J. Goldenlane: Holdnak ​árnyéka

"Járj a széllel, száguldj a szélviharral, ne aggódj a messzi jövő miatt, és bízz, hogy ismét, újból, és megint szerencséd lesz!"

Úgy érzem, megtaláltam a modern kori Rejtő Jenőt. :) Az ziher, hogy J. Goldenlane-ben született újjá. Ugyanazt a könnyed, vicces stílust kapjuk vissza. Egyszerűen utánozhatatlan. Egyedi humora van, ami teljesen magával ragadja az olvasót, míg könnyesre nem röhögi magát. 

A Holdnak árnyékát a Napnak fénye után vettem kezembe. Azt a könyvet nagyon megszerettem. Kedvenc is lett. Pörgős, vicces, egyedi sztori, robotokkal. Hasonlót vártam ennél is. Hát teljesen mást kaptam. Az alap dolgokban azonos, például a világ, amiben játszódik a történet, vagy a karakterek kidolgozottsága és részletessége. A nyakatekert gondolatokat és eseményvezetést is megkapjuk, amitől igazán jó történet, hiszen nem lehet tudni előre, hogyan fog végződni. Ugyanúgy itt is jelen vannak a modern kori események adta lehetőségek, pl: direktlink vagy egyéb beültetések. De, mint mondtam, különbözik a Napnak fényétől, rendesen. Teljesen más az alapszituáció, szerintem még a kategorikus besorolás is. Ebben rengeteg akció és vér van, míg a másikban inkább egy nagy kaland. Mást kaptam, de nem csalódtam.

A történet kezdetén rengeteg szereplőnk van. Vannak itt vegyesen franciák, németek, olaszok, japánok, "nemkínaiak". Van főszereplőnk, akiről rengeteg információt megtudunk. Vagyis semmit, mert csak azt ismerjük meg, hogy mi vagy ki nem. Nem Smith, nem másodpilóta, nem orosz, s így tovább. De abban biztosak lehetünk, hogy egy borzasztóan nagy zseni, hiszen minden szituációból ki tudja dumálni magát, legyen az akármennyire lehetetlen is. Pozitív szemléletű, spontán ember. Mindig csak egy lépés van meg a fejében, a többit hozza a helyzet. Szimpatikus, jókat mosolyogtam rajta olvasás közben. Már az elején sejteni lehet, hogy egy kifejezetten nehéz helyzetben is helyt tud állni. 

S akkor itt is van a másik tartós szereplőnk Mitzuki. Az, hogy egy édes 16 éves, bajba jutott kislány, vagy egy nem éppen szende nő, vagy gyermekét féltő anya... Hát mindenki döntse el magának. Nekem Mitzuki a japán terrorista lett a végleges kép. :) Szeretem a japán kultúrát, szóval már itt megvett kilóra a könyv, de hogy még női szamurájról beszélhetünk! na ez már színfolt a javából! Kellemes karakter, nagyon szerethető, szerintem bárkivel ki tudja jönni, talpraesett. Számomra nagyon szimpatikus lett, nagyon szívemhez nőtt. Néhol sajnáltam, náhol bátorítottam, néhol büszke voltam rá. 

Maga a történet nagyon jó. Több szálon fut a cselekmény, mely végül egy ponton teljesen, lehetetlenül összecsomózódik, majd szálanként oldódik meg. Nem bonyolult, megjegyezhető, de nem könnyen átlátható. De ezt jó értelemben mondom. Pont annyira ,hogy gondolkodtatja az olvasót, illetve fogadásokat lehetne rá kötni, ki fog legközelebb meghalni. Ugyanakkor a sok humor és furcsa fogalmazásmód a regény közepe felé már lapossá válik, kicsit untatott. De mikor pont úgy döntöttem, hogy nem adok neki maxos csillagot... akkor a képembe vág egy olyan információt, hogy felugrottam az ágyról egy nagy Micsoda? felkiáltással együtt. Onnantól kezdve újult erővel olvastam tovább és már nem is kellett többet csalódnom. Jó kis sztori lett a végére.

A borító valami eszméletlenül fenomenális. Szerelmes lettem belé, már a nyáron, mikor beszereztem. Reméltem, hogy nem hiába vannak rajta a vadkutyák, s szerencsére nem csalt meg a megérzésem. Imádom ezeket az állatokat, s bevallom, nekem a könyvben is ők voltak a kedvenc szereplőim. Hiszen ők takarítottak el mindenki után mindent! sosem szóltak bele a többiek veszekedéseibe és egymás gyilkolásába. Szépen, lassan türelmesen kivárták, míg gyártanak nekik hullákat. Ez így csúnyán hangzik, de a könyvben így még a természet tisztes körforgása is szerepet kap, ami nagyon fontos egy ilyen, élhetetlen, radioaktív világban.

A címválasztás nekem iszonyatosan tetszik, hiszen az előzőhöz képest, ahol a császár személyéről, a Napnak fényéről olvashattunk, itt az árnyékos oldalt, a föld túloldalán levő kevésbé jó körülmények közül származó embereket mutat be. Holdnak árnyéka. tökéletes ellentét.

Szóval összeségében imádtam ezt a könyvet. Nem csalódtam, szimplán meglepődtem, hisz egyáltalán nem erre számítottam. De jár neki az öt Csing.

Értékelés:

Kedvenc idézetek:

"Ez az egyetlen jó az öregségben, az embernek van tapasztalata."

"A szerelmes emberek ritka nagy baromságokat csinálnak néha."

"– Egy teában nem a tea lényeg, illetve persze az is fontos, de legalább maga a szertartás legalább annyira számít. Megnyugtatja a testet, kisimítja a lelket!"

"(…) vedd fel a ritmust, és száguldj a szélviharral."

"A döntéseinknek pedig következménye van, amit vállalnunk kell."

"Igen ez a pasas tényleg olyan mint egy szélvihar, méghozzá egy súlyosan radioaktív, speciálisan kiszámíthatatlan és veszettül kaotikus szélvihar!"

"Sokat levon az ember meggyőzőerejéből, ha összes öltözete egy maga elé szorított kispárna."

12 napos blogger kihívás: 12. nap

Sziasztok!

S ezennel elérkezett az utolsó nap is, mikor bemutatom egy általános napomat. 

No, hát tisztázzuk elsőnek szerintem, hogy általános napom nincs. Mindegyik más és más, épp az alap szituációtól függően: dolgozom, vizsgára készülök, ráérek, hétvégi kötelező látogatás van valamelyik szülőpáros irányába. 

Mivel ma Szilveszter napja van, ezért úgy döntöttem, egy átlagos, ráérős napot mutatok be Nektek :)

Az én napom reggel fél hat és hat között kezdődik. Menetrendszerűen felébredek, hiszen párom ekkor szokott a hétköznapokon kelni, s negyed hétkor indul munkába. Tegyük fel, hogy most szabadnapos. Tehát én ülök a sötétségben, mert az ágy kirugdosott már, de villanyt nem szeretnék sehol kapcsolni, mert egy légterű a lakás, amit bérlünk, nincs külön szoba vagy konyha. S azért valljuk be: nem ildomos a vőlegényünk retináját kiégetni fél hatkor, csak azért, mert nem tudunk aludni. Szóval ilyenkor elő szoktam kapni a telefonomat, - ami kb egy tíz perces szentségeléses keresés - majd bevackolom magam az ágy túlvégébe és a vakujánál olvasok reggel nyolcig. Addigra Andris vagy felébred, vagy már át tudok ülni a konyhába, ahol ér be annyi fény, hogy lássak. 

Ezután jön egy kis reggeli takarítás. No, ez helyzettől függetlenül mindig megvan: összepakolás, összeágyazás és mosogatás. Mindig reggel mosogatok. Ha lenne kisebb fény a konyhába, akkor biztos reggel hatkor állnék neki. Utána összeszedem az eldobált göncöket, eltakarítom az előző estéről maradt romokat és ha üres az ágy, beágyazok. Ha kell rakok be mosást is, vagy felseprek, felporszívózok. Ekkor már a drága halacskáim csak úgy ugrálnak kifele a vízből, csattanással visszaesve, vagy kotyognak, hogy éhesek. Szóval lámpa fel, 5 perces gügyögés és csodálás imádom az akváriumom és kapnak enni. Jobb esetben nem borul be. Ez idő alatt valami furcsa módon egy kávé tűnik fel az asztalomon... :) 

Ezután átnézem a leveleimet, molyt, facebookot, mi történt. Nagyjából. Igazából csak azt, amihez közöm van. Majd jön a kérdés: mit ebédeljünk? Tehát szétnézek a konyhába és nekiállok Andris segítségével összeütni valamit. Megkajálunk, miközben nézünk egy kis Agymenőket vagy Sherlock-ot, vagy csak szimplán tévét. Azután együtt vagyunk. Összebújunk, beszélgetünk, olvasgatunk, elvagyunk. 

Este nekem menetrend szerint maximum nyolckor el kell mennem fürdeni, mert az ekcéma jobb, mint bármilyen óra, jelez, hogy ideje foglalkozni vele is. Szóval fürdés, majd egy jóóó hosszú kenekedés. Este ágyban olvasás, majd tévére nyomunk egy órás időzítőt és miközben Andris a homlokomat cirógatja.... elalszom. :)

Szóval igazából semmi nagy szám nincs benne, de én szeretem ezeket a kis fix programokat :)

Jessica Sorensen: Callie, Kayden és a véletlen

"Az élet csupa szerencse, például amikor az ember jó lapokat kap, vagy egyszerűen csak jókor van jó helyen. Egyeseknek ezüsttálcán kínálják a szerencsét, az új esélyt, a menekvést. A megmentő lehet hősies, vagy akár lehet csak a puszta véletlen, viszont vannak, akiknek egyáltalán nem jut szerencse, akik rosszkor kötnek ki rossz helyen, akiket nem mentenek meg."

Ez a könyv... Már az első gondolatával megfogott és nem eresztett, míg a végére nem értem. Rengeteg nem mindennapi dolgot vonultat fel. Mindenből egy kicsi, de olyan kegyetlenül valóságosan vágja Jessica Sorensen az olvasó arcába... nem lehet egy legyintéssel elmenni mellette.

A karakterek közül senki sem átlagos. Mindenki cipeli magával a csomagjait. A különbség, hogy van, akinek csak egy kis poggyász van a kezében, van akinek pedig egy hatalmas bőrönd. A könyv megmutatja, hogy nem szégyen más emberek, barátok, család segítségét elfogadni ahhoz, hogy ezeket a nehéz súlyokat letegyük. S fontos, hogy gondtalanul haladjunk tovább az életünk ösvényén, hiszen csak akkor lehetünk igazán boldogok, s csak akkor tudjuk kiélvezni azokat a perceket, amik még ránk várnak.

Így belegondolva nem volt benne tökéletes karakter. Mindenkinek voltak sérülései, néhánynak külső, míg másoknak belső. De ettől még nem válik egy teljesen tökéletlen világgá és nem kezdtem el sajnálni egyikőjüket sem. Mélyen megérintett, egyesével a sorsuk, de ahelyett, hogy jajj, te szerencsétlen érzést váltottak volna ki belőlem, inkább azon gondolkoztam, hogyan lehetne rajtuk segíteni, mi kellene ahhoz, hogy mindenki fel tudja dolgozni az életében jelentkező problémákat.

Tetszett, hogy mindenki a realitás talaján mozgott. Vegyük például Callie-t. Egy aranyos lány, akit tönkretettek. De mivel senkinek nem beszél róla, érthető okokból, ezért magába fordul, drasztikus változtatásokat visz végbe magán egy nap alatt. Megváltoztatja a külsejét, amennyire lehetséges. Levágatja a haját, másféle ruhákat hord, erősen sminkeli magát. Egy hatalmas segélykiáltás ez, melyet próbáltak is értelmezni a szülei, hiszen csak elvitték pszichológushoz is, de ha Callie nem tud megnyílni, akkor nem is lehet rajta segíteni.  Így mindenki más céltáblájává válik, s kirekesztik. De ezekről annyira sokat nem tudunk, meg, hiszen a történet az egyetemen kezdődik el, ahol egy új énje kerül napvilágra. A bizalmatlan, de mosolygós Callie. 

Kayden karaktere is nagyon jól felépített. Ki ne akart volna megfelelni a szülei elképzeléseinek élete során? Ugye, mindenki. Csak az ok, a mozgatórugó változik személyenként. Kaydennek sosem volt könnyű az élete, folyamatos testi és lelki bántalmazásokkal tarkított évei rányomták a bélyeget. Ezt a keresztet viseli magán, melytől nem tud szabadulni, s lassanként összemorzsolódik a súlya alatt. De elég egyetlen egy ember, aki kiáll mellette, egyetlen pillanat, hogy rájöjjön, lehet máshogy is. A pillangószárny effektus tökéletes megvalósítása. S ez a döntés nem egyik percről a másikba megy végbe, hanem egy hosszabb idő alatt, míg a körülmények megváltozása, az iskola, a hely, az emberi kapcsolatok fel nem töltik kellő energiával és elhatározással, hogy ő igenis változtatni akar az életén.

A történet során rengeteg jó tanácsot olvashatunk, melyet mindenkinek meg kellene fogadnia. Mindenkinek kellene egy lista, amiről ha nem is naponta, de legalább hetente egy pontot kipipál. Nem kellenek rá őrültségek, de néha ki kell mindenkit billenteni a komfortzónájából, hogy megtapasztalja az élet azon részeit, ami felé alapesetben nem nyitna. De e mellé kell egy barát, egy olyan ember, akire minden körülmények között számíthatunk, aki ismeri a legféltettebb titkainkat is. Akiben megbízunk. Mindenki életében fontosak az emberi kapcsolatok. 

Sokak szerint a könyv egy hatalmas függővéggel zárul be. Én ezt nem így látom. Jó, az igaz, hogy csúnya dolog az olvasót ilyen kétségek között hagyni, de ennek a történetnek pont itt van a zárójelenete. Miért? Azért, mert kettejük közül az egyik fél ezen a ponton hagyta el a hatalmas bőröndjét, s cserélte le egy könnyebben hordozható kézitáskára. Megmentették. De ez nem vonja automatikusan maga után, hogy a másik fél is felszabadul. Nem. Az ő terhei ugyanúgy nyomják a vállát, sőt még jobban is, mint a történet legelején. Hiszen jönnek hozzá újabb kétségek és tettek. De történt valami. A pillangó szárnya megrezdült és megállíthatatlan cselekményeket hozott magával. 

A rubin pöttyösöket immár két kategóriába sorolhatjuk: az igazi és a hamisítvány. Legalábbis az én meglátásom szerint. Az igazi rubinok közé tartoznak azon könyvek, melyeknél a szereplők egy nehéz tragédiát élnek át, mely kihatással van az életükre, s ezt dolgozzák fel. Fiatal felnőtteknek írták, ahol nem a szexualitáson van a hangsúly, hanem a gyógyulási folyamaton. Ezek nagyon jó könyvek. S vannak a hamisítványok, amire csak rásütik ezt a bélyeget. Az alapszituáció ugyanúgy fent áll, egy esemény, mely kihatással van a szereplők életére, s melyen csak egy másik fél segítségével tudnak változtatni, de a kivitelezés nem megfelelő. Nem életszagú. Szimplán megjelenik egy férfi és máris minden gondjukat elfelejtve omlanak a karjukba. Ezeket a könyveket sajnálom. Mert legtöbbször egy jól induló történetet nem tud az olvasó átérezni, mert az irracionális viselkedés elrontja. 

Remélem a továbbiakban kiadott Rubin könyvek az igazi kategóriába fognak esni, mert értékük van és jelentőséggel bírnak. Sokszor az olvasóban lapuló problémákat is a felszínre hozzák és a főszereplővel együtt oldódnak meg.

Értékelés:

Kedvenc idézetek:

Életünk során elég egyetlen véletlen, hogy összehozzon minket, és a szívünk egy pillanatra egyszerre dobbanjon.

Elképesztő, hogy az ember csupa olyasmit jegyez meg örök életre, amit a legszívesebben elfelejtene, viszont mindaz, amit kétségbeesetten meg akar őrizni, elillan, akár homokszemcse a szélben.

Az élet csupa szerencse, például amikor az ember jó lapokat kap, vagy egyszerűen csak jókor van jó helyen.

Csak azért, mert a világ tele van rossz dolgokkal, nekem még nem kell hagynom, hogy ez elszomorítson.

Gyakran eltűnődöm, vajon mi motiválja az embereket. Hogy vajon már a születésünkkor belénk rögződik minden, vagy felnövés közben tanulunk el dolgokat. Talán olyan körülmények kényszerítenek minket, amikre nincs semmi ráhatásunk. Vajon akad ember, aki maga irányítja az életét, vagy mind tehetetlenek vagyunk?

Még soha senkinek nem volt rám szüksége, mert még soha senkit nem engedtem ilyen közel magamhoz.

Nyereményjáték

Kedves Olvasóim!

Igaz, hogy még fiatal blogom, de úgy döntöttem, ideje megszervezni az első nyereményjátékot. Így, a karácsony véget értével mindenki eltelt a bejglitől és a jó olvasmányoktól, remélem :) Az év hátralevő idejét töltsük pihenéssel, majd az újat kezdjük egy kis izgalommal: Egy nyereményjátékra hívlak benneteket!

A nyeremény pedig nem lesz más, mint egy Zen színezőkönyv. Személy szerint nagyon szeretem a színezőket, sokszor megszünteti a felgyülemlett stresszt. Jelenleg több színezőm van, mint időm.

S mit kell érte tennetek? A feladat nagyon egyszerű:
1, Kövessétek facebookon a blogot. (Katt ide) A rendszeres követőknek is nagyon örülök a blog felületén
2, Írjatok ez a bejegyzés alá egy kommentet a következőkkel:
                    milyen néven követtek facebookon,
                    melyik az eddigi kedvenc bejegyzésetek a blogomon
                    milyen tartalmat szeretnétek még itt látni? :)
                    Ha van moly fiókod, milyen néven vagy ott aktív?

A sorsolásnál mindenki nevét felírom majd egy cetlire, s kalapból húzom. A nyereményt csak Magyarországi címre tudom postázni, kérlek ezt vegyétek figyelembe.

A nyereményjáték 2016. 12. 28-án kezdődik és 2017. 01. 11-én, 12:00-kor fog véget érni.

April Genevieve Tucholke: Wink, ​Poppy, Midnight

"Az emberek néha egyszerűen eltűnnek, Midnight. Rájönnek, hogy nem a jó úton járnak, vagy valaki más életét élik, ezért fogják magukat, és az éjszaka közepén eltűnnek."

Ez egy nagyon érdekes könyv. Egyszerűen nem találok rá jobb jelzőt. Se nem jó, se nem rossz. Se nem Hős, se nem Hitvány. 

A történet három fiatalról szól. Három nagyon különböző kamaszról. Tűz, föld és víz. Alapvetően semmi közös nincs bennük. Vegyük elsőnek Wink-et. Egy vörös hajú lány, rengeteg szeplővel, még több testvérrel, egy fura anyával és nagyon egyedi gondolkozásmóddal. Amennyire a mesékben él... az már rémisztő. Természetesen az embernek hinnie kell a csodában, de tudni kell a realitás talaján is maradni. Wink fanatikus, jó szekta tag lenne. 

Akkor még itt van Poppy, aki külsőre a teljes ellentéte Bestia Bellnek. Szőke haj, angyali arc, magas, karcsú, szép és romlott. Vagy nem? Igazából már a történet kezdetekor az olvasó rájön, hogy Poppy egyáltalán nincs tele ennyi gyűlölettel, mint amit elmond. Ő csak egy elveszett kamasz, aki megtanulta használni a saját adottságait, bár kétségkívül túlságosan is, és kihasználja a környezetében élő embereket, mert figyelemre vágyik. Ha senki nem figyelne rá... akkor szembe kéne néznie önmagával, ami valljuk be nem egyszerű. 

S végül Midnight. Az édes, drága, naív, egyszerű fiú. Az ő karaktere realisztikus egyedül a történetben. Se nem buta, se nem okos. Megy a kicsi feje után. Normálisan érez. Elvakítja a szerelem. Teljesen átlagos viselkedés egy 16 éves fiútól. Elsőnek oda van Poppyért, aki gonoszul bánik vele. S annyira bántja ez, hogy nem is próbál a lány által hordott álarc mögé nézni. Majd hirtelen feltűnik a szomszédban Wink, aki teljesen más, mint Poppy. Teljesen érthető, mire fel ez a nagy pálfordulás, miért kezdi el gyűlölni Poppyt. 

A történet maga nagyon egyszerű lenne, ha az előadásmód nem kavarná ennyire meg. Három szemszögből láthatjuk az eseményeket, a három fiatal meséli el a maga módján. Poppy mindig nyíltan beszél, dühösen, depressziósan. Midnight tényeket közöl és elvétve pár saját gondolatot. Aztán ott van Wink, aki folyamatosan rébuszokkal dobálózik és mesékből, könyvekből vonultat fel példákat és képeket. Egyszerre érdekes, figyelemfelkeltő és enyhén irritáló. Hiszen sosem lehet biztos az olvasó benne, hogy érti, éppen mire gondol Wink. 

Nem is tudom, igazából mit gondoljak. Tetszett is és nem is. Érdekes is és nem is. A tanulsága nagyon erős, rávilágít, hogy senki sem fekete vagy fehér, hanem minden emberben rejtőzik egy Hős egy Hazug és egy Hitvány is. Mindezt egy hatásos köntösbe csomagolva. Olvastatja magát, a végén meg is lep, de valami még mintha hiányozna. De hogy mi... lehet csak Mim vagy Wink tudná megmondani. 

Értékelés:

Kedvenc idézetek:

"Minden történetben van egy hős."

"Néha az egyetlen módja, hogy legyőzd a gonoszt, ha te is gonosz vagy."

"Minden történetben van egy gonosz.

A gonosz ugyanolyan fontos, mint a hős, talán még fontosabb."

"A szerelem olyan volt, mint egy puha, fehér felhő a viharos fekete égen."

"Csapdát állítottam az erdőben.

Fogtam egy farkast.

És most üvöltött.

Ha Poppy volt a Farkas, akkor Midnight a Hős.

De ki voltam én?"

Charles Dickens: Karácsonyi ének

"Könnyű vagyok, mint a pehely, boldog, mint az angyalok, vidám, mint egy kisiskolás. Kótyagos, mint aki beivott. Víg karácsonyt mindenkinek! Boldog új évet az egész világnak! Adjonisten! Hahó! Adjonisten!"

Nem is értem, eddig miért nem olvastam klasszikusokat. Egy teljesen másik világ. Bevallom most olvastam el először ezt a kis történetet. Mindenki olvasta már a környezetemben, de engem mindig elkerült. Idén sikerült megszereznem a gyönyörű Libris limitált kiadványát, így gondoltam karácsonykor előveszem és egy forró tea mellett elolvasom. Csak hogy megadja az alaphangulatot. Nos ebből mindössze annyi jött össze, hogy anyósoméktól apumékhoz vezető három órás autóúton rázkódva végigolvastam. Mivel nem egy vaskos könyvről beszélünk, ezért Kecskemétig már a végére is értem, egy órával előbb, mint gondoltam.

Ezt a könyvet szerintem ezentúl minden karácsonykor elő fogom venni. Annyira sok jelentőséggel bíró kis történet, nem csodálom, hogy ennyi ember szívét meghódította. A nyelvezete teljesen más, mint egy polcról random lekapott könyvé. Olyan gazdag képeket használ, hogy olvasó nagyon könnyen rá tud hangolódni. Olvastatja magát. 

A történetben egy mogorva öregembert ismerünk meg, aki nem szereti a karácsonyt. Utálja. Gyűlöli. Bolondság. Majd éjszaka a volt munkatársa, aki hét éve halott meglátogatja, majd elmagyarázza neki, hogy mi fog történni a következő időszakban. Elmondja, hogy három szellem fogja meglátogatni és tanácsokat fognak adni, amit ha megfogad, nem jut olyan sorsra, mint ő. Nem lesz olyan vastag, nehéz lánca, mint neki. Persze a főszereplőnk nagyon szkeptikusan áll hozzá. Miután találkozik az elmúlt a jelen és a jövő karácsony szellemével egy teljes jellemfejlődésen meg keresztül, s újra gyerekként hisz a csodában, s jövőjét megváltoztatva teljes, békés életet élhet.

A történet mondani valója erősen sugárzik végig az egész könyv során. Elmondja, hogy mennyire fontos, hogy az emberek törődjenek egymással és ne keseredjenek meg. A boldogság álljon mindenek felett. Segítsünk a rászorulókon és az elesetteken. Tökéletesen megjeleníti a karácsony lényeget, melyet bizony... már a többség elfelejtett. 

Értékelés:

A karácsony a szeretet ünnepe. De nem csak az év ezen napján kell egymáshoz pozitívan állnunk, hanem mindig. De ez a három nap emlékeztet minket arra, hogyan kellene a többin viselkedni. 

Baráth Viktória: Első tánc

"Szerettél már valakit annyira, hogy nem érdekelt, ki mit mond, csak vele akartál lenni? Hogy bármit megtettél volna azért, hogy érezd, viszontszeret, akár csak pár percre is?"

Ez a könyv hű a címéhez. Első tánc. Tényleg olyan, mint mikor az ember először áll színpadra. Mikor felmegy izgul, majd kiugrik a bőréből, majd ahogy megszólal a zene minden könnyebb lesz. Elfelejti, hogy nézik, elfelejti, hogy hol van s hogy miért. Csak a saját lelkében lévő dolgokat jeleníti meg, s mindent levetkőzve kitárul. S mikor véget ér megnyugodva, mosolyogva vonul le a félhomályba. Boldoggá teszi a lelkem, majd összetöri, s mikor azt hiszem már az ezernyi darab összeforrt... újra ad egy pofont. De másodszorra már nem tesz tönkre, hanem emelt fővel lépek tovább.

Szeretném megköszönni a kedves írónőnek és a kiadónak a recenziós példányt! Nagyon sokat jelent számomra!

Baráth Viktória lehet, hogy első könyves tollforgató. Lehet, hogy fiatal. Lehet, hogy még nincs sok tapasztalata. De igazi bestseller író. A könyv olvasásakor mintha én is ott lennék Zoey barátai között. Többször is azt vettem észre, hogy félhangosan zsörtölődve osztom neki a tanácsokat, amikre ugyanúgy nem figyel, mint a többiekére. Sokszor kiragadtam volna a lapok közül és megölelgettem volna, vagy ittam volna vele én is egy kis tequilát. A barátjává szerettem volna válni.

Igen, bevallom, mikor bejött a képbe Owen én is elolvadtam. Viszont ahogy derültek ki a dolgok... hát fokozatosan kiábrándultam belőle, sőt, Zoeyt sem értettem. Haragudtam rá, hogy ennyire buta. Alapvetően nem tudom elviselni a nagy korkülönbséges kapcsolatokat, de hogy még egyéb negatív körülmények is vannak... Nem, nálam ezek olyan mértékben tiltólistás dolgok, hogy megijedtem, nem fogom szeretni a könyvet. De aztán a történet előrehaladtával láttam, hogy nem csak én vagyok ezen a véleményen, hanem Sean, Jackson és a többiek is. Szóval újra elkezdtem hinni benne, hogy lesz ebből még valami. S nem tévedtem. Összetépett, kifacsart, majd újra összerakott. Gyönyörű történet ez, melyben szerepet kap a szerelem, a szenvedély, az életcélok, a kitartás, barátság, újrakezdés és továbblépés.

Viszont nem értem én ezt a nagy Owen utáni rajongást. Szemét alak, akárhogy nézem. Lehet sármos a skót akcentusától a tekintélyt követelő megjelenéséig, de lehet valaki bármilyen szexi ha ez csak üres héj. Önző.
Alapvetően a második esélyben sem hiszek teljesen. Ha valaki eljátssza a bizalmamat azt már csak vért izzadva szerezheti vissza. De harmadszor? Semennyi esélyt nem kapna rá. Ami nem működött elsőre sem másodszorra... azt nem szabad erőltetni, hiába szeretnénk harmadszorra negyedszerre és századszorra sem fog. Túl kell lépni rajta.

Sean... hát nekem ő sokkal szimpatikusabb volt, s nem vártam volna tőle ezt a fajta viselkedést. Igazán becsülöm Zoeyt, hogy ennyire erős tudott maradni ennyi fájdalom után is. Csak így tovább csajszi, bármire képes vagy, amit csak szeretnél!

A történet nagyon pörgős. A leírások tökéletesek, én magam is ott sétáltam Párizs utcáin, láttam az erkélyről az Eiffel tornyot is. Én is ott voltam a hóesésben. A bárban. Mindenhol. Zoey-val együtt nevettem és sírtam. Vele együtt voltam Júdás, s vele együtt táncoltam. Büszke vagyok rá, hogy a végén meg tudta lépni ezt a nehéz lépést. A szemem láttára nőtt fel az élet adta nehézségek ellenére.

Nagyon megszerettem ezt a történetet. Szívemhez nőtt. A karakterek realisztikusak, a történet vezetése tökéletes, a kivitelezés gyönyörű. A téma megfog, az eseménysorozat nem ereszt. Sokkal többet kaptam, mint vártam. Ajánlanám mindenkinek, aki nem biztos magában, aki csalódott. Ez a könyv rávilágít, hogy nem szabad feladni az álmainkat, ki kell tartanunk mellette, történjék bármit. Ha hiszel magadban, akkor bármire képes vagy s bármit túlélhetsz. A csalódások nem tehetnek tönkre, nem vehetik el azt ami téged önmagaddá tesz. Sosem szabad feladni, hisz mindig lesz lehetőséged még egy táncra.

Értékelés:
                

Kedvenc idézetek:

"Nem tudom elképzelni az életemet nélküled. Szükségem van rád."

"Nem tudok gondolkodni, ha a közelemben van, csak arra vágyom, hogy újra hozzám érjen."

"Az éneklés, a zene, a tánc és a színészet egytől egyig művészet, ami az emberek lelkéből fakad, ezért sosem szabad munkának tekinteni."

„Te pontosan ez vagy. Egy kedves, belevaló lány, aki szívesen barátkozik és nyitott az új dolgokra, csak bebeszéled magadnak, hogy nem vagy az, mert félsz szembenézni a valósággal, és könnyebb azt mondani, hogy nem merem, mint megtenni. Lehet, hogy ez durván hangzik, de így van. Igaz, nem ismerlek még igazán, de látom, mennyi szenvedély, mennyi érzelem van benned, amit nem engedsz ki. Merj önmagad lenni! Ha megteszed, mások is észre fogják venni, hogy milyen értékes vagy valójában.”

S végül egy saját készítésű Reader's Art:

12 napos blogger kihívás: 11 nap

Sziasztok!

Ez egy érdekes téma lesz ma: Valamilyen voltam ,de már nem vagyok az.

Sokáig gondolkodtam, hogy vajon ebbe a bejegyzésbe mit osszak meg veletek. Pár ötletem volt, de nem tudtam dönteni. Ma karácsony van. S a karácsony a szeretet ünnepe, mikor a családtagok összegyűlnek és minden varázslatos. Az emberek ilyenkor mosolyognak egymásra, mindenki örül ebben a pár napban. S innen jött az ötlet, melyik változásról kell nektek írnom, hátha más is az én hibámba esett akarva vagy akaratlanul is.

Szóval én nagyon introvertált ember voltam. Nem szerettem a társaságot, az embereket, az eseményeket. Senkit nem engedtem közel magamhoz, senkinek nem nyíltam meg és sokszor magamnak is hazudtam. Jól vagyok, Nincsen semmi extra. Ismerős mondatok? 

De ez nem jó. Otthon ültem és olvastam, iskolába mentem, tanultam. Ennyiből álltak a napok. Szürkék voltak. Aztán beiratkoztam egy tánc kurzusra, édesanyám unszolására. S az mindent megváltoztatott. 

A tánc lett az életem. Mikor táncoltam minden érzésemet, keserűségemet, sérelmemet ki tudtam adni magamból. Felszabadultam. S boldog voltam. A tánc egy olyanfajta kifejezőeszköz, ami megváltoztatja az emberek gondolkozásmódját. Annak is, aki átéli és annak is aki csak nézi. Fenoemnális élmény. S ezután elkezdtem nyitni az emberek felé, ez volt a kiinduló pot. Mikor abba kellett hagynom, visszatértem az eredeti állapothoz, begubóztam.

S utána jött párom, s ő újra előhozta a vidám énemet. Azóta rengeteg barátot szereztem, rengeteg imádnivaló ismerősöm lett és sok örök élményem született.

Szóval hajrá! Kezdjetek el élni!

Karácsonyi Book Tag

Kedves Mindenki :) 

A Karácsonyi projekthét keretein belül hoztam nektek egy Book tagot, melyet Dorka és Janina blogjáról kölcsönöztem :)

1. Várakozás - a karácsony igazi izgalma!

Melyik könyv(ek) megjelenését várod idén legjobban?

Idén? Hát, idén már semmi nem fog megjelenni szerintem abból, amit várok. De hogy mondjak azért valamit: Brittainy C. Cherry: Tűzeső.

Illetve ami már megjelent pár napja, s a kezemben is lesz karácsony után: Sarah J. Maas: Árnyak királynője :)

2. Karácsonyi dalok, énekek

Egy könyv vagy író, aki/ami ha szóba kerül, akkor csak dicshimnuszokat tudsz zengeni róla?

Kim Holden: Briht Side, Diana Gabaldon: Outlander sorozat, Gaura Ágnes könyvei *.*

3. Mézeskalács házak

Melyik könyvnek vagy sorozatnak van a legjobban felépített világa?

Számomra nincs olyan, hogy jobb vagy legjobb. Az egyedi történeteket szeretem, de nem teszek köztük fokozatbeli különbséget. A legutóbb olvasott könyvek közül a Hó, mint hamu és a Vörös betűkkel világa ragadott magával.

4. A karácsonyi ének

Kedvenc karácsonyi klasszikusod vagy egy karácsonyi könyv, amit nagyon el akarsz olvasni.

Abszolúte nincs ilyen, bár idén be szeretném szorítani a Karácsonyi Éneket Dickenstől :)

5. Karácsonyi édességek

Melyik könyvet szeretnéd megkapni karácsonyra?

Amelyiket meg is kapom*.* Baráth Vikitől az Első táncot és Sarah J. Maastól az Árnyak királynőjét :)

6. Gyertyák az ablakodban

Melyik könyvtől érzed azt a puha, bolyhos, meleg átölelős érzést?

Rengeteget fel tudnék sorolni, de legyen a legutóbb olvasott és még itt nem említett: Sherry Gammon: Szerethetetlen. 

7. Karácsonyfa meg a díszek

Melyek a kedvenc karácsonyi borítóid?

Szurovecz Kitti: Hópelyhek a válladon *.*

8. Karácsony öröme

Mi a kedvenced a karácsonyban és/vagy melyek a kedvenc karácsonyi emlékeid?

Hát a fények, az illatok, a család :)

Amikor kicsi voltam egyik karácsonykor egy hatalmas doboz várt a szobában. Több órán keresztül ültem mellette, míg megkaptam az engedélyt, hogy kinyissam. A doboz akkora volt, amibe bőven belefértem volna. Egy Teletubbi volt benne, a piros. Törökországból hozatta édesapám nekem. Ez ugye legalább 17 éve volt, szóval nem egyszerűen felment a netre és lerendelte... Olyan nagy jelentőséggel bírt ez számomra, hogy még ma is megvan, nem is fogom kidobni :)

Remélem tetszettek a válaszok! :) A book Tag forrásmegjelöléssel szabadon vihető! :)

A karácsonyi projekthéten résztvevő blogok:

Adri Könyvmoly

Heaven For The Books

Three Points Of View 

Írásaim Tárháza ❤

Real Thoughts 

Könyvjelző Blog 

Coffee And Manga 

Könyvvadászok 

Metaforaszennyezés 

Hagyjatok! Olvasok! 

Bookish Notes 

Today Wiggin 

Neverhood’s Diary 

Kitablar 

Books Of Dreamer ❤

Varázstinta 

Veronica’s Reader Feeder ❤

Feel Invincible 

Goodbye Agony

Mira Könyvespolca

In Medias Res 

Olvasó Körút ❤

Alice The Sweaterist

Sam’s Blog

Karina & Books 

Anya Olvas ❤

Never Give Up

My Book World

Never Let Me Go

Sarah Raasch: Hó, mint hamu

"A legnagyobb hóvihar is egyetlen hópehellyel kezdődik."

Ez a könyv már régóta csábítgatott. Van valami már a címében, ami megfogott és nem eresztetett. Hó, mint hamu. Nem értettem meg, míg a végére nem értem ennek a remek történetnek. De most már értem, és ennél kifejezőbb, jobb nem is lehetne!

Sara Raasch könyve többről szól, mint egy népéhez hű embercsoportról. A mély szintű összetartáson kívül megmutatja mennyire fontos az ember számára a remény. Hinni kell, hogy minden jobbra fordul és kitartani, bárminemű körülmények között. Kétségeid lehetnek, de sosem adhatod fel! Bármilyen sanyarú is a sorsod, ezt nem vehetik el tőled. Amíg van hited, amíg remélsz, addig erős vagy, s nem tudnak megtörni az élet nehézségei. Fontos tanulság ez, melyre túlságosan kevés hangsúly kerül. 

Meira egy igazán talpraesett lány. 16 éves. Sok véleményezésbe láttam, hogy túlságosan romantikusra sikeredett a könyv, ennek nem erről kellene szólnia. Szerintem pedig pontosan erről. Mert egy ilyen fiatal lánynak igenis vannak szükségletei, és igenis szerelmes lesz. Az, hogy ez egy olyan szituációban fordul elő, hogy a népéből már csak nyolcan szabadok... mellékes.  Meira a könyvben magára talál, ahogy az olvasó is. Láthatjuk, ahogy az események hatására a fiatal lányból felnőtt, felelősségteljes nő érik. S igenis, néha önzőnek kell lennie, a saját érdekeit maga előtt tartania, és dacosan ragaszkodnia hozzá, hiszen így viselkednek a fiatalok. Még ha nem is tetszik, de egy tükröt tart elénk az író. S Meira a fontosabb dolgok miatt kész lemondani a saját terveiről, de nem önmagáról. Sőt, ezáltal találja meg igazán, hogy mi  szunnyad mélyen, benne. Végre egy olyan könyvet tarthattam a kezembe, amiben a szereplők a koruknak megfelelően viselkednek. Se nem túl gyerekesek, se nem túl felnőttek. Így a realitás talaján marad, közelebb érezhettem magamhoz.

Minden karakter tökéletesen megformált. Szinte láttam magam előtt őket. Meira mellett a kedvencem Theron lett. Előlépett az egyik kedvenc könyves álompasimmá. Jó humorú, intelligens és kész mindent megtenni azokért, akik fontosak neki. Ha ez azzal jár, hogy szembemegy az apjával, a királlyal, akkor sem húzza össze magát, hanem megteszi a kellő lépéseket. Remélem a következő részben még több szerepe lesz az események alakulásában. S úgy hiszem, így lesz.

A történet zseniális. Már maga a tény, hogy nem a fagyos, hideg Télország a gonosz, hanem a Tavasz, melyről mindenkinek a madárcsicsergős, zöldülő tájak jutnak eszébe. Ez az egymásnak ellentmondó érzés teremti meg a könyv alaphangulatát.A szereplők hasonulása az országukhoz is fenomenális. Hisz hogyan képzelnél el egy télországit? Hát naná, hogy fehér hajjal, porcelánbőrrel! Evidens, mégsem jött még egyik másik olvasmányomban sem fel.
A történet előzménynovellája felvázolja a világot, az események indulópontját. A könyv olvasása során sokszor örültem, hogy azzal kezdtem, mert igaz, hogy anélkül is érthető, de így sokkal kerekebb, és mélyebben megérinti az olvasót az események forgataga. Már ott Meira személyiségét megismerhetjük, ami egy biztos alap a továbbiakhoz.

A mágiaszter szó az elején, bevallom, idegesített. Az istenért nem tudtam kiolvasni, mindig megakadtam, kizökkentem. De egy idő után hozzászoktam, s kezdtem meglátni a varázslat szépségét a lapok között. Egyedi ötlete van róla. Ez, hogy tárgyakba van tömörítve, mely örökletesen használható, csak a királyok és királynők által...Fenomenális ötlet! 

Sara Raasch úgy játszik a szavakkal, mint a karmester a nagy bemutatón. Olyan érzékletesen fejezi ki magát, rengeteg színnel és illattal vegyítve, hogy az olvasót beszippantja a könyv és minden kis apró részletet maga előtt látva nem tud, de nem is akar szabadulni.

S visszatérve a címhez. Hó, mint hamu. Hó, mint Télország népe. Hamu, mint a munkatáborokba hurcolt emberek. De a Főnix is a hamvaiból születik újjá... Nem kell más hozzá, csak egy vezető, mely felébreszti a még ki nem hunyt lángot, a pislákoló reményt a népe szívében,  s együttes erővel elérhetik a 16 éve várt célt: Visszakaphatják saját országukat. 

Mindent egybevetve ez a könyv igazi kincs. Van benne vér, van benne varázslat, egy kis szerelem és van benne egyediség. Számomra a Hó, mint hamu az év legjobb disztópiája. Landolt is a kedvencek között. Olvassátok :)


Értékelés:
              

Kedvenc idézeteim:

"A félelem olyan mag, amit ha egyszer elültetnek, megállíthatatlanul elburjánzik."

"Egy napon majd nem csak sötétben búvó szavak leszünk."

"– Ezért olyan érdekes az irodalom. Minden értelmezés kérdése, és száz embernek százfélét jelenthet. Sosem jelenti kétszer ugyanazt."

"– Egyszerre csak egy lépést (…) A jövő lépésenként épül fel."

"Ilyen érzés, ha megszakad a szív? Ilyen érzés az, amikor az emberből kitépik lénye egy darabját? Ilyen hideg és vigasztalan, nyomorult érzés?"