéletes, ahogy volt. Hiszen alapvetően E/1-ben lett elmesélve a történet. A kihagyott részletek titka abban rejlik, hogy vagy Maddy nem volt rá kíváncsi, vagy szimplán nem volt róla tudomása. Ki lehetett volna hozni többet is belőle? Igen. Szükség van rá? Nincs. Ez így van jól, ahogy van.

A lezárás is nagyon frappáns volt. Nem mondom, hogy nem lehet sejteni azért valamit, de szerintem a konkrét eseményt nem lehet kiszámolni. Becsapnak minket, olvasókat. Ritkán tud újat felmutatni egy YA regény, de a Minden, miden a kivételek táborát erősíti. Sok minden nyitott marad, de mint már mondtam, ennek így is kell lennie. 

Nem tudok szó nélkül elmenni az a bizonyos tetőpont mellett sem, mikor minden megváltozik. Nem fogok semmit elárulni, titeket is érjen akkora meglepetés, mint engem. De úgy érzem, hogy én képtelen lennék csak úgy megbocsátani egy ekkora hibát. Legyen annak bármi is a kiváltó oka. Úgy érzem, sosem tudnám helyretenni a kapcsolatomat azzal a bizonyos személlyel. S üdítően hatott, hogy Madeline sem bocsát meg egyik napról a másikra. Úgy reagált, mint bármelyik kamasz, nem úgy, mint egy könyv tökéletes főhősnője. 

A minden, mindent az igényesség jellemzi. Az üdítő változatosság. Az egyedi gondolatok. Nem mindennapi események és fordulatok. Érdemes adni neki egy esélyt, hiszen tökéletes kikapcsolódást nyújt. Kiszakítja az olvasót a jelen gondjaiból, s csodálatos helyekre ragadja magával. Megnevetteti egy nehéz nap után, hogy könnyű fejjel és lélekkel hajtsa álomra a fejét. Nicola Yoon nagy tehetséggel van megáldva. Azt hiszem most megyek, és megveszem a Nap is csillagot.

"– Szoktál azon gondolkodni, hogy milyen lenne az életed, ha megváltoztathatnál egy dolgot?"

"Minden egyes nap felkelsz, és tanulsz valami újat. Minden egyes napban megtalálod az örömöt. Minden egyes nap mosolyogsz rám."

"Olyanok vagyunk, mint a hópelyhek, egyediek és összetettek."

"Minden kockázatos. Ha nem csinálsz semmit, az is kockázatos. Te döntesz."

"Van, hogy a világ leleplezi magát előttünk. Egyedül vagyok a sötétedő télikertben. A késő délutáni nap fénye trapéz alakban vetül a padlóra. Látom, ahogy száll a por a levegőben – hófehér kristályként csillog a fényben. 

Egész világok léteznek úgy, hogy észre sem vesszük őket."

Kevin Hearne: Megátkozva

Atticus O’Sullivant nem izgatják túlságosan a boszorkányok. Most mégis arra készül, hogy egy mindkét fél számára előnyős, kölcsönös megnemtámadási egyezményt írjon alá velük, amikor napjaink arizónai Tempéjének boszorkánynépessége hirtelen megnégyszereződik. Ám az új lányok nem csak gonoszak, de a második világháború alatt meglehetősen sötét szerepet töltöttek be a németek oldalán.

Miközben egy bukott angyal a helyi középiskola diákjaira vadászik, és a bakkhánsnők vegasi hordája a városba özönlik, hogy ott terjessze az őket jellemző halálos romlást, és egy veszélyesen szexi, kelta tűzistennő Atticus kegyeit keresi, hősünknek ki kell vennie részét a boszorkányüldözésből. De varázskardja, a szomszédjától kölcsönzött gránátvető, valamint vámpír ügyvédje segítségével Atticus készen áll rá, hogy megtisztítsa a várost, és megmutassa a boszorkányos fehérnépeknek, hogy rossz druidával kukoricáztak.

No kérem szépen.... A Megátkozva a Vasdruida Krónikák második része. Az első rész értékelését nem rég láthattátok a blogomon, így lehet kicsit elcsodálkoztatok, hogyhogy már rávetettem magam a folytatásra? Hiszen legalább 2-3 hónap szokott eltelni két rész között, ha én nekifutok egy sorozatnak! Ennek két egyszerű indoka van. Az egyik, hogy az olvasási maratonra rövidebb könyveket kerestem, hogy tudjam teljesíteni az általam kitűzött limitet, a másik pedig, mert annyira megfogott Kevin Hearne világa.

