Te hiszel a sorsszerűségben?
Lynn Walker pincérnőként dolgozik Hohenwaldban, egy isten háta mögötti tennesseei településen, és egyetlen célja, hogy valóra válthassa lánya álmait. Frank Carrington újságíró és családapa, aki megszállottan küzd gyermeke igazáért. Jeffrey Mills zseniális tehetséggel megáldott, ám nehéz sorsú festőművész, akit egy személyes tragédia pályája feladására késztet. Az egyetlen közös nevező hármuk életében Alice titka, melyet csak az idő és hármuk külön-külön kibomló, majd egymásba kapcsolódó élete oldhat meg.
Sienna Cole, a hatalmas sikerű Négyszáz nap szabadság című regény szerzője páratlanul izgalmas, mély drámával átitatott lélektani thrillerében végigkalauzol a tizenöt éves rejtély kibogozásán.
Az írónő első saját könyvét, a Négyszáz nap szabadságot tavaly ősz elején vettem a kezembe. Már ott éreztem, hogy egy igen kivételes szerzővel van dolgom, akitől a későbbiekben is szeretnék olvasni majd. Nemrégiben az a megtiszteltetés ért, hogy Sienna felkért, olvassam elő a következő regényét, mely a Lefelé a folyón címet viseli. Hatalmas megtisztelésként értem meg, s természetesen el is fogadtam a felkínált lehetőséget, hiszen már amúgy is minden lehetséges információt magamba szívtam róla, amit előzetesben, kedvcsinálóként megosztott az írónő.
A könyv borítója már sejteti velünk, hogy Sienna egy másik műfajban is kipróbálta magát. A Négyszáz nap szabadság vidám, kellemes színeivel szemben itt a Lefelé a folyón esetében a fekete és a szürke szín dominál, melyek elég baljós ómenként ülnek a könyv elején. Ugyanakkor pontosan ez a borító illik a könyvhöz, mely többek között magán hordozza a dráma és a thriller címkét is. A piros színhasználat erős kontrasztban áll a kép egyszínűségével, mely még erősebben megragadja a potenciális olvasó figyelmét. Kétség kívül egy nagyon jól megalkotott borítóról beszélünk, mely előre vetíti a történet menetét: nem lesz minden habcukorszerű boldogságba csomagolva, ez annál többet fog felmutatni.
Ahogy megkaptam a hírt, hogy megérkezett a kézirat, azon nyomban indultam is érte. Hazafele is épp csak annyira álltam meg, míg a Duna és a Rába találkozásánál készítettem vele egy képet. Többet nem bírtam várni, s csak úgy repültem az otthonom, az olvasószékem felé. Azonnal fel is ütöttem a könyvet.
A történet pont úgy indul, ahogy azt vártam: Sienna Cole már az első oldalakon bombát robbant. Akik olvasták az előző könyvét, azok pontosan tudják, hogy ott is ezt a módszert alkalmazta: már az elején egy akkora adag adrenalint önt az olvasó nyakába, hogy képtelenség legyen az utolsó szóig felállni a székből. Azon értékelésemben megjegyeztem, hogy egy ilyen erős kezdés nagy elvárást támaszt az íróval szemben, hiszen szinte lehetetlen tartani a színvonalat a legutolsó pillanatig, sőt, még ezt tetézni úgy, hogy az ne tűnjön túlzásnak, soknak. Ezt az elvet jelen pillanatban is vallom. A történet a következőképp kezdődik:
"Tisztelt hölgyeim és uraim!
A nevem Alice Carrington. A washingtoni St. John Középiskola végzős diákja vagyok. Tizenhat voltam, amikor először lefeküdtem az iskolaigazgatóval, Mr. George Holdennel."
Bumm. Halljátok a petárdákat és a rakétákat? Halljátok azt a dörgést, ami ezt a bejelentést követte? Ugye, nem csak az én szemem ugrott ki a helyéről? Hát mi ez, ha nem egy tűzijátékkal megspékelt erőteljes robbanás?!
Sienna Cole most is egy sokak számára megbotránkoztató témát választott a regénye alapjául. Talán ez még nagyobb fennforgást vált ki, mint a poliamoria. A tanár-diák viszony mindig is foglalkoztatta az embereket. Van, aki kifejezetten keresi az ilyen jellegű olvasmányokat, más pedig messziről elkerüli. Bevallom, eddig én is a "minél messzebb, annál jobb" elvet vallottam. Nem szeretem ezt a fajta kapcsolatot. Belőlem nem vált ki semmiféle pozitív érzést. Nem érzem, a szabályok átlépése miatti izgalmat. Nincs bennem a tiltott szerelem édes érzete. Jobban szeretem a klasszikus értelemben vett kapcsolatokat, amik minden szempontból elfogadhatóak. Ugyanakkor itt nem egy rózsás szerelem kibontakozását kísérjük végig, hanem pont, hogy ennek a végét jelentő eseményt helyezzük előtérbe. Egy falusi szólással élve: Alice kiborította a bilit. Kiteregette, bizonyítékokkal alátámasztva, milyen bűnös kapcsolatban is volt az iskolájának az igazgatójával. Belátta, hogy ez nem helyes, s pont emiatt vált rögvest tetszetős olvasmánnyá a számomra már a legelső bekezdéstől kezdve a Lefelé a folyón. Alice a bejelentése után eltűnik. Mintha a föld nyelte volna el. S itt veszi kezdetét az igazi cselekmény.
Erőteljes kezdés, erőteljes témával. Egyszerűen imádom. Kihívást támaszt az írónővel szemben, aki felveszi a kardot, s élre tör. Az első oldalon már beszippantott. Számomra nagyon szimpatikussá vált, hogy nem egy klisével indította Sienna az eseményeket, hanem egy igazán falat rengető bejelentéssel. Már itt oly mértékű kíváncsiságot generált bennem, ami az olvasószékemhez kötött, s egyszerűen úgy viselkedtem, mint egy függő: többet és többet akartam.
Az első fejezetben megismerhetjük Lynn-t, aki egy teljesen egyszerű lány, az átlagnál nehezebb sorssal. Egyedül neveli lányát, a már kamasz Shayt. Hogy fenn tudja tartani az életükhöz szükséges minimumot, egy kocsmában dolgozik pultosként. Hamar kiderül, hogy több probléma is van az életében, amik fekete felhőkként lebegnek a feje fölött. Lynn karaktere kifejezetten szimpatikus volt a számomra. Egy erős nő, aki minden lehetőséget megragad, hogy a lányának a lehető legjobb körülményeket előteremtse. Ugyanakkor hiába van sok nehézség az életükbe, ő megmaradt életvidámnak, aki rendelkezik már némi élettapasztalattal. Fel sem ütötte a fejét az, hogy feladja, hogy összeroskadjon. Csak ment előre, s "majd úgy is jobb lesz" érzéssel a szívében tekintett a jövőre. S pont ettől különleges.
A továbbiakban megismerhetjük Jeff-et is, a rejtélyes idegent. Bevallom, engem is levett a lábamról ez a művészlelkű férfi. Elérte, hogy bennem is megszülessen a "majd én elérem, hogy megváltozzon" érzés, bár nem a klasszikus értelemben. Jeff nem egy rosszfiú. Ő is csak egy ember, aki már a korához képest túl sok mindent élt meg, s a saját maga által generált hibákból próbál kitörni. Küzd azért, hogy a felszínen maradjon, s én ezért becsülöm őt. Nem sok mindent tudunk meg róla a fordulópontig, de mégis képes volt a szívembe férkőzni.
A regény harmadik központi szereplője Frank, Alice apja. Na, ő volt az, aki nem tudott igazán megragadni. Miközben olvastam, folyamatosan küzdöttem ellene, vagy épp mellette. Amit a helyzet megkívánt. Alapvetően nem volt szimpatikus. Nem az a fajta jellem, akiben én meg tudnék bízni, s ehhez semmi köze nincs ahhoz, ahogy bemutatkozik nekünk. Nem. Az alapvető jellege az, ami nem kompatibilis az enyémmel. Ezenkívül természetesen el kell ismernem, hogy neki is vannak pozitív tulajdonságai, melyek enyhítették az ellenérzésemet a közömbösségi szintig. Frank próbált jó apa lenni, s a lánya eltűnése mélyen megrázza. Én megértettem, mikor megpróbálta a lehető legtöbb eshetőséget számba venni, s egyesével kiiktatni a lehetetlen opciókat, hátha így közelebb kerül a valósághoz. Tényleg végig láttam, hogy mi vezérli, miből fakad az ő belső tüze, de ettől független mindig maradt bennem egyfajta tartózkodás az irányába.
Mint látjátok, a szerző nagyon érdekes szereplőket alkotott meg. Sienna Cole munkásságának sikere az általa létrehozott karakterekben rejlik. Mesteri módon képes új embereket teremteni. Olvasás közben úgy érezhetjük, mintha tényleg hús-vér lények lennének. Mintha egy valóságos személy életét követnénk végig. Nincs még egy író, aki ennyire hiteles karaktereket alkot. Sienna világában senki sem tökéletes. A lehető legtermészetesebb módon emberi mindenki. Nem csak azt mutatja meg, hogy az aktuális pillanatban milyen érzések játszódnak le az elképzelt személyeiben, hanem egy teljes valóságot alkot meg nekik. Múltat, jelent és jövőt ad mindenkinek, aki akár csak egy rövidebb említés szinten is megfordul a regény oldalai között. Olvasás közben nem tudtam elvonatkoztatni. Hiába emlékeztettem magam, hogy ők a valóságban nem léteznek, egyszerűen képtelen voltam elhinni. Ennyire életszerűek.
S az események is pont olyanok, mint a karakterek: életszerűek. Sienna-t nem ragadja el az írói "megtehetem" érzés. Szabad folyást enged a könyvbeli folyamatoknak. Minden pontosan úgy zajlik, ahogy az a valóságban is előfordulhat. Nem lesznek az emberek egyik pillanatról a másikra szerelmesek, nem hajtanak végre pálfordulást, egy váratlan érzés után. Nem. Mindenki pontosan olyan, mint amilyennek teremtetett. A nevelésük nagyban befolyásolja az életüket, a felfogásukat, s ehhez mérten cselekszenek. Minden tettük reális, s érthető, még akkor is, ha nem értek egy-egy momentummal egyet.
Az erős prológus után belecsöppenünk Lynn mindennapjaiba, majd az ő életútját kezdjük el követni. Hamar megismerhetjük Jeffet is, s ahogy az ő sorsuk összefonódik - tehát megismerkednek egymással - akkor indul be igazán a történet. Egyre több minden derül ki a szeretett karaktereinkről. Aztán egyszer csak a történetbe beleszövődik Frank is. Eddig egyetlen idősíkon mozogtunk, most viszont ez változik: a múltba nyerünk betekintést, ahol igazán megismerhetjük a két férfit, láthatjuk, milyen célok vezérlik őket, majd miután ez megtörtént, visszatérünk a jelenbe, s a történet újfent egy idősíkon mozog. Véleményem szerint ez egy nagyon jó módszer, hiszen így az információk mindig a legváratlanabb pillanatokban érkeztek el hozzánk, ugyanakkor a múltban annyira elveszünk, hogy a visszatérés pillanatában kellett egy pár perc, míg rájöttem, hol is vagyunk. Ha a jelenbeli események mellett párhuzamosan, kisebb adagokban kaptuk volna meg a régi történeteket, akkor lehet sokkal simulékonyabb lett volna az első tetőpont. Ez az egyetlen egy helyzet volt, mikor kizökkentem.
Az írónő a történet alapjául szolgáló igazgató-diák kapcsolat mellett több nehezebb témával is foglalkozik. A szülői magatartásra két különböző példát is láthatunk. Először is ott van Frank és a felesége, akik a saját elvakultságukban nem veszik észre, hogy milyen téves úton jár az édes kislányuk, csak mikor már késő. Ugyanakkor felmerülhet a kérdés: láthatták a jeleket? Vagy a tinédzserek tudnak-e a szüleik előtt oly módon titkolózni, hogy egy ilyen horderejű dologra ne jöjjenek rá? Vajon hibásak voltak-e a kialakult helyzet miatt? Sienna ezekre mind megadja a választ.
A másik oldalon pedig ott van Jeff, akit az édesanyja kicsi korától kezdve erős kezekkel fogott. S engem ez a rész jobban megfogott, mint Frank története, ugyanis egy nagyon lényeges dologra világít rá: kisgyermekkorban az ember még nagyon fogékony. Szivacsként szívja magába a tudást és a különböző véleményeket. Ha erős propagandának tesszük ki, legyen szó akár a nemi hovatartozásról, a világképről, vagy a saját testéről, az örökre beleég a lelkébe, s az egész életére kihatással lesz. Lehet, hogy a későbbiekben ezek a régi beidegződések káros szokásokhoz vezetnek vagy éppen komoly gátakat alakítanak ki az elmében. Sienna erőteljesen rávilágít, hogy egy szülő mennyire felelős azért, hogy a gyermeke milyen felnőtté válik.
Ezen kívül egy nagyon érzékeny témát is érint. A művészek számomra mindig egy teljesen másik világot alkottak. Én sokkal földhözragadtabb vagyok annál, mintsem mindenféle pacákba világmegrengető dolgokat lássak bele. Természetesen, van az az irányvonal, amit én is bőszen elismerek, de az absztrakt művészet pont nem tartozik oda. Sienna képes volt mégis úgy ábrázolni ezt a fajta életmódot is, hogy számomra egy teljesen új megvilágításba kerüljön. Sokkal jobban megértem most már őket, s hogy mi zajlik le bennük. Ők teljesen máshogy működnek, mint én, s ezt képes vagyok elfogadni. Sokszor hatalmas áldozatokat kell meghozniuk; önmagukat kell föláldozniuk ahhoz, hogy igazán naggyá tudjanak válni.
Olvastam és csak olvastam. Élvezettel faltam a sorokat, de mégis, volt bennem egy nagy kérdés, amire nem találtam meg a választ a regény háromnegyedénél sem még: milyen kategóriába tartozik? Az elején egy hatalmas robbanással kezdünk, majd egy csodálatos, életszagú romantikus történet bontakozik ki a lapokon. Ezután, mintegy családregényként megismerjük a szereplőink múltját, mely rengeteg kérdésre választ ad, s a hiányzó részeket is kitölti. Egy erőteljes, igényes drámának éreztem, de úgy tudtam, hogy egy thrillert tartok a kezemben. Épp, mikor már elkönyveltem volna magamban, hogy több oldalon is téves a besorolás, akkor bontakozott ki előttem az, amire eddig vártam. Sienna Cole a végén sem hagyott hidegen: olyan fordulatokat kaptam, amikre nem számítottam, vagy ha még épp ki is bírtam következtetni, akkor sem oly módon tálalta, ahogyan én elképzeltem. Folyton meglepett. Most, hogy az utolsó szóig is már eljutottam, újra feltettem a kérdést: milyen kategóriájú könyv volt a kezemben? Bevallom, még most sem tudom pontosan megválaszolni. Ezt a könyvet nem lehet csak úgy, egyszerűen beskatulyázni. A Lefelé a folyón lélegzik, saját személyisége van. Egyszerre thriller, dráma, romantikus regény és még sorolhatnám. Csodálatos alkotás! Mesteri munka!
Sienna Cole újdonsága egy igazán nagyszerű kötet. Számos olyan tulajdonsága van, ami miatt érdemes kézbe venni. Mindenki megtalálja benne a neki szánt üzenetet. Egyszerre szórakoztat és gondolkoztat el. Tegnap, miután este befejeztem, egyszerűen képtelen voltam elaludni. Annyira beette magát a bőröm alá, hogy szinte egész éjszaka fent tartott, s a karaktereken, a cselekményen gondolkodtam. Teóriákat gyártottam, hogyha egy apró mozzanat máshogy alakult volna, egy szereplő máshogy döntött volna, akkor vajon mi lett volna a végkimenetel. Akaratlanul is beleéltem magam az összes lehetséges szerepkörbe, s számba vettem, hogy én hogyan cselekedtem volna az adott helyzetekbe. Összehasonlítottam a mostani társadalmunkat, a média erejét a könyvben leírtakkal, s megdöbbentem azon, mennyire is valóságos a könyv lapján megelevenedő történet. Hajnalban hunytam le a szemem, de még álmomba is elkísért.
" Egy pillangó megrebbenti a szárnyát Pekingben, és New Yorkban elered az eső."
Egy nap úgy döntöttem, hogy elfogadom a felkínált lehetőséget, s elolvasok egy nemsokára megjelenő könyvet. Nem számítottam arra, hogy ennyire mély nyomot fog hagyni bennem. Nem számítottam rá, hogy ennyire elgondolkodtat. Sienna Cole intelligensen ír. Ez talán az a fogalom, ami a legjobban képes lefedni az ő munkásságát. Állítom, hogy ő másként látja a dolgokat, máshogy éli meg ugyanazokat a pillanatokat, mint az átlagos emberek. Oda is képes mély érzéseket, háttérgondolatokat beilleszteni, ahol eddig csak sötétség honolt. Mélyen tisztelem őt és a munkásságát is. Egy igazán nagyszerű íróvá válhat a későbbiekben. Sőt, már most is az. Kiemelkedő a munkássága. A regényeinek nálam kiemelt helyük van a polcomon. Sienna Cole könyveinek hatására magam is többé válok, mint ami eddig voltam.
"Halvány mosolyra húzódott a szája. Mintha egy évtizedek óta rozsdásodó gépet indítottak volna be; az arcvonásai nehézkesen, akadozva rendeződtek csatasorba."
"A művész egy udvarias gyűjtőfogalom azokra az emberekre, akiknek fogalmuk sincsen, mihez kezdjenek az életükkel és az önmegvalósítás álcája mögé bújva a gyerekkori vágyálmaikat hajszolják."
"Milyen különös – méláztam. – Van valami, ami összeköt minket. Valami elemi fájdalom a mélyben, mint egy meghatározhatatlan eredetű, makacs kis szúrás a belső szervek alatt. Tök mindegy, mit mondunk egymásnak, tök mindegy, hogyan és milyen eszközzel bántjuk egymást, ez már eldőlt, előre elrendeltetett."
"(…) azt hiszem, ez majdnem minden embernél így működik: képtelenek vagyunk objektivitásra, ha magunkról van szó."
"Most értettük meg mindannyian az örök körforgás lényegét: ugyanazon események ismétlik önmagukat mindaddig, amíg meg nem látjuk a kiutat, amíg meg nem szakítjuk a ciklust."
Ha te is szeretnéd átélni ezt a csodát, akkor ne habozz, rendeld elő:
Saját készítésű Reader's Art:
