Trish Cook: Éjjeli napfény

A ​17 éves Katie Price egy ritka betegséggel él együtt: minimális mennyiségű napfény is halálos fenyegetés a számára. Mivel napközben muszáj a házban maradnia, társaságul csupán megözvegyült apja és legjobb (na jó, igazból az egyetlen) barátja szolgál. Katie világa csak azután teljesedik ki, hogy lement a nap: ilyenkor fogja a gitárját, és a helyi pályaudvaron játszik a jövő-menő utasoknak. 

Charlie Reed valaha sztáratléta volt, és az életében most épp nagy változások vannak készülőben – ő az a fiú, akiért Katie a távolból titokban már évek óta rajong. Miután egy este meglátja a gitározó lányt, a sorsaik összeforrnak, és egy csillagokon átívelő szerelem veszi kezdetét. 

Miközben támogatják egymást céljaik elérésében, és egymásba szeretnek a nyári éjszakák leple alatt, Katie és Charlie között olyan szoros összeköttetés alakul ki, ami elég erős ahhoz, hogy megváltoztassa őket – és mindenki mást is körülöttük –, örökre.

Idén is megrendezésre került a munkahelyem által az úgynevezett Kiadói Napok. Most sajnos csak egyre jutottam fel, de nagyon sok megjelenési információt szívtam magamba, illetve több kötetet is felírtam, amiket szeretnék majd a későbbiekben kézbe venni. Talán a nap egyik legkiemelkedőbb debütálása Trish Cook könyve volt, mely a Maxim kiadó Dream Válogatás szekciójában elérhető. A könyvfesztivál ideje alatt jelent meg, s már most úgy látom, eléggé sokan fordítanak rá figyelmet, amit teljes mértékben meg is értek.

A könyv Magyarországon rögvest a filmes borítóval jelent meg. Szinte egy kezemen meg tudom számolni, hányszor tetszett jobban a moziplakát, mint az eredeti borító. Ebben az esetben is inkább afelé hajlok, melyen a kék örvénylő mintából egy szem tekint ránk. Ugyanakkor megértem, miért a filmes verzióval dobták a magyar piacra. Azért örömömre szolgál, hogy az Éjjeli napfény esetében ez a borítóterv is elég figyelemfelkeltő lett. Igaz, hogy az eredeti jobban, de ez is azért kifejezetten tetszik. Minél többet nézem, annál jobb.

A címben található oximoron kifejezetten érdekes, megadja a könyv alaphangulatát. Az éjjeli napfény kifejezés számomra olyan, mint egy pohár tiszta vízbe ejtett tintacsepp. Az egyhangúságba, a megszokottsága visz egy kis színt, esélyt, lehetőséget.

Trish Cook könyve elsősorban azért keltette fel a figyelmemet, mert a főszereplő lány, Katie a bőrét érintő betegségben szenved. Napközben nem mutatkozhat kint, hanem a szobájából lesi a külvilágot, majd napnyugta után pár óráig lehet aktív. Ha napközben is kimenne, akkor a bőre jelentős károsodást szenvedne, ami egyéb, végzetes tünetekhez vezetne. Katie küzd.

Jómagam is bőrproblémával küzdök, bár az enyém mögött nem a genetika, hanem az immunrendszer túlérzékenysége áll. Ha a páratartalom nem megfelelő, ha épp eső közeleg, vagy már esik, esetleg kiugró hőmérsékleti értéket mutat a mérő, máris kicsípi a bőröm. Talán ezért éreztem rögvest, első szóra rokonszenvet Katie irányába. Igaz, hogy én mozoghatok napfényben is, sőt, ajánlott is, de ugyanúgy hamar lehetnek annak túlzott következményei, ha egy szabályt átlépek.

Katie igazi mintagyerek. A betegsége nem töri meg, saját magára is úgy gondol, mint a toronyba zárt Aranyhajra. Az otthon csendjében sokat tanul, hisz az ideje kiadja, de ezt kifejezetten élvezi is. Ez igen dicséretes. Azt hiszem, ha én lennék nap, mint nap bezárva, előbb emelnék le egy könyvet a polcról, bóklásznék a neten, vagy játszanék valami játékkal, minthogy leüljek tanulni. Nem vagyunk egyformák. Szerencsére.

Katie egy 18 éves fiatal, tapasztalatlan lány, aki épp most fejezte be magán úton a középiskolát. Az élete szerves része az apukája, akivel kitűnő kapcsolatot ápol. Talán a könyvben, legjobban ez az érzelmi szál ragadott meg. Jó érzés látni, olvasni, hogy még igenis vannak ilyen erős családi kötelékek. Vannak még fiatalok, akik kifejezik a szülőjük felé az érzéseiket, tisztelik. Nem is tűnt fel, hogy mennyire hiányzott ez már az olvasmányaimból. Én is jó viszonyt ápolok édesapámmal, még ha sok-sok kilométer távolságra is vagyunk egymástól.

Attól független, hogy Katie egész nap a szobájában van, nem egy negatív személyiség. Legjobb barátnője, Morgan is rásegít arra, hogy véletlen se kedvtelenedjen el ebbe a kötelező rabságba, mégis egyszerűen önmaga miatt látja jól a helyzetét. Boldog az élettől kapott dolgok miatt. Elfogadta, hogy a sors ezt a lapot osztotta neki. Elfogadta az XP-t, s nagyon keveset agonizál rajta, vajon, miért pont ő lett az az egy a millióhoz, aki ettől szenved. Katie személyisége mindenkire jó hatással van - az olvasóra is. Ahogy olvastam a sorokat, egyfajta könnyed, mosolygós béke szállt meg, s én is kezdtem teljesen más fényben látni a világot, s az engem körülvevő dolgokat. Akaratlanul is az olvasó felismeri, milyen eddig kihasználatlan lehetőségek lapulnak a közelében, s plusz erőt kap ahhoz, hogy az eddig halogatott dolgokat is megtegye, hiszen egyszer élünk. Katie-nek nincs szüksége napfényre, hiszen ő maga a fény, ami beragyogja mindenki életét.

Az Éjjeli napfény erős mondanivalóval rendelkezik. Az olvasót arra ösztönzi, hogy ne engedje elszaladni maga mellett az életet. Éljen meg minden pillanatot, használjon ki minden lehetőséget, s váltsa valóra az álmait. Küzdeni kell azért, hogy a terveink megvalósuljanak. Sosem tudhatjuk, mennyi idő jutott nekünk.

A történet könnyed stílusban íródott. Katie szemszögén keresztül láthatjuk, milyen következményei vannak az XP-nek, milyen életmódot kell ahhoz folytatni, hogy ne történhessen visszafordíthatatlan baj. Alapvetően én nem éreztem az ő életét annyira drasztikusnak, hiszen a megfelelő intézkedések mellett, s nem az átlagos időben, igenis megtehetett jó néhány dolgot, amit a vele egykorúak is. Természetesen korlátozva voltak a lehetőségei, s például sosem feküdhetett volna ki nyáron, a strandon napozni, de ő ezeket elfogadta. Érdekesnek találtam ezt a finom ellentétet: nem engedte, hogy a betegsége miatt eluralkodjon rajta a depresszió, mindig jó gondolkodással tekintett előre, ugyanakkor az élet kínálta lehetőségekért sem nyúlt. Felhúzott maga körül egy biztonsági zónát, s nem engedte, hogy egyik irányba is kilengjen. Ugyanakkor volt, mikor panaszkodott az általa felállított szabályokra, s természetesen a betegségére fogta. Ez lehet a korra, az eddigi életmódra, de akár a neveltetésre is fogni. Úgy hiszem, ha fokozatosan nyitott volna a lehetőségek felé, nem ugrott volna fejest a szerelemmel párhuzamosan bővülő univerzumával, akkor a könyv is máshogy végződött volna.

Senkit nem lepek meg azzal, hogyha azt mondom, hogy a könyv azért nem ennyire egyszerű. Nem csak arról szól, hogy Katie miként talál rá önmagára, s hogyan nyílik ki előtte a világ. Kell lennie valami fordulatnak, valami csavarnak. S meg kell mondanom, ezt egy kicsit én is megkönnyeztem. Mosolyogva, ahogy Katie várta volna el, de attól független a szívemig hatolt. Főleg az utolsó két levél. 

Ám ez a csupa napfény lány, azért néhol kifejezetten idegesítő volt. Érthető, hogy sokat gondol a betegségére, hisz az egész életén nyomot hagyott. Folyamatosan bekorlátozza a lehetőségeit, de ettől függetlenül, mikor már huszonötödszörre, mintegy mellékesen megemlíti, hogy XP-je van, ami egy súlyos, halálos, krónikus betegség, kezdett elfogyni a türelmem. Az első pár oldalon elég lett volna a szerző részéről, ha bemutatja, majd bizonyos szituációkban újra előkerülne, nyomatékosításként használva. Azzal, hogy túlzottan pörögtette ezt a témát, mindenre – még a háziállat kérdésre is – vonatkoztatva, egyfajta ellenérzést váltott ki belőlem. Nem szerettem volna Katie-t sajnálni, hiszen ettől még teljes életet élhet, de ettől csak bosszankodást éreztem. Lassan, fokozatosan párolgott az együttérzésem. No, nem tűnt el teljesen, illetve a végén új erőre kapott, de ettől jelentősen csökkent.

Az író megjegyzi a köszönetnyilvánításban, hogy ő a betegséget szerette volna bemutatni, s hogy hogyan lehetséges vele együtt élni, illetve, milyen következményekkel jár. Az elgondolása nagyon jó volt, s alaptémának is tökéletes az XP, hiszen mondhatni egyedi a kategóriájában a könyv. Nem tudnék még egy címet mondani, amiben az egyik szereplő XP-s, mégis a kivitelezéssel voltak apró gondjaim. Szerintem túlságosan le lett egyszerűsítve a történet. Épp csak egy apró bepillantást nyerhetünk ebbe a világba, s máris vége. A cselekményszállal nincs alapvetően gondom: jó volt a felépítése, az ok-okozati összefüggések. Sokkal inkább a részletek, illetve azok hiánya miatt nem érzem teljesnek. A való életben sosem ennyire egyszerűek a dolgok, s pont ezért nem voltak valóságosak a karakterek is. Esélyük sem volt igazán kibontakozni. Emellett a szituációkra adott reakciók sem voltak mindig valóságosak. Vegyük például Katie apját. Ha valami hatalmas hülyeséget csinálok, ami egy egész lavinát indít el, akkor biztos nem megértően mosolygott volna mellettem, miközben a fejemet paskolja. Nem. Egy apa ilyenkor kiabálna, dühös lenne, felelőtlennek nevezne, megjegyezné, hogy nem ezt várta tőlem, majd mikor kiadta magából a pánikot, akkor rogyna le mellém, s kezdené keresni a megoldást. Nem fogadná el azt, amit az élet osztott. 

Csodálatos történet elevenedett meg a könyv lapjain. Nem csupán egy ritka betegségben szenvedő lányról szól, hanem magáról az olvasóról is. Katie történetén keresztül saját magunkat is górcső alá vehetjük, s megfogalmazódik bennünk több kérdés: „Vajon én teljes életet élek? Kihasználom a sors adta lehetőségeket? Merek az álmaimnak élni, vagy csak sodródom az árral?” Az Éjjeli napfény rávilágít, hogy miként vehetjük kézbe a saját sorsunkat, ha eddig még nem tettük volna meg. 

A kezdetlegessége ellenére is megszerettem ezt a történetet. Közel sem tökéletes, mégis sokat ad az olvasó jelleméhez. Új gondolatokat, életigazságokat fogalmaz meg, s új irányelveket ad a saját életünkhöz, amiből mindenkinek csak egy jutott. A kérdés az, merünk-e élni a lehetőségeinkkel.

Egy könnyen olvasható, rövid történetről beszélünk, amiben több rejtőzik a felszín alatt, mint, ahogy első ránézésre tűnik. Sok fiatal olvasó szívébe fogja magát Katie belopni, sokan fogunk emlékezni rá. Engem meggyőzött. Jó szívvel ajánlom.

"Nekitámasztom a homlokomat a mellkasának. Tisztán hallom, ahogyan kalapál a szíve. Olyan megnyugtató, egészen otthonosan érzem magamat tőle."

"Hogyan hiányozhat valaki ennyire, mikor már réges-rég eltávozott, és csak egy rövid ideig volt velem?"

"Viselkedj természetesen, legyél jópofa, nyugodt, összeszedett! Hagyd, hogy meglepetés érjen!"

"Olyan ő nekem, mint a szerencsecsillagom. 

Az egyetlen dolog, amit követnem kell."

"Mindenkinek szüksége van valakire, mert alapvetően ez a boldogság kulcsa."

"– Néha nem lehet másképp elviselni az igazán rossz dolgokat, csak ha nevetünk rajtuk – mondom apának."

Kathleen Glasgow: Lány, darabokban

A 17 éves Charlie Davist a Creeley pszichiátriai intézetben kezelik sikertelen öngyilkossági kísérlete után. Eddigi élete csupa szomorúság, tragédia és mellőzöttség volt: édesapja halála után elmenekült otthonról bántalmazó anyja elől. Pénz és barátok nélkül élt az utcán, megtapasztalta a teljes kiszolgáltatottságot, az éhezést és a fizikai fájdalmat.

A klinikán hozzá hasonló, önbántalmazó lányok társaságában van. Casper doktornő segítségével megindulhatna a gyógyulás útján, de anyagi helyzete nem engedi, hogy ott maradjon. Munkát és lakást talál, ám egyenlőtlen kapcsolatba keveredik a drogos, alkoholista, „majdnem híres” zenésszel, Riley-val, aki kihasználja őt, és nem engedi kiszabadulni az ördögi körből.

Charlie-nak azonban – szinte tudtán kívül – új barátai és támogatói lesznek, akik visszarántják a szakadék széléről, és erőt kap tőlük ahhoz, hogy hátat fordítson a kilátástalan, veszélyes kapcsolatnak.

Nem tudom megmondani, mi ragadott meg először. A borító? A cím? A fülszöveg biztosan nem. Most nem éreztem kedvet egy ennyire erős töltetű regényhez, mégis… a tekintetem újra és újra visszatért rá. Többször is kézbe vettem, megforgattam. Beleette magát a gondolataim közé. Addig-addig nézegettem, hogy meggyőzött: bizony ezt most én elolvasom. Nem talán egyszer, nem a közeljövőben, hanem most. Úgy éreztem, hogy ha már ennyire erősen megszólított, nem szabad figyelmen kívül hagynom a hívását.

A borító teljesen letisztult. Egy üres vászon egy kicsit maszatos felirattal, mely erős pirossal át van húzva. Nagyon sokat gondolkodtam a jelentésén. Úgy érzem, olyan ez, mint egy műalkotás: mindenki számára mást jelent. A legtöbb esetben a borító csak borító: figyelemfelkeltésre szolgál, s minimális információt nyújt a történetről. Jelen esetben úgy érzem, hogy ennél többről van szó. A girbe-gurba betűk, melyek a kemény igazságot mondják ki, nem is lehetnének ennél őszintébbek. Oly mértékű fájdalom tör elő belőle, amire nincsenek szavak. Az áthúzás pedig számomra az élet által megkövetelt normákat jelöli, miszerint nem lehet részekre esve, muszáj egyben maradnia, s így a sorból nem kilógva a külvilág felé azt mutatva, hogy minden rendben van. Ismertek: nem vagyok művészi beállítottságú, mégis, most erősen megszólított egy alkotás. Teljesen megbabonázott.

Emellett a cím sem egyszerű. Rövid, hatásos. Lány, darabokban. Lényegre törő. Két szó csupán, de a puszta ténykijelentés mellett erős érzelmeket is tartalmaz. Ugyanakkor a megvalósítással válik igazán hatásossá. Megbabonázott. Tudtam, hogy fájni fog, de muszáj volt elolvasnom. Nem volt menekvés.

Az első felütésnél már megragadta figyelmemet. Valamiért mindig is vonzottak azok a történetek, amik rehabilitációs központokba, elmegyógyintézetbe, kórházakba, s egyéb helyeken játszódnak. Azok az emberek, akik bármelyikbe bekerülnek, biztos, hogy különböznek tőlem. Én még kórházba is csak gipszeltetni jártam, egy-egy csíny után. Nekik sokkal erősebb az élettörténetük, mint nekem. Meg szeretném őket ismerni.

Charlie pont egy ilyen személyiség. Belecsöppenünk az életébe, ami első pillantásra is látszik, hogy sosem volt egyszerű. A dolgok az elején nagyon homályosak: halvány sejtéseink lehetnek csak róla, hogy min ment keresztül, hogyan került oda, ahol most van, illetve, hogy a többi lánynak mi a szerepe. Charlie múltjáról a későbbiekben sem fogunk igazán sokat megtudni. Éppen csak morzsákat ejt el, s mintha egy összetört tükröt próbálnánk megjavítani, úgy áll össze az élete története. Rengeteg minden kijutott ennek a fiatal lánynak, s a problémái elől az önbántalmazásba menekül. A történetbe már akkor kapcsolódunk be, mikor egy öngyilkossági kísérletet túlélt, s próbálja a fejét a víz fölött tartani.

Ez a könyv nem éppen egy átlagos történetet mutat be. Falakat döntöget. A világ minden részén élnek önsanyargató emberek, akik a problémáik elől a fájdalomba menekülnek. Lehet, hogy kamaszos lázadásnak indult, lehet, hogy más mutatta meg nekik ezt az utat vagy megeshet, hogy a lelkükön olyan mély sebek ülnek, hogy csak ezzel a megoldással tudják megőrizni a józan eszüket. Az önbántalmazás témáját még a mostani világban is kerülni szokták az emberek, sőt még a könyvek is. Míg a testvérszerelem, az erotika különböző fokozatai és az egyneműek közötti vonzódás már elfogadhatóvá vált, addig a Lány, darabokban szereplői még mindig a társadalom legszélén foglalnak helyet. Pedig nem ritka eset. Mindenki ismer, vagy legalábbis hallott egy ismerőséről, aki bármily mértékben, de élt a különböző eszközök egyikével: vagdosás, égetés, egyebek.

Charlie üveggel vágja meg magát, mikor elmerül. A Lány, darabokban lapjain láthatjuk, hogy mi zajlik le benne, milyen események láncolata visz el ehhez a tetthez. De talán még ennél is fontosabb mondanivalója, hogy milyen nehéz a társadalomba beilleszkedni, ha a testedet a saját tetteid utáni nyomok tarkítják. Mélyen megrázott Charlie története. Szörnyűség, ahonnan jött, s borzalom, ahova tart, de legfőképp az rázott meg, hogy az emberek hogyan viszonyulnak a tettéhez. Megbélyegzik. Nyáron, forróságban is hosszú ujjúban kell dolgoznia, hogy ne látszódjon a karján végzett pusztítás. Én csak ekcémás vagyok, aminek hatására sokszor vörös/lila/zöld foltok tarkítják a kezemet, de volt rá példa, hogy egy vásárló átment egy kollégámhoz, hogy inkább ő szolgálja ki. Borzalmasan esett, de ahhoz képest, amit Charlienak kell elviselnie, igazán semmiség. Sosem értettem meg, miért kell rögvest máshogy tekinteni azokra az emberekre, akik kicsit is különböznek az átlagtól. Miért kell őket elítélni csak azért, mert az életüknek volt egy nehezebb szakasza? Hogy jövünk mi ahhoz, hogy mások feje fölött pálcát törjünk?

Nagyon nehéz erről a könyvről írni. Olvasás közben nem sírtam, bár felkészültem rá, hogy kelleni fog pár zsebkendő. Ugyanakkor nem maradtam érzéketlen az irányába. Legszívesebben megfogtam volna Charlie kezét, kihúztam volna a lapokról, hogy egy biztonságos menedéket, s egy új lehetőséget nyújtsak a számára. Mélyen megviselt az élete. S tudjátok, én felnéztem rá. Mert bármennyire is van apró darabokban, cafatokra tépve, sokáig küzd. Nem adja fel, ellenáll a kísértésnek. Változni akar, s igaz, hogy ez piszok nehéz, de nem akar a régi módszerhez fordulni. Sajnos Charlie élete nem lesz könnyebb azután sem, hogy eldöntötte, változtat a sorsán. Nem csak a munkakeresés és végzés nehezíti meg az életét, hanem Riley is. Olvastatok már olyan könyvet, ahol mindenkinek van valami defektje? Ahol nincs szőke herceg fehér lovon, aki megmentené a bajba jutott királykisasszonyt? Ahol sosem süt ki igazán a Nap, csak a ködös felhők mögül les ránk? Én eddig nem találkoztam ilyennel, így mély meglepetésként szolgált.

Riley nagyon meglepett. Már az elején sem igazán kedveltem, de a későbbiekben sem tudtam igazán gyűlölni. Valamilyen szinten őt is megértettem. A drog és az alkohol mindig is megváltoztatta az embereket. A függők 180 fokos fordulatot tesznek az eredeti személyiségükhöz képest. Várhatóak voltak a tettei, számítottam az általa megtett lépésekre. Ugyanakkor mindenkinek el kell ismernie, hogy voltak jó pillanatai. Nem éreztem úgy, hogy Charlie-t csak kihasználja. A maga módján azért törődött is vele. Félre ne értsetek, nem próbálom sem védeni, sem kisebbíteni a szerepét, de úgy érzem, hogy Riley karaktere is teljes mértékben reális volt. A benne rejtőző érzelmek és gondolatok együtt alkották meg a komplex embert.