Bár a borító nem éppen vonzó. Nem tudom, ez annyira nem sikeredett jóra. De ez már annyira nem befolyásolt, hisz az első rész megfogott.

Viszont a fülszövegbe nem voltam hajlandó beletekinteni. Az előző majdnem a teljes könyvet lelőtte, nem akartam előre minden lényeges és kevésbé lényeges dolgot megtudni. Most, az értékelés megkezdése előtt átfutottam rajta, és... Jól tettem! Nem értem, miért kellett szinte az egész könyvet belezsúfolni.... Értem én, hogy így hangzatosabb, látszik, hogy eseménydús lesz, de az előző részből erre már tudnánk következtetni... Szóval ha még nem tettétek, akkor inkább hanyagoljátok a fülszöveget. Higgyétek el, anélkül is tökéletesen élvezhető lesz! :)

Első gondolatom az volt, mikor letettem a könyvet, hogy van itt minden, mint a búcsúban! Alapvetően rengeteg, többféle boszorkány; az előző részből már ismert vérfarkasok és vámpírok; meglepően befogadóképes nyugdíjas néni; egy mára már boszorkánymentes druida növendék; egy nagyon okos kutya; különböző népek különböző hitvilágbeli istenei; s még rengeteg pokolbéli teremtmény, akik az előzményben sikeresen megszöktek. Azért ez egy elég jó alapfelállás, nem?  A természetfeletti lények ilyen sokszínű rétegét a Boriverzum óta nem láttam. S ha már itt tartunk... érzek valamiféle hasonlóságot a kettő között. Lehet, hogy történet szempontjából teljesen különböző, de aki szerette Gaura Ágnes sorozatát, az biztos maximálisan élvezni fogja Atticus történetét is. Már pedig én nagy rajongója vagyok.

E kötet egyik legnagyobb erőssége az írásstílusban rejlik. Hearne rendkívüli tehetséggel van megáldva. Ahogy leültem olvasni, azt vettem észre, hogy huss, csak úgy elszaladtak a lapok a kezeim között. Ha egyszer elmerülsz az istenek világában, nehéz onnan kimászni... főleg egyben, sérülés nélkül... Vigyázz, mert olvastatja magát. Csak úgy kezdj neki, ha tudod, hogy van elegendő időd legalább a feléig eljutni!

Emellett a már megszokott jó humort sem hagyja maga mögött - szerencsére. A rengeteg beszólás csak tarkította a történetet, a nevetségesebbnél nevetségesebb helyzetekről már nem is beszélve. Élvezhető volt, minden tekintetben.

De ezért érezhető egy kis középső könyv szindróma is. Lehet, hogy ez csak a számomra tűnt fel, más kevésbé érzi így.

A címből azért balga lettem volna nem sejteni, hogy ebben a részben a boszorkányok fognak előtérbe kerülni. A Megátkozva kifejezés azért eléggé előre vetíti ugyan mi fog ebben a részben történni. Mégis azt kell, hogy mondjam, valahogy nem erre a folytatásra számítottam. Kivételesen nem a pozitív értelembe véve. 

Valahogy úgy gondoltam, hogy ez a könyv szorosabban fog kötődni az előző részhez. Volt már elég kalamajka, amit meg kellene oldani, rengeteg nyitott kérdés a történet végén, amit lehetne folytatni, de ezek helyett az író behozott a történetbe egy olyan szálat, amire semmi utalás nem történt az előző részben. S igazából az egész melléktörténetté változik, hiszen lehet, hogy a továbbiakban nagyobb szerepet fog kapni, de olyan hipp-hopp jön Vuk érzésem volt. Ez az ideges boszorkány klános dolog... Volt már, nem kellett volna még egy, főleg úgy, hogy ahogy jön, úgy megy is. 

Viszont néhány esemény elengedhetetlen a továbbiakhoz, ami ebből a szituációból született, hogy új banda van a környéken. Látjátok, nem nagyon tudom megfogni, mi az, ami zavart. Röviden, magamat ismételve: kár, hogy mellékszál lett előtérbe hozva, nem a régieket vették fel.

S egy apró dolog van még, ami engem kicsit zavart: túl keveset kaptunk Oberonból. Az előző rész fénypontjai az ő gondolatai voltak, így sajnáltam, hogy legtöbbször ő csak ült és várt. Remélem, hogy a továbbiakban azért néha szaladgálhat is....

Ha egyet hátralépünk, és onnan tekintünk az események forgatagára, akkor egy rendkívül élvezhető regényt kapunk. Rengeteg poén van benne, amit kár lenne nem ismerni, illetve sokszor történnek olyan dolgok, amiket az olvasó biztosan jobban élvez, mint maga Atticus. Tetszik, hogy a folytatást már ebben a részben megadják, hisz egyértelmű, mi lesz a harmadik kötet középpontjában. Valami kerek, valami csillogó és mellette egy nem teljesen normális kalapácsos isten. No meg persze a fejlődő képes, örök gyerek druidánk a társaival. 

Remélem ott többet kapunk azokból a dolgokból, amiért az első részt úgy megkedveltük.

"Kiderült, hogy ha kinyírsz egy istent, hirtelen megugrik a népszerűségi indexed."

"Ha egyben akarsz maradni, ne ajánlj jutalomfalatkát a vérfarkasoknak! Megalázónak és méltatlannak tartják, ha ilyesmivel kínálják őket."

"− Nyitva van! Bevonszolhatod a pucér valagad! − Berontottam, és a fürdőszobában lekaptam egy törülközőt a tartóról, amit a derekam köré csavarhattam. 

− Most mit takargatod a virslidet?! Azt hittem, olyant mutatsz nekem, amit vasárnap meggyónhatok!"

"Tőlem ezután a világ is összedőlhet, de a napom hadd kezdődjön néhány harmonikus perccel, hogy eszembe juttassa, milyen békében élni."

"Olyan vagy, mint egy tavaszi virág ezen a borús, őszi napon, ezt hidd el nekem!"

J. K. Rowling: Legendás ​állatok és megfigyelésük

1926-ot írunk. Amikor az ifjú magizoológus, Göthe Salmander megérkezik New Yorkba, még csak nem is sejti, hogy az eseményeknek milyen különös láncolatát indítja el. Mágikus bőröndjéből ugyanis kiszökik néhány varázslény, akiknek üldözése közben ő és újdonsült barátai sokkal nagyobb veszedelmekkel is szembekerülnek, mint amekkorát egy szerelmes randalór vagy egy aranytól megrészegült orrontó furkász jelent. 

A Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola könyvtárának népszerű darabja, a Göthe Salmander által írt Legendás állatok és megfigyelésük adott ihletet J.K. Rowlingnak, a Harry Potter-könyvek szerzőjének e forgatókönyv megírásához. Rowling csodálatos világának rajongói lapról lapra élvezhetik az írónő megkapó humorát, varázsvilág-építő fantáziájának működését és mély, megértő szeretetét úgy a pálcaforgató, mint a varázstalan emberek iránt. 

Lebilincselő olvasmány és igazi kuriózum minden gyűjtő számára.

A Legendás lények és megfigyelésük forgatókönyvet szerintem senkinek nem kell bemutatnom. Mindenki Harry Potter rajongó első pillantásra beleszeret, hiszen csodálatos borítótervvel rendelkezik. Eszméletlen szép. Párom nagyon kevés könyvhöz szokott hozzászólni, de ezt még ő is rendesen megforgatta és dicsérte. Nagyon jó a színkombináció. A kék és arany együtt ad neki egyfajta tiszteletet. 

A fülszöveg meglepő, hiszen már itt kiderül, hogy nem sok köze lesz az előző kiadványhoz, de pont ettől lesz izgalmas, hiszen egy újabb kis szeletet kapunk a hőn szeretett világból.

Szóval itt van ez a csodás könyv, ezzel a szemet kápráztató borítóval. Képtelenség mellette elsétálni anélkül, hogy ne vessünk rá egy pillantást és ne simítsunk végig rajta. Engem is beszippantott már egész régen a J. K. Rowling által alkotott világ, így ezt a kötetet is meg kellett szereznem, függetlenül attól, hogy jó lett-e vagy nem. Mivel felidézi újra azt az érzést, mikor bármelyik Harry Potter részt olvastam vagy néztem... így már annyira rossz nem lehet.

S emellett úgy érzi a moly, hogy egy kis bepillantást nyerhet a Voldemort előtti időkbe is, mikor még más gonosz ellen kellett harcolni, és sokkal másabb volt a varázsvilág felállása, nem az eddig megismert. Mintha beültünk volna egy mágikus történelemórára. S pont ezért van szüksége minden rajongónak erre a kötetre. Mert szeretné magának érezni ezt a kis pluszt. 

Nem régiben olvastam az eredeti legendás állatok és megfigyelésük könyvet is. Tudjátok, azt a kisebb alakút, ami mostmár négyféle verzióban jelent meg. Nekem a barnás borítós van meg. Bevallom... halálra untam magam rajta. Annyira száraz, hogy az hihetetlen. Úgy álltam neki, hogy tisztában voltam vele, hogy egy tankönyvről beszélünk, de azt hittem lesz benne pár ábra, vagy valami, ami megszakítaná a monoton leírásokat. A Ron által beiktatott megjegyzések okoztak csak felüdülést. Így bátran kezdtem neki ennek a kötetnek, hisz ebben már történik is valami! 

Ugyanakkor minimálisan volt bennem egy félsz. Hiszen csak egy forgatókönyvről beszélünk. Ami azért nem adja vissza úgy a könyv jelentőségét, mint egy regény. Szerencsére nem csalódtam. Ha leültem olvasni, pár oldal alatt mindig beszippantott és egyáltalán nem zavart ez a fajta fogalmazás és látványvilág. Lehet, hogy más, mint amihez szokva voltam, de ez szinte felüdülésként ért.

De emellett biztos vagyok benne, hogy azért tudott ez a kötet ennyire megfogni, mert előtte láttam a filmet is, ami folyamatosan pörgött a fejemben, csak közben a szöveget én mondtam, és nem a karaktereket formázó színészek. Vajon a film nélkül is maradandó élmény lett volna? Nem hiszem. Egy forgatókönyv sosem arra van, hogy az olvasó kíváncsiságának eleget tegyen, hanem hogy azt előadva a néző elé vetítse a szerző elképzelését. Itt a színészeken van a hangsúly, nem magán az írón, hiszen rajtuk áll vagy bukik, hogy egy mű sikeres, ismert lesz-e.

Ha egy pillanatra kiszakadunk a szövegezésből, akkor észre vehetjük, hogy nem csak kívül, hanem belül is csodás látványt nyújt. Végig gazdagon van illusztrálva, ami miatt az olvasóban szintén egy kellemes érzés kezd el bizseregni. Hiszen érzi, hogy ezt a könyvet szerették elkészíteni, és sok időt is fektettek bele. Egyszerűen mesés. 

A másik nagy előny maga a szövegben rejlik. Mivel kevés információt ad át, azt is elég tömören megfogalmazva, jól széthúzva, hiszen minden megszólalás, helyzet, név új sorba kerül, így nagyon gyorsan lehet vele haladni. Lehet, hogy 300 oldalas, de elég egy vagy másfél óra, hogy kényelmesen a végére érjünk. Igazi utazós könyv. 

DE... és ez egy nagybetűs de.... attól független, hogy szinte mindenki örült az új résznek, ott marad egy kis érzés az emberben, aminek muszáj hangot adnia.... mert ez bizony egy hatalmas bőrlehúzás volt az író részéről. Harry Potter és a varázsvilág hatalmas siker lett. A mai nap is rengetegen veszik kézbe. Szinte minden család tulajdonában ott van a teljes sorozat. De ennyi. Nem mondanám, hogy lejárt az ideje, hiszen még mindig sikeres, de már közel sem annyira, mint régebben volt, mikor kijöttek a filmek. Ezt a világot, bármennyire is nehéz, de mostmár el kellene engedni. Szép volt, mindig itt lesz velünk. Mindig. De ezekkel a forgatókönyves dolgokkal nem ér el sokat. Lehet, hogy bevételt igen, hiszen minden rajongó megveszi, de egyre nagyobb lesz a tüske. Mert ha egy normális regényt ebből a világból már nem adnak ki, akkor ezeket a forgatókönyveket is hagyjuk már. Ez már tényleg csak arra van, hogy még több könyvet eladni, még egy kicsit megnyomni a sorozat népszerűségét. Amit sajnálok.

Alapvetően jó volt kicsit újra belekukkantani abba a világba, ami ennyire meghatározta gyerekek ezreinek az életét. Ahogy izgultunk Harry és Voldemort következő összecsapásán, úgy szurkoltunk Göthének is, hogy célba érjen: legyenek meg az elszökött állatai, és mindenkinek járjon a boldog befejezés. Ugyanakkor keserédes is, hiszen mindenki tudja, hogy ez már nem azért született, hogy a sorozatot gazdagítsák, hanem, hogy legyen még egy felkapottabb olvasmány. 

Olyan érzés, mint az utolsó darab egy nagyon finom sütiből: tudjuk, hogy szeretni fogjuk, hiszen eddig is ízlett, de ha ezt elfogyasztjuk, nem lesz már több, és nem tehetünk mást, csak emlékezhetünk arra, milyen is volt az első harapás belőle.

J. K. Smith: Szerelem hirdetésre

Kori élete fordulóponthoz érkezik. Férje és szülei meghalnak, munkahelyét elveszíti, egyedül marad a világban, és csak legjobb barátnőjére számíthat. Életét eddig családja szabályai szerint élte. A tragédia után minden megváltozik körülötte. 

Vajon hogy éli meg a hirtelen jött függetlenséget? 

Megtakarított pénzéből utazni szeretne, a helyszínt csukott szemmel választja ki a földgömbre bökve, de halott férje ezt a tervét is meghiúsítja. 

A lány régi életét maga mögött hagyva fejest ugrik az ismeretlenbe, és munkát vállal egy kanadai farmon. A farm tulajdonosa, a jóképű Christopher Walker, aki egyedül neveli kislányát. Hamar kölcsönös vonzalom alakul ki köztük. 

Vajon túléli kapcsolatuk a múlt szellemeinek felbukkanását? Van esély újrakezdeni egy tragédiák sokaságával teletűzdelt életet?

Amikor először megláttam ezt a könyvet, csak mosolyogni tudtam. Már ránézésre látszik, mennyire kis aranyos. A vidám színek, az egyszerű, de aranyos borító és a cím. Akkor még úgy tovább is mentem mellette, noha nagyon figyelemfelkeltő volt. Aztán drága Barby barátnőm elolvasta és az adott reakciójából ítélve tudtam, hogy nekem is szükségem lesz erre a könnyed olvasmányra. Így belevágtam.

A borító, mint említettem, számomra nagyon megnyerő. Annyira jó színek lettek hozzá összeválogatva! Nagyon jól harmonizál. 

Bevallom, a fülszöveget éppen csak annyira olvastam el, hogy a kiemelt, rózsaszín szavakon átfutottam. Nagyon sokszor futok bele túl sok mindet eláruló leírásba, ami elveszi az olvasás varázsát. Így kifejezetten örültem ennek a szókiemelős megoldásnak. Nagyjából képben voltam azzal, mire számíthatok, s ez pont elégnek bizonyult.

A cím az teljesen félrevezetett. A hirdetésre szóból teljesen másra következtettem. Mondjuk egy randioldalon futnak össze, vagy az újságokba is szoktak feladni ilyen bugyuta párkeresőket. Örülök, hogy nem jöttek be a saját képzelgéseim, ezek túl lapos ötletek, ellenben a könyvben szereplővel.

A Szerelem hirdetésre című könyvtől pont azt kaptam, amit vártam. Még többet is. Amikor először kézbe vettem, és leültem a kanapéra, nem is gondoltam volna, hogy ennyire be fog szippantani. Csak olvastam és olvastam. Ha csak egy percnyi időm volt, akkor is gyors előkaptam. Ha csak egy oldalt tudtam vele haladni, de egyszerűen muszáj volt. Nagyon élveztem!

Alapvetően egy furcsa kezdéssel indul a történet: a főszereplőnk, Laskovics Orsolya férje meghalt. Hát én még ilyen nyitást sem éltem. Azt hinnénk, ez elvesz majd az egész könyvből, alapvetően rányom egy kellemetlen bélyeg hangulatot, pedig nem. Mint hamar kiderül Frigyes nem volt éppen mintaférjnek mondható, így szinte örülhetünk, hogy Kori megszabadult tőle. Akármilyen csúnyán is hangzik.

Viszont kell neki a környezetváltozás, hiszen itt minden rá emlékezteti. Magyarországhoz egyetlen pont köti: legjobb barátnője, Andi, aki támogatja a teljes életmódváltást, így könnyebb szívvel volt képes megtenni azt a bátor lépést, hogy a világ túlfelén kezd új életet: egy kanadai farmon, ahol nincs más csak csend, melyet maximum az állatok hangja, illetve egy kislány folytonos csivitelése szakít csak meg.

Hát nem mondom, ez egy igazán nagy és bátor tett volt. Nem tudom, hogy jómagam képes lennék-e rá. Pontosan ezért szerettem meg már Korit a történet legelején. Van vér a pucájában! Emellett nagyon szép jellemfejlődésen megy keresztül - szinte láthatatlanul. Az elején még csendes, bizonytalan Korit lassanként felváltja a magabiztos oldala, aki bármit megtenne a szeretteiért.

Teljesen üdítően hatott, hogy a szerző nem félt kihasználni a magyar nyelv sajátosságait. Gondolok itt elsősorban a ránk jellemző szófordulatokra és poénokra. Rég nevettem ennyit egy könyvön. Konkrétan hangosan hahotáztam az üres lakásban olvasás közben, mikor elértem Chris születésnapjának reggeléhez. Az írónőnek rettentően jó humora van. 

Nagyon sok könyvet olvastam már, amiben a két, egymásnak szinte ismeretlen főhős között szerelem lobban pár pillanat leforgása alatt. Bevallom, ezek kezdenek kicsit untatni, hiszen nincsen bennük semmi egyedi. Szerencsére ezen kötet nem tartozik ezen kategóriába. Mint Kori jellemfejlődése, úgy a szerelem kialakulása, s minden más is szépen fokozatosan van ábrázolva. Szinte elhiszi az olvasó, hogy ez tényleg így történt meg. 

A cselekmény alapjait nézve elég kiszámítható. Minden könyvnek szüksége van bonyodalomra, majd egy tetőpontra, így vártam már, mikor toppan be valaki topogó cipősarkakon az otthonukba. A személy kilétét illetően igaz, hogy tévedtem, de igazából nem okozott nagy meglepetést, s így a továbbiak sem. Ennek ellenére ez egyáltalán nem vont le egy fikarcnyit sem az olvasási élményből. Továbbra is faltam a sorokat, és szorítottam az én kedvenc páromnak, hogy minden a helyére kerüljön.

Egyetlen momentumot tudnék csak megjegyezni, amire kicsit több időt kellett volna szánni. Ez pedig a történet tetőpontja. Kicsit úgy érzem, hogy az utolsó nagyobb csavar már csak azért került bele a könyvbe, hogy úgymondva legyen még benne valami, mert anélkül kevés lenne a meglepetés. Az ötlet jó volt, tudat alatt lehetett rá számítani, de a kivitelezés már kicsit megtört. Túl gyorsan oldódnak meg a gondok, a regényt jellemző folytonosság itt egy kicsit felgyorsul. Ezt azért sajnáltam, mert azt is lehetett volna kicsit jobban kifejteni és nagyobb keretbe foglalni. Bevallom, ezt azért az is mondatja velem, hogy olvastam volna még tovább és egsézen lebiggyedt ajkakkal vettem tudomásul, hogy a végére értem a regénynek. 

Egyszerűen imádtam! Rég olvastam már ennyire aranyos és humoros történet.Az írónő egyszerűen fantasztikus tehetséggel van megáldva. Már alig tudom kivárni a folytatást. Pontosan ezért szeretem az Álomgyár kiadót: esélyt adnak a friss íróknak is, segítik őket végig a teljes folyamatban. Hiszen ezeket a kéziratokat kár lenne veszni hagyni. Akkor most egy kedvenc könyvvel szegényebb lennék.

A Szerelem hirdetésre egy igazán nyári olvasmány, amit napfényben fürödve egy kis limonádéval előkap az ember, s elmerül ebben a csodálatos világban, majd csak akkor képes kiszakadni belőle, mikor az utolsó oldalig elolvasta. Utána pedig feltöltődve, mosolyogva folytatja a napi teendőit. Köszönöm, hogy részese lehettem kanadai farmnak, a Walters családnak!

Nagyon szépen köszönöm a recenziós példányt az Álomgyár Kiadónak! S köszönöm, hogy elősegítették ennek a csodás könyvnek a megjelenését!

"Eddig minden oké. Megy ez neked, Chris. Gyerek alszik, a kutya épp most pisili le a rózsabokrot, semmi gáz. Megoldod. És láthatóan meg is hülyültél, mert itt beszélgetsz magaddal."

"Mindenki megérdemel egy családot."

"Oké, Kori, most vegyél egy mély levegőt, képzeletben gyúrd össze a gondjaid egy nagy kupacba és dobd ki az egészet a picsába."

Saját Készítésű Reader's Art: