Riley Sager: Három ​lány

Először ​hárman voltak. A sajtó elnevezte őket Túlélő Lányoknak. Quincy, Sam és Lisa – a három lány olyan csapatba tartozott, amelynek senki sem szeretett volna a tagja lenni. Ők voltak az egyetlen túlélői három, egymástól független tömegmészárlásnak.

Aztán ketten lesznek. Amikor Lisa rejtélyes körülmények között meghal, Sam pedig váratlanul felbukkan Quincy lakásán, fordul a kocka. Quincy hamar rájön: igazából semmit sem tud a másik két Túlélő Lányról. Miért kereshette őt Lisa a halála előtt? És mit akar tőle valójában Sam? 

Csak egy marad? Quincy egyre biztosabb benne: ő lesz a következő áldozat. 

Riley Sager újdonságával, a Három lánnyal még szeptemberben találkoztam először. Akkor is már eléggé érdekesnek tűnt, de voltak más kötetek, amik sokkal jobban megfogtak, így eléggé a háttérben maradt. Viszont a megjelenésekor újra éreztem azt a kis kötődést a könyv irányába, amit első pillantásra kiváltott belőlem, így mikor lehetőségem nyílt elolvasni, nem haboztam. Több Lettero pszichothriller is került mostanában a birtokomba, s, hogy melyikkel kezdjek, azt rátok bíztam, kedves olvasóim. Ti döntöttétek el, hogy a Három lány legyen az első történet, amit kézbe veszek közülük. Most, itt szeretném nektek ezt megköszönni. Ez a könyv egyszerűen zseniális! Jó választás volt!

Úgy érzem, kell pár szót szólnom erről az igen határozott borítóról is. Nagyon merész a színhasználata. Az egész gerince csak úgy virít ettől az élénk rózsaszíntől, ugyanakkor meglepő módon nem bántó, hanem pont a kellő hatást éri el: figyelemfelkeltő. Egyszerűen képtelenség fölötte csak úgy elsiklani. Ugyanakkor, ami az előnye, az a hátránya is: nem egyszer láttam, hogy potenciális férfi olvasó éppen csak figyelemre méltatja, s mikor meglátja a töménytelen pinket, egyszerűen leteszi, esélyt sem adva neki. Sajnálatos dolog ez, mert nem szabad a külső alapján ítélkezni. Véleményem szerint férfiak számára is ugyanolyan élvezetes olvasmány lehet a Három lány, mint a női pszichothriller kedvelőknek. Viszont ettől úgy éreztem, hogy ezt a kötetet nem fogja akárki elolvasni: ezt ki kell érdemelni. A könyv választ téged, nem te a könyvet. 

S fogásra is kivételes. Nagyon sok könyvnek túl merev a gerince, ami problémát okoz olvasás közben. Én nagy becsben tartom az összes polclakómat, így éppen csak annyira szoktam kinyitni, hogy lássam a belső felen levő szavakat is. Sokszor ez a módszer kényelmetlennek bizonyul, de így kell eljárnom, mert a kötés nem engedi a nagyobb szögű kinyitást anélkül, hogy sérülne a gerinc. A Lettero könyvek esetében egy nagyon puha, de egyben strapabíró borítást tudhatunk a kezünkben. Kifejezetten kényelmes olvasni. Számomra ez nagyon sokat hozzá tud adni a kikapcsolódási perceimhez. 

Kivételesen a helyes sorrendbe kezdtem el olvasni a könyvet: először a fülszöveg, aztán a történet. Rögvest meg is ijedtem. Túl sok mindent elárul. Vagy mégsem? Ez lehet, hogy az első pár oldalon már kiderül? Bizony, félve ütöttem fel a kötetet. Ahogy haladtam előre a történetben, egyre jobban kétségbe estem, hogy nem szabadott volna az előzetes rövid ismertetővel kezdenem. El is határoztam, hogy nem fogom bemásolni az értékelésem elejére, mint ahogy szoktam az olvasmányaimnál, hiszen nem szeretném mindenki számára - noha csak passzív módon, de - lelőni a poént. Mint látjátok, ez a véleményem megváltozott, mire elértem az utolsó szóig. Ezen ok mögött pedig a következő áll: úgy átvert, hogy arra nincsenek szavak! Az egyik legtökéletesebb fülszöveg ez itt, kérem szépen, amivel valaha találkoztam. Azt hiszed, hogy ennyire egyszerűek itt a dolgok. Hogy hazudik. Vagy, hogy mindent elmond. De nem. Még csak azt sem mondhatom, hogy nem állít valósat, vagy ferdítene az igazságon. Nem. Pontosan azt írja le, ami történni fog, de mégis... Ah, erre nem találok szavakat! Minden nézőpont kérdése. S úgy érzem, én most egy teljesen másik oldalról próbáltam megközelíteni a témát, mint ahogy az az író fejéből kipattant.

Miután sikerült összekaparnom az ámulatból magam, rátérnék a történetre. Az elején megismerjük a főszereplőnket, Quincyt, aki egy egyáltalán nem átlagos ember. Néhány éve túlélt egy tömegmészárlást. Ő volt az egyetlen, aki nem halt meg aznap. Ez azóta is a vállán ül, bár próbálja magával is elhihetetleni, hogy már túl van rajta. Egy aranyos kis blogot vezet, ahol az általa elkészített süteményeket ossza meg a közönséggel. Együtt él egy férfival, teljesen egészséges a kapcsolatuk. Kívülről úgy néz ki, hogy teljesen rendbe jött az élete. De egy ilyen esemény mindenkin nyomot hagy. Olyat, amit nem lehet egyszerűen eltüntetni, akármennyi idő is telik el. Quincynek is megvannak a maga kis titkai. Tényleg apróságokról beszélünk, ami lehet, hogy egy átlagos embernél csak enyhe rosszallást keltene ki az olvasóból, de itt a megértés és a sajnálat dominál. Quincy-t mindenki úgy ismeri, hogy a Túlélő Lány. Ezt a nevet a tömeg, az internet ragasztotta rá, mint a másik kettő szereplőnkre is. Akárhogy nézem, ez a megbélyegzés nagyon szomorú. Ha akarnának, se tudnának túllépni az átélt dolgokon, hisz mindenkinek ez az első gondolata, amikor meglátják őket: ők a Túlélő Lányok. Quincy próbál ebből kitörni. Nem akar az lenni. Ő csak egy egyszerű lány akar maradni, mindennapos problémákkal. Ekkor kapja meg a hírt, hogy már nem hárman vannak, mivel az első lány elhunyt. Egy újságban is olvashat erről egy rövid cikket. A könyvben volt egy gondolat ezzel kapcsolatban, ami nagyon megfogott:

"A cikk zöme a szörnyűségekkel foglalkozik, amelyeket Lisa azon a réges-régi éjszakán átélt. Mintha az élete többi pillanata nem is számítana."

S pontosan ez az, ami valódi és egyben szörnyűséges. Lisa túlélte azt az éjszakát, s megváltoztatta az egész lényét. Hatalmas trauma volt, amit ő képes volt helyén kezelni, mert erős ember: a személyes tragédiája arra ösztönözte, hogy segítsen másokon, akik nehéz helyzetekbe kerülnek. Mégis, a szösszenet, amiben beszámolnak arról, milyen körülmények között hagyta itt az élők sorát csak azt taglalja, mi történt vele régen. Nem arról, mennyi mindent elért, mint ember. Mennyire sok életet mentett meg. Nem. Csak azt, mi történt azon az éjszakán, mikor minden megváltozott a számára. S ez erősen rámutat a mai társadalom hibáira. Ahol mindig a katasztrófát látjuk, s az alapján azonosítunk. Nem az érdemek szerint nézzük az embereket. S ezen változtatni kellene. 

Kicsit elkanyarodtam a könyvtől, ezért elnézést kérek, de ki kellett ezt adnom magamból, mert, ahogy belegondoltam, nagyon ledöbbentem.

Szóval a történet a címszereplő három lányról szól, akiket összeköt egy hasonló szörnyű tragédia. Mikor a harmadik is felbukkan, a szálak elkezdenek egyre piszkosabbak lenni. Sam nem éppen jó hatással van Quincy-re. Bevallom, sokszor nem is értettem, miért jó ez nekik. Hogyan jutottak el bizonyos mélységekbe. Kezdtem kicsit elidegenedni a könyvtől, hiszen a karakterek egyre unszimpatikusabbá váltak a számomra. Mégis olvastam tovább, mert nagyon érdekelt, mit tud ebből kihozni a szerző. Én csak egy egyszerű megoldást láttam a végén. Ám mikor a hangulatom már a megengedett szint alá akart csökkeni, akkor Riley Sager megrebegtetett egy kendőt: elkezdte a dolgokat egy másik oldalról is megközelíteni, amivel újra izgalmassá vált a könyv. Éppen csak apró morzsákat szórt elém, de én úgy rátapadtam, mint vadászkopó a szagra. Egyszerűen nem győztem ámulni, ahogy felfedezések sorozata bukkant elő a semmiből. Egyszerűen zseniális, amit alkotott. Játszott az idegeimmel, folyamatosan rezegtette a lécet, s a végső megoldásnál a szoba sarkából kellett összeszednem a leesett államat.

A Három lányra maga Stephen King írt ajánlót, s azt kell mondanom, hogy nagyon is igaza volt. Ez egy igazán nagyszerű thriller. Hiába volt a közepén egy minimális mélypontom vele, mégis teljes egészében élveztem. A végén akkora bombát robbant az író, hogy az mindenért kárpótol. Zseniális alkotás lett. 

Azoknak ajánlanám, akik szeretik a folyamatosan felépülő sztorikat, s azoknak, akik szeretnének belelátni egy tömegmészárlást túlélő ember fejébe, mert igenis érdemes meglesni, mi zajlik le bennük. A Három lány a műfajának neves képviselője. Remélem sok thriller rajongóhoz el fog jutni, mert ezt a könyvet olvasni kell. Beszélni kell róla. Riley Sager igazán kivételeset alkotott. Remélem, a későbbiekben is tudunk majd tőle olvasni, mert jó nagy adag tehetséggel van megáldva, amit kár lenne elpazarolni.

Köszönöm az olvasási lehetőséget a Lettero kiadónak! S köszönöm, hogy elhozták a számunkra ezt a borzalmasan jó könyvet!

J. L. Armentrout: Ónix

Daemon ​Blackkel összekapcsolódni szívás…

Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban.

De nem ez a legnagyobb problémánk.

A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, akkor nekünk annyi. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van.

És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek.

Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak vagy hallgassak? 

Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el? 

És mit akarnak Daemonéktól – na meg tőlem – a védelmiek?

Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás.

Senki nem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat…

A december mindenki számára a rohanások hava. Tavaly télen is már egy plázában dolgoztam ebben az időszakban, de az idei... messze felülmúlta. Rengeteget dolgoztam, nagyon kevés pihenővel. Mondanom sem kell, rendesen elfáradtam, mire elérkezett a karácsony. Ettől függetlenül kellett valami, amit szünetekben olvashatok. Ha csak pár oldalt is haladok, de este lefekvés előtt kézbe véve kikapcsol és megnyugtatja fáradt idegeimet. Így döntöttem az Ónix mellett, hiszen a Luxen sorozat első része, az Obszidián, teljesen levett a lábamról. Kellemes kikapcsolódásnak indult, két hetes projektnek. Végül máshogy alakult. Előzetesbe elmondanám: kicsit csalódtam.

Amikor felütöttem a könyvet, s így visszatértek az életembe a régen látott szereplők, teljes volt az örömöm. Hiányzott Katy nagy szája, no meg Daemon pimaszsága. Jó volt újra látni, hogyan mennek egymás agyára, miközben mindketten a másikra vágynak. Megint voltak nagyon nevetős részek, ahol boldogan mosolyogtam: igen, pont emiatt esett erre a választásom.

A történet ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt. Még mindig fennáll a különös kapcsolat, még mindig Daemon Katy után lohol, s a lány még mindig ellenáll, pedig egyáltalán nem akar. Amikor matekon a hátba böki Daemon Katyt egy tollal, én is éreztem a nyomást. Kellemes kis dolgok ezek, amik igazán megfűszerezik a történetet, hiszen a varázs pont ezekben az apróságokban bújik meg.

Bevallom, az előző rész végén nem egészen értettem meg Katyt. Én örültem volna, hogyha Daemon engem választ, ugyanúgy, mint a könyv bármelyik másik szereplője. Kicsit emiatt érdekesen is néztem rá. Szerencsére az Ónixban igen hamar kirészletezi, miért is utasította vissza: csak a kötelék adja az érzelmi löketet, nem valósak. Hoppá. Így már világos. Emiatt nagyobb szemmel tekintettem a főszereplőnkre, hiszen nem mindenki utasította volna még vissza így sem ezt az ajánlatot.

A sztorit megfűszerezi egy új karakter is. Így van ez rendjén. Új rész, új fejezet, új szereplő. Nevezzük most nevén, Blake az első pillanattól kezdve gyanús. Legalábbis azoknak, akik rengeteg könyvön átrágták már magukat. Túl hirtelen, a semmiből jelenik meg, s természetesen pont azt a lányt méltatja figyelemmel és túláradó kedvességgel, akit nem kéne. Nem süllyed el a mellékszereplők pocsolyájába, hanem fentebb úszik a nagy halak közé. Bátor. Szóval nagyon gyanús volt nekem ez a Blake gyerek. Túlságosan jó. S mikor kiderül, hogy mi a defektje - mert mindenkinek van legalább egy - akkor örömömben majdnem felkiáltottam, hogy igen, én tudtam! Csak azért nem tettem, mert épp egy esti buszjáraton ültem.

Mint látjátok, a karakterek eléggé megfogtak és megmozgattak. De mi van a történettel? Hiszen valaminek lennie kell! Valamiről szólnia kell ennek a résznek is, s az Obszidián után elég magasak is az elvárások. Megnyugtatok mindenkit, Armentrout szintén remekelt. Nem hagyta csökkenni a színvonalat - már ami a csavarokat illeti. Nagyon rövid részeket tudtam csak egyszerre elolvasni az időhiány miatt, de a végén... az utolsó harminc oldalnál a főnököm engedélyével kicsit tovább bent maradtam ebédszünetben, mert nem tudtam, sőt, nem is akartam letenni. Hát nem tudtam a tetőponton kiengedni a karmaimból, na! S meg is érte. Nem hiszem, hogy estig tudtam volna várni. Biztos nem tudtam volna kellőképp odafigyelni a munkámra, mivel végig az kattogott volna a fejemben, hogy mégis mi történik most Katy-vel, ebben a reménytelen helyzetben. Szóval igen, köszönöm még egyszer főnök, hogy bent maradhattam befejezni. Bár szerintem a széles mosolyom láttán, amivel kibillegtem, miután befejeztem, elég egyértelművé tettem, mennyire boldoggá tettél azzal a plusz tíz perccel.

Ugyanakkor, míg az előző kötetről csak jókat tudtam írni, ódákat zengtem... itt már nem tehetem meg. Sajnálom. Én próbáltam elnézőbb lenni, de az a kis manó a vállamon addig bökögetett a hegyes villájával, míg el nem kezdtem pötyögni ezt a részt is.

Akármennyire is szeretem a megalkotott karaktereket, Katye ebben a részben több ízben is kiborított. No nem nagyon, de épp annyira, hogy már morogtam olvasás közben. Annyiszor elismétli, hogy mindennek a kötelék az oka - mikor maga sem akarja elhinni - hogy az már egyszerűen idegesítő. Egyszerűen esélyt sem ad Daemonnak. Annyira, de annyira szerettem volna megragadni a két felkarját és megrázni, hogy "ember, gondolkodj már egy kicsit". Ez a folyamatos ellenállása számomra sok volt. Felesleges laptöltésnek bizonyult, hiszen még a közepe előtt nem sokkal, még mindig itt tartottunk. Aztán jön Blake, aki olyan dolgokat művel... lehet, hogy működnek, de ez nem normális! Értem én, hogy meg akarja ismerni saját magát, de van egy határ, amit nem szabad átlépni. Blake olyan messzire futott tőle, hogy csak egy pontnak látszik a távolban. S hiába figyelmeztetik, egyáltalán nem törődik vele, mondván, hogy ő most cselekszik helyesen. Hát nem. Nagyon nem. Azt alapvetően nem értettem Dee-t miért kellett ezek miatt hanyagolnia. Lehet, csak én nem látom benne a logikát.

S a másik: az első résznél is megemlítettem már, hogy gyanúsan hasonlít az Alkonyatra. No, ez most is folytatódott. Egyre közelebb visz minket hozzá. Régen olvastam már Stephanie Meyer sorozatát, de még így is a gondolataim simán tudtak párhuzamot vonni a két történet között. Sokszor úgy éreztem, hogy annak a sorozatnak ez egyfajta átfordítása csak. Félre ne értsetek: rengeteg eredeti ötlet van benne, amitől kifejezetten élvezhető, de számomra úgy tűnt, hogy Armentrout megnézte/elolvasta a fent említett sorozatot, majd "Ez nekem is menne!" felkiáltással nekiállt írni. 

Az Obszidián után azért kicsivel többet vártam. Pont, amiért imádtam Katy karakterét az első részben, a másodikban az veszett el majdnem teljesen, ugyanakkor Daemon kicsit kárpótolt. Féltem, hogyha játssza majd itt a hősszerelmest, akkor ő is átváltozik, hogy a rózsaszín szemüveget felvéve elveszíti önmagát, de szerencsére ez nem következett be. Ő továbbra is az a szabad szájú, magabiztos, önelégült pasas, akinek megismerhettük az előzőekben. 

A történetvezetés kifejezetten tetszett. A közepét mondjuk megszenvedtem, de ez az én számlámra írható. Nem volt rá elég időm, így nem tudott kellőképp megérinteni, viszont a végjelenet minden előtte lemaradt érzést visszahozott, s csak úgy faltam a sorokat. 

Kifejezetten jó volt látni, hogy a címeket nem csak azért adták, hogy egy jó hangzásvilágot alakítsanak ki, hanem ténylegesen szerepet is játszik a történetben. 

Számomra az Ónix nem hozta azt az elvárt szintet, ami az Obszidián elolvasása után kialakult bennem, de nem is volt sokkal alatta. Egy kicsit kevesebb nyafogással, s több eltéréssel már rohannék is a következő részért. Ezek hiányában majd csak jövőre folytatom a sorozatot.

"Szerintem az olvasás szexi."

"Úgy nézett rám, mintha én volnék a világon az utolsó darab csoki."

"A szó a leghatékonyabb eszköz. Egyszerű, ezért sokszor alábecsülik. Pedig képes gyógyítani, és rombolni is."

"– Új könyvek- nézett rám tágra nyílt szemekkel.- Hiszen van vagy tíz, amit még nem olvastál. 

– Attól még szerezhetek újakat. 

– Hitetlenkedő arcát látva elmosolyodtam. 

– Mostanában nem olvastam valami sokat, de majd még fogok, és így nem fogyok ki a friss könyvekből."

Karácsonyi meglepetések

Sziasztok!

Elérkezett a karácsony, s bár az időjárás nem túl kegyes hozzánk (legalábbis nálunk száz ágra süt a nap), mégis teljes az ünnep. A karácsonyi hangulat már régóta meg van, igazolhatják a munkatársaim is, s tegnap megtörtént az ajándékbontás is.

A fa alatt majdnem az összes dobozban könyv lapult természetesen. A barátaim vérbeli molyok, így tudják, mivel tudják a legnagyobb örömet okozni, de ezek a csomagok... hát párszor majdnem elpityeredtem bontás közben. Szóval most megmutatom nektek az én karácsonyi csodáimat. Csajok, így szeretném nektek megköszönni ezt a sok kedvességet. ♥

Gina-tól:

Egyetlen, megismételhetetlen Kolléganőm, drága Nyuszibogaram!

Nagyon szépen köszönöm a karácsonyi ajándékot! Már csak ő hiányzott az én kis gyűjteményemből, így a lehető legjobb választás volt a Karácsonyi Kutyavásár! Amint lehet, neki is kezdek, hogy még stílusosan, karácsonykor olvassam el. :)

A medált imádom! Tudod hány éve keresek már olyan medált, ami igazán tetszik? Bele sem merek gondolni... Te pedig elsőre beletrafáltál, pedig nem is azonos az ízlésvilágunk. Szóval köszönöm! Mint látod, került neki lánc is, szóval ezentúl ebben fogsz látni minden nap a melóban! Köszönöm, hogy vagy nekem! Még ha nem is hittünk az elején benne, hogy mi jóba leszünk! Imádlak! Boldog Karácsonyt!

@Milli88 - tól:

Drága, drága, drága Millim! ♥

Mikor kibontottam a csomagodat, nem találtam szavakat. Nagyon szépen köszönöm, hogy gondoltál rám karácsonykor! A Harry Potteres Pop! figura azóta a könyveimet őrzi. Körbeszaladtam vele a lakást! Annyira kis aranyos! S még a jóslat is ott van a kezében! Eszemet eldobom! Imádom, imádom és imádom!

Az unikornisos dísz. Te festetted? Egyszerűen csodálatos! Már fel is akasztottam a fára! A jelölő is pont jókor érkezett, mert pár napja fogyott el, s ez a kedvenc fajtám, aminek ilyen doboza van, szóval nagyon örültem neki!

A többi kis apróság is megmelengette a szívemet, főleg a könyvjelző. (ott figyel a könyv jobb oldali sarkán) Hát hogy lehet valami ennyire cuki?! S végül a könyv: annyira nagyon vágytam már Cameron könyvére, hogy arra nincsenek szavak. Imádom a kutyusokat, szóval ez a könyv számomra mindent jelent, főleg karácsonykor! Nagyon szépen köszönöm! Annyira beletaláltál mindenbe! Imádlak!

Remélem az én kis apróságaim is elnyerik majd annyira a tetszésedet, mint a tieid az enyémet. :)

Boldog karácsonyt drága Millim! ♥

@Aysa -tól:

Drága Tündém! ♥

Nagyon szépen köszönöm a kaárcsonyi csomagodat! No meg azt, hogy pont jókor érkezett, mert így az automatába pont volt hely, hogy fel tudjam adni a tiédet, hiszen a helyére be tudtam rakni a neked címzett csomagot! Sajnálom, hogy nem ért oda karácsonyra, de remélem az ünnepek között is ugyanolyan lelkesen bontgatod majd. :)

Kezdeném a könyvvel, mivel az waaah.... annyira nagyon kívánságlistás volt, hogy arra nincsenek szavak! Hiszen a Viharsziget szerzője! Imádom azt a könyvet! Meg a filmet is! Létszükséglet volt az új könyve is! Főleg, miután megláttam a borítót... és mostmár az enyém! Nagyon szépen köszönöm! ♥

A bögrét, mikor Andris meglátta olyan fájdalmas hangot adott ki, mintha meglőtték volna. Nem tudom mire gondol, hiszen a bögregyűjteményem újabb darabbal gyarapodott, s én imádom! Már fel is szenteltem egy jóóó kis kakaóval! Köszönöm a könyvjelzős naptárt! Szuper ötlet! Tavaly is volt ilyenem, minionos, @Milli88-tól kaptam, s imádtam! Praktikus, hasznos és cuki. Az idei pedig gyönyörű! 

Az édességek már el is lettek dugva, hogy ne vessük rá magunkat még az ünnepek alatt, hanem szépen, lassan adagolva kitartsanak majd leglaább egy hétig... Muhaha!

A kis rénszarvas a csomagból a kedvencem! Azonnal repült is fel a fára! Egyszerűen imádom!

Köszönök mindent drága! Boldog karácsonyt! ♥

@nikytikky-től:

Nikkym, te őrült Nőszemély!

A doboz mérete miatt is már kezdtem félni, de mikor kinyitottam... Te jó ég! Ennyi minden! S ennyi minden az én ízlésem alapján! De kezdjük az elején:

PILLECUKOR! Pillecukor midnenhol! Csokiba burkolt pillecukor, pillecukros kakaó.... Imádom! Köszönöm! Nem tudom, ezeket hol tudod beszerezni, de waaah, összefolyt a nyál a számban már a látványtól is! S kókuszos nescafé! Ha tudnád, mióta vadászok rá! Annyira ráfüggtem, s egyszer csak hirtelen sehol sem lehetett kapni! Köszönöm!

A mikulásos és hóemberes só&bors szóró fenomenális! Már kint is vannak az asztalon, használatra készek! 

Az édességekre nem találok szavakat. Minden, mi szem-szájnak ingere. Főleg: GYÜMÖLCS! Pomelo! Imádom! Lesz mit rágcsálni majd a munkába!

A málnás kávé... alapvetően nem szoktam főzött kávét inni, de ezt muszáj lesz, mert már az illata is kábító! Nyammi!

De a csomag fő része nem is a sok édesség, meg a csodaszép párnahuzat, vagy a pillecukor, hanem a Harry Potteres csokibéka! Nem merem kibontani, nehogy elugorjon, no meg sajnálnám is! Annyira imádom! Köszönöm! Köszönöm!

A könyv pedig a kívánságlistám élén volt. Annyira beleszerettem a borítóba... Melóba minden nap megsimogattam, hogy tudja, gondolok rá, s egyszer haza fogom vinni, erre itt várt a fa alatt! Alig várom már, hogy nekiugorjak!

Köszönök mindent drága! S várom már, hogy ki tudd bontani az én csomagomat, kíváncsi vagyok a reakciódra! Puszillak! ♥

@Izzi-től:

Drága Izzim,

mikor megláttam a csomagodat, hangosan felkiáltottam. Konkrétan nem fért el a székemen. Több, mint hat kilót nyomott! Te jó ég! Hát ebbe még én is belefértem volna! Mikor eljött a perc, hogy végre beleleshetek.. nem haboztam: téptem, szaggattam, csak hogy végre bele tudjak lesni, s az állam leesett.

Ennyi mindent, de tényleg :O A képeken annyi információ van ,hogy fel sem lehet dolgozni, szóval csak a nagyon durván szemkiesősen, sikítós dolgokat emelném ki:

Kezdjük a zenedobozzal: annyira imádom! Karácsonyi zenét játszik! Nem csodálkoznék, ha holnap lemerülne az elem benne, annyiszor felhúztam már.

A baglyos persely! Waah, egyszerűen imádom! Itt csücsül mellettem az asztalon, nem mozdíthatja innen senki sem el! Egyelőre még üres a pocakja, de majd idővel.... a másik perselyre, a hordósra párom azonnal lecsapott. Imádja! Azt is ksözönjük :)

A Harry Potteres párna! Óóóóó.... hát szavakat nem találok! Annyira szuper! Hihetetlen! Imádom!

S a könyvek! Jajj, még két kutyás könyv! Tömör gyönyör! Imádom!

No meg mellettük egy fél tégla. Párom mikor meglátta... kicsit kiugrott a szeme, miket akarok én olvasni, de én már nagyon várom, hogy elmerülhessek a világába!

Köszönök midnent! A hat kiló édességet, a gyönyörű könyveket, az egyedi tárgyakat! Mindent!

Remélem az én csomagom is azért hamarosan odaér! Boldog karácsonyt kívánok drága! ♥

Az én karaácsonyom rettentően boldog lett. Csodálatos könyvek vártak a fa alatt csodálatos emberektől! Köszönöm nektek, hogy a barátaimnak tudhatlak titeket! ♥ S msot megyek, eltakarítom a romokat, mert mindenhol csomagolópapír cafatok vannak, még a konyhába is. Nem tudom, hogy oda hogyan került, de van.

Boldog Karácsonyt mindenkinek!

Érdekességek Frank Márton Páratlanok trilógiájáról

Sziasztok!

Frank Márton a Páratlanok trilógia szerzője, nemrégiben megosztott a facebook oldalán pár érdekességet a könyve kapcsán. A sorozat első része a Ciceró gondozásában jelent meg, s A világ peremén címet viseli.

Engem teljesen elvarázsolt már a borítóterv is, de a beltartalom se semmi. Mindent megkaptunk, ami 320 oldalba elvárható, sőt még többet is. A történet eredetileg fiatalabbaknak szól, s rengeteg akciódús jelenet található benne, de ennél sokkal többet is magába foglal: rengeteg olyan apró célzás, elszórtigazság található benne, ami a mai társadalomra kivetíthető. 

Nos, lássuk is azokat a kulisszatitkokat:

1. 2009-ben egyszer már elküldtem ezt a történetet a kiadóknak, de nem kellett nekik, ezért 2016-ban teljesen újraírtam az egészet. 

2. A régi verzióban Helen még nem szerepelt, ugyanis a második kötetben akartam őt behozni.

3. A hely, ahol Gerard lakik, arról a környékről lett mintázva, ahol egyszer Párizsban voltam a családommal.

4. Akárcsak a szereplőim, én is nagyon rossz voltam angolból.

5. Az, hogy a főszereplő francia, nem véletlen. A magyarok közt sokan vannak, akik gyűlölettel tekintenek a francia népre Trianon miatt. 

6. Az sem véletlen, hogy a könyvemben egy német és egy francia fiú lesznek jó barátok. Az első, második világháború miatt ez nagyjából olyan, mintha a főszereplő magyar lenne, a barátja pedig román. 

7. Helen édesanyja angol, az apja pedig francia: ez egyfajta utalás e két nemzet harcára az amerikai függetlenségi háborúban.

8. A „forsan” egy latin szó, azt jelenti: talán.

9. Holt neve a „holtlant” (angolul „wood-land") szóból jön, amiből Hollandia neve eredeztethető. Magyarul pedig ugye azt jelenti „halott”.

10. Gianluca és Andrej két focistáról kapták a nevüket (Gianluca Zambrottáról illetve Andrej Arshavin-ról). 

S mivel karácsony van, jöjjön még ugyanennyi:

1. Kisgyerekkoromtól kezdve találok ki történeteket. Az első regényemet (egy fantasy-t, aminek én és az öcsém vagyunk a főszereplői) 11 évesen írtam. 

2. A Páratlanok-trilógia alapötlete (hogy tizenhárom, különböző nemzetiségű fiú egy hatalmas pusztán tér magához, és aztán megtanul egy közös nyelvet) 15 éves koromban fogalmazódott meg bennem. Most 23 vagyok. 

3. A tizenhárom fiú közül senki sem szemüveges, Gerard látása pedig még a társaiét is felülmúlja, aminek persze semmi köze ahhoz, hogy én rövidlátó vagyok. 

4. Az albínó jaguár egyfajta szimbólum. Ez az állat a megtestesítője Curamoto imádatának a rendkívüli, „páratlan” dolgok iránt. 

5. A Traore egy francia név, Togó ugyanis (ahonnan a fiú származik) francia gyarmat volt. Gerard és Traore között mégsincs ellentét, sőt pont Gerard az, aki kiáll az afrikai mellett.

6. Gianluca jelleme sok szempontból szöges ellentétben áll az olaszokról kialakult sztereotípiákkal: míg az olaszokról azt mondják vidám, közvetlen, mélyen vallásos nép, Gianluca komoly és magányos, hite pedig egészen eltér az átlagostól.

7. Ugyanez igaz Hansra is: míg a németeket sokan humortalan, szorgalmas, fegyelmezett embereknek tartják, Hans vicces, laza, és örömmel dacol bármiféle szabállyal.

8. Helen vadóc viselkedése teljesen szembe megy a női sztereotípiákkal. 

9. Négy olyan személyről is említést teszek A világ peremén-ben (a tizenhárom fiún kívül), aki a második kötetben fontos szereplő lesz.

Ha további infórmációkat szeretnétek még, akkor kattintsatok a következő címekre:

A SZERZŐ FACEBOOK OLDALA

A KÖNYVRŐL ALKOTOTT VÉLEMÉNYEM

MEGRENDELÉSI LINK A LIBRINÉL

MEGRENDELÉSI LINK A BOOKLINE-NÁL

Erin Watt: Megtört herceg

Kikötőben vívott ökölharctól kezdve az iskolai bunyóig: életek omlanak össze a csillogó-villogó palotában, miközben egy srác próbálja menteni a bőrét.

Reed Royalnak mindene megvan: vonzó külső, befolyásos család, sok pénz. Az elit gimiben sorban állnak a lányok, hogy vele lehessenek. Ő viszont magasról tesz mindenkire, mert csak a családja érdekli – amíg Ella Harper be nem sétál az életébe.

Izzó gyűlölettel indul a kapcsolatuk, mert azt akarja, hogy az apja új nevelt lánya szenvedjen. De aztán minden átfordul valami egész másba. Közel akarja tudni magához Ellát. Biztonságban. Egy ostoba hiba miatt azonban Ella elmenekül a karjaiból, így káosz köszönt a Royal-palotára. Reed azon kapja magát, hogy összeomlik az egész világa.

Ella már nem kíváncsi rá. Azt mondja, hogy csak tönkretennék egymást.

Talán igaza van.

Ahogy megjelent, szaladtam érte. Nem volt baj, hogy aznap épp nem dolgoztam. Nem érdekelt, hogy sokat kellett utaznom. Csak mentem és öleltem magamhoz a saját példányomat. Aztán szegénykét egy kicsit félre is kellett tennem, hiszen volt még más a listámon, amit terveztem elolvasni. Mikor végre elérkezett a pillanat, hogy a Megtört herceg következzen, nem kapkodtam el: szépen leültem, kényelembe helyeztem magam, innivaló és rágcsa persze bekészítve, hisz úgy gondoltam: egyhamar nem fogok innen felkelni. Nem mondanám, hogy nem lett igazam, a feléig egy ültőhelyemben eljutottam, de utána... megtörtem én is. Nem akartak úgy folyni az oldalak a kezeim között, ahogy eddig. Lássuk is, milyen benyomást tett rám Reed és Ella története.

A történet ott folytatódik, ahol az előző véget ért. Ez számomra hatalmas piros pontot jelent, hisz nincsenek szükségtelen visszaemlékezések, idegborzolások. Nem szeretem ugyanazon dolgokat kétszer vagy akár háromszor is elolvasni. No meg egy olyan szituációban húzták le a függönyt, amivel sok moly jogos felháborodását váltották ki. Hiszen pont a tetőponton jártunk, a váratlan fordulatnál! A könyv lezárása kimaradt! Szóval ott vagyunk Reed-del, s épp azon gondolkodunk, hogyan hozhatnánk helyre a dolgokat. A Royal fiúk elcseszettek. Ezt már megtudtuk az első részből is. No, de hogy ennyire? Azt hinnénk, van egy határ, ami fölött még a gazdag ficsúrok sem rohangálnak. De nem. A Royal fiúkban minden megvan, ami káros. Olyan önromboló hajlammal rendelkeznek, amire nincsenek kifejezések. De pont ettől válik a történet egyedivé s a karakterek érdekesebbé. hiszen csak is Erin Watt merte meglépni azt a merész húzást, hogy szappanoperát csináljon a könyvéből úgy, hogy attól még igényes munka maradjon. Zseniális tehetséggel vannak megáldva mindketten, az tuti! S ettől még a karakterek nem válnak a szemünkbe rosszá, sőt, pont ellenkezőleg.

A történet elején még mindent Reed szemszögéből láthatunk. Számomra ez nagyon imponált, mert mindenféleképp szerettem volna belelátni a gondolataiba. Elle Kennedy már bizonyított az Off Campus sorozatában is, hogy képes felvenni a férfi szemüveget, s reális gondolatokat ültetni a karakterei fejébe. Itt sem volt ez másképpen. Reed egy tipikus pasi, különleges ismertető jegye a sok pénz, illetve az ezáltal és a testvéri kötelék által kivívott, kéretlen hatalom. Megvan az egyensúly. Ugyanakkor, hogyha por kerül a gépezetbe, máris felborul az egyensúly: cicaharcok.... cicaharcok mindenhol a suli területén! Tehát Reed fejébe látni igencsak érdekes volt, hiszen nem csak az ő gondolatai közé férkőztünk be, hanem az iskola hierarchiája is így jobban előtérbe került. Sosem gondoltam volna, hogy lehetnek olyan iskolák, amiket nem a közösség szelleme irányít, hanem kiemelt diákok, de így belegondolva, tényleg. Régen, az én középsulimban is voltak olyan központi emberek, akikhez mentünk, ha gond volt. Akiket mindenki ismert, noha ő lehet, hogy még azt se tudta, hányadikos vagy, nem hogy még a nevedet ismerné. Olyan srácok és lányok, akikkel mindenki lógni akar. A Megtört herceg visszavitt a régi idők tankönyvszagú folyosóira, s felhozta bennem a boldogabb és szomorúbb emlékeket is. Ráébresztett, hogy én sem vagyok már ugyanaz az ember, aki akkor voltam. Be kell most már vallanom magamnak is: felnőttem. S lehet, hogy pont ezért nem tudtam kellőképp értékelni Reed néhány megmozdulását. Olvastam a könyvet, faltam a sorokat, s azt vettem észre, hogy egyre frusztráltabb vagyok. Nem az események miatt, hanem maga a főszereplő miatt. Mondjuk ki: Reed egy tökös pasi volt az első részben, de itt azért már elég szépen picsog. Hova lett a menő srác? Értem én, hogy szerelmes lett, aminek nagyon örülök, de attól még na. Néha megdobáltam volna fagyott kenyérrel, hogy ember, ne veszítsd el önmagad egy csaj miatt! Pedig én is nő vagyok! Mégis sok volt. 

Telnek-múlnak a lapok, haladunk előre, s hoppá, hirtelen megint Ella fejébe kerülünk. Örültem az ismerős környezetnek, már kezdtem hiányolni. Jó volt látni, hogy valaki hű marad önmagához. Ella karaktere engem nagyon megfogott. Egy kifejezetten erős fiatal nőről beszélünk, akinek a karakterleírása nem merül ki ennyiben. Rengeteg csúf dolog van már a háta mögött, sok rossz lapot kapott az élettől, de ő még mindig talpon van, s próbálja a helyzetéből a lehető legjobbat kihozni. Próbál túlélni. Emellett megmaradt annak a fiatalnak, akinek lennie kellene, ha nem lenne ennyire hányattatott sorsa. Egy szeretetéhes kislány, aki egy kis figyelemre és kedvességre vágyik. Ugyanakkor mélyen megsebezték, s emiatt összezavarodott. Az írópárosunk remekül megformálta Ella karakterét. Pontosan olyannak alkották meg, amilyennek kell lennie, egyetlen dolgot leszámítva. Miután túljutottam a kezdeti lelkesedésen, hogy de jó, Ella visszatért, elkezdtem vele is unszimpatizálni. Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogyha ennyire érintetlen még, akkor miért akarja másnak feltüntetni magát. Ha a suliban rám sütnék a (előre is elnézést a fiatalabb olvasóktól, de a drámai hatás kedvéért muszáj merészebb szókincset használnom) ribanc jelzőt, akkor én nem azon lennék, hogy ebben megerősítsek mindenkit. Sőt, próbálnám bebizonyítani, hogy ez nem igaz. Nem szóbeszéddel, hanem a dolgokhoz való hozzáállásommal, s így egy idő után biztos lekopnának. De ehelyett Ella mit tesz? Megmutatja mindenkinek, hogy ő képes eljátszani a rá kiosztott szerepet: lehet ő ribanc is, ha a nagyközönség megkívánja. Elgondolkodtam, hogy öreg vagyok már ehhez, végtelen idős, mert ezt képtelen vagyok felfogni, miért kellett. Többszörösen is. Még most is felbosszant, pedig már jó pár napja befejeztem a könyvet. 

De persze, nem csak a negatív oldal erősödik. Az összes karakter jellemfejlődésen megy keresztül, ami csodálatos. Vannak a könyvben olyan pillanatok, mint például amikor Easton megöleli Ellát, amik átmelengetik az olvasó szívét. Amikor Ella végre kiáll magáért és a többi elnyomott fiatalért, az egyszerűen csodálatos! Kellettek bele kifejezetten ezek a részek, mert már kezdett rezegni a léc, hogy nem a legjobb szavakkal fogom illetni ezt a kötetet. 

A történet egyik legpozitívabb fejlődésén Callum megy át. Az első részben számomra teljesen semleges volt, most viszont hatalmasat nőtt a szememben. Bebizonyította, hogy igenis, ő egy jó apa, aki foglalkozik a gyerekeivel. Lehet, hogy kicsit későn kezdett erre ráébredni, de az a lényeg, hogy megtörtént. Az ő pálfordulása az egész történet fénypontja. 

Ha egyben tekintek a történetre és a sorozatra, akkor úgy érzem, hogy egyet hátraléptünk. A Royal fiúk most is hasonlóképp elvarázsoltak, mint az első kötetben, de így, hogy jobban beleláthattunk a dolgokba, már nem ugyanazokat az érzéseket hozták ki belőlem. A Papír hercegnőben figyelmeztették Ellát és az olvasót is, hogy ők romlottak, de, mint a főszereplő lányzó, én sem akartam teljesen elhinni nekik. A Megtört hercegben bebizonyították, hogy tényleg így van: mindegyikőjüknek vannak nagyobb problémái, amik az átlagos kategórián bőven túllőnek, de nem éreztem már sajnálatot az irányukba. Megvetést sem, azért ott még nem tartunk, de kicsit kiábrándultabb lettem. Továbbra is kedvesek a számomra, de rá kellett ébrednem, hogy túlidealizáltam a rosszfiús imázsukkal őket.

Véleményem szerint a Megtört herceg kicsit túl lett gondolva. Sok benne levő problémának elejét lehetett volna venni, ehelyett több száz oldalon keresztül csak húzták, míg a Sors közbe nem avatkozott. Külső dolgok jelentették a megoldásokat illetve a következő, még nagyobb problémák forrását. Sokszor sokkal egyszerűbben, kisebb kommunikációs rátermettséggel megoldhatóak lettek volna a helyzetek, s pont emiatt a vége nem tudott úgy megérinteni, mint ahogy azt vártam volna. Ezen kötet is függővéges, mely az olvasó idegrendszerét ki kellene, hogy borítsa, mégis... simán letettem, s most nem kaparom a falat a folytatásért. Természetesen várom, de képes vagyok ezt türelmesen tenni. Pedig tudjátok, hogy mennyire türelmetlen vagyok. A mindent, azonnal elvet vallom. 

Szóval a Megtört herceg számomra nem hozta az elvárt szintet, ugyanakkor nem sokkal maradt el tőle. Kíváncsian várom a folytatást, s reménykedem, hogy ott újra feljebb megy a színvonal is.

"Sohasem volt igazából szükségem semmire, mielőtt megismertem őt. Most már levegőt venni is nehéz úgy, hogy nincs mellettem."

"– Én végeztem a játszmákkal, Ella. Számomra nem létezik másik lány ezen a világon. Ha beszélni látsz az egyikkel, akkor tudd, hogy rólad beszélek. Ha sétálni látsz az egyik mellett, akkor tudd, hogy azt kívánom, bárcsak te lennél az – lép felém. – Te vagy nekem az egyetlen."

"Az ösztöneim azt súgták, hogy csak a baj lesz vele. Az ösztöneim tévedtek. Vele nincs semmi baj. Velem van. Még mindig."

"– Szinte bármit hajlandó lennék megtenni érted. Visszamennék az időben, hogy megváltoztassam a dolgokat, ha lehetne – néz le rám eltökélten. – De békén hagyni nem foglak."

Fiona Barton: A gyermek

Miközben ​London rehabilitáció alatt álló részén lebontanak egy régi házat, a munkások egyike sok éve eltemetett parányi csontvázra bukkan. Kate Waters, a tapasztalt újságíró megsejti, hogy a felfedezés mögött figyelmet érdemlő sztori lappang. Összeüt egy cikket a lapja számára, de teljes tanácstalanságában csak arra képes, hogy feltegyen egy kérdést: Ki az építési területen talált csecsemő?

Miután Kate kutakodni kezd, azzal szembesül, hogy a szálak egy bűncselekményhez vezetnek, mely évtizedekkel korábban megrázta az országot. Egy kisbaba eltűnt egy kórház szülészetéről, és soha nem került elő. A lesújtott szülők azóta sem tudták túltenni magukat a veszteségükön.

De a történetnek ezzel nincs vége, és Kate – házról házra járva – egyre mélyebben alámerül a környék hajdani lakóinak múltjában. Hamarosan azon kapja magát, hogy várakozása ellenére három asszony titkainak lett ismerője, és egyre többet vívódik, vajon mit szabad nyilvánosságra hoznia, és mit nem.

Kellett valami más. Mostanában túl sok romantikust olvastam, s így kissé becsömörlöttem. Mondhatni, elég volt. Szoktatok ti is így érezni? Hogyha még egy nagy romantikus pillanat leírását elolvassátok, akkor örök szerelemellenesek lesztek? No, én tetőztem. Ki kellett ebből törnöm, így az utam a könyvesboltba vezetett. Mellesleg a munka is oda szólított, szóval... a kocka el van vetve. Gyorsan körbenéztem, mi is jöhetne szóba. Gondolkodtam a Hóemberen, meg sok máson is, de egyik sem fogott meg. A gyermekből is még elég sok áll a polcon, s ha már éppen megigazgattam, akkor rálestem a fülszövegre is, és... azonnal szaladtam vele! Nem is értem, hogy nem kelti fel az emberek figyelmét? Megnyerő a borító, igényes a kiadás, és egy nem mindennapi sztori lapul egy régi ház kertjében... Szóval lássuk csak, mit is adott nekem ez A gyermek.

Rögvest elvett több órát az életemből. Gondoltam leülök tíz percre, éppen csak beleolvasni, hogy mégis milyen, jól döntöttem-e, aztán ha elvégeztem a teendőimet majd este folytatom. Aha... 200 oldallal később keltem fel abból a nagyon kényelmetlen pozícióból, amit a tíz percre felvettem. Ennyire lekötött.

Kapásból megnyert, mert nem kertel, belevág a közepébe: rögvest az egyik szereplő gondolataiba csöppenünk, méghozzá szerintem a legérdekesebb karakterébe. Már rögvest a második oldalon kiderül, hogy Emma titkol valamit. Szeretem a titkokat. Főleg felderíteni, szóval muszáj volt megtudnom, mi történhetett itt.

Maga a főszál ott veszi kezdetét, hogy Katie, az újságíró úgy dönt, hogy kicsit jobban utánajár egy rég eltemetett újszülöttnek, akinek a maradványait egy építkezési területen találták meg. Mondjuk azt nem tudom felfogni, hogy az eredeti újság, miért csak épp egy cickafarknyi helyet szánt ennek a hírnek, hiszen akárhogy nézem, ez igazán felkavaró, s üzleti szemszögből nézve, biztosan sok ember olvasná el. De ezen hamar túlléptem. Nekem édes mindegy, ki megy utána, csak valaki induljon!

Szóval Katie elindul utánajárni, mi is történhetett, hogyan kerülhetett oda ez a picúr baba, s még ő sem gondolta a legelején, hogy ilyen mélységekbe fog kerülni. Nem, nem egyszerű a történet. Nem csak egy pszichopata volt, aki téves képzelgései közben az életére tört egy újszülöttnek. Sokkal többre készüljetek!

A történet három szálon fut; először is láthatjuk a riportert, aki megy a hírek után. Látszik, hogy nem ma kezdte a szakmát, hiszen nagyon precízen közelíti meg a témát, s próbál mindig a megfelelő ajtókon kopogtatni. Odafigyel az apró jelekre, amikből a megfelelő következtetéseket vonja le, így halad alanyról alanyra. Így belegondolva, elég idegesítőnek hathat, hogy ennyire mindig tudja, hol kell lennie, de a könyvet olvasva egyáltalán nem az, mivel nem a szerencsén múlik, hanem a szakértelmén a folyamatos információszerzés. Ehhez jó példát szolgáltat a szerző Joe alakjával, aki Kate szárnyai alatt kezdi bontogatni a sajátjait, s mint gyakornok járkál vele. Néha elbaltázza a dolgokat, hisz még elég zöldfülű, de pont ettől lesz hiteles mindkét karakter.

Ha az ember az újságírókra gondol - természetesen nem a mezei, horoszkóp rovat szerkesztőire, hanem az oknyomozó riporterekre, illetve azokra, akik a nagyobb hírekre mennek, akkor elég negatív érzésekkel töltetik el. Rögvest a tolakodó, minden lében kanál, házak előtt sátorozó alakok jutnak az eszünkbe, akik nem hagyják békén a kiszemelt áldozatukat. Kate nem ebbe a kategóriába tartozik, ám elég közel van hozzá, viszont ő jól keveri a lapjait. Nem viseltetünk semmiféle ellenérzéssel az irányába, hiszen őneki nem csak a sztori a fontos, hanem az emberek is. Lehet, hogy manipulatívan képes kihozni az emberből a legjobbat, s rögvest elnyerni a bizalmát, de minden cikkét alapos megfogalmazás után publikálja, hogy attól senki se sérüljön még jobban. Emellett amikor nem lenne kötelező, akkor is rendelkezésére áll a többieknek, akár a szabadnapján is. Kifejezetten szimpatikus a karaktere.

A másik szálat Emma viszi, aki a mű legérdekesebb személyisége. Sokszor furcsán beszél, érezhető, hogy valamit rejteget már régóta, s ez a teher lassanként agyon is nyomja. Hamar megtudjuk, hogy többek között kezelésekre is jár néha, ha a helyzet megkívánja. Tudjuk, hogy az ő szerepe nagyban hozzá fog adni a csecsemő történetéhez, de hogy miképpen... az majd csak a későbbiekben derül ki. Addig pedig szépen megeszi a kefét az olvasó, annyira szeretné már tudni, mi történt. Emma nem aprózza el: egyszer csak elhajítja a bombát, ami hatalmasat szól. S innentől kezdve az eddig is haladó események még gyorsabb fokozatba kapcsolnak. Vigyázat! Ha megtudod Emma titkát... nem fogod tudni letenni a könyvet!

A harmadik szál pedig Angela történetét meséli el. Az ő élete a legszomorúbb mindközül. Elvesztette egy gyermekét, rögvest a születés után. Ellopták tőle. Egyenesen a kórházból. Ez a tragédia már sok éve történt, még sem képes egy nap erejéig sem megfeledkezni róla. Még mindig gyászolja a kis Alice-t, hiszen sosem került elő. Jogos, hogy rögvest arra gondol, hogy talán övé lehet az a kicsi baba ott, az építkezési területen. De vajon tényleg az övé? Vajon helyesek a megérzései? Vajon tényleg ennyire egyszerű a helyzet? Vagy ő csak egy félrevezető szereplő?

Rengeteg kérdést vet fel az olvasás közben. Sokszor be is csap, de kifejezetten élvezetes könyvnek nevezhető. 

Kellett valami, ami kiránt a megszokott kategóriákból, s erre A gyermek tökéletesen megfelelt. Pont azt kaptam tőle, amit szerettem volna, sőt még azon is felül teljesített. Akik sok krimit olvasnak, biztosan már az első pár oldal alatt ki fogják találni, hogy mi az egész történet kulcsa, de számukra is ugyanolyan élvezhető marad az utolsó oldalig, hiszen Fiona Barton olyan óvatosan és leleményesen csavarja a szálakat, hogy ez a párszáz oldal csak úgy elhussan. Az ember leül, és azt veszi észre, hogy ráesteledett, illetve, hogy a könyvből már majdnem elfogytak a lapok. Nem volt benne semmi rémisztő, a feszültséget a gondolkodásra késztetéssel éri el. S tényleg, végig kattogott az agyam, hogy vajon kié lehet az a picuri baba, akit megtaláltak az építkezésen. Vajon hogyan kerül Alice és Emma a képbe? Rengeteg titokra fény derül, nem csak a fő kérdésre. A gyermek egy igazán remek krimi, kifejezetten igényes munka. Nincsen sehol elkapkodva, s végig logikus felépítés jellemzi. Ajánlanám mindenkinek, aki ki akar törni a hétköznapok monotinátásából, s azoknak is, akik egy kis agytornára vágynak. Túlságosan kevés figyelmet kap ez a remek könyv! Olvassátok, nem fogjátok megbánni!