A könyv minden karaktere, mint hús-vér személy létezett a fejemben. Riley–hez hasonlóan, a többiek is mind összetettek. Sok könyvet olvastam már, de ehhez foghatót még nem éreztem. Én is használtam már a szinte megelevenednek a szereplők kifejezést más könyvek esetében, de itt ennél többről van szó. Itt nem csak lelépnek a lapokról. Olyan érzés, mintha egy kézzel írt beszámolót olvastam volna. Mintha én is ott laktam volna, abban a városban, s folyamatosan értesültem volna az aktuális eseményekről. Az egész történetet inkább krónikának tekintettem, mint egy szerző fantáziájának.

Olvasás közben végig az a gondolat suttogott a fejemben, hogy a szövegkörnyezet, a megvalósítás túlságosan egyedi. Nem egy szimpla regény érzését keltette, ami beszippant, s az utolsó bekezdésig ki sem dob. Nem, sokkal inkább egy őszinte, fájdalmas kitárulkozásnak éreztem. Sokszor felötlött bennem egyfajta bűntudat, hogy tilosban járok: ez egy magánírás, nem rám tartozik. Charlie érzései, főleg, mikor vágni szeretett volna, de küzdött önmagával, nem lehetnek a fantázia szüleményei. Kell itt lennie egy mögöttes tapasztalatnak, elmesélésnek. Ha megnézzük a szerző köszönetnyilvánítását, akkor egyértelművé is válik, miért éreztem így magam.

Nagyon nehéz erről a könyvről beszélni. Egy társadalmilag egyáltalán nem elfogadott dolgot tár az olvasó szeme elé. Az önbántalmazást sosem szabad elfogadni, viszont nem szabad elutasítani sem. Attól független, hogy nem vesszük figyelembe, még létezik. Ha felmerül a gyanú, hogy a környezetünkben valaki ilyenfajta dologhoz folyamodik, segíteni kell neki, nem elkerülni. Ugyanakkor a mai fiatalok (szerencsére csak) egy kisebb része divatból teszi, hogy „véletlen” meg tudja mutatni a barátainak, azok sajnálatára éhezve. Ugyanakkor ezen esetekben legalább nem lépik át azt a határt, amit Charlie. Fontos különbség, hogy milyen indok áll az önbántalmazás gondolata mögött.

Fájt olvasni. Úgy éreztem, hogy betolakodó vagyok valaki belső gondolataiba. Nem volt ott keresnivalóm, de mégis, lapoztam és lapoztam, míg végül elértem a hátsó fedőlaphoz. Bűntudatom van, hogy így, lecsupaszítva láttam Charlie érzéseit, de mégis… bennem is megváltozott valami. Egy fátyol libbent el a szemem elől, s most már más szemmel tekintek azokra az emberekre, akik nehezebben, máshogyan küzdenek meg a problémáikkal. Eddig is próbáltam velük együtt érezni, de sosem láttam a valódi okot, ami miatt ehhez a módszerhez folyamodnak. Most már megértem.

A Lány, darabokban engem is szétszedett, de nem segített igazán talpra állni. Otthagyta a lelkem cafatjait, egy kupacba összekaparva, hogy magam építsem fel újra a jellememet, ezzel biztosítva, hogy néhol változtassak rajta. Igazán erős olvasmány, de úgy érzem, érdemes rá figyelni. Jodi Picoult könnyedebb változata.

"– Miért ilyen jó hozzám? Hiszen nem is ismer. 

– Mert végső soron, Charlotte, a jóság mozgatja a világot. Egyszerűen így kell, hogy legyen, mert különben saját magunkat sem tudnánk elviselni."

"Meg kell találnom a módját, hogy elfojtsam a bennem lévő sötétséget."

"Mindent és mindenkit, akit elcsesztek, helyre lehet hozni."

"– Olyan rohadtul szörnyű tud lenni a világ néha, és akkor tényleg el kell gondolkodni: mi az én szerepem ebben a szörnyűségben? Én is oka vagyok a szörnyűségnek?"

"Néha túl magabiztos tud lenni az ember, amikor jól mennek a dolgok, és nem vesszük észre a vészjeleket, hogy rossz irányba haladunk. Mindent lassan csinálj, Charlie, és egyszerre csak egy dolgot, jó? A legfontosabb most TE vagy."

Páros Interjú | R. Kelényi Angelika & Budai Lotti

Sziasztok!

Egy igazán különleges bejegyzést hoztam mára nektek. Még mindig nem tudok szabadulni a nemrégiben megjelent Shirzan bosszúja és A párizsi nő fogságából. Újra és újra visszatérnek hozzá a gondolataim. Olvasás közben indirekt módon keresztem a hasonlóságokat és a különbségeket a két mű között, s így született meg bennem a páros interjó ötlete. 

Angelika és Lotti igazán érdekes válaszokat adott a bennem felmerülő kérdésekre.

Jó szórakozást kívánok hozzá Nektek is!

~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~

Niitaa: Mindketten történelmi romantikus kategóriában alkottok. Miért pont ebben erre a műfajra esett a választásotok?

Lotti: Nekem a történelmi regények és maga történelem is régi nagy szerelemem, így amikor írásra adtam a fejem, fel sem merült bennem, hogy más műfajhoz nyúljak. Mindig is imádtam, hogy ezek a könyvek képesek egy egészen más világba, egy más hangulatba repíteni minket, és hogy ezt a világot most ráadásul én alkotom meg, csodálatos érzés. 

Angelika: Gyerekkorom óta érdekelt a történelem, de nem a száraz adatok, a csataleírások, hanem az életmód. Azt játszottam, hogy beleképzeltem magam történelmi korokba, és kitaláltam magamnak történeteket. Rengeteg regényt és ismeretterjesztő könyvet olvastam a témában. Filmek tekintetében is előnyben részesítem a kosztümös filmeket.

~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~

Niitaa: Mindkettőtök munkásságára jellemző, hogy nem maradtatok meg egy nép történeténél: a szereplőitek több különböző országot is bejárnak, s az ottani politikát, aktuális helyzeteket is megismerik. A célotok az, hogy az olvasók szélesebb körű ismeretet szerezzenek a műveitek által?

Lotti: Részben igen, fel lehet fogni egyfajta „kulútrmisszióként” is a dolgot, de bevallom, én magam is imádok új tájakat és kultúrákat felfedezni… Ténylegesen és fejben is, amikor egy-egy regényhez kutatómunkát végzek. Mondhatni, maga az írás is élvezetesebb számomra, ha nem csak „egy helyben ülök.” :)

Angelika: Az olvasó is, és én is. Szeretem a történelmet, de nem vagyok történész, tehát nem ismerem elég mélyen a népek történetét. Minden új helyszín egy új kaland számomra. A kutatások során én magam is ismerkedem, tanulok és ez mindig inspirál. Nem beszélve arról, hogy amikor a forrásanyagokat olvasom, mindig eszembe jutnak újabb és újabb fordulatok, amivel a regényt színesíthetem.

~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~

Niitaa: Melyik volt nehezebb: a saját nemzetünk múltjában kalandozni, vagy az idegen országok történelmébe belecsöppenni?

Lotti: Erre a kérdésre én nem igazán tudok válaszolni, minthogy magyar témát még nem dolgoztam fel. De az tény, hogy más országok történelmében elmélyedni olykor igen nagy kihívás, főleg, ha az a nyugatitól olyan távoleső, mint India vagy az új könyvem helyszínéül szolgáló Japán. A társadalmi viszonyok, a vallás, az értékrendek, de még az olyan hétköznapi dolgok, mint a ruhák vagy az ételek is teljesen különböztek azoktól, amelyek ugyanabban a korszakban mondjuk Európában dívtak. Ezért részemről sok kutatómunkát igényel egy ilyen történet hiteles megírása. De éppen ezt a kihívást élvezem benne.

Angelika: A saját nemzetünk történelméről írni, hisz az olvasók akár minden részletet ismerhetnek a történelemórákról, más történelmi regényekből. Nincs olyan időszaka a történelmünknek, melyet valaki még nem dolgozott fel. A saját történelmünkben tévedni pedig iszonyatos blamázs, szóval még több kutatást igényel, mint bármi más.

~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~

Niitaa: Mi alapján választjátok ki az aktuális regény történelmi korszakát?

Lotti: Az én esetemben jobbára meglepetészszerűen jön szembe egy-egy olyan izgalmas korszak, személy vagy történelmi esemény, ami kapcsán elfog az érzés, hogy e köré érdemes lenne egy történetet szőni. Ez lehet egy véletlenül kezembe akadó cikk, egy festmény, de előfordult már, hogy egy római templom kriptájában érintett meg az ihlet.

Angelika: Megtalálnak a történetek. A legutóbbi, melyet most írok, egy véletlenül elolvasott újságcikk alapján körvonalazódott bennem, aztán tovább gondoltam, és már kész a fejemben a történet. Nem keresek kort vagy helyszínt, jön az magától. 

~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~

Niitaa: Mennyi kutatómunka előzi meg az írási folyamatot?

Lotti: Az én esetemben elég sok, mivel a szereplőim gyakran maguk is részeseivé, alkotóivá válnak – akár akaratukon kívül is – a nagy történelemfordító eseményeknek. Ehhez pedig mindenképpen alaposan kell ismerni a korabeli viszonyokat, politikai intrikákat azaz az egész történelmi hátteret. A hétköznapok hiteles leírására pedig különösen kényes vagyok, mindig nagyon ügyelek, hogy történelmietlen részletek ne kerüljenek a könyvbe. Előzetesen hónapokon át kutathatok, mielőtt egy regénybe belekezdek, de írásközben is folyamatosan merülnek fel kérdések, amelyek utánajárást igényelnek.

Angelika: Attól függ. Ha a sorozat minden része ugyanabban az országban és korban játszódik, csak egyszer kell feltárni a múltat, ha azonban ugrálok a helyszínek között, minden alkalommal meg kell tanulnom az adott kor és ország jellemzőit. Hiába csak megágyaz a regényeimnek a történelem, muszáj ismernem az időszak politikáját, a történelmi személyiségek cselekedeteit, viszonyrendszerét. Nekem igen. Az olvasót nem biztos, hogy terhelem vele. :) 

~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~

Niitaa: Vannak olyan szerzők, akiknek a munkássága példaként jár előttetek? 

Lotti: Nekem Juliette Benzoni, Merle és Druon művei voltak egykor a kedvenceim, éppen azért, mert a történelmi hangulatot úgy voltak képesek visszaadni, hogy érződött a művön az alapos utánajárás, mégis végig szórakoztatóak tudtak maradni. Én is erre törekszem írás során.

Angelika: Imádom Henryk Sienkiewiczet és Ken Follettet olvasni, számomra ők a történelmi regényírás igazi ikonjai.

~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~

Niitaa: A későbbiekben számíthatunk arra, hogy egy új kategóriában is kipróbáljátok magatokat vagy maradtok a történelmi alkotásoknál? Ha igen, milyen stílusban gondolkodtok?

Lotti: Fel-fel merül bennem az ötlet, de egyenlőre csak komolytalanul. Még bőven nem szerettem ki a történelmi regény műfajából, de ha egyszer kipróbálnám magam más területen, az talán a krimi lenne.

Angelika: Mivel én már kipróbáltam magam romantikus kategóriában, nem zárom ki, hogy egy-egy regény erejéig visszatérek valamikor, és talán még egy napjainkban játszódó thrillertől sem zárkóznék el. Mesét is szívesen írnék, de kizárólag nagyobb gyerekeknek, laza, humoros, kalandos történeteket, melyeknek gyerekek a főszereplői.

~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~

Niitaa:  Az utolsó kérdésem Angelikához szólna:

A következő részletet A párizsi nőből emeltem ki:

„A könyvtárszobában társalogtak, iszogattak, amolyan férfias dolgokról tárgyaltak, s én eleinte nem is füleltem, hisz lekötött egy útleírás, mely mesés helyeket mutatott be a világ oly csücskén, melyet nyilván soha nem fogok látni a saját szememmel. Indiáról, tájairól, fűszerekről szólt a könyv, s olyan asszonyokról, akik lepelben járnak, s kezükre virágmintát pingálnak…”

Erős mosolygásra késztetett ez az apró részlet. Véletlen vagy tudatos választás volt Lotti történetének, a Shirzan bosszújának „megidézése”?

Angelika: Tök véletlen volt. :) Azon gondolkodtam, a világ mely tájékáról lehetettek útikönyvek 1640-ben egy nemesi ház könyvtárában. Így döntöttem India mellett. :) 

~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~

Niitaa: Nagyon szépen köszönöm mindkettőtöknek a válaszokat. Igazán érdekes, hogy mennyire hasonlítotok, ugyanakkor alapjaiban különböztök írás terén egymástól. További jó munkát kívánok mindkettőtöknek, s tűkön ülve várjuk az új regényeiteket!

Dobozba zárt világ - Unboxing | Twister Media

Sziasztok!

A könyvfesztivál egy csodálatos, programokkal teli esemény volt. Rengeteg élményt szereztem ezalatt a pár óra alatt, amit kint tudtam tölteni. Emellett a Twister Media készült egy ajándékkal is a számunkra. 

Mikor jelentkeztem a standjuknál, hogy bemutatkozzak mostmár hivatalosan is nekik, kaptam tőlük egy ajándékot. Álmaimban sem gondoltam, hogy egy ilyen csodálatos meglepetéssel várnak! Megkaptam az első könyves dobozom!

Nagyon szépen köszönöm a Twister Media Kiadónak!

S köszönöm a lehetőséget is, hogy én is azon szerencsések között lehetek, akik bemutathatják a próbaverziót!

Lássuk is, mi lapult a dobozban....

Első pillantásra is már szimpatikus. A doboz erősebb anyagból készült, így nem kellett attól félnem, hogy bármi is megsérült benne. A külcsín teljesen letisztult. Egyszerű grafikát választottak, csak a cím, melyet egy keretbe foglaltak, mégis azt kell mondjam, hogy tökéletesen megfelel az elvárásaimnak. Én nem szeretem a hivalkodó mintákat. Ne az eleje legyen díszes, hanem a beltartalom.

Nagyon jót mosolyogtam, mikor felnyitottam. Ez a papírforgács nagyon jó ötlet volt. Az pedig, hogy szép, színes, még nagyobbat dob a hangulaton. Jó választás volt, mert akár egybe ki lehet szedni az egészet, ugyanakkor lehet benne turkálni, vadászni is a meglepetéseket. Emellett nem ragad bele semmibe, még ha ki is hullik, könnyen összeszedhető.

A box egyik oldalán a következő elemeket találtam: egy könyvszütyő, s két, különböző könyvjelző. A könyvtartó toknak hihetetlen mód megörültem. Nagyon régóta ácsingóztam már egy darabra, hiszen én is, mint mások, táskában hordom magammal mindig az aktuális olvasmányomat, Mióta kerékpárral járok dolgozni még jobban féltem a könyveimet, hiszen a nem éppen sima betonfelületen a táskám tartalma is valamennyire mozogni kényszerül, így nagyobb rá az esély, hogy meggyűrődik. Mostmár biztosan nem fog! Első pillantásra elég kicsinek néz ki, de aggodalomra semmi pánik! Egy közel 500 oldalas könyv is kényelmesen belefér még! Mondhatni, rá öntötték. Az én dobozomban bárányos mintás zsák lapult, aminek kifejezetten örültem. Pont olyan, mint én: bohókás. 

A gumis könyvjelző szintén belopta magát a szívembe, ez is régi vágyam volt már. Valamiért jobban tolerálom ezeket a gumisakat, mint a hagyományosat. Sokan panaszkodnak rá, de ha figyelmesen helyezzük fel, akkor nem bántja a könyvet. S nem is tud kiesni, mint a másik fajta.

A klasszikus könyvjelző a könyvmolyok jelmondatát tartalmazza, s szép, élénk színével azonnal egy kis napfényt varázsol a hangulatunkba. Nem az egyszerű, vékony papírból készült, így sokkal időtállóbb, mint a legtöbb, könyv mellé kapott jelző. Nekem nagyon tetszik, biztosan sokat fogom használni.

Ezután a dobozban felleltem még egy több oldalas levelet a szerzőtől. Így a könyv már maga nem volt meglepetés, illetve számítottam is rá, hogy a kínálatból melyik került bele. 

Nemrégiben a Twister Media kiadó újra meghírdette a Bekezdés néven ismert pályázatát, melyre szinte bárki beküldhette még ki nem adott kéziratát. A kiadó ezeket végigolvasva egyet kiválaszt, s saját költségén kiadatja. Tisztelem ezért a kiadót, hisz lehetőséget adnak azoknak a fiatal íróknak is, akikben a tehetség ott bújkál, de anyagi okok miatt nem tudják másokhoz eljuttatni az írásaikat. Egy igazán nagyszerű lehetőség is ez, amivel élni kell. 

Emma, a könyv szerzője egy igazán aranyos kis üzenetet hagyott nekünk a dobozban. Megemlíti benne, miről is szól a könyve, mire készülhetünk a későbbiekben, illetve pár jótanáccsal útnak indít minket a könyve irányába. Humoros, aranyos írás a részéről.

S akkor nézzük a könyvet.

Krausz Emma lett az idei Bekezdés pályázat nyertese. Az általa írt alkotás az Osztálykép nevet kapta. Egy általános iskolás történetnek néz ki első pillantásra, de ha jobban megvizsgáljuk, akkor láthatjuk, hogy ennél többről van szó: Emma egy LMBT tematikájú könyvet alkotott. A könyv középpontjában két fiatal áll, Levente és Ákos. A köztük feszülő ellentétek és érzések mellett Emma kitér a különböző iskolai szituációkra, konfliktushelyzetekre, illetve a barátság fontosságára is. 

Bevallom, eddig nem nagyon foglalkoztam az ilyen típusú könyvekkel, valahogy mindig elkerültek. Eddig direktbe egyetlen egy olvasmányom volt ilyen, illetve egy másikban meglepetésként ért a téma. Alapvetően nem idegenkedek tőle, de tudatosan nem is kerestem. 

Az Osztályképet mindenféleképpen el fogom olvasni, hiszen ez Emmának is egy jó visszajelzés lesz a regényét illetően, s emellett engem kifejezetten érdekel is.

Emellett a könyvbe több beleragasztott cetlit is találhatunk, melyek úgynevezett szerzői jegyzetek. Ezek érdekességeket tartalmaznak, titkokat az írásról, s az eredeti elképzelésről. Ez egy igazán ötletes megoldás, ami engem teljesen megvett magának.

S végül a dobozban találhatunk még egy összegző cetlit, amin a kiadó felsorolta, mit rejt a doboz, illetve egy nagyon vagány, a könyv témájához illeszkedő ceruzát. 

Régen nekem is, ahogy a többségnek is, volt olyna ceruzám, ami folyton váltotta a színét, ahogy használtuk, bár az nem volt ilyen kifinomult. Ez a ceruza folyamatosan, átmenetesen színesedik. S tényleg nem elhanyagolható, hogy hegyezés közben nagyon szép ceruzafaragványt kapunk, amit a kreatívabbak simán fel tudnak használni akár díszítésre is.

Engem összességében meggyőzött ez a bemutató doboz. Kihangsúlyoznám, hogy ez nem a végleges változat, tehát ha igazán beindul a projekt, akkor ennél több mindenre számíthatunk. Lehet, hogy alapvetően nem tűnik soknak a belepakolt meglepetések, mégis sokkal személyesebb, mint a vetélytársainál. A szerző jegyzetei igazán megszínesítik a történetet, s ezt a könyvesbolti forgalomba levő kötetek nem tartalmazzák.

A könyv mellett nagy kedvencem a könyvszütyő, mely nagyon jó minőségű, bélelt, így mostantól mindig biztonságban tudhatom az aktuális olvasmányomat.

Hát ennyi volt. Remélem a Ti tetszéseteket is elnyerte.

Még egyszer szeretném megköszönni a Twister Media Kiadónak! Igazán megtisztelő lehetőség! 

Könyvfesztiváli beszerzések és élmények

Sziasztok!

Tudom, rengetegen írtak a könyvfesztiválról, a csapból is ez folyik – legalábbis a bloggereknél -, mégis szeretném veletek megosztani a saját tapasztalataimat is. Alapvetően mindenki máshogy éli meg, s lehet, hogy egy új perspektívát tudok adni nektek én is erről a neves eseményről. Az idei már a 25. volt, mégis, én még csak most először jutottam el. Szóval, már mesélek is:

Reggel korán felkeltünk, hiszen Budapest nincs hozzánk azért annyira közel. Most az autópályát sem használtuk, hiszen számítottunk rá, hogy ott sem lenne gyorsabb: a felújítások miatt folyamatosak a torlódások, így közúton is hasonló eredményt érünk el, csak kevesebb üresjárattal. Így 2,5 óra volt előreláthatólag az utazás menetideje. Odafele már nagyon izgultam, így vajmi keveset tudtam olvasni a kocsiban. 

Az első, számomra fontos dedikálás 11 órakor kezdődött, így belőttük a fél tizenegyes érkezést is. Nem nagyon szeretek Pesten közlekedni, megőrülök ettől a sok kis utcától, s hogy képtelenség a nagy tömegben időben sávot váltani. Mivel nem vagyunk ismerősök errefelé, így még nehezebb volt. Amikor a GPS kijelentette, hogy megérkeztünk, hát, mit ne mondjak… megijedtem. Egyik oldalról egy nagy fal, nem épp valami szép, másikon meg építkezési terület. Már épp nyitottam volna meg a google-t, hogy biztos megint sikerült elnézni a címet, mikor megláttunk egy Millenáris feliratot: akkor mégiscsak jó helyen járunk! Gyorsan leparkoltunk, s utána megérkeztünk az esemény helyszínére. Mikor megláttam a zöld placcot, s a külső pavilonokat, egyből megnyugodtam: igen, ilyennek írták le.

Magunkhoz képest nagyon pontosak voltunk, így volt még egy kis időnk szétnézni, s megkeresni az első fontos helyszínt. Ez az Athenaeum standja volt, ahol Szurovecz Kitti dedikálását vártam.  Kitti az egyik példaképem. Az egyik legkedvesebb magyar szerzőm. Imádom a stílusát. Az utolsó két regénye főleg megragadott, hisz mindkettőben egy erős társadalmilag nem elfogadott témát boncolgatott. Mikor eljött az idő, s ő is megérkezett, beálltunk a sorba. Pontosabban a sor állt mögénk, mivel mi voltunk az elsők. Közben odacsapódott hozzánk gyors Barby is, a Kitablar blog szerkesztője, aki nagy rohantában dedikáltatni szeretett volna, így magam elé is engedtem, hisz míg én ráérek, neki voltak kötelezettségei. 

Nagyon boldog voltam, mikor leültem Kitti mellé. Most először találkoztunk személyesen, mégis, mikor mondtam a keresztnevem, tudta, hogy ki vagyok. Interneten keresztül szoktunk néha beszélgetni, de sosem gondoltam volna, hogy felismer. Gyerekek…. én úgy ragyogtam! Legszívesebben felugrottam volna, hogy ellejtsek egy örömtáncot! A rövid időnk minden percét kihasználva beszélgettünk egy jót, majd átadtam a következő várakozónak a helyemet: nem szerettem volna feltartani a sort.

A sorban következő Bakti Viktor volt, az Integrálva szerzője. Szerintem zseniális ez a könyv. Nagyon rajongok érte, így mindenféleképp szerettem volna vele is találkozni. Képzeljétek: ő is felismert, s megköszönte a segítséget, illetve a kis plusz reklámot, amivel próbáltam hirdetni a művét. Teljesen oda és vissza voltam!

Közben csatlakozott hozzánk Barby és Bree is, így már négyesben járkáltunk egyik helyszínről a másikra. Andris néha lecsapódott, mert találkozott egy régi szaktársával, így a srácok lefoglalták legalább egymást. 

A csellengés közben eljutottunk a Fumax standjához is, ahol drága Anna rögvest a nyakunkba ugrott. Anna, innen üzenem, hogy legközelebb jelent szabadot, s velünk kell jönnöd, mert ez nem módi, hogy mindig csak meló közben találkozunk! :) 

S ha már ott voltam, akkor elcsíptem Holden Rose-t is, hogy gyors firkantsa alá a Holtidőmet. Remélem, ismeritek a könyvét, sőt olvastátok is már! Steampunk fantasy fiataloknak. Élvezetes csemege! Nyomtunk egy selfie-t, aztán haladtunk tovább.

Az utolsó dedikálásra a Ciceró standjánál került sor, amit szintén nagyon vártam. Hajdu-Antal Zsuzsannával régi vágyam volt már személyesen is találkozni. A Léggömbök kapcsán ismerkedtünk meg, mely az egyik kedvenc olvasmányommá vált. Tavaly jelent meg a sorozat befejező kötete, az Utánad, amit másként, de szintén imádok, s ezen apropóból kezdtünk el igazán beszélgetni. Mikor végre odaértünk hozzá is, gyorsan aláírattuk a kis kedvenceinket, majd egy jót beszélgettünk Zsuzsival. Mikor indulni készültünk, váltottunk egy gyors puszit, amiből Andris sem maradt ki. Azóta is ezt hallgatom, hogy milyen jó ez a könyves buli, hiszen ő is kap puszit különböző nőktől. :)

A dedikálások közötti szünetekben pedig végigjártuk a standokat. Elég sok helyen lecsapódtam, s zsebeltem be az új polclakóimat. Mondhatni, minden nap látom a kínálatot, hisz a könyvesboltba, ahol dolgozom, azért már többnyire megérkeztek a könyvfesztiváli újdonságok, mégis: gyermeki örömmel szemléltem a friss, illetve a régebbi, szívemnek kedves köteteket is.

A végső beszerzési lista a következőképp alakult:

JANE CORRY: VÉRTESTVÉREK (21. SZÁZAD KIADÓ)

BENCZE BLANKA: PULCSIBAN ALSZOM (MENŐ KÖNYVEK, ezt is sikerült dedikáltatni^^.)

SZAKÍTÓS – novellák, életek, könnyek (MENŐ KIADÓ)

SEANAN MCGUIRE: MINDEN SZÍV KAPUT NYIT (FUMAX KIADÓ)

BARCZIKAY LILLA: SZOBORTÁNC (AD LIBRUM KIADÓ)

SAJTER GIZELLA: VÍZVONAL (AD LIBRUM KAIDÓ)

TRISH COOK: ÉJJELI NAPFÉNY (MAXIM KIADÓ)

ANNE BISHOP: HOLLÓ A HOLLÓNAK (TWISTER MEDIA KIADÓ)

S még van a tarsolyomban egy meglepetés könyv is, melyet szintén a Twister Media jóvoltából szereztem be. Ez egy úgy nevezett Dobozba zárt világ csomagban volt, melynek tartalmáról egy külön bejegyzést szeretnék nektek hozni majd. 

A fesztiválon begyűjtöttem még egy jó pár könyvjelzőt, illetve egy adag könyves csokoládét is. Úgy érzem, tökéletes napot zártunk. 

Hát ennyi volt az én kis beszámolóm. Sok új könyvvel, s még több élménnyel álltunk tovább. Remélem, hogy a könyvhétre is sikerül majd felutaznom. Ha szeretnétek velem ott találkozni, akkor előtte írjatok nyugodtan rám, s ha tudom, akkor szólok, mikor merre leszek megtalálható. Nyugodtan köszönjetek oda, nem harapok ;)

Anne L. Green Nosztagiahét | Törékeny Vonzerő

Anne L. Green munkásságával a Törékeny vonzerőn keresztül ismerkedtem meg. Ez volt az első regény, amit olvastam az írónőről. Akkor még nem tudtam, hogy ki ő, hány kötete jelent meg eddig. Nem ismertem. Ez hamar megváltozott, mert ez a könyv felnyitotta a szemem, s egy lavina indult útjára: Anne eddig megjelent összes kötetét elolvastam kevesebb, mint egy év alatt. Rengeteg történetet éltem meg, csodás kalandokat, ám a szívemhez mégis az első élmény, Chloe és Adam kapcsolata maradt a legközelebb.

~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~

Kiadó: Álomgyár

Oldalszám: 528

Megjelenés: 2017

Vajon ​felépülhetünk egy a testünket és a lelkünket ért súlyos sérülésekből?

Adam Avens harmonikus élete semmivé foszlik, amikor a menyasszonya, Cat életét veszti egy tragikus balesetben. A keserű gyász és az emésztő bűntudat érzésében elmerülve teljesen reményvesztetté válik. Ám egy napon váratlanul berobban az életébe a szépséges Chloe. Adamet addig nem ismert vonzalom keríti a hatalmába a titokzatos, vörös hajú lány iránt, akit nem tud száműzni a gondolataiból.

Chloe erőszakkal teli múltja után keményen küzd, hogy a felszínen maradjon, de rendkívül kiábrándult és csalódott. Egészen biztos benne, olyan, hogy igaz szerelem, csak a romantikus könyvekben és mozivásznon létezik. Adam vonzó tekintete és tréfálkozásai iránti sóvárgása azonban erősebbnek bizonyul, mint a félelmei a múlt démonaitól. Mégsem képes egyedül eltépni a láncokat, mindent elfelejteni és újra hinni.

Az első találkozásuk azonban mindkettejük sorsát megpecsételi. Hosszú út áll még előttük, a sebek nehezen gyógyulnak. A szerelem, amelyről már mindketten azt hitték, soha sem lesz részük benne, lassan enyhíteni kezdi a múltjuk fájdalmait. Az éppen sarjadó szerelmüket azonban váratlan fordulatok és fenyegető üzenetek teszik próbára, feltépve a már hegedő sebeket.

Létezhet újrakezdés két megtört ember számára, akik már elvesztették a reményt? Vajon tényleg erősebb a lelkünk vágyakozása a boldogságra, mint a félelmeink?

Az Aranykönyv-díjra jelölt Anne L. Green a 2015. év elsőkönyves felfedezettje legújabb romantikus-erotikus regényének lapjain a korábbiaknál is mélyebb érzelmekkel és borzongással bontakoztatja ki két megsebzett szerelmes vívódásait.

~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~

A Törékeny vonzerő nagy hatást gyakorolt rám. Egy roppant szórakoztató regényről beszélünk, ugyanakkor sokkal több rejlik benne. A könyv fő témája, hogy vajon újraépíthető-e az emberekbe vetett általános bizalom, hogyha azt apró darabokra zúzták. Vajon képes-e a szerelem a legnagyobb félelmeken is felülkerekedni? Megszólított. Olvasás közben én magam voltam Chloe, aki próbál mindent optimistán szemlélni, s a fel-feltörő rossz emlékeket kisöpörni. 

"Megmutatta, hogy a legmélyebb sötétségben is van fény, mindig van kiút és hogy a szeretet ereje mire képes. Kaptunk mellé egy kis erotikát, mely megadta a perzselő alaphangulatot, és kaptunk egy izgalmas, szálat is, ami kiemeli a többi romantikus kötet közül. Segít begyógyítani a saját sebeinket, utat mutat, merre tovább egy nehéz időszak után. A részemmé vált. Csak ismételni tudom magam: Köszönöm!

Ajánlanám mindenkinek, aki nem ijed vissza a komolyabb témáktól és nem a perzselő jelenetek miatt olvas csak könyvet. Szeretettel ajánlom azoknak, akik egy gyönyörű romantikus történetre vágynak, csöppnyi humorral fűszerezve, illetve azoknak, akik képesek értékelni a magyar nyelv szépségét."

(részlet a könyv értékeléséből. A teljes cikket ide kattintva érheted el. )

~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~

KEDVENC IDÉZETEK:

"– A szerelem az a dolog, amitől tudunk mosolyogni még akkor is, ha fáradtak vagyunk."

"A szeretet a lehető legjobb terápia. Az embernek szüksége van arra, hogy fontosnak érezze magát. Érezze, hogy szeretik. Ez az egyik legalapvetőbb emberi igény."

"Olyan nagyon vágytam a tökéletességre, és nem vettem észre, hogy olyan sosem létezett."

"– A csalódások és a pofonok elől nem térhetsz ki. Azok megtalálnak. Hogy a jelenben kavicsokat görgetsz, vagy később sziklákat mozgatsz, te döntöd el, de egy biztos: amíg nem küzdesz meg a démonaiddal, midig vissza fognak térni."

"A problémák megoldásához szükséges az erő, hogy meghozhasd a megfelelő döntéseket. Bátorság, hogy elindulj az úton, megvalósítsd amit elterveztél, és közben mindvégig tartsd magad, hogy ne inogj meg, ne bizonytalanodj el."

"Csak a bolond keveri össze a sorsot a végzettel. A végzet az, ami történik. A sors az, ami mi alakítunk."

"Nem engedem, hogy bármi vagy bárki is a boldogságom útjába álljon."

"Boldog és kiegyensúlyozott gyereket csak úgy tudsz nevelni, ha te magad is harmóniában vagy önmagaddal."

"– Tudom, hogy ti szerelmesek vagytok. 

– Na, ne mondd! (..) 

– De, mondom, – folytatta a kis dumagép. – Az emberek ilyenkor csak bámulnak egymásra, míg az étel ki nem hűl, ez pedig már hideg – bökött a gofrija felé. – Akik nem szerelmesek, többet törődnek az étellel – fejezte be bölcselkedve."

"A szerelem az, amikor anya kávét főz apának, de még mielőtt odaadná, megkóstolja, hogy biztos legyen abban, hogy finom."

"Az igazi diplomata az, aki úgy küldi el a fenébe a másikat, hogy az alig várja, hogy indulhasson."

~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~

VÉLEMÉNYEK A KÖNYVRŐL:

"Nagyon megrázó a kezdete, csodálatos a közepe és elképesztő a vége… Voltak részek, amikor nem bírtam levenni a szemem a sorokról – még ivás közben is úgy tartottam a könyvet, hogy olvashassak, haladhassak. :))"

(Hagyjatok! Olvasok! blog)

"Mostantól egyre nagyobb bizalmat kaptam a magyar írók könyvei után. Mert ez fantasztikus volt! Komolyan mondom pár külföldi könyvet teljesen leköröz. "

(Bree Világa blog)

"Ez volt az ötödik történetem az írónőtől, és bár már egyszer leírtam, hogy közülük melyik a kedvenc, most határozottan úgy érzem, hogy a Törékeny vonzerőt nem überelheti egyik sem. 

Egy szó: imádtam!"

(Sippancs, moly.hu)

"Ez a könyv fenomenális, letehetetlen ittam minden sorát. Chloe története olyan volt számomra mint egy falat kenyér, hisz reményt ad egy olyan nőnek aki egy rosz házasság útán teljesen össze van omolva és minden bizalmát elvesztette a másik nem iránt. "

(pillangovirag, moly.hu)

"Anne…Anne…Anne már megint mit alkottál. Annyira csodálatos és szívbemarkoló volt! Nem is tudom mit írhatnék le amit még mások nem tettek meg. Talán csak annyit, hogy KÖSZÖNÖM!"

(Suzy25, moly.hu)

~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~

~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~

~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~

Felkeltettük az érdeklődésed?

Csemegézz az írónő regényei között!

Ha egyedi történetre szomjazol, ne hagyd ki! 

Rendeld elő most a legújabb regényét!

Ne maradj le semmi fontosról!

Kövesd az írónőt facebookon is!

Kíváncsi vagy a kulisszatitkokra is?

Légy te is a facebook csoport tagja!

Szerezd be elsőként és dedikáltasd!

Gyere el a premierre!

Látogassatok el a többi oldalra is, ahol Anne L. Green többi könyvéről olvashattok ajánlókat!

Le Monde des Livres - A remény hajnala

Lizzyke olvasó kuckója  - A sötétség fogságában

Könyvekbe burkolt világ - Viharos érzelmek

Kitablar - Eltitkolt múlt

Nikii blog - Elvarratlan szálak

Bree S. világa - Ördögi kísértés