Kevin Hearne: Hammered- Elkalapálva

A norvég mennydörgésisten rosszabb minden kötekedő rohadéknál – ő ugyanis életek ezreit tette tönkre, és ugyanennyi ártatlannal végzett. A viking vámpír, Leif Helgarson több évszázad után elérkezettnek látja az időt, hogy bosszút álljon rajta, de a norvég lidércnyomásba csak barátja, Atticus O'Sullivan, az utolsó druida segítségével juthat el. Atticus első számú túlélési stratégiája a következő volt: a lehető legnagyobb ívben kerüld el a villámokat dobáló ürgét!. De Atticus hazai pályáján sem túl rózsás a helyzet: vámpírháború közeleg, a magukat Isten Kalapácsainak nevező orosz démonvadászok pedig egyre többen lesznek. Atticus és Leif egy vérfarkas társaságában minden figyelmeztetés és várható következmény ellenére elindulnak Asgardba, a norvég panteon síkjára, ahol kommandójuk kiegészül egy varázslóval, egy orosz mennydörgésistennel és egy kínai vándorral. És megindul a felejthetetlen harc a valkűrök, a feldühödött istenek és a mennydörgésisten ellen.

Nagyon nehezen haladok a sorozatokkal. Régen rajongásig imádtam őket, sorba faltam. Szerettem, hogy ugyanazon világból egyre többet és többet kapok. Ez az érzés még most sem múlt el, hiszen egy jó történet alapja a részletes háttér, amelyet egy könyv alatt nem is lehet úgy megírni, sőt, a legtöbb esetben nem is szükségelteti. Egyedülálló könyvre nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint egy sorozatra. Ám hiába a lelkesedés, még sem tudok rövid időn belül ugyanazon sorozatból két részt is elolvasni. Utoljára tavalyelőtt, a Hamis herceg trilógia győzött csak meg annyira, hogy egymás után befaljam mind a három részt, de már akkor is voltak gondjaim.

Kevin Hearne A vasdruida krónikáival is pontosan így vagyok. Akármennyire is szeretem, még sem tudok haladni vele kellőképpen. Magyarul eddig négy rész jelent meg, s jövőre várható a következő, de én még csak a harmadiknál járok, noha már egy éve csücsülnek a polcomon, ezek a vékonyabbnak mondható kötetek. Talán ezen szokásom kialakulásában közrejátszott, hogy általában a legjobban szeretett sorozatok folytatására mindig várni kellett, akár egy teljes évet is – sőt, van, amiért már három éve állok sorba rendületlenül. 

De most végre eljött az idő, hogy újra találkozzam kedvenc druidámmal, s hű társával.

Saját tapasztalat útján jöttem rá, hogy ezt a könyvet jobb otthon a négy fal között olvasni, semmint példának okáért tömegközlekedési eszközön. A következő mondatokkal indít a könyv:

„Az általános vélekedés szerint a mókusok imádni valóak. Ugrálnak a fákon, az emberek meg mutogatnak, hogy „De cukiii!”, miközben a hangjuk csöpögőssé válik, és az eksztázis fejhangú magasságát verdesi. De megsúgom, hogy a mókusok csak addig aranyosak, amíg elég kicsik ahhoz, hogy eltapossuk őket. Mert ha egy teherautó nagyságú vérmókussal találkozol, abban már semmi cukit nem találsz.”

Épp egy orvosi rendelőben vártam a soromat, mikor nekikezdtem, s mondanom sem kell, nagyon kevésen múlt, hogy hangosan fel nem nevettem. Egy kisebb kuncogás kicsúszott, amivel idős, rosszalló tekinteteket vontam magamra. Nagy sunnyogások közepette próbálkoztam egy kicsit még olvasni, ám hamar letettem róla. Sok helyzetben nehéz volt visszafogni magam, hogy ne kezdjek el őrült módjára vigyorogni vagy hangot adni a tetszési foknak – márpedig ezeket az öregek nemzedék tagjai nem éppen tolerálták. Inkább elintéztem ott a dolgom, hazamentem, majd ott, ahol senki sem lát, senki sem hall, folytattam.

Ha megkérdeznénk egy molyt A vasdruida krónikái kapcsán, mi jut először az eszébe a könyvről, akkor biztos vagyok benne, hogy a kilencven százalék Oberon nevét foglalja ódába. Oberon egy hatalmas ír farkaskutya, aki telepatikus úton tud beszélgetni gazdájával, Atticusszal. Hihetetlen, hogy mik meg nem fordulnak a fejében. Kifejezetten találékony, ha baconról és kutyalányokról, főleg pudlikról van szó. A kedvenc jeleneteim eddig minden kötetből az Oberonnal történő diskurálásokból kerültek ki. Imádom, s legszívesebben egész álló nap hallgatnám, mik járnak abban az okos kobakjában. Ám sajnos ő teljes mellszélességében a mellékszereplők táborát erősíti, így elég kevés jelenet íródott a jelenlétében. Ha egyszer beszélhetnék az íróval, biztos megemlíteném neki, hogy több Oberont kellene raknia a könyveibe. S nem csak saját önön érdekeimet közvetíteném ezáltal, hanem egy egész olvasótáborét. Oberon kell és kész.

Kevin Hearne két fantasztikus tulajdonsággal van megáldva, melyet nem rest beépíteni a történeteibe. Ez pedig a humor és a kalandvágy. Mint az regény első bekezdéséből vett idézetből is láthatjátok, könnyed stílusban megírt, csípőből jövő poénokról beszélhetünk S druida krónikák kapcsán. Az író játszi könnyedséggel ontja magából, egy pillanatra sem válik erőltetetté. S ebben rejlik a varázsa. Mivel egy férfi által, férfi szemszögből írt regényről beszélünk, így az egész történetet átjárja a tesztoszteron. Ebből kiindulva a történetvezetés, a humor milyensége és a kiemelt kulcsfontosságú események felépítése is más, mint az eddig megszokott olvasmányaimban. S pont erre az újszerű nézőpontra volt szükségem. 

Az Elkalapálva című részben nem tengtek túl a szexista jelenetek, s kivételesen az istennők is magukon tartják a bugyijukat – már amelyik alapvetően visel ilyen számukra ördögtől való dolgot. A fő eseményt a vámpírnak, Leifnek tett esemény megtervezése és megvalósítása teszi ki, kiegészítve néhány apró ígéret betartásával. Atticus egy tipikus Marvel filmben találja magát, miután megmászta az Életfát, hogy az istenek aranyalmájából elcsenjen egyet – ezzel máris teljesítve egy ígéretet. Persze ismerjük már, mint a rossz pénzt: tudjuk, hogy bonyodalom nélkül nem képes rá. Legalább egy lebukás, három hulla, s két viccszagú félrevezetés kíséri útját. A jelenlegi helyzetben is ezeket mind megkapjuk, csak a mennyiségek változnak. Megdöbbentő, milyen csavaros, fordulatos módon oldotta meg a lehetetlennek vélt feladatot, s ezzel a további kalandoknak is lefektette az alapját. 

A regény fő eseményszálai Thor köré épülnek. Az általános megítéléssel az író szembemegy, s azt jelenti ki, hogy ez az isten egyáltalán nem olyan, mint amilyennek az emberek látják. Kegyetlen, önön érdekeit szem előtt tartó, viccből pusztító égi isten, aki mindig csak elvesz, de sohasem ad. Sosem tartoztam a Thor rajongók közé, nekem nem jött be a szőke szépfiú a nagy kalapáccsal, de nem is láttam ennyire negatívan, mint ahogy a könyv lefesti. Ám ahogy egyre több cselekedetéről kapunk ízelítőt, s ahogy a karakterek mesélnek róla, én is elkezdtem ellenérzéseket táplálni vele szemben. A szerző képes volt meggyőzni, hogy én is olyannak lássam a villámok egyik istenét, mint ő maga. 

Az események pörögnek, Atticusnak sok felelősség nyomja a vállát. Míg a történet egy szálon fut, s a fő esemény köré építi minden tettét, azért megkapjuk a környezetre vonatkozó dolgokat is. Atticus minden lépésével előre halad, ám nem feledkezik meg a tanítványáról s a barátairól sem. Mindent kézben tart, s elrendez előre, hogy baj esetén mindenki biztonságban legyen, aki számára fontos, s biztosítja a további élet lehetőségét is.

A szerző nem hagy minket unatkozni. Folyamatosan meglepő dolgok történnek, a legtöbb komikusnak is mondható. Most is többféle vallás képviselteti magát, láthatjuk, hogy a különböző istenek pont annyira viselik el a másik társaságát, mint ahogy a vallások követői viszonyulnak egymáshoz. Rengeteg isten van a mitológiák és a hitek szerint, majdnem minden embernek jut már egy. Szóval nem kell félnünk, egy ideig még biztos kitartanak: mindig maradnak gyilkolható istenek, akiket Atticus véletlen, vagy előre elkövetett szándékkal kivégez. Mert hát azért az ő keze alatt elég gyorsan hullnak, ha az előző részekre gondolunk. 

Talán eddig ez a rész áll hozzám a legközelebb. Az első egy nagyon jó felvezetés volt, ahol megismerhettük a fontosabb szereplőket, láthattuk az egymással szembefeszülő akaratokat, s megtudhattuk a druidaság alapjait. A második részben egy kicsit csalódtam, tökéletes középsőkönyv szindróma lépett fel. Visz is valamerre, meg nem is, ad hozzá a történethez meg nem is. Itt viszont visszatérünk az első rész könnyed hangneméhez, s csípőből jövő stílusához, ugyanakkor a tartalom immáron sokkal erősebb lesz. Mondhatni, kedvenc szereplőink fölött kezd megnyílni az ég, s az eddig építgetett ballépés halom kezd a fejükre omlani. Az utolsó oldalakat már nem a könnyed jelzővel illetném. Egyfajta szomorúság járt át, s azt kérdezgettem folyton a csapattól: megérte? Ilyen áron is megérte? Félre értés ne essék, ugyanúgy megkapjuk a pozitív befejezést, mint eddig, csak sokkal földhözragadtabb, mint az eddigiekben. 

A drága Özvegy is néha feltűnik pár szó erejéig. Most nincs idő a szokásos körökre, s egy fájintos sem hagyja el a száját, mégis, minden vele töltött sornak örültem. Az özvegy az egyik kedvenc karakterem a történetben, egy fix pont az állandóan mozgásban levő események között.

Sok mindent elmondhatunk kedvenc druidánkról, Atticusról: örök gyerek, csínytevésben mindig az élen jár. Folyamatosan humoros helyzetekben találja magát. Erős, s bátor, aki tudja, hogyan használja a képességeit úgy, hogy a földet se csapolja le végkimerülésig. A barátaiért bármire képes, s mindig megtartja az ígéreteit. Fejjel megy a falnak, még akkor is, mikor tudja, hogy túl nagy árat kell fizetnie érte. Atticus egy hű barát, akinek még fontos a kimondott szó hatalma, s sosem marad adós. Mit neki pár démon, boszorkány vagy pár isten. Nem szegi kedvét, ha az egész norvég mitológia ellene van. Ő csak megy előre, s véghezviszi azt, amivel megbízták. 

A Hammered, Elkalapálva egy csavarokban gazdag könyv, mely pompás kikapcsolódást jelent az év minden napján. Emellett tartalmaz még rengeteg hihetetlen helyzetet, állat a padlóra ejtős részt, igazi barátokat, s egy erős köteléket. Mert néha csak annyi is elég, ha közösen utálunk valakit. Másszor viszont pont a szeretet tart egyben. 

Egy ízig-vérig pasis könyv, rengeteg kardcsapással és varázslattal. Imádom! A következő részre is hamarosan sort kerítek, mert vétek lenne itt abbahagyni!

"(…) Ha gáz van, mindig fogd a sötét manókra!"

"Amikor öt férfinak egyszerre kellett megérintenie engem, meg a fa gyökerét, az erősen hasonlított a kicsavarodós-tapizós társasjáték homoerotikus verziójára, és majdnem elröhögtem magam, különösen akkor, amikor megláttam az arckifejezésüket. Ez volt az arcukra írva: „Ez nagyon buzis?”"

"– Oda sasoljatok! A cicamicák behariztak – mondtam, aztán feléjük fordultam, hogy együtt nevessek velük, de csak értetlenül bámultak rám. – Most mi van? 

Leif megrázta az ujját, és halk, fenyegető hangon ennyit mondott: 

– Ha azt mondod, ahhoz, hogy beolvadjak a társadalomba, úgy kell beszélnem, mint egy analfabéta agyalágyultnak, én esküszöm lecsaplak. 

– Én meg megrántom a kecskeszakállát – tette hozzá Gunnar. 

– Cicamica stílcsi azcsi újcsi beszcsimódcsi – magyaráztam nekik. – Nem kell cicának lenni hozzá, lol."

"Az a helyzet, hogy az írókat az emberek viszonylag szűkebb rétege tekinti hírességnek, de én az a fickó vagyok, aki értékeli, ha egy jó sztorit jól mesélnek el."

"Vannak olyan találkozások, amikről az ember tudja, hogy egyszer fordulnak elő az életben. (…) Aztán vannak olyan pillanatok is, amik észrevétlenül suhannak el, mert el vagyunk foglalva valamivel, és csak később tudatosul bennünk nagyszerűségük, amikor az ember már csak bánhatja, hogy nem figyelt jobban a jelenre."

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Megjelenés ideje: 2014. június 12.

Terjedelem: 310 oldal

A könyv az alábbi helyeken vásárolható meg:

LIBRI

BOOKLINE

KÖNYVMOLYKÉPZŐ MÁRKABOLT

Léggömbök Projekthét | Léggömbök és ami mögötte van

Minden ember más és más. Van, aki jobban szereti a sportokat, mást az internetes világ éltet. Én a könyvek mellett teszem le a voksomat. Eddigi életem során már több száz kötet megfordult a kezeim között, melyek úgy különböznek egymástól, mint varjú és a hattyú. Sok kötet emlékét az idő megkoptatta, sőt van olyan is, amit tudatosan próbálok elfelejteni, mert annyira nem hozzám szólt. Ugyanakkor vannak olyan könyvek, amelyek hozzám nőttek, a lelkemmel összeforrtak. Ezeket mind beszereztem az otthoni könyvtáramban, s gyakorta veszem le őket a polcról, hogyha csak pár percig, de újra átéljem őket. Hajdú-Antal Zsuzsanna Léggömbök sorozata is pont ilyen. Mindig is kiemelt helyet fog kapni a polcomon, az életemben, a szívemben. Mindig tenni fogok azért, hogy minél több, a célközönség soraiból való fiatalhoz eljusson, mert erős mondanivalóval rendelkezik, amiről érdemes beszélgetni.

Ezzel a hozzáállással nem vagyok egyedül. Blogtársaimmal összefogva úgy döntöttünk, hogy létrehozzuk a Léggömbök projekthetet, mely során turnészerűen bemutatjuk nektek a sorozatot. Roppant izgalmas dolgok derültek ki, mind a könyvek, mind az írónő kapcsán.

Ezúton is szeretném megköszönni a társaimnak a közös munkát, s köszönöm, hogy mindenki épp annyira a szívén viselte eme kezdeményezést, mint én. Köszönöm a csodálatos bejegyzéseket, amik segítségével még közelebb kerülhettek hozzám a könyvek. Meg is jött a kedvem az újraolvasáshoz. Megint.

A hét utolsó napja van, így az utolsó állomáshoz érkeztünk. Eddig láthattatok bemutatókat, kulisszatitkokat, kiemelt szemelvényeket és interjút is. Sok érdekesség kiderült a sorozat kapcsán, melyek remélem kellően felcsigázták már az érdeklődéseteket. De most jöjjön valami más.

Az én bejegyzésem egyáltalán nem lesz rendhagyó. Tudjátok az a legnagyobb gondunk, hogy mi hiába szeretjük ezt a csodálatos történetet, ha nem jut el a megfelelő helyre. A borító nagyon szép, s a fülszöveg is figyelemfelkeltő, ám elég csalfa képet fest fel előzetesben a történetről. A Léggömbök nem egy könnyed, semmitmondó olvasmány. Rengeteg tartalmi eleme van, ami a való élethez köthető. Vannak benne arcra mosolyt csaló, s szemből könnyet fakasztó események is. Nem hiába került be 2017. év elején a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanítóképző karán a kötelező olvasmányok közé, ifjúsági irodalom szekcióba.

A mostani bejegyzésem körüljárja a teljes sorozatot. Megmutatja, milyen elemek kerültek bele, milyen fő vonásokra számíthatunk a könyvek kapcsán. Szeretném a jövőbeni olvasókat felkészíteni arra, mi várja őket, ha kézbe veszik ezt a könyvet, s hogy ezáltal el tudják dönteni, számukra megfelelő olvasmány lenne-e. A könyvben felmerülő főbb témák és kifejtésük viszont cselekményleírásnak is minősülhet egyfelől. Szeretném felvértezni a lelketeket, hogy tudjátok, mivel álltok szemben. Szeretném levenni rólatok a borító által kibocsátott ködöt, mely nem ad reális képet a tartalomról. Szóval csak akkor olvassatok tovább, ha készen álltok a teljes Léggömbök élményre, s nem zavar titeket, hogy a főbb érzéseket már az olvasás előtt megismeritek. Köszönöm.

ÁTLAGOS SZEREPLŐK, AVAGY A REALITÁS TALAJÁN VALÓ MOZGÁS

Milyenek vagyunk, mi, emberek, fiatalok? Vajon minden helyzetben a jó döntést hozzuk, s egy egész univerzumot képesek vagyunk megmenteni, mert pontosan ezért jöttünk a világra? Nem. Az átlagemberek nem ilyenek. A Léggömbök a középiskola utolsó éveiben játszódik, a főszereplői a végzősök közül kerültek ki. Ebben a korban rengeteg változás ér minket. A személyiségünk még bőven fejlődik - hiába érezzük úgy, hogy már tudjuk, kik vagyunk. Az életben még nem sok tapasztalattal rendelkezünk - noha, mi úgy látjuk, hogy minden felelősség a mi vállunkat nyomja. Rengeteg új helyzettel kell megküzdenünk. Az utolsó év másról sem szól, csak a barátságok elmélyítéséről, az érettségire való készülésről, majd túléléséről, a továbbtanulás mikéntjéről. Ez az év nagyon nehéz, hiszen már a felnőtt lét küszöbén állunk, de még nem léphetjük át azt, s visszafele sem haladhatunk. A rengeteg változás, kihívás megnehezíti az eddig könnyűnek mondott életet. Senki sem tudja, mi lesz vele egy év múlva, vagy akár pár hónap múlva, s ez a bizonytalanság a napjaink részévé válik.

Dorka, Matyi és a többiek, mind teljesen átlagos tinédzserek. Élvezik az osztály közösségét, melyben ugyanúgy megvannak a klikkek, mint a valóságban is. Mindenki tudja, melyik lépcsőfokot foglalja el. A szerepek persze néha változnak, hiszen mi magunk vagyunk a változás. Ebben a korban a legfontosabb a tapasztalatszerzés, mely sok hibázással karöltve jár csak. A Léggömbök szereplői sokszor megbotlanak, hibás lépéseket tesznek, de ezek mind a való életből fakadnak. Nincsenek benne túlidealizált karakterek, mindenki pont olyan, mint mi magunk. Helyüket kereső fiatalok, akik egy adag merészséggel megáldva próbálgatják a határaikat. Sokak számára nem a legszimpatikusabbak, mivel nincsenek kiugró, falakat összeomlasztó tetteik, de kérdezem én: ebben a korban mi nem pontosan ilyenek voltunk?

DIÁKSZERELEM - ELKÉPZELÉS VS. VALÓSÁG

A legtöbb könyvben a szerelmi szálak tökéletesek. Ha két fiatal egymásba szeret, máris hatalmas életbölcsességgel lesznek megáldva, s minden helyzetben helyesen cselekednek. Persze egy-kettő félreértés felüti a fejét, hogy ne legyen az egész túlságosan meseszerű. Ezzel szemben a valóságban teljesen máshogy történnek a dolgok. Minden sérülésnél csak állunk, összetört szívvel, s arra gondolunk, hogy nem ezt ígérték, miért nem lehet az életünk olyan, mint ahogy a nagy könyvben meg van írva.

Hajdú-Antal Zsuzsanna teljes mértékben megmaradt a realitás talaján. Az ő párjai igenis sokszor összevesznek, hiszen a tapasztalatlanságukból eredően a személyiségeik még nem tudnak kellőképp összecsiszolódni. De emlékezzünk vissza, milyenek voltunk mi tinédzserekként, s milyen volt az első igazi kapcsoltunk. Az első szerelem, első csók mindenki emlékezetébe megmarad, hiszen lényeges mérföldkövek voltak az életünkben. Szeretjük ezeket az emlékeket kicsit megcsiszolgatni, szépíteni, hogy magunk előtt se tűnjünk olyan butuskának, esetlennek, mint amilyenek voltunk. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, mennyi féltékenykedés, meg nem értés és vita jellemezte ezeket az éveket, mikor a személyiségek változtak, s mi magunk sem tudtuk megmondani, kik vagyunk, hova tartunk. Voltak kapcsolatok, amik hamar elhaltak, másokért a végsőkig küzdöttünk. De mindenhol voltak konfliktusok, nevetések, sírások, összeborulások. A Léggömbök sem szenved hiányt ezekből az érzésekből.

FIATALKORI HIBÁK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK

A könyvekben általában a főszereplő jellemfejlődését végigkövetve láthatjuk, milyen téves lépéseket tesz, s ezeket miként javítja ki. Ezek általában megbántott szereplők, egy rossz reakció szülte félreértés, téves elgondolásokból fakadnak, de szinte minden esetben elmondható, hogy a könyv végére teljesen ki vannak javítva, s noha a karaktert megváltoztatta, nem volt igazán nagy döntő szerepe a későbbiekre nézve.

A Léggömbök írója ezt másként gondolja. Nála sokkal fontosabbak az ok-okozati tényezők. Rávilágít arra, hogy ebben a korban bizony vakmerőbbek vagyunk, mint kellene, s ez szülhet kényes helyzeteket. Van, amiket következmények nélkül megúszhatunk, másikért büntetés jár, de vannak olyan helyzetek is, mikor az egész elképzelt életünket a fejünkre dönti. Zsuzsanna a valóságot tárja elénk művében, ahol a tetteknek ára van, s a következményeket el kell viselni. Nem lehet minden hiba fölött elsiklani, s főként nem lehet mindent megoldani vagy visszacsinálni. Vannak hibák, amik örökre megváltoztatják az életünket. Ezerszer visszatérünk hozzájuk gondolatban, s szeretnénk máshogy cselekedni, de már késő. Amit egyszer megtettünk, az örök nyomot hagy rajtunk.

GYÁSZFELDOLGOZÁS

A sorozat egyik legerősebb témája maga a gyászfeldolgozás. Mindenkit mélyen megvisel, ha elveszít egy szeretett családtagot. Ilyenkor magunkba zuhanunk, s olyan kérdésekre keressük a választ, amikre már nem létezik. Visszaemlékezünk az együtt töltött időre, s próbálunk a víz felszíne fölött maradni, miközben a szívünk legszívesebben a mélybe húzna.

Itt is az első tapasztalat a legrosszabb. Amikor először veszítünk el valakit, még nincs meg a tapasztalatunk, hogyan tudjuk feldolgozni a sors kegyetlen fintorát. Mindig nehéz marad ez a folyamat, de az első alkalom a legintenzívebb.

Fiatalként ez még inkább igaz. Keressük az utunkat, keressük önmagunkat, s bizonytalanok vagyunk mindenben. Morzsákra, benyomásokra épírkezünk, s formáljuk a terveinket, melyet egyetlen tragédia képes porrá zúzni.

Hajdú-Antal Zsuzsanna karakterei a poklot is megjárják, mire képesek lesznek újra egyenes háttal járni. Az oldalakról érezhetően árad a fájdalom, ami az olvasót is gyászolásra készteti. Az érzékenyebb lelkek pár könnycseppet is elmorzsolnak. Nehéz téma, de éppoly fontos, mint az első pozitív tapasztalatok. Az élet és halál kérdése a mindennapok része, így fontos róla beszélgetni. Akár iskolai keretek között, vagy egy olvasmányélmény kapcsán.

A VÁLTOZÁS KAPUJÁBAN, AVAGY FIATALKÉNT A FELNŐTTEK VILÁGÁBAN

A 18. évünkben rengeteg minden megváltozik. Ha továbbtanulásra adjuk a fejünket, jó eséllyel a családi fészekből is kirepülünk. Jön a kollégiumi lét vagy az albérletbe való társulás, lényeg, hogy sokkal nagyobb önállóságot követelnek meg a mindennapok, mint eddigi életünkben. Több a szabadság, de több a felelősség is. 

Dorkát nem az iskola, hanem a munka szólította el. Ahhoz, hogy fenn tudja tartani magát és a családját, muszáj volt a fővárosba mennie, hogy onnan tudja őket anyagilag támogatni. Egy fiatal lánynak ez hatalmas lépés, mely rengeteg változással jár. Eddig kényelmes életet élt, de most már önmagára van utalva, s csak rajta múlik, mit eszik, hogyan jut el a kívánt helyre, s még folytathatnám. Dorka tudja, hogy szükséges ez az eltávolodás, bármennyire is fáj. Ám nem csak a családjáért, hanem önmagáért is teszi. A saját útjára lépett, meg akarja ismerni önmagát, s hogy mi célból van ezen a világon, ahol már ennyi fájdalmat kellett elviselnie. Az Utánadban olvashatunk arról, milyen érzés a saját talpunkra állni, s nagy támogatás nélkül nekivágni a felnőtt létnek. Láthatjuk, hogy mennyire meg tudja viselni a lelkünket. Dorka most sem tökéletes, sok ösvényt kipróbál, míg meg nem találja a maga útját. Az önpusztítás, depresszió és fáradtság nem állt messze tőle, ám nem adta fel, s végül rálelt a megfelelő irányra.

FIATAL ANYUKÁK MINDENNAPJAI

Régen, még a nagyszüleink idejében pártolták azt, hogy a lány minél előbb vállalja az első gyerekét. Gyakran a nők már 16-18 évesen is szültek. Ez az akkori időszak sajátossága volt, mely viszonylag gyorsan megváltozott. A mai társadalomban majdnem egy évtizeddel eltolódott a társadalom szerinti megfelelő időpont. Ám azóta is gyakran előfordul, hogy fiatal lányok - esetleg még kiskorúak - nem védekeznek eléggé, s megtörténik a gyermekáldás. Mit lehet ilyenkor tenni?

Kevesen, de vannak, akik vállalják a felelősséget, s lelkes anyukák lesznek, ám minden esetben elmondható, hogy szülői támogatás nélkül szinte semmire sem mennének. Dorka is hasonlóképp van ezzel. Pici fiát a szüleire bízza, míg ő megkeresi a kenyérre valót. Okos lány, hamar felfogta, hogy nem támaszkodhat teljes mértékben a családjára, hisz felelősséggel tartozik a gyermekéért. Akármilyen fájdalmas is az elválás, szükségszerű, ha mindent meg szeretne adni neki, amit a helyzet megenged. Az írónő szívfájdítóan szépen írja le ezeket a részeket, s hogy egyre nehezebb az elszakadás hétvégéről hétvégére a csöpp gyermektől, s hogy Dorkában hogyan fejlődnek ki egyre jobban az anyai ösztönök.

BŰNTUDAT, ELENGEDÉS ÉS ÚJRAKEZDÉS

Egy utolsó gondolat erejéig visszaugranék a gyászfeldolgozással kapcsolatos részre. Jogosan kérdezhetnétek, ez a fontos elem miért nem rögvest azt a pontot követi. A válaszom a következő: a sorozat fő építőelemeit szerettem volna időrendi sorrendben haladva bemutatni úgy, ahogy a könyvben is felszínre bukkannak. Tehát ezért a legvégére került ez a pont, bár talán ez az egyik legjelentősebb mind közül.

Dorka hatalmas bűntudattal küzd. Hiába nem rajta múltak az események alakulásai, mégis százszázalékosan hibásnak érzi magát, s ez a teher teljesen összenyomja. A gyászfeldolgozás mérföldköveiben is benne van önmagunk hibáztatása, főleg, ha hozzánk nagyon közeli személyt veszítettünk el. 

Dorka nagyon sokáig hordozza magában a szeretett személyt, s nincs tisztában azzal, hogyan kellene túllépnie. Nem is akar. Fél, hogy még az emlékét is megbántaná vele, ám így nem élet az élet. Dorka szépen lassan, a barátai segítségével rájön, hogy érezhet még a szíve, dobbanhat még más után, hiszen ez nem bűnös dolog. Ez egy nagyon jelentős építőkő a sorozat második részében, mely az egész történetet végigkíséri. 

Dorka a saját ütemében szépen lezárja az eseményeket, amikor már úgy érzi, készen áll rá. Ám lehet, hogy ekkor már késő? A nagy szerelem lehetősége tovaillant? Vagy még érdemes érte küzdeni? 

Minden kérdésre megtalálhatjátok a választ Hajdú-Antal Zsuzsanna Utánad című művében.

Dorka története közel van a szívemhez. Bármelyik ismerősöm járhatna az ő cipőjében, vagy akár én is. Hozzám pont azért tudott kifejezetten közel kerülni, mert végig megmaradt olyan embernek, aki két lábbal a földön áll. Egyetlen mondat erejéig sem vált túlidealizálttá. Sok hibát elkövet, sokszor megbotlik, s van, mikor csak segítséggel tud felkelni, de erős lány, aki megtalálja a duológia végére önmagát, s bizakodóan tekint a jövőbe.

Nap, mint nap elmegy mellettünk legalább egy Dorka, aki hasonlóan küzd valamiért. A Léggömbök számomra sokkal többet jelent, mint egy egyszerű könyv. Mély tartalommal rendelkezik, s több, a mai világban fontos problémára hívja fel a figyelmet, ám nem való mindenkinek.

Ez a bejegyzés pont ezért született, hogy el tudd dönteni magadban, képes vagy-e megbirkózni Dorka életével, s képes vagy-e elvonatkoztatni az eddigi olvasmányélményeidtől. A Léggömbök szereplői és eseményei a valóságon alapulnak. Nem lesznek benne világmegváltó tettek, helyette sokkal nagyobb hangsúlyt kap a karakterfejlődés, s ezáltal az olvasó fejlődése is.

S ezzel zárnám is a Léggömbök projekthetet.

Szeretném megköszönni, hogy velünk tartottál! Remélem sok örömödet lelted benne, s sikerült meghozni a kedved a sorozathoz. Szívesen várjuk a Te élménybeszámolódat is, minden tapasztalatnak, visszajelzésnek örülünk.

Ha lemaradtál volna valamelyik napról, a következő címek alatt elérheted a bejegyzéseket:

Július 23. – Léggömbök bemutató | Egyszer volt blog
Július 24. – Utánad bemutató | Mariann Könyvtára blog
Július 25. – 5+1 kedvenc idézetek a duológiából | Kitablar blog
Július 26. – Érdekességek, kimaradt jelenetek, karakterek | Bree S. Világa blog
Július 27. – 5 ok, amiért érdemes elolvasni a sorozatot | Írásaim Tárháza blog
Július 28. – Interjú az írónővel a sorozat kapcsán | Anya olvas blog
Július 29. – Léggömbök és ami mögötte van | Niitaabell Világa blog

Könyvespolcom új lakói | Július

Az új könyv illatánál egyetlen jobb dolog van: mikor a lakásodat lengi be, nem egy könyvesboltba belépve érzed. Én mondom, forgalmazni kéne illatosítóként is, biztos nagy felvevő piaca lenne! 

Az új könyvek mindenkit vonzanak, de egy igazi, vérbeli könyvmolynak igazi kihívást jelent, hogy ne rendeljen mindent elő, ami az adott hónapban megjelenik. 

Júliusban kicsit elengedtem a gyeplőt, s több új kötet is került a házi könyvtáramban. Már mutatom is, mik lettek az új polclakóim.

Vegyes ízlésemnek megfelelően vegyes tematikában gyűjtögettem a hónapban. Nagy bánatomra még egy csak egyetlen könyvre volt időm, s az sem hozta a kívánt hatást. S bemutatnám a választottjaimat:

Rose Tremain: Gustav-szonáta

Egy ​nem mindennapi gyerekkori barátság lélegzetelállító története, amely kiállja az idő próbáját.

Gustav Perle egy svájci kisvárosban nő fel, ahol a II. világháború szörnyűségeiből csak halk visszhang jut el. Egyedüli gyerekként nevelkedik imádott édesanyjával, Emilie-vel, aki meglehetően mogorván bánik vele. Összebarátkozik egy vele egykorú tehetséges és jó eszű zsidó fiúval Anton Zweibellel, az ígéretes zongoristapalántával. 

A regény Gustav családjának történetét követi nyomon, feltárja az anya antiszemitizmusának gyökereit, amelynek kihatása lesz fia és legkedvesebb barátjának életére is. Visszatekintés a háborús évekre és egy lelkiismereti ügy kellemetlen következményeire és előre nézés két életútra, két karrierre, egy szállodatulajdonoséra és egy zongoraművészére. 

A Gustav-szonáta egy gyerekkori szenvedéllyel, érzelmekkel teli barátságról, annak elvesztéséről, átalakulásáról és visszaszerzéséről szól egy élethossz során. Egy erőteljes és mélyen megindító mű az egyik legnagyobb kortárs regényíró tollából. 

~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~

Sarah Perry: Az ​essexi kígyó 

1893, London. Amikor Cora Seaborne és Francis nevű fia megérkezik Essexbe, ott az a szóbeszéd járja, hogy az egykor a lápvidéken garázdálkodó s emberéleteket követelő mitikus szörny, az Essexi Kígyó újra feltűnt Aldwinter egyházközségének partjainál. Lelkes természetbúvárként Corát tűzbe hozza a hír, hisz talán egy eleddig ismeretlen állatfaj példányáról van szó. A lény nyomait követve ismerkedik meg Aldwinter plébánosával, William Ransome-mal, akivel ellentmondásos érzelmeket táplálnak egymás iránt, míg végül a legváratlanabb módon alakítják át a másik életét.

Az Essexi kígyó több irodalmi díjat kapott, megjelenése óta több mint egy éve az eladási listák elején szerepel a könyv az Egyesült Királyságban.

~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~

Zeruja Salev: Szerelmes ​élet

Jáárá ​a jeruzsálemi Templom pusztulásával kapcsolatos legendákból doktorál az egyetemen, munkáját azonban hanyagolni kezdi, amikor a sokkal idősebb Árié bűvkörébe kerül. A férfi apja barátja, Jáárá anyja pedig furcsa, ambivalens viszonyban van vele – mintha titok lappangana közös múltjukban. 

Jáárá, aki már korábban kezdett elhidegülni férjétől, a jólelkű, de fantáziátlan és unalmas Jonitól, egyre szenvedélyesebb szerelmi viszonyba bonyolódik Áriéval, és ennek során olyan erotikus kalandokat él át, amilyenekről nem is álmodott. Bár taszítja a férfi erőszakos személyisége, nem képes megszabadulni tőle. Mikor mégis megpróbálnák megmenteni kapcsolatukat Jonival, meghal Árié felesége. Jáárá átköltözik egy bőrönddel a férfi lakásába, ahol kezdetét veszi a hétnapos rituális gyász… 

Zeruja Salev 1959-ben született Izraelben, a Kinneret kibucban. Bibliatudományból szerzett egyetemi fokozatot, jelenleg kiadói szerkesztőként dolgozik. Eddig öt regénye jelent meg; több német és francia irodalmi díj kitüntetettje. 

~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~

Minka Kent: A ​leskelődő 

Egy kép ezer hazug szóval is felér. 

Amikor Autumn Carpenter az interneten véletlenül rátalál egy család profi ljára, megfordul vele a világ. A képeken szereplő egyik gyerek ugyanis a saját, örökbe adott kislánya.

Egyre megszállottabban követi a befogadó családot: gyönyörű emberek, szép ház, irigylésre méltó élet. Amikor egyik pillanatról a másikra törlődik a profi l, Autumn bébiszitternek jelentkezik, hogy a lánya közelében maradhasson.

Ekkor szembesül vele, hogy semmi sem az, aminek látszik. És hogy néha a legszebb embereknek vannak a legbűnösebb titkaik.

Minka Kent amerikai írónő bemutatkozó pszichológiai thrillere a tavalyi év egyik nagy könyvpiaci sikere, amely most a magyar olvasókat is kész elvarázsolni váratlan fordulataival és elképesztő végkifejletével. A filmjogokat szinte azonnal megvette a Universal Studios.

~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~

 Lisa Scottoline: Minden ​órában négyszer

 „SZOCIOPATA ​VAGYOK. TELJESEN NORMÁLISNAK LÁTSZOM. DE OKOSABB, JOBB ÉS SZABADABB VAGYOK, MINT MÁSOK. ENGEM NEM KÖTNEK GÚZSBA AZ ÉRZELMEK."

Felismernél egy szociopatát, ha találkoznál vele? A rossz válasz az életedbe kerülhet.

Dr. Eric Parrish briliáns és lelkiismeretes pszichiáter. Amikor a privát rendelésén elvállal egy tinédzsert, hamarosan jókora szakmai dilemmába kerül.

A fiú rögeszmésen vonzódik egy lányhoz, és az orvos aggódni kezd a lány élete miatt. Egyre többször merül föl benne, hogy megszegi a titoktartási fogadalmát, és figyelmezteti a rendőrséget.

Mire a doktor döntésre jut, már késő. Hosszú ideje egy ördögi terv célpontja.

A lányt meggyilkolják, és a nyomok legalább annyira vezetnek az időközben rejtélyesen eltűnt pácienséhez, mint magához…

A szociopata zseniálisan mozgatja a szálakat a háttérből. A kérdés csupán az, hogy ki ő valójában.

Lisa Scottoline amerikai krimiszerző műveit 35 nyelven adják ki a világban, és csak az Egyesült Államokban eddig 30 millió példányban vásárolták meg.

A könyvről írt értékelésem ide kattintva érhető el.

~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~

Cate Woods: Bárcsak ​ismernélek 

Percy ​James átlagos harmincas lány, aki eddigi életét parkolópályán töltötte. Várt az álommunkára, a vékonyabb bokára és a nullánál kicsivel több romantikára. Derült égből villámcsapásként éri, amikor megkeresi az elegáns EROS TECH, a világ legmodernebb társkereső szolgáltatása. Az EROS TECH a Föld összes országában megfigyeli az emberek mobilhasználati szokásait, és az adatok csúcs technológiás elemzése után felkutatja ügyfelei számára az igazi lelki társat. Láss csodát, Percy James telitalálatként jön ki egy dúsgazdag kliens részére. De van egy kis probléma: Percy épp együtt él egy hapsival.

„Szuperül vicces, briliáns – és egy olyan fordulattal a közepén, amelyre tuti, hogy nem számítasz." OK! Magazine 

„Szeretni való szereplők, pörgős párbeszédek, káprázatosan vicces. Mindenki Percy akar majd lenni!" Daily Mail 

„Mulatságos, szórakoztató és okos. Végre egy friss hangú női regény!" Closer

Az Amazon 2017-ben az egyik legjobb első könyves szerzőnek választotta Cate Woods írónőt. Fergeteges humorú regénye minden reklám nélkül egyre feljebb kúszott a listán, és végül hatalmas siker lett. Sophie Kinsella, Milly Johnson és Helen Fielding utódjaként emlegetik, de azzal a különbséggel, hogy náluk Cate Woods könyve jóval modernebb.

~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~°~

Mo Hayder: A ​bábu

Valami nincs rendben a Beechway kórház pszichiátria osztályán. Az egyik páciens megcsonkítja magát, a másik öngyilkos lesz – mindkettő váratlan áramkimaradáskor történik. A figyelőkamerák semmit sem rögzítenek. A betegek azt suttogják, visszatért Maude, a gonosz szellem. Kétségbeesett tettekbe terrorizálja őket, éjjelente átkokat lehel a fülükbe. A kórház dolgozói nem hisznek a természetfeletti erőkben. De a páciensek határozottan állítják, hogy áramkimaradáskor mindig valami furcsát észlelnek. Aztán megtalálják azt a különleges rajzot, amelyet az öngyilkos beteg hagyott hátra. Egy alakot ábrázol, aki feltűnően hasonlít a nemrégiben gyógyultnak nyilvánított és elbocsátott Isaac Handelhez. 

Ilyen egyszerű lenne megoldás? Dehogy! A pokoli cselszövés éppen csak elkezdődött.

Maggie Stiefvater: A Hollófiúk

Nem ​látó csak két esetben pillanthat meg egy szellemet Szent Márk éjszakáján; vagy te vagy a lény igaz szereleme… vagy te ölted meg őt.

Blue Sargent minden évben ott áll látó anyja mellett, amikor a halálra várók elsétálnak előttük. Blue sosem látja őket. Ebben az évben viszont egy fiú válik ki a sötétből, és megszólítja őt. 

A fiú, Gansey, az Aglionby nevű helyi magániskola jómódú tanulója. Blue egyszer megfogadta, hogy távol tartja magát az Aglionby diákjaitól. A Hollófiúkként ismert banda csak bajt hozna rá. 

De Blue megmagyarázhatatlan vonzalmat érez Gansey iránt. A fiúnak egy küldetést kell teljesítenie, amelyben három másik Hollófiú is érintett: Adam, az ösztöndíjas hallgató, a kiváltságosok mintapéldánya; Ronan, a zabolátlan lélek, akinek érzelmi skálája a haragtól a kétségbeesésig terjed, és Noah, a csendes szemlélő, aki sok dolgot észrevesz, de nagyon keveset beszél. 

Blue-t már egészen fiatalon figyelmeztették: ő okozza majd igaz szerelmének halálát. 

A lány nem hisz az igaz szerelemben, ezért soha nem is aggódott emiatt. De ahogy az élete egyre jobban összefonódik a Hollófiúk furcsa és baljóslatú világával, már nem olyan biztos a dolgában.

Lenyűgöző új sorozat! 

Hová kalauzol az elkerülhetetlen halál és egy különös szerelem?

A Könyvmolyképző kiadó a 2012-es évben hozta el számunkra Maggie Stiefvater sorozatát, a Hollófiúkat. Ekkora már a szerző neve nem volt ismeretlen kis hazánkban sem, hiszen a Shiver sorozat rengeteg olvasóból váltott ki rajongást. Az írónő mindig egyedi világot alkot, fantasztikus elemekkel megbolondítva. Az akkoriban nagy népszerűségnek örvendő vámpíros és alakváltós történetek egyre elterjedtebbé váltak, s a szerzők nem győzték az olvasók érdeklődését kielégíteni újabb és újabb regényekkel, amik bár sok hasonlóságot tartalmaztak, mégis alapjaiban különböztek. Ebben az időben robbantotta be Maggie a Hollófiúkat, mely sokkal közelebb áll a misztikumhoz, mint bármilyen varázslényekhez. Az újdonság varázsával bírt, s bevallom, engem is egyből levett a lábamról. Az akkori, 17 éves énem rajongott érte, s elhatározta, hogyha egyszer lesz annyi pénze, hogy megengedhesse magának, hogy könyveket is vegyen, a Hollófiúk sorozat biztos pontja lesz a polcának. Az első két könyv elolvasása után tettem ezt az ígéretet magamnak. Azóta eltelt sok év, s mindig is bennem lappangott, hogy ideje lenne megszerezni, ám addig nem szerettem volna a gyűjtésbe belevágni, míg az utolsó rész meg nem jelenik magyarul. Nem tartottam attól, hogy elkaszálják, de mégis: inkább biztosra mentem. A Hollókirály megjelenése után pár hónappal az egész sorozatot egyben beszereztem, s azóta várja türelmesen, hogy újrakezdjem. Jelentem, ez most, 2018 nyarán megtörtént. Meglepő tapasztalatokat gyűjtöttem, s rá kellett jönnöm: az évek során rengeteget változtam.

Az első részből vajmi kevés maradt meg az emlékezetemben. A fő irányvonalak megvoltak még, körvonalazódtak a karakterek, de a csavarok és az események elvesztek. Rég volt, azóta több száz könyvön átrágtam magam. Egyedül a benyomás maradt meg, hogy én mennyire szerettem ezt az új világot. Ezek után boldog tudatlansággal ültem neki az olvasásnak. A kezdetekben még eléggé reménykedtem, szórakoztatott, aztán rá kellett jönnöm, hogy én bizony már kinőttem ebből a könyvből. Elmaradt a katarzis, s csak bambán néztem ki a végénél a fejemből, hogy vajon mi történt. Nagy reményeket fűztem hozzá. Azt hittem, felelevenítem egy régi emlékemet, s megidézem az akkori önmagamat. Kellemes, nosztalgikus hangulatú olvasásnak szántam, de teljesen mást kaptam, szóval most elmondanám nektek, miként változtam meg az évek során, mik voltak azok a pontok, amik megmaradtak, s mely részeknél tört rám a csalódottság.

A történet kezdése egyben humoros, megdöbbentő és úgy egyben jellemzi az egész kötetet. A könyv első mondata a következő:

"Blue Sargent már számon sem tudta tartani, hányszor mondták neki, hogy meg fogja ölni a szerelmét."

Hoppá! Hamar kiderül, hogy szerencsétlen Blue-nak mindenki azt a sorsot jósolja, hogyha megcsókolja az igaz szerelmét, akkor azzal megpecsételi a srác sorsát. Ezzel a tudattal nőtt fel. Valószínűleg rém is éppúgy hatna ez a jóslat, int a főszereplőnkre: a kezdetekben görcsösen féltem volna tőle, rettegtem volna, mikor jön el a pillanat, majd ahogy idősödöm,, úgy épül be a mindennapjaimban, s mint intelem marad meg, de nem jelent potenciális veszélyt. Valószínűleg én is kicsit különcként viselkedtem volna, s én is elszigetelődöm a velem egykorúak társaságától. Blue a kezdetekben tökéletesen megfelelt annak a képnek, amit gondoltam róla. Egy ily mértékben őrült családban mindenki egy kicsit szabadabbnak érezné magát. Minden rokona úgynevezett Látó, ebből keresik a mindennapi betevőre valót is. Jósolnak a vendégeknek, családtagoknak, mindenkinek. Ők nem kontármunkát végeznek, hanem tényleg rendelkeznek ezzel a képességgel. Bluen kívül mindenki. Ez a történet alapfelállása: van egy lökött, egyedi család, akinek minden tagja szerethető, van egy különc lány, aki sosem csókolózhat, nehogy halálos kimenetelű legyen a dolog. S persze vannak titkok, amik az életüket övezi. 

Ezután jönnek a képbe a Hollófiúk. No, itt volt egy apró, ám számomra annál jelentősebb hiba. Mind a címben, mind a fülszövegben a srácokra az egybeírt kifejezéssel hivatkoznak, ám a könyv lapjain a szóösszetétel nem létezik, ott csak Holló fiúk vannak. Egyetlen szóköz, mégis borzasztóan zavart, hogy most akkor melyik a helyes kifejezés. Igazából mindkettő érthető lenne. Külön is írható, hiszen ha az angol feliratot  nézzük, ott is külön van, illetve, mint jelzőként használva a holló szót máris ez tűnik logikusnak. Ám itt a megnevezés nem egy átlagos jelző, mint a szép, okos vagy kicsi, hanem egy ragadványnév, sőt, egyfajta becenév, amivel az anglionbys srácokat illetik. Szóval igen, mindkettő lehetséges, ám én inkább az egybeírt verzió felé húzok. Jó lett volna, ha erre az apróságra odafigyelnek. Lehet, másnak szemet sem szúrt, ám engem zavart.

Szóval itt van a nagymenő négyes fogat, akinek a tagjai igazi egyéniségek. Meg kell, mondjam, imádom az olyan történeteket, amikbe ilyen fiúhordák vannak. Van azokban valami különleges, mikor a különböző személyiségek hosszú idő alatt összecsiszolódtak, s bajtársias, testvéri viszony alakul ki közöttük. Ez mindig nagy hatással van rám. Ezért szeretem a Silber sorozatot is, hisz abban is több srác összehangolt munkájáról beszélünk. Szóval, ha fiúcsapat is van, akkor nálam az a könyv már nyerő. A négy fiú közül nem tudnék választani, kit kedvelek a legjobban. Gansey lelkesedése, Ronan titkai és Noah megfigyelő jelleme is vonzott. Egyedül Adam az, akit már az első pillanattól kezdve nem igazán csíptem. Számomra ő végig egy akaratgyenge, hisztis kölyök maradt. Megértettem, mennyire rosszul mennek a dolgai, s hogy csak az ambiciózus hozzáállásának köszönheti, hogy még talpon van, de emellett nem állt másból, mint csupa haragból, féltékenységből és konokságból. Borzasztóan rosszul reagál a helyzetekre, mindenkit megbánt maga körül, ám senki nem veszi észre, mennyire manipulatív kis dög, aki csak a saját sebeit nyalogatja. Nem, egyáltalán nem volt szimpatikus, sőt, ahogy haladunk a történetben előre, egyre kevésbé értettem, mit esznek rajta a többiek.

A könyvet sokkal inkább a misztikum lengi körül, mint a fantasy. A Ley-vonalak a valóságban is jelen levő tézisen alapulnak, sokan hisznek benne. Rengeteg információ található róla neten, akár a magyarországi vonalakról is. Vannak bizonyított részei, ám engem nem győzött meg kellőképp, s talán pont emiatt, számomra unalmasnak hatott a regény nagy része. A könyv első felében abszolút semmi nem történik. Megismerjük a szereplőket, milyen érzések vezérlik őket, mik az álmaik és a céljaik, de ennyi. Igazi kaland nincs, csak bemutatószöveg, mely nagyon elvette a kedvem. Lehetségesnek tartom, hogyha érdekelt volna a téma, s nem tartanám merő érzékcsalódásnak, akkor jobban lekötött volna, de mint a családállítás, ez sincs hozzám közel. Természetesen az író kihasználta a vonalakban levő lehetőségeket, így nem csak egy botot szorongatva rohangáltak fel s alá a repedések mentén az erdőbe, mely az erózió következménye, hanem történtek velük megmagyarázhatatlan dolgok is. S itt válna érdekesebbé a történet, ha engedett volna minden tényező mögé betekinteni. Mivel olvastam már a második részt, így néhány eseménynek sokkal nagyobb jelentést tulajdonítok, mint amit a könyv fordított rá. Enélkül végképp elvesztettem volna az érdeklődésemet.

Ám voltak olyan dolgok is benne, amik képesek voltak arra, hogy meglepjenek, mint például Czerny és a hozzá fűződő dolgok. Egyáltalán nem emlékeztem rá, sőt, ki sem találtam az olvasás során, mi történt vele, így külön boldogság volt, hogