Tabitha Suzuma: Kimondhatatlan

"Mikor adod fel a küzdelmet, mikor döntesz úgy, hogy ami sok, az sok? Erre csak egy válasz lehetséges. Soha."

Nem könnyű erről a könyvről írni. Nem csak a témája miatt, hanem mert annyi rajongója van. Mindenhonnan azt hallottam, hogy ehhez a könyvhöz hangulat kell és készüljek fel rá, mert teljesen össze fog törni. Nem mondhatni, hogy hasonlót már olvastam, mert ez a tabu téma még nem nagyon elterjedt a szórakoztató irodalomban, de ettől független belőlem nem a mások által mondott reakciót váltotta ki - megint.

Egy decemberben megjelent könyvről beszélünk. Már a megjelenése előtt egész nagy rajongótábora volt. Engem is érdekelt már akkor, mert az egyik kedvenc bloggerem, @pveronika, a Veronika's Reader Feeder blog szerkesztője is jókat írt róla, s az ő ízlésében nagyon megbízom. Igaz, ő sem volt maradéktalanul megelégedve vele, de ettől független úgy éreztem, egyszer majd kézbe kell vennem ezt a könyvet is.

Ahogy telt múlt az idő, lecsengett az előrendelés, karácsony, egyre többen elolvasták az ismerőseim közül úgy piszkált engem egyre jobban ez a könyv. Nagyon vacilláltam, hogy mi legyen vele, megrendeljem-e én is, mert tényleg érdekelt, de ez a testvérszerelmes téma miatt ódzkodtam tőle, mert úgy éreztem, ez még az én határaimat is meglépi. Olyat meg minek olvassak, amit előre tudom, hogy nem fogok teljesen szeretni, mert viszolyogtat?

Az utolsó löketet az én drága Barbim adta meg, aki szinte egy ültő helyben kivégezte a könyvet. Azt már észrevettem, hogy vele nem mindig egyezik meg a véleményünk, konkrétan, ami nekem rajongásig kedvenc, neki csak elmegy és fordítva is, de pont ettől alkotunk jó párost, mert a realitás talaján tartjuk egymást. Szóval az ő értékelése miatt elfoglalta a helyét a kívánságlistámon a könyv és a születésnapomra drága @Izzi-től meg is kaptam. Azóta folyamatosan suttogott nekem a polcról, hogy vegyem már le és foglalkozzak vele. Most, április végén ennek is eljött az ideje és nagy lelkesen egy szürke, esős napon belevettem magam. Úgy éreztem, hogy készen állok rá. Megvan a kellő hangulat, hiszen stabilnak éreztem magam egy megrázó könyvhöz és elég nyitottnak egy tabunak számító téma befogadásához. Szóval lássuk csak:

Nem mondanám, hogy mosolyogva kezdtem neki, de az a kis rándulás a szám szélén is az arcomra fagyott már az első oldalon. Elég borús előjelnek vettem ezt a kis gondolatmenetet az ablakba szorult légy körül, sőt, ez a pár bekezdés után le is raktam egy percre a könyvet. Elgondolkodtatott és rengeteg igazság van abban, amit leírt már itt Tabitha Suzuma. Úgy éreztem, jó barátságot fogok vele kötni, ha már szó szerint az első szava a szívem legbelsőjébe elért. Tudjátok, van az az effekt a filmekben, mikor egy jelenet egy kis részletét látjuk, hang nélkül, majd hirtelen kitágul a tér és visszajönnek a külső zajok is, ezzel érzékeltetve, hogy a szereplő éppen magában gondolkodva teljesen kizárta az őt körülvevő világot. Ezt az effekt annyira nagyon jól megjelent az első oldalon, hogy csak ámultam. Nem semmi! 

Ezután megismerhetjük Lochant, megtudjuk, hogy milyen problémákkal küzd: mások előtt képtelen beszélni, leszámítva a családtagjait. Ez egy elég súlyos dolog. Hirtelen el is gondolkodtam ,hogy a cím erre a betegségre utal, vagy a még ki nem alakult kapcsolatra? Hiszen mindkettőben van logika. Szóval Lochan egy nagyon érdekes személyiség, akinek négy testvére is van. Mayával közösen nevelik a kisebbeket, mivel az anyjuk folyamatosan távolodik tőlük, ami már odáig fajul, hogy szinte teljesen kizárja magát az életükből. S ez a momentum szüli a fő gondokat.

Bevallom, sok ellentmondásba ütköztem magamban az olvasás során. Először is Lochan számomra egy abszolút nem szimpatikus karakter volt. Az elején még nem volt vele semmi bajom, de ahogy egyre jobban beleláttunk a lelkébe, úgy csökkent az én szimpátiám is az irányába. Teljes mértékben megértettem, mennyire nehéz a sorsa, hiszen három gyereknek kell apjuk helyett apjuknak lennie, a gátlásossága miatt barátai nemigen vannak és még sorolhatnám mennyi súly van a vállán, de ennek ellenére szánalmat éreztem csak az irányába, a szájhúzós fajtából. Gyenge lélek, túlságosan. Képtelen ezt a sok dolgot viselni, amit magára vállalt és azt, amit az élet rakott a vállára. Összeroppan és csak egy álarcot magán tartva próbálja túlélni a mindennapokat. Én még fiút ennyit sírni nem hallottam, mint ő. Bánom, hogy nem számoltam olvasás közben, hányszor hullottak a könnyei, de két kezem biztos nem lenne elég hozzá, ha kétszer veszem, akkor sem. Az idegösszeomlás vékony határán táncol végig, s hatására olyan döntéseket hoz, amik miatt a későbbiekben tovább ostorozhatja magát és így még közelebb kerül a szakadékhoz. Szó szerint saját magát lökdösi. Nem tudtam emiatt szeretni. Persze, most mondhatjátok, hogy én is hasonlóképp reagáltam volna az ő helyzetébe, mivel tudnék én többet felmutatni, s emiatt nincs jogom leírni őt sem. Ti nem tudjátok, de nekem sem volt sosem könnyű életem. Rengeteg dolgot átéltem, amit a velem azonos korúak még csak fel sem fognak. De kitartottam mindig. S ezt hiányoltam Lochanből. Mindig csak sodródott az árral és önmagával volt elfoglalva, mennyire nehéz neki, s közben mindent a helyzetére fogott. Próbálta egyenes háttal végigjárni a saját ösvényét, de sosem akart igazán kikerülni belőle. S ez a küzdeni akarás hiánya miatt számomra egy gyenge ember maradt, akit képtelen vagyok szeretni. 

Van egy rész, ami többet mond minden szónál, milyen is Lochan és miért ezt váltja ki belőlem:

"De az egész világ ellenünk lesz – suttogja aggodalmasan. – Hogyan… hogyan szállunk szembe az egész világgal? 

Jobban örülnék, ha azt mondaná, majd kitalál valamit. Nem is mondhatna mást, csak azt, hogy együtt biztosan kitalálunk valamit. Hogy együtt sikerülni fog. Hogy együtt erősek vagyunk."

De nem mondja, s nem is fogja. Gyenge ehhez a világhoz, amibe akaratlanul is él. Gyenge ehhez a kapcsolathoz.

Pontosan ezért nem tudtam igazán megragadni Maya érzéseit az irányába. Az ő rajongása olyan méreteket öltött, ami egy átlagos szerelemnél is szomorú mosolygásra késztet. Sokszor úgy lerántottam volna a földre, hogy ejnye, Csipkerózsika, ne álmodozz ennyire, mert később még nagyobbat fogsz koppanni. 

A másik nagy gondolathalmazom az anya körül forgott. Bevallom, még a nevét sem jegyeztem meg, ha egyáltalán meg volt benne említve. Gusztustalan példával jár elő a gyerekei előtt, még lehet jobban is jártak a kicsik, hogy viszonylag hamar kikerült a képből. De egyet nem tudok felfogni: minek szült öt gyereket? A kapcsolata nem egyik pillanatról a másikra romlott meg a volt férjével, akárhogy nézem. Számomra furcsa volt, hogy az író ennyi testvért soroltatott fel. Sokáig gondolkodtam mi lehet ennek az oka, s végül arra jutottam, hogy valószínűleg azért, mert a kisebbekkel történő jelenetek egy kis napfényt csempészhetnek ebbe a borús könyvbe, s ők képesek a naiv szemléletükkel feloldani a kényes pillanatokat. Szép húzás.

Bármennyire is idegenkedtem a testvérszerelem témától, azt meg kell hagynom, nagyon szépen van ábrázolva. Az író olyan szépen adagolta, kis dózisokban, hogy egyáltalán nem borzongtam bele például a lopott csókokba. A két fiatalt úgy állította elénk, mintha ténylegesen a kisebbek szülei lennének, nem testvérek. Ugyanakkor az eszem folyamatosan azt diktálta, mint Lochannek, hogy ezt nem szabad. Nagyon szerettem ezeket a gondolatmeneteket, mikor a szereplők a saját helyzetükből megvizsgálva mutatták be ezt a szálat. Értékeltem, és hatalmasat léptek előre a szememben attól, hogy tisztában voltak végig a helyzetük abszurditásával, hogy bármennyire is tekintik ezt tiszta szeretetnek, attól még egy törvénybe ütköző dolog, ami nem egészséges. Tetszett, hogy tisztában vannak vele, hogy a végsőkig nem mehetnek el.... ezért is vágott arcon, mikor egyik pillanatról a másikra azt olvasom ,hogy meglépik az utolsó szintet is egy fiatalkori kapcsolatban. Hirtelen lepillantottam az oldalszámra, sőt több példányba is belelapoztam, hogy az enyém vajon hibás? Mert itt kimaradt egy rész, hiszen eddig végig tudatában voltak annak ,hogy szexuális kapcsolatot nem létesíthetnek. Gyönyörűen kifejtették, miért. Akkor most mi történt? Hova tűnt az átvezetés?

Szóval igazából nem is a tabutéma miatt nem tudtam kellőképpen értékelni ezt a kötetet, hanem a szereplők miatt. A történet vége számomra teljesen egyértelmű volt már a legelején, hiszen ez máshogy nem végződhetett volna. Csúnya ilyet mondani, de nekik együtt nem lett volna esélyük egy normális életre. Ezt a kérdést még ők is feszegetik: 

"Szerinted akkor is egymásba szerettünk volna, ha rendes vagy átlagos családban növünk fel?"

Biztos vagyok benne, hogy erre egy erős nem a válasz. Náluk a körülmények szülték ezt a szerelmet, az egymásra utaltságra épült. 

Igaz, hogy Lochan számomra egy gyenge karakter, de az utolsó oldalakon nagyot lépett előre a szememben, hiszen képes volt férfiként viselkedni. Végre nem egy megtört kisfiút láttam, hanem egy felnőttet, akinek a szívében rengeteg félelem lakozik. Nem azt mondom, hogy ez lett volna az egyetlen lehetséges megoldás, de az, hogy képes volt megtenni, Mayáért és a kicsikért... az egyszerűen gyönyörű.

Ez a történet elsősorban nem két testvér szerelméről szól, hiába utal erre a fülszöveg. Sokan csak ezt látják benne, de ennél sokkal több. Olyan mélységeket mutat meg, ami a legtöbb olvasótól messze áll. Mindenki tanulhat Lochan és Maya történetéből, csak nézzetek a történet mélyére, ennyit kérek tőletek, akik most fogják olvasni.

Értékelés:

Kedvenc idézetek:

"Azt hiszed, senki nem ért téged, mondanám szívem szerint, de tévedsz. Én megértelek. Nem vagy egyedül."

"– Cserbenhagynád az ötéves húgodat? – kapok a szívemhez színlelt felháborodással. 

– Azért, hogy együtt tölthessük az éjszakát? Jézusom, Maya, még a cigányoknak is eladnám!"

"Csak ötéves, de már megtanulta, hogy hiába nyaggatja az anyját esti meséért, hogy a szülinapi zsúr olyasvalami, amit nem minden gyerek engedhet meg magának, hogy az új játék luxus, hogy otthon Kit és Tiffin a főnök. Már ötévesen megtanulta a legkeményebb leckét: hogy az élet igazságtalan…"

"Maya nélkül félember vagyok… sőt még annyi sem. Nélküle semmi vagyok, mintha nem is léteznék."

"Az emberi szervezetnek táplálékra, levegőre és szerelemre van szüksége a túléléshez."

Moly Name Tag - 17. forduló

Kedves Olvasóim!

S ezennel elérkezett a tizenhetedik forduló. A szabályok ugyanazok.Ezen a héten is három molyt kérdeztem meg a molyolási és olvasási szokásairól. Szerintem nagyon klassz válaszok születtek, szóval nem is húzom tovább.
Szeretnél te is részt venni a játékon? Nincs más dolgod, mint jelentkezni erre az eseményre: Moly Name Tag- Kit rejt a nicknév? (katt rá)

A tizenhetedik kör résztvevői:

@RóKaLány, 24 évesen még az egyetemi padot koptatja informatikai könyvtáros szakon, s mellette diákként egy moziban dolgozik.
@Libricica, 21 éves mérnökinformatikusnak tanuló bloggerina
@papeerzsepi, 31 éves és idézem "molekuláris biológusként egy bőrgyógyászaton segítek a diagnózisok pontosabb felállításában, plusz kozmetikus oktatásban is résztveszek, előadások tartásával, az egyes vitaminok, nyomelemek, hogyan hatnak a bőrre."

S akkor jöjjenek is a kérdések: 

1, Mióta vagy aktív tagja Moly.hu közösségének?

@RóKaLány: 2012. júliusában regisztráltam, de akkor elsőre annyira átláthatatlannak tűnt az oldal, hogy semmi kedvem nem volt tüzetesebben átvizsgálni. Kellett pár hónap, hogy visszatérjek, egészen pontosan 3, szóval idestova már több, mint 4 és fél éve használom aktívan a moly-t. :)

@Libricica: 2011-ben regisztráltam és igazság szerint már akkor aktívan használtam, csak még nem igazán értettem a lényeget – meg egy balatoni településen nyáron a vacak nettel nehéz is volt felfedezni. 2011 év vége óta, vezetem rendszeresen az olvasásaim, tehát onnantól mondom magam aktív molynak.

@papeerzsepi: 2013. március 19.

2, Hogyan bukkantál rá?

@RóKaLány: Hát őszintén szólva erre nem emlékszem, de talán egy ismerős facebook posztja által. :)

@Libricica: A Facebookon egy blogos csoportban volt minden héten egy kérdés – írással, bloggerkedéssel foglalkozó – és egyszer volt az olvasással is. Akkor ott sokan írták, hogy „molyon” én meg azt se tudtam miről beszélnek és utánakerestem.

@papeerzsepi: Rukkolán keresztül, nem volt fent egy könyv és előbb a molyon kellett felvinni, csak ezért regisztráltam.

3, Miért kezdted el használni, mi fogott meg benne?

@RóKaLány: 11 éves korom óta volt egy kis füzetkém, amibe szépen gondosan mindig felvezettem, hogy épp milyen könyvet olvastam el és hányadikán. Az első dolgom az volt, hogy felvittem ezeket és innentől itt jelölgettem be az aktuális olvasmányokat. Szerettem, hogy facebookon is láthatóvá tehettem őket, így talán másokat is sikerült megismertetni néhány jó könyvvel. ;) Utána szépen fokozatosan ismerkedtem tovább az oldallal: a karcokkal, a listákkal és egyszer csak függő lettem. :D

@Libricica: Egyrészről azért kezdtem el használni, mert habár imádok word doksikat létrehozni az olvasásaimról, sokkal könnyebb volt így. Nagyban megkönnyítette az olvasási szokásaim listázását – és azt kívánom bárcsak akkor is ismertem volna, amikor általános iskolás volt, hogy bebizonyítsam a tanáromnak, hogy elolvastam a kötelezőket (na, nem az összest :D). Másrészről pedig a kihívások miatt, amik nagyon megtetszettek és elkezdtem plecsniket gyűjteni. Jó érzés volt végre jutalommal szembesülni az olvasások és írások után.

@papeerzsepi: Hosszú éveken keresztül nem használtam, de a rukkola egyre rosszabb lett, meg a facebookon nem szeretek annyira lógni, úgyhogy átnyargaltam ide, de főleg hogy a legfőbb hobbimmal foglalkozhatok, mindig is szerettem a könyveket, itt hiteles infókat kaphatok azokról a könyvekről, amelyek érdekelnek és segítik a döntésem, hogy elolvassam vagy mégsem.

4, Vettél már részt molyos eseményen? Milyen tapasztalataid vannak?

@RóKaLány: Még nem vettem részt ilyen eseményen, de egy-két ismeretséget az oldalnak köszönhetek. :)

@Libricica: Ha ezt illetve a Könyvhetet/Könyvfesztivált nem számítjuk akkor még nem. Kicsit antiszociális vagyok, de sok blogger-molyt ismerek (@Sheila_7 pl. egy utcával lakik feljebb) és egy olyan eseményre szívesen elmennék. Illetve szeretnék egyszer majd sütni Moly-szülinapi tortát.

@papeerzsepi:  Sajnos még nem vettem részt molyos eseményen, valahogy eddig nem volt jó az időpont, de tervezem.

5, Milyen élményeket, tapasztalatokat köszönhetsz az oldalnak? 

@RóKaLány: Hát egyrészt, hogy rengeteg olyan emberhez van itt szerencsém, akikkel megegyezik az érdeklődési körünk, így sokszor érdekes eszmecserékbe sikerül belefolyni vagy ha mást nem is, de végigolvasni. :) És nem utolsó sorban rendkívül kiszélesítette a látóköröm az oldal, rengeteg új könyves információ, új megjelenés és érdekes hír jut el hozzám, Nekem ez a funkció tetszik a legjobban.

@Libricica: Hát, sok levelezőtársat, akik sajnos eltűntek (pedig @Vikcs és @FairyDust igazán tartósnak bizonyultak aztán…). Aztán rengeteg segítséget (Egyetemista, fősulis molyok, igazán hálás vagyok nektek). Kezdeti időben elég sok visszautasítást, amiket aztán vihettem fel újra a rendszerbe. Minden karácsonykor pro tagságot, nulla felköszöntést szülinapomkor. De imádok kihívásozni, kihívásgazda lenni.

@papeerzsepi: Például nem tudtam hogy van olyan hogy Könyvfesztivál és Könyvhét, most már minden évben várom, mert a könyveim nagy részét ezeken az eseményeken veszem meg. Kaptam néhány fantasztikus ismerőst / barátot akikkel cseréltem is könyvet, szeretek molytagoktól könyvet venni, mert mindenki vigyáz a könyvekre aki szereti őket

6, Milyen típusú könyveket szoktál olvasni? 

@RóKaLány: Majdhogynem mindenfélét, szeretem a romantikusat, a sci-fit, a fantasyt, a klasszikus szépirodalmat, a horrort, a thrillert… Inkább egyszerűbb azt mondanom, amit nem kimondottan szeretek: a történelmi regényeket, illetve az életrajzi műveket.

@Libricica: Leginkább a romantikus vonalat kedvelem – reménytelen romantikusként – azonban abból nem azt a csöpögőst. De amúgy a lényeg, hogy egy apró romantikus szál legyen benne, amúgy mindegy: fantasy, történelmi, YA, NA, erotikus. De amúgy oda vagyok a régi klasszikus romantikus regényekért is.

@papeerzsepi: Fantasy, sci-fi, misztikus (nagy kedvencek), disztópia, krimi

7, Ki szoktál lépni az olvasási komfortzónádból? 

@RóKaLány: Mivel szerintem elég sok műfajban olvasok, így azt vallom, hogy rendszeresen kilépek. A sci-fi iránt például még elég új a rajongásom, hiszen csak két-három éve fedeztem fel magamnak. De a közeljövőben tervezek életrajzi regénynek is nekivágni. :)

@Libricica: Néha igen, egyrészről, mert tavaly az érettségi miatt rengeteg másféle történetet kellett (volna) elolvasnom. De mostanság már kicsit kezdek tapogatózni erre-arra. De mindig lesz egy kötet, amihez vissza tudok térni, ha esetleg nem jött be valami és „nem megy” az olvasás.

@papeerzsepi: Néha becsúszik egy-két romantikus vagy történelmi

8, Melyik könyv volt az, amelyik elindította a lavinát, tehát melyik volt az első, aminek hatására elkezdted falni a köteteket? 

@RóKaLány: Van egy kis családi anekdota, mely szerint első osztályos koromban, még végig sem értünk az abc-n, de én már bőszen próbáltam újságból olvasni a papámnak, bekarikázgatva a már tanult betűket… :) Szerintem innentől vagyok könyvmoly, mert igazából az első könyvemre nem is emlékszem, de talán a Misi Mókus kalandjai lehetett az. Aztán az összes kötelezőt olvastam és (talán kettő kivételével) mindet imádtam. Miután pedig beírattak bennünket a könyvtárba, nem volt megállás. :)

@Libricica: Őszintén megmondom, hogy fogalmam sincs. Általánosban alig vártam az 5. osztályt, mert akkor már 2(!) könyvet lehetett egyszerre kikölcsönözni az iskolai könyvtárból. De gyakorlatilag én 8. végére kiolvastam az összes regényt – egy barátnőmmel mi olvastunk a legtöbbet, 2-3 alkalommal voltunk benne a kis füzetecskébe egy évben. Szóval ezt nem tudnám megmondani.

@papeerzsepi:  Kb. 4-5 éves voltam és az Alice csodaországban c. könyv volt az, amit „kivettem” a könyvtárból bár még olvasni sem tudtam… Anyukám és Apukám is szerettek olvasni, így nagyon sok könyv van otthon a mai napig. Tini koromban Stephen King könyveit olvastam és Agatha Christie könyveit is ekkor szerettem meg, aztán egyetem után kezdődött az új hullám, a Harry Potter, Gyűrűk ura kötetekkel, és Rejtő Jenő könyveit is nagyon megszerettem.

9, Melyik az abszolút kedvenc könyved, amit bármikor kézbe vennél és olvasnál?

@RóKaLány: Több is van. A Harry Pottereken kívül a Meggyőző érvek (Jane Austen), a Jane Eyre (Charlotte Brontë) és a legesleg Az időutazó felesége (Audrey Niffeneger).

@Libricica: Beninától a Megsebzett szabadság az a könyv, amit szerintem bármikor ki tudnék olvasni – egy nap alatt. Kicsit hosszabb könyv ugyan, de Diana Gabaldontól az Outlandert is nagyon szeretem, csak sajnos vele a bármikor részt azért nem mondanám, mert szeretek csak rá koncentrálni – főiskola mellett nehéz ilyen hosszú könyvet olvasni.

@papeerzsepi: Samantha Shannon Csontszüret 

10, A 2016-os év könyve. Melyik jutott elsőnek eszedbe?

@RóKaLány: Ez egy gonosz kérdés, mert több is eszembe jut. :D Megjelenés szempontjából a Gonosz pálya (Robert Galbraith/J.K. Rowling), amit már nagyon vártam.
Viszont első olvasás szempontjából egyrészt a Tövisek hercege (Mark Lawrence), ami egy zseniális antihősös-disztópikus regény volt, illetve a kortárs magyarok közül Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn-je nyűgözött le.

@Libricica: Diana Gabaldon: Outlander. Igaz, hogy a harmadik rész jelent meg tavaly, de engem tavaly bolondított magába teljesen a világ. Egyszerűen imádom ezt a kalandos, történelmi és romantikus világot. Nagyon tetszik az is, hogy nem egy idealizált lány regény, hanem történnek benne mélyenszántó dolgok is.


@papeerzsepi: Leányrablás Budapesten

11, Melyik az a könyv, amit mindenkinek el kéne olvasnia szerinted?

@RóKaLány: Hát erre nincs jó válaszom. Az aktuális (és örök) kedvenceimet nyilván mindig mindenkivel elolvastatnám, de tisztában vagyok vele, hogy mindenkinek más az „igazi”. Ráadásul szoktam látni, mennyire különböznek az olvasási szokásaink az ismerőseimmel, így míg valakinek a Szürke ötven árnyalata már minőségi olvasmány, addig én más szempontok szerint választok… :)

@Libricica: Jack London: A vadon szava. Diana Gabaldon: Outlander. Benina: Megsebzett szabadság. Ezek a kötetek nálam olyanok, hogy mindegyik hozzá tett valamit az életemhez. Egyrészről imádom a történelmet kutatni és a két utóbbi az történelmi regény hellyel-közzel.

@papeerzsepi: William Paul Young A viskó

12, Milyen könyvvásárlási szokásaid vannak? 

@RóKaLány: Nagyon-nagyon ritkán vásárolok könyveket, mert úgy vagyok vele, hogy csak azokat szeretném a polcomon látni, amiket bármikor újraolvasnék. És sajnos gyakran történt meg az, hogy a vásárolt könyv borzalmas csalódás volt… :( Így rendszeresen könyvtárba járok és ha valami nagyon tetszett, azt később igyekszem majd beszerezni. Kivételt a kedvenc íróimmal teszek: J.K. Rowling pl. az elsők között van, akinek bármilyen könyvét, azonnal a polcra. :)

@Libricica: Régebben bementem a könyvesboltokba és nézelődtem – nyaranta egyszer egy könyvet kaptam, amikor elmentünk Keszthelyre. Aztán ezt felváltotta az, hogy bementem nézelődni és jegyzeteltem, majd leadtam a listát, hogy ezeket szeretném megszerezni és szülinapra/névnapra/karácsonyra azokat kaptam. Vagy éppen Libri ajándékkártyát kértem és levásároltam – most pl. karácsonyra is ezt kértem, hogy a 4. Gabaldon könyvet meg tudjam majd venni. Amúgy online vásárolok, és a Libriből – amióta a Bookline-nál az átvételért is fizetni kell…

@papeerzsepi: Soha nem veszek 100%-os áron könyvet. Mindig keresem az akciókat, van hogy csak úgy betévedek egy boltba és nézelődök, nem mindig veszek ilyenkor. Vettem már neten, mostanában ez a gyakroibb.

13. Milyen számodra az ideális olvasási körülmény?

@RóKaLány: Leggyakrabban a földön vagy a kanapén ülve (de amúgy bárhol), pokrócba csavarva (nyáron nyilván nem :D), hűvös időben kávéval vagy teával, nyáron sok-sok vízzel.

@Libricica: Az ágyban, ülve, nyújtott lábbal és csokival mellettem. De amúgy bármilyen széken tudok olvasni, egyedül a buszon/metrón ülve nem szeretek olvasni, mert annyira nem hosszú az út, hogy legyen értelme olvasgatni hosszabb könyveket.

@papeerzsepi: Otthon bekuckózva…nem mindig iszok vagy eszek mellé, az csak megzavar az élményben.

14. Inkább az önálló köteteket vagy a sorozatokat szereted jobban?

@RóKaLány: Mindkettőt szeretem. :) Ha egy sorozat jól van megírva, akkor jöhet belőle bármennyi rész.

@Libricica: Sorozatoknál azt szeretem, ha már be van fejezve – ez ugyebár az önálló köteteknél nem játszik. Nálam azért nincs ilyen kérdésben könnyű válasz, mert vannak nagyon jó önálló kötetek, de vannak olyanok is, amikben minden olyan összecsapott. Szeretem azokat az önálló köteteket, amiknek van folytatása, de abban csak mint mellékszereplők tűnnek fel (Anna és a francia csók). A sorozatoknál meg félek, hogy félbemarad vagy a fordítás nem folytatódik.

@papeerzsepi: Abszolút sorozat függő vagyok 

15. Mennyi időt szoktál hetente olvasással eltölteni? 

@RóKaLány: Ha tehetem és van rá időm, akkor minden nap olvasok. Mostanában néha megszoktam csúszni kicsit, mert néha nehéz összeegyeztetni a sulit és a melót, plusz az olvasást. :)

@Libricica: Minden nap igyekszem olvasni legalább egy órácskát – ez hétvégén több, hétköznap kevesebb. Ha nem egy 600 oldalas (vagy több) könyvet olvasok éppen akkor, viszem magammal a fősulira is, meg a páromhoz is – bár oda a tabomon levő e-könyveket viszem szívesebben. Nehéz beosztani az időt, de így második félévre már egész jól megy.

@papeerzsepi: Hétköznapokon összesen 10 órát olvasok (ez napi 2 óra), hétvégék változók, mert van hogy szinte egész hétvégén van időm olvasni, és van hogy alig van. 

16, Mi alapján kerülnek a kívánságlistádra a könyvek? 

@RóKaLány: Hát fentebb említettem, hogy mi alapján vásárolok könyvet, így ennek megfelelően pakolok a kívánságlistára is. Nagyon ritkán fülszöveg alapján, de ez már csalóka szokott lenni.

@Libricica: A kívánságlistámra olyan könyvek kerülnek fel, amiket mindenképpen meg szeretnék szerezni – amit szeretnék, de nem annyira azokat nem pakolászom fel. Elsősorban sorozatok részei kerülnek fel, amiket nagyon szeretek – az elkaszált sorozatok értelem szerűen nem kerülnek fel. Valamint az olyan könyvek kerülnek fel, amiket esetleg olvastam már, de szeretném a gyűjteményemben tudni, vagy láttam a belőle készült filmet/sorozatot és annyival magával ragadt a történet, hogy kell, hogy bármikor el tudjam olvasni.

@papeerzsepi: Borító alapján nem váalsztok, inkább a fülszöveg és az értékelések fognak meg. 

17, Jelenleg hány olvasatlan könyv pihen a polcodon?

@RóKaLány: Mivel nemrég költöztünk el otthonról, így „csak” négy saját könyv, illetve 5 könyvtári. :D

@Libricica: Maximum 20-ra tippelek, mert mostanság az újabb szerzeményeket nem kezdtem el olvasgatni és így halmozódnak a regények, de igyekszem mindet olvasgatni.

@papeerzsepi: Sok, nagyon sok. Már a ruhás szekrényemben is könyvek vannak… :D 

18, Melyik volt a legutóbb vásárolt könyved? 

@RóKaLány: Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek <3

@Libricica: Hát, még 2016. augusztus 12-én vásároltam Kylie Scott Lick – Taktus című regényét. Azóta nem vettem könyvet, csak kaptam a húgomtól. Illetve előrendeltem Diana Gabaldontól a megjelenő Őszi dobszó kötetet, ami végül is egy karácsonyi ajándék lesz a szüleimtől.

@papeerzsepi:  Karin Fossum: Indiai feleség · Karin Fossum: Aki fél a farkastól · Karin Fossum: Az Ördög tartja a gyertyát · Karin Fossum: Aki mást szeret · Mary Robinette Kowal: Tünékeny illúziók · Mary Robinette Kowal: Üvegbűbáj · Mary Robinette Kowal: Sosemvolt nyár (ezeket a könyvfeszten szereztem be)

19, Melyik könyvet olvastad el legutoljára?

@RóKaLány: Dmitry Glukhovsky: Metró 2033

@Libricica: Helena Silence-től az Enigmát. Ezt egy kihívás során @FairyDust választotta nekem. Régóta el akartam olvasni, csak éppen nem jutottam el odáig. Aztán húgomnak megvettem mind a két részt – és most kölcsönadta.

@papeerzsepi:  Stieg Larsson A lány, aki a tűzzel játszik

20, Mi alapján választod ki a következő olvasmányodat?

@RóKaLány: Vagy műfaj szerint, ha már unom, hogy mindig ugyanolyan könyveket olvasok, vagy szimplán hangulat szerint.

@Libricica: Most, hogy suli mellett olvasgatok így kihívások alapján „választom”. Az igazság az, hogyha nem lenne a „Választok a várólistádról” kihívás, akkor húznám az időt, hogy majd nyáron olvasgatok eleget tuti. Így legalább minden hónapban olvasok egy könyvet.

@papeerzsepi:  Megnézem, hogy melyik kihívást szeretném teljesíteni és melyik az a könyv ami a várólistán van és kedvem is lenne hozzá.

Köszönöm, hogy részt vettetek a játékomon! :) 

Susan Ee: Túlélők világa

"– Elhagytad? 

Bólintok. 

– Nem volt más választásom. 

– Nem arra teremtették, hogy egyedül legyen. 

– Ahogy egyikünket sem."

Az Angelfall trilógia második része egy nagybetűs HÚHA könyv. Tele van olyan cselekménnyel, szituációval és egyéb dolgokkal, amik borzalmasan izgalmassá teszik a történetet, ugyanakkor, ha nem vagyunk benne ebbe a világban szorosan, például egy olyan embernek mesélnénk a könyvről, aki nem ismeri...Hát még nekem is nevetségesen hangzanak a kimondott szavaim. Skorpió angyalok? Egyszerűen nevetséges! A történet alapja egy vicc. De ha olvassuk, mégis úgy jön ki, mintha lenne értelme. Az bizton kijelenthetem: Susan Ee-be annyi fantázia szorult, ami egy egész angyalseregnek is sok volna!

De kezdjük a borítónál, hisz tudjátok, mennyire fontos is az. Úgy érzem, ezt is mindig figyelembe kell vennem a véleményem megírásánál, hiszen a legtöbben - köztük én is - borító alapján ítélik meg legelsőnek a könyvet. Ha valami nagyon csúnya képet kap, nagyon sok nyúzás kell ahhoz, mások részéről, hogy kézbe vegyem. Tudom, rossz szokás, de alapvetően nekem nem szimpatikus borítókat a polcomon sem szeretnék látni. Szeretek olvasás közben is megállni és az eddigi gondolatokat kicsit összefoglalva a borítót szemlélni. Ez egy ilyen fura szokásom. Szóval a borító: szépen illeszkedik az előző részhez, ugyanazt a hangulatot hozza, aminek valamilyen szinten örülök. Jó, mert mivel az első kötet tartalmát már ismertem, így a borító azt sugallja, hogy ez a rész sem fog az előző mögött lemaradni. Ugyanakkor elszomorít, mert hát Rafi démonszárnya lenne az ottan. Hát még egy szitakötőé is félelmetesebb! Hol marad a vörös árnyalat? A karmok? S a láncok? Ez nem egy fegyverként is használható eszköz, hanem inkább egy dark tündér Barbie baba szárnyaként tudnám elképzelni. Már csak a csillámpor hiányzik róla... Lehet, hogy ez már a szemetekben direkt belekötésnek tűnik, de nem az: tényleg ennyire zavaró a számomra. Hiszen a történet is erős, tele van brutalitással és még néhol morbid is... akkor ehhez kellőképpen illeszkedő külcsínt várok, hogy tudjam, mi vár rám.

A fülszöveg enyhén ellentmondásos. Kivételesen előre elolvastam. A harmadik bekezdésben kijelenti, hogy Penryn és Rafael külön utakon járnak. Akkor miért kellett alátenni azt a mondatocskát, hogy "ismét együtt" ? Biztos vagyok benne, hogy ez sokakat megtéveszt és azt várják, hogy maximum az első harmadban vannak egymástól távol. Én is ezt hittem, s ezért is lepett meg, hogy Rafi igazából csak az utolsó százvalahány oldalon lép be! Mi ez, ha nem olvasói félrevezetés? alapvetően ez fel sem tűnt volna, hogyha ez a két szó nem adja meg előre a hamis reményt. Akkor boldogan olvastam volna és csak a szemem csillant volna fel, hogy nini itt egy Rafi! Így viszont minden lapozásnál megfordult a fejemben, hogy na majd most előugrik... S vártam, vártam, mint Paige Penrynt....

A történet igazából nem ad alapjaiban semmi újat, ugyanaz, mint az első rész: Penryn a testvére után megy, s  csatlakozik hozzá egy angyal a történet folyamán. Ez azért zavart... ha a harmadik, záró részben is ez lesz az alapkoncepció, akkor biztos, hogy lesz egy két keresetlen szavam... mert persze, az erre épülő események forgataga teljesen más, de attól még ez nagyon szúrta a szemem, hogy nem tud az író egy új alaptémával előrukkolni. 

Szóval Penryn hozta a formáját, szerencsére még mindig az a talpraesett lány, akit az előző részben megismertünk. Igazából az összes karakter megmaradt legalább azon a szinten, amit az első kötet után elvárhat az olvasó. Ennek nagyon örülök. Nem szeretem, mikor egy kedvelt karaktert az író tönkretesz olyan tulajdonságokkal, amik nem is illenek az eddig megismert személyiségéhez. 

A történet éléből sokat elvesznek azok az apró poénok, amik miatt hangosan nevettem a munkahelyemen több napig, mikor eszembe jutottak. Tündérmackó... na jó, most is vigyorgok, ezt nem lehet megállni anélkül! Nagyon tetszik az írónő humora!

Mondjuk erre szükség is van, mert olyan brutális részek vannak benne, hogy néhol csak pislogtam. Tudom, hogy én még egy más világ szülöttje vagyok, de tizennégy éves koromban ha valaki ezt a kezembe nyomta volna, szerintem leraktam volna az első szétszaggatjuk a hullákat résznél. Most sem vagyok öreg, de abban a korban én még gyerek voltam ilyen szinten. 

Igaz, hogy Rafi sokáig nem csatlakozott a történethez, de ha úgy nézzük, végig jelen volt, hiszen többször is megpillanthattuk, illetve az ő belsőjében született érzéseket is átérezhettük. Ezek a jelenetek voltak a kedvenceim. Mindig mosolyogva olvastam őket. Jól estek a lelkemnek.

Na de amikor megjelent... pontosan olyan ütős jelenet volt, mint amit elképzeltem. Nem csak úgy belibben a buliba és köszön Penrynnek érdeklődve a hogy léte felől.... Áhh, isteni jó alakítás volt, s annál a jelenetnél döntöttem úgy, hogy megbocsátom a könyvnek a hibáit, mert ez fenomenális!

A történet vége pedig... túlságosan nyitott ahhoz, hogy azt mondjam, jól lett zárva. Persze, tudom, hogy még jön egy rész, ami majd megválaszolja - remélhetőleg - az összes kérdésemet, de ettől független ez a rész még átvezetésnek sem nevezhető, mert lényegében két fontos dolog történt: Penryn és Rafael újra egymás oldalán harcolnak és Paige kegyetlen átoperálásának is meglesz a maga szerepe. 

Ha már itt tartunk: Paige karaktere számomra nagyon furcsa. Személy szerint én arra számítottam, hogy valami olyasmi derül ki, hogy már nem teljes önmaga. Ezt abból feltételeztem, hogy az első részben nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a kimondott névnek hatalma van. Lehet, hogy véletlen, de mikor meglepődve tapasztalták ,hogy a kislány azt tette, amit kértek tőle, szinte kivétel nélkül kimondták a nevét. Szóval szerintem jogosan feltételeztem, hogy alapjáraton nincsenek meg a kellő agyi funkciók, csak, mint egy robot reagál, ha meghallja a parancsszót. Szóval meglepődve tapasztaltam, hogy ez nem így van, sőt, kíváncsian várom, hogy végül mi lesz szegény kislánnyal. Szerintem az apokalipszis igazi áldozata végig ő, s még sem adja fel. Nem semmi hozzáállás!

Szóval igen... lehet, hogy az írónő túlzásokba esik már a kitalált jeleneteknél. Lehet, hogy elmesélve elég idiótán hangzik a történet. De aki átéli... az csak rajongani tud érte. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz ennek a történetnek a vége... De addig is, ajánlanám mindenkinek, aki egy erős angyalos történetre vágyik, szerelmi háromszögek nélkül. Egy vérbeli disztópia!

Értékelés:

Kedvenc idézetek:

"– Mindjárt rosszul leszek – mondom. 

– Megparancsolom, hogy ne tedd! – utasít Obi. 

– Jaj, ezt nem kellett volna! – mondja Du-Dam. – Ez a csaj egy született lázadó. Csak azért is hányni fog, hogy neki legyen igaza."

"– Bármely gyűjteménynek díszére válna ez a brutális kard, ami emberek gyilkolására és feldarabolására szolgál, és különleges módon, úgy tervezték meg, hogy a legrettenthetetlenebb ellenségeid térdre hulljanak, az asszonyaik pedig jajveszékelésbe kezdjenek már a látványától is, te pedig képes vagy úgy hívni, hogy… Tündérmackó???"

"Férfiak! Egymás elleni küzdelemre képezték ki őket. Azt várják, hogy néhány meghatározott testtájékukat éri majd támadás, olyasvalakitől, aki a felsőtestének az erejében bízik. És mindig, de mindig alábecsülik a nőket."

"– Ez a kard nem csak egy angyalkard. Ez egy arkangyalkard. Ami több mint egy angyalkard,ha nem volna érthető. A többi angyalkard tart tőle . 

– Mi? A többi kard reszket a hüvelyében, ha meglátja? (…) 

– Igen, ha éppen tudni akarod. Azzal a céllal készült, hogy a legmagasabb fokú tiszteletet ébressze. Hogy töltse be a tisztét, ha menyasszonnyi ruhás plüssmedvének öltözteted? 

– Ez nem menyasszonyi ruha, hanem takaró a hüvelyre. És kimondottan aranyos.

– Utálja,ha aranyos. Elrettentő és félelmetes akar lenni. 

– Senki sem utál aranyos lenni. 

– De az angyalkardok igen."

Állatkerti séta

Az előző hétvégén nem jutottunk el a Könyvfesztiválra, ezért vasárnapra csináltunk maguknak egy random programot: meglátogattuk a győri Xantus János Állatkertet. 

Az idő annyira nem kedvezett nekünk, lógott az eső lába, többször is átvonult fölöttünk egy zápor, no meg fújt a szél is egész nap, tehát rettenetesen hideg volt, de nagyon élveztük. Ennek is van előnye: nincs nagy tömeg és az állatok is aktívabbak, mintha olyan meleg lenne, hogy mozdulni se legyen kedvük.

Bár a képen látható állatkák nem éppen így gondolták. Szerintük annyira hideg volt, hogy összebújva kell a napon kucorogni. Mit ne mondjak... szívesen csatlakoztam volna hozzájuk, csak lehet a gondozók ferde szemmel tekintettek volna rám...

Szóval nézzük csak, milyen kis cukorfalat szőrmókokkal találkoztunk ott:

Az állatkert számomra a tengeri malacairól volt ismert. Tudom, nem éppen az az állatka, amiért kifizeti az ember a drága belépőt, hisz bármelyik mezei boltban és minden negyedik lakásban találkozik velük. Mégis, itten nagyon érdekes, mert az etetésüknél szépen, mintha vonatoznának kocognak ki a külső kifutóba, miközben a füleik össze vissza repkednek. Szóval nagyon aranyosak! 

Ezt a felvételt ott csináltuk, bár nem tudjuk, hogy jött létre, mert egy képet sem lőttünk, csak egy videót. Mikor rádugtuk a telefont a gépre, akkor vettük észre, hogy van egy gif fájl is mellette, pedig még hozzá sem nyúltunk. Az megint kérdés, miért mennek visszafele is a vízicocák a képen.. de szerintem nagyon cukik! Ahogy rázza a gondozó a kulcscsomót, annak zörgése ütemére lépdelnek előre! :)

A következő fontos állomás számomra a hangyászsül volt. Megveszek értük, annyira bírom az egyediségüket. A hidegre való tekintettel a benti helyén volt, így a kisebb tér miatt folyamatosan rótta a köreit, nem is akármilyen ütemben. Nem nagyon tudtuk követni, ezért sorozatképet lőttünk róla, hátha egy éles lenne. Persze, egy sem lett, ezért - ebből már tudatosan - készítettünk egy GIF-et, hogy lássátok ti is ezt a csodaszép állatot! Ő szerencsére a felvételen nem megy visszafelé! 

Biztos senkinek nem ismeretlen az az állat, amit kapibarának, más néven vízidisznónak hívnak. Ez az állat nagyon híres arról, hogy mindennel képes barátságot kötni, legyen szó emberről, állatról, mindenkivel jól kijön. Erre láthattunk egy nagyon aranyos példát is, ahogy tapír kollégája mellett békésen reggelizett. Társai pedig próbáltak a tapírbébivel barátságot kötni, de ők külön karámba voltak elhelyezve a mamival. Láttatok már tapírbébit? Akkor tudjátok, mennyire kis cukorfalat a pöttyeivel! 

Mikor kimentünk a kifutó külső részéhez, az egyik tapír jött velünk, egészen a karám széléig, ahol az orrát kidugva megszaglászott minket. Valószínűleg, mert nem adtunk neki semmit, elvesztette irántunk az érdeklődését és visszakocogott a kapibarátjához, hogy békésen szuszogjon tovább.

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de két állat van, amit még sosem láttam mozogni: a lajhárt és a krokodilokat. Tévében, bizonyos csatornákon lehet látni, hogyan mocorognak, de állatkertben sosem láttam, még egy pislantást sem tőlük. Na ez most megváltozott! Képzeljétek el, a győri állatkert két lajhárja fel s alá mászott a kifutójukban! Nem is olyan lassúak, mint ahogy az ember azt gondolná. Jól elszórakoztak, én pedig ezerwattos vigyorral az arcomon lestem, mennyire aranyosak! Egyszer csak fogták magukat és mindketten lenyúltak legelészni! Igen! Ahogy a két képen látható, a hátsó lábukkal kapaszkodva vígan reggeliztek! Aztán simán visszahúzták magukat és folytatták a botorkálást. Vajon milyen hasizmai lehetnek nekik?!

Ha állatkertben jár az ember, mindenféleképpen látni szeretné a nagymacskákat. Legalábbis ahogy tapasztaltam, mindig ők a fő látványosságok. A győri állatkertben többféle faj is előfordul, köztük a tiszteletet parancsoló fehér tigris is. Mikor megláttam őket - hárman vannak - teljesen ledöbbentem. Annyira csodálatos állatok! Az egyikőjük végig ott feküdt hozzánk közel, s csak úgy sugárzott a pofájáról a felsőbbrendűség. Gyönyörű látvány volt! S legalább míg kicsodáltuk magunkat, addig a velünk együtt érkezett csapat gyerek is tovább haladt, s csendben folytathattuk tovább a sétánkat. 

Szeretem a gyerekeket, nem arról van szó, de mikor már hatodszorra kérdezi meg öt perc alatt, hogy anyaaaaaaaa, mikor eszünk már végre, és anyaaaaa, add ide a telefonodat, mert unatkozom - egy állatkertben! - kicsit tikkelni kezd a szemem....

A sétánk következő állomása a zsiráfok voltak. Az egyikőjükkel össze is barátkoztam, legalábbis nagyon megnézett magának a kisasszony. Vagyis remélem, hogy lány. Olyan bájos pofija van, hogy nem is lehetne más. Ahogy mentünk a járdán, úgy jöttek mellettünk végig a karám másik oldalán. Érdekes, hogy a fák ágai az ő magasságukban végig le voltak legelve. Bár azt néztük, hogy a gondozóknak nem kell gallyazni sem, hiszen a száraz ágakat is örömmel és jókedvvel rágcsálták. Lényegtelen, hogy ott volt a friss finom reggeli, ők akkor is ezt részesítették előnyben. Hát, ki mit szeret...

A végén pedig egy szinkronmeghajlással búcsúztak tőlünk! Édeseim! :)

Rengeteg szép állattal találkoztunk. A terráriumházban még meleg is volt, szóval ott kicsit több időt töltöttünk el, mint gondoltunk, de volt mit nézni. A legjobban egy csodálatos akvárium nyűgözött le mindkettőnket. Nem volt benne semmi extra, körülbelül negyven neon, meg pár vitorláshal egy két szívósszájú harcsával fűszerezve. De annyira nyugtatólag hatott az idegekre, ahogy szépen, csendben úszkáltak, hogy az hihetetlen. Nekünk is van itthon akváriumunk, egy hatvan literes apróság, de ott a halak aktívabbak. Szeretnek puszit és pacsit osztani, ha odamegyünk hozzájuk rögvest tapadnak az üvegre, úgy várnak minket. A neonok pedig csak szépen, csendben elvoltak. Semmi gyors úszás, éles kanyar... Szóval eldöntöttük, hogyha az állományunk csökkenne, csak neonokat szerzünk majd be, hogy nekünk is legyen egy saját relaxációs pontunk. 

A terráriumházban kaptak helyet természetesen a krokodilok is, akik jelenleg nem tartózkodtak ott, mert az az alsó üvegpanel hiányzott. Azért nem mondom, a paranoid énem gyakran nézett a háta mögé... csak úgy, óvatosságból...

Alapvetően ez az állatkert nem dúskál annyira különböző fajokban, mint például a veszprémi, de gyönyörű. Nagyon szépen vannak tartva a kifutók, s mindegyiket több szempontból is meg lehet közelíteni, így biztos nem maradunk le senkiről. Elég nagy kifutójuk vannak az állatoknak, s látszik rajtuk, hogy jól vannak táplálva. Több olyan rész is ki van építve, mikor testközelből láthatjuk őket, mert át lehet menni a kifutójukon úgy, hogy ne zavarjuk őket. Egy pár órás kikapcsolódásnak tökéletes. Szerintem érdemes megnézni, hogyha erre jártok! :)

R. Kelényi Angelika: Szulejmán és a magyar udvarhölgy

"A szeretet és a gyűlölet oly közel áll egymáshoz, hogy egyetlen pillanat alatt felcserélődnek az ember szívében. S míg az egyik teremt, a másik öl."

Mióta tavaly elolvastam az Outlander első részét, azóta foglalkoztatnak a történelmi romantikus regények. Többfélével is találkoztam már, s a közös alapvonások mellett mindegyiknek volt egy sajátos jellemzője, melytől egyedivé vált a történet. Ez most sincsen másként, a Szulejmán és a magyar udvarhölgy története nálam tarolt, teljesen meggyőzött.

A borító első pillantásra megragadja a tekintetet. Nincsen túlcsicsázva, éppen annyit mutat, amennyit kell. A képen szereplő nő szeme teljesen magával ragadt, képes vagyok még most is több percig csak nézni és nézni. Olvasás közben is többször megálltam ,becsuktam a könyvet és bámultam azt a színkavalkádot, amiből az írisze áll. Egyszerűen csodálatos. Engem kifejezetten megfogott, hogy az arca tele van szeplővel. Nagyon ritkán találkozni könyvekben szeplős szereplőkkel, nagy bánatomra, mert én imádom ezeket a kis szépségpöttyöket. Nekem is van, főleg nyáron, úgy nézek ki, mint a pulykatojás. No, de visszatérve... általában a szeplőket le szokták szedni az arcokról, mielőtt bárhol megjelenne a kép. Nem tudom, hogy ez a szokás a régebbi időből származik, mikor  a fehér, hamvas bőr volt az igazi, akin pedig kicsit is látszódott, hogy érte a nap, már nem tekintették igazán szépnek, de én kifejezetten ellenzem. Sokkal természetesebb egy ilyen arc, mint egy fehérre meszelt, ami úgy néz ki, mintha három napja már vért nem látott volna a szervezete. Szóval számomra ez már megadta a kíváncsiság alapját.

S csak így, a margóra megjegyezném, hogy az általam készített fotón nagyon érdekesen csillant meg a Nap, a borítón szereplő nő arca egyáltalán nem forradásos, vagy hibás, ez ténylegesen csak fényjáték. :)

Bevallom, a címmel voltak gondjaim az elején, sehogy sem akart bennem megmozgatni semmit. Így elolvasva már azt mondom, hogy teljesen logikus és illik is a történethez, de minden hallásra megjelent a szemem előtt a tévében mostanában oly népszerű sorozat. Igaz, hogy egy epizódot sem láttam, de olyan zsigeri ellenérzésem van felé, hogy jobb, ha ez így is marad. Nem szeretem ezeket az agyondramatizált ponyvaregényeket, s sajnos a cím miatt elsőként ezen kategória szélére osztottam be ezt a könyvet. Ezennel elnézést is kérnék a kedves írónőtől, mert erre a műre rengeteg mindent lehet mondani, de azt ,hogy ponyva biztos nem!

Komolyan mondom, ha anno középiskolában történelemórán ilyen stílusban tanították volna nekünk a régmúlt idők eseményeit, most biztosan történelemszakos tanár lennék, mesterfokon. Olyan mértékben élveztem, amit még most sem hiszek el. A történelmi regényeknél sokszor elvesznek az okosságokban és egy unalmas szintre csökken a mondanivalója, amitől az én kedvem is eltűnik. Sokszor elfelejtik érzésekkel kitölteni a két cselekmény közötti űrt. Szerencsére ezzel ebben a regényben nem találkozhattam!

A történet elsősorban Izabella királyné sorsát mutatja be. Ezen meglepődtem, mert a fülszövegből a számomra nem az jött le, hogy az ő életét is nyomon fogjuk követni ebben a nehéz, török szállta időszakban. Félre ne értsetek, nem volt ezzel a szállal semmi bajom, csak az elején nem értettem, miért nem Annára koncentrálunk teljes mértékben, miért üti fel a fejét a királyné is. A végén végül választ is kapunk rá, hiszen a szálak újra összefonódnak.

De nézzük a másik eseménysort: Anna egy fiatal lány, aki igencsak vonzó személyiség. Kiemelném, hogy az írónő nem egy túlidealizált karaktert alkotott meg, ami számomra nagyon fontos. Sokkal könnyebb egy olyan alkattal azonosulni, aki nem tökéletes. Lehet, hogy Anna csodaszép a történet szerint, de számomra fontos, hogy például ő megdolgozott azért, hogy csinosan nézzen ki, hisz fiatal korától folyamatos edzéseken vett részt.Ezek tudom ,hogy kicsinyességek, de az én lelkemnek jót tesznek. Így a karakter alapvetően már szimpatikus, nem kell erőlködnie, hogy megkedveljem. Szóval Anna nem egy egyszerű udvarhölgy, annál sokkal több. Olyan képzést kapott, aminek a királyné nagy hasznát tudja venni, s így kerül Szulejmán közelébe, ahol nem várt dolgok is várják: például a szerelem. A történet egy izgalmas kalandregénnyé növi ki magát, amiben a főszereplőt választás elé állítja: a szerelem vagy a feladat a fontosabb? Bravúrosan válaszolja meg az író ezt a kérdést, annyit elárulhatok.

A történet során sosem lehet unatkozni. Az ember csak leül egy szürke esős napon, takaróval az ölében, teával a kézben és kinyitva ezt a könyvet egy rövid kikapcsolódásra vágyik. A következő pillanatban meg azt veszi észre, hogy rásötétedett és már majdnem a történet végére ért. Eseménydús, de nem túlzsúfolt. Minden a maga idejében történik. Bőven ad időt arra, hogy bizonyos érzelmek és szituációk kialakuljanak, ugyanakkor váratlan elemeket bedobva folyamatosan meglepi az olvasót. 

A nyelvezete egyszerűen gyönyörű, nem találok rá szavakat! Tetszik az a fajta választékos beszédmód, ami jellemzi. Egyszerűen élveztem a burkolt tartalmakat közlő virágnyelvet, s belegondolva hihetetlen, milyen diplomáciai készséggel kellett rendelkezni abban az időben az adott helyzetekben, hogy az ember ne veszítse el a fejét - nem csak képletesen. 

Egyetlen dolog bánt engem: a vége. Mielőtt megijednétek nincs elrontva, nagyon szép befejezést kapunk, csak éppen nincs lezárva! Annyi nyitott kérdés maradt, hogy csak hápogni tudok jelenleg. Általában nem vonzzanak a folytatások, bármennyire is nyitott egy könyv vége, viszont most nagyon dolgoznak a fejemben a fogaskerekek és csak úgy kapom az impulzust az agyamtól, hogy itt nem lehet vége, kell a folytatás!

Egy biztos: engem Kelényi Angelika teljes mértékben meggyőzött. Rendkívül tehetséges magyar író, akire méltán büszkék lehetünk! Gyönyörűen fogalmaz, végig fent tartja az érdeklődést, de nem sűríti be felesleges eseményeket, s nem szítja túl a kíváncsiság tüzét, de kellő kérdést hagy az olvasóban, hogy vágyjon a folytatásra. Azt hiszem, ha legközelebb vásárolok, be fogom szerezni a nem régiben megjelent Ártatlan című regényét is. Már most biztos vagyok benne, hogy nem fogok csalódni!

Köszönöm a recenziós példányt az Álomgyár Kiadónak!

Értékelés:

Kedvenc idézetek:

"Varázslatos dolog az elme, ha az ember tudja uralni, és nem engedi maga ellen fordulni."

"A harag rossz tanácsadó. A bosszúval nem csak az veszít, akivel leszámolnak. A megtorlás sohasem egy embert érint, és furcsamód, amikor a megtorló eléri célját, többnyire már nem is okoz számára örömet a siker. Csak üresség és magány marad a nyomában. Úgy érezte, azáltal, hogy tönkretette őket, mélyebbre süllyedt, mint azok, akik elárulták."

"Rád gondolok minden percben. Te vagy a napfény, és ha nem látlak, sötét éjszaka vesz körül. Olyan sötét, melyen a hold fénye sem hatol át. Felidézem az arcodat elalvás előtt, hátha Allah megszán, és legalább álmomban megérinthetlek, Nem tudod elképzelni, mennyire hiányzol, mennyire vágyom arra, hogy megérinthesselek, hogy halljam a hangodat, érezzem az illatodat."

Vásárlói etikett - avagy a jó munka alapja

Ez nem éppen egy rendhagyó bejegyzés tőlem, de már most kikívánkozott. Ha úgy vesszük, elég hamar, hiszen a kereskedelemben nem régóta dolgozom. Az előző munkahelyemen nem zavartak ezek a formasági hiányok, de a jelenlegin módfelett.

Szóval úgy gondoltam, érdemes egy két dolgot összeszedni, amivel megkönnyíthető egy 11 órás műszak az eladó számára, és a vásárlónak nem kerül semmibe.

Az előző munkahelyemen egy nagyobb üzletlánc egyik pénztárosa voltam a sok közül. Apró szem, ám annál lényegesebb, hiszen én kezeltem a pénzt. Ott rengeteg negatív tapasztalatot szereztem, mely kivétel nélkül mindig a vásárló figyelmetlenségéből akadt. Hogy hozzak egy konkrét példát is: ebben az üzletben a megvenni kívánt zöldség és gyümölcs nem a kasszáknál kerül lemérésre, hanem ki van helyezve több mérleg is az adott területen, piktogramokkal ellátva, s a vásárló maga nyomtatja ki a cetlit a termékekre. Ez gyakorta elmaradt, hiszen az ember kapkod, siet. Ha cetli nélkül hozták a kasszához, akkor sajnos nem tudtam kiadni, hiszen nem volt mit lehúzni, márpedig vonalkód nélkül nem tudtam bevinni az árut. Miután kedvesen közöltem, hogy vissza kellene szaladni lemérni a terméket a reakciókat három szektorba tudtam sorolni:

1, fejéhez kapva visszaszaladt, vagy nem kérte az árut. Én a hátam mögé rakva folytattam a munkámat. Ez a jó reakció, hiszen nem történt semmiféle konfliktus, mindenki végzi tovább a neki szánt feladatot.

2. lehordva engem, szitkozódva nem kéri az árut. Na ezt már kevésbé jól viseltem, hiszen egyáltalán nem az én hibám, hogy nem tudom kiadni. 

3. Fennhangon szidalmazva mindent majd meg pukkad mérgében, de visszamenni lemérni nem megy, hiszen neki sietni kell. Aha... másfél órája ráérősen korzózott az üzletben. Ha nincs erre szó szerint két perce, akkor nincs is szüksége a termékre. Én nem hagyhatom el a helyemet. Patt helyzet, így marad az alma. S miközben húzom le a maradék termékeket a nyelvembe harapok, mert még mindig kapom a meg nem érdemelt fejmosást.

Szóval ezen kis példával gondoltam bevezetni, amiről igazán szeretnék beszélni. Szerencsére a legtöbb ember az első, illetve a második kategóriába esett. A harmadik ritkán fordult elő, de képes volt tönkre vágni az egész napomat. Így nehéz volt 8-9 órán keresztül mosolyogni és kedves lenni.

Jelenleg egy könyvesboltban dolgozom. Ismeritek azt a mondást, hogy "Válassz olyan munkát, amit szeretsz csinálni, és soha életedben nem kell dolgoznod." ? Konfuciusz nagyon okosat jelentett ki. Álmaim netovábbja ez a lehetőség. Szeretek bejárni, szeretek ott lenni. Boldogan nézek elébe akár a tizenegy órás műszakoknak is, mert szeretem ezt csinálni. Jó érzés látni, ahogy egyre több könyv lel gazdára. Örömet okoz, mikor a kis apróságok megrohamozzák a boltot, hogy a Geronimo Stilton sorozat következő részét beszerezzék. Csodálatos látni a szemükben azt a szeretet, amivel a könyvek és történetek felé fordulnak. Míg az előző munkahelyemen majdnem végig műmosollyal az arcomon dolgoztam, itt igazán szívből jövő görbület ül ki a számra. 

De persze ezt is sokszor beárnyékolják. Biztosan azért érint rosszabbul, mint a fent említett példa, mert itt tényleg élvezem, amit csinálok. 

Szóval kedves vásárló, ezennel nagyon szépen megkérlek egy apró gesztusra, amivel jobbá teheted a saját és az én napomat is, beszéljünk bármilyen szolgáltatási területről: köszönj! Most azt gondolhatjátok, hogy csak hisztizek, pedig nem. Nagyon rossz érzéssel tud eltölteni, mikor én mosolyogva fordulok a következő könyvtulajdonos felé, szépen, teljes mondatban köszönve: Jó napot kívánok, miben segíthetek? S csak egy fagyos csomagom jött, adja ide-t kapok. Szélsőséges esetekben ezt megfűszerezi egy felhúzott homlok és grimaszba torzult száj is, mikor megkérdezem, milyen névre jött a csomag. Nem is értem, miből gondolja, hogy én fejből meg tudom neki mondani, hogy melyik az övé, amikor nem tudom a nevét, sem azt, hogy mit rendelt. 

A másik eset, mikor éppen fejjel előre bele vagyok esve egy fiókba, éppen rendet rakok, vagy keresek valamit, s hirtelen megszólal felettem egy hang: A tudatos magabiztosságot keresem. Hol van. Ha már ott vagyok, ijedtembe biztos be is verem a lábam. Viszont ha úgy kezdené, hogy Elnézést, merre találom a könyvet? máris nem szaladna meg a szívverésem és egyben kikecmeregnék a fiókból. Higgyétek el, nagyon nagy különbség van abban, hogyan szólunk a másikhoz. A két mondat hanglejtése között nagyon nagy különbség van. 

Összefoglalva: ha elvárod tőlem, hogy kedves legyek, akkor kérlek, segíts, hogy meg tudjam tartani a jó kedvemet egész nap, hiszen nagyon nehéz frusztráltan mosolyogni. Ha őszintén, szívből jön, sokkal jobban ragyog az ember és hidd el: az én jókedvem rád is át fog ragadni. Neked csak egy szia, nekem pedig egy újabb löket a napi teendőkhöz. :)

Köszönöm, ha elolvastad és hálás vagyok, ha meg is fogadod :)

Niitaa

Susan Ee: Angyalok bukása

"Eddig sosem gondoltam így rá, de büszke vagyok, hogy embernek születtem. Tökéletlenek vagyunk. Gyarlók, tudatlanok, erőszakosak, rengeteg problémával küszködünk. De ezzel együtt is büszke vagyok rá, hogy az vagyok, ami, az ember lánya."

Na kérem szépen, ez igen! Jó szokásomhoz híven fejest ugrottam egy olyan történetbe, amiről csak annyit tudtam, hogy van egy csodálatos borítója, egy jól hangzó címmel és sok ismerősöm szereti. Mit ne mondjak, jól meglepett már az első pár oldalon... egy kérdés visszhangzott végig a fejemben: miért nem szólt nekem senki, hogy egy disztópiáról beszélünk? Ha tudtam volna, már rég elolvastam volna!

Szóval térjünk vissza a külsőségekhez. A borító szerintem meseszép. Annyira kis aranyos rajta a szárnyacska, hogy rögvest be is csapott. Egy nagyon kis aranyos angyalos-szerelmes történetre számítottam. Jó, mondjuk a cím utal rá, hogy nem lesz ez éppen olyan egyszerű menet, mint amit én elképzeltem, de azt hittem képletes bukásról van szó, például a földi lányba való beleesés miatt. Tudom, az én hibám, hogy teljes más képzetekkel indultam neki az olvasásnak, hiszen csak éppen egyet kellett volna fordítanom rajta és máris kiderült volna, hogy teljesen más irányt vesznek itten a dolgok, mint az én fejemben. Ugyanakkor ez a meglepetés sokkal többet adott az olvasási élményemhez, mint gondoltam volna. Imádom a disztópiákat, szóval első pillanattól éreztem, hogy ez az én könyvem lesz! 

Látjátok, ezért mondom, hogy nem szabad a fülszöveget elolvasni, mert lelövi a teljes történetet a legtöbbször. Meg így érhetnek olyan nyilvánvaló, de váratlan események is, amik miatt egy egy könyv sokkal szimpatikusabb lehet. Jó, azért valamilyen szintű előzetes kutatás kell hozzá, hiszen vakon belenyúlhatnánk nagyon hozzánk nem illő könyvekbe is. Figyelni kell az ízlésőreink véleményére és az alapján ugrani egyet a mélybe!

Bár azért egy dolgot felhoznék, ami megtévesztett és zavart a külcsínnél. Méghozzá pont az, amit legelőször kiemeltem, mennyire tetszik: a szárnyak. Engem végtelenül zavart, hogy a történet központjában levő angyalnak hófehér szárnyai vannak, fejedelmi szépek, méltóságteljesek, nem olyanok, mint egy szitakötőé. Sajnálom, hogy a borítón nem ez jelenik meg. Sokkal komolyabb külsőt és utalást lehetett volna ezáltal adni...

A történetbe az angyalok pusztítása utáni második héten csöppenünk bele. Az írónő nem lacafacázik, rögvest, köntörfalazás nélkül vázolja, milyen rút is egy világot élünk. Teljes képet kapunk pár oldal alatt még a főszereplőnkről, Penrynről és a családjáról, tehát az anyjáról és a húgáról. Kiderül, hogy ő az, akinek a vállán nyugszik a felelősség a többiek iránt is, hiszen az anyja mentális betegséggel küszködik, a húga pedig tolókocsis kicsi kora óta. Azért egy apokalipszis kezdetén nem ez a legjobb kiindulási helyzet. Penryn magabiztos lány, teljesen levett a lábamról. Ezt úgy értsétek, hogy végre kaptunk egy igazán jó hősnőt. A Boriverzum óta nem találkoztam ennyire tökös csajjal. Tudja, hogyan védje meg magát, de tudja azt is, mikor kell visszavonulni. Teljes realitással méri fel a környezetét és helyezi el benne a saját pozícióját. Még ezekben a nehéz helyzetekben sem mond le a családjáról, a húga a szemében az első és az is marad! Bámulatos, hogy mennyi erő rejtőzik benne. Sokszor csak pislogtam, hogy ez igen, kicsi lány, csak így tovább! S a legeslegszimpatikusabb tulajdonsága: mindig tudja, mikor van itt az ideje a dolgoknak. Nem cseszi el a világvége effektust azzal, hogy sminket igazítson, nem őrül meg a szerelemtől, miközben menekül vagy nem tesz olyan idióta kijelentéseket, amiknek ebben az új világban egyáltalán nincs értelmük. Szóval én nagyon oda meg vissza voltam attól, hogy végre egy minden szempontból kiváló főszereplőt kaptam! Nagyon régóta vártam már rá, örülök, hogy végre megjött! 

Aztán Penrynék ahogy éppen "költözködnek" belebotlanak egy angyalcsoportba, akik épp nyilvánosan kinek nagyobb a szárnyát játszanak. Tipikus pasik... Persze az egyik nem jön ki jól a játékból, elveszti a szárnyait, pedig neki volt a legszebb: csillogó hófehér. Főhősünk persze felkarolja a szárnyaszegett angyalunkat, bár csak azért, mert hátsó szándékok vezérlik, nem a két szép szeméért teszi meg. S együtt egy lélegzetelállító utazáson vesznek részt,ha hihetünk a könyv hátulján levő jelzőnek. Hát nem tudom... ha engem ilyen útra invitálnának, amin ők ketten mennek keresztül... lehet lenne egy két szavam pár gesztussal alátámasztva az illetőhöz...

De térjünk vissza az angyalunkhoz, akit történetesen Rafinak hívnak. Azért azon meglepődtem, hogy nem esett le egyből, sőt egyáltalán Penrynnek, hogy az nem egy név, csak egy becézés, tehát valószínűleg az ő társa Rafael. Nézzük csak, hogy alaphelyzetben mit tudunk róla: ő Isten egyik arkangyala (hoppá, ennek sem kellene meglepetésnek lennie) aki a gyógyítás szerepkört kapta meg feladatnak. Emellett az utazók és vándorok védője. Na ezt nagyon aranyosnak találtam, örültem ,hogy végül Rafi kapta meg a főszerepet. Amúgy én meglepődtem ,hogy ennyire emberi, ugyanakkor ennél messzebb nem is állhatna tőlünk. Sokszor megfeledkeztem róla, hogy ő nem egy átlagos férfi, ugyanakkor rengetegszer mást sem ugrált a szemem előtt, minthogy ő egy angyal és le sem tudná tagadni. S miért férfit írtam s nem fiút? Azért, ahogy cselekszik és gondolkodik. Nagyon szimpatikus, hogy Penrynhez hasonlóan, ő sem volt egyáltalán gyerekes. 

Érdekes volt még a számomra, hogy teljesen azonosulni tudtam Penrynnel. Hasonlóképpen vélekedtem én is a kialakult helyzetről, s sokszor én sem tudtam eldönteni, hogy most kinek a pártján állok: az emberekén vagy az angyalokén. Furcsa, hogy az embernek az értékrendjére mennyi minden kihatással van.

Csodálatos történet ez, minden kis ízében. Nagyon izgalmas, alig lehet letenni, minden kis lopott pillanatban olvastam, ha csak két mondatnyit is tudtam vele éppen haladni. Nagyon tetszett, hogy a vége nem a kifejezett tipikus befejezés, hanem inkább a mindennek megvan a maga ára jelmondat adja át a teljes érzést. Nehéz róla úgy beszélni, hogy ne szóljam el magam. Tényleg nagyon jól fel van vázolva a helyzet, a karakterek szerethetőek, a történetvezetés is megfelelő és olyan fordulatokat tartalmaz, amire a hétköznapi jelzőt nem lehet ráaggatni.

Nagyon várom már ,hogy kézbe vegyem a folytatást!

Az Angelfall sorozatot azoknak ajánlanám, akik ki szeretnének törni a megszokott történetekből, szeretnének új élményeket megélni és nem riadnak vissza, ha valami a maga brutális valójában van leírva. Nem egy habos történet, de pont emiatt szippant be!

Értékelés:

Kedvenc idézetek:

"– Ha még nem vetted volna észre, az egész világ megőrült. Vagy alkalmazkodunk hozzá, vagy meghalunk."

"Az ember bármit megtesz a túlélésért."

"A lábam eldobált okostelefonokon tapos, ami végképp meggyőz róla, hogy tényleg eljött az apokalipszis. Az már tényleg a világ vége, ha a mi ökotudatos, technomán kockáink eldobálják az utcán a legeslegújabb kütyüiket."

"Ha azt gondolod, nem fog sikerülni, akkor nem is fog."

"– Néha, ahogy a sötétben botorkálunk, megesik, hogy valami jó dologba botlunk."

"Ha már egy lilába és rikító rózsaszínbe öltözött pasi is megbámul, akkor tudhatod, hogy ideje kezdened valamit a külsőddel."

"– Csak be vannak tojva, vagy tényleg rosszfiúk? 

– Mindenki, aki székhez kötöz, és fegyvert szegez rád, az rosszfiú. Tényleg el kell ezt magyaráznom neked?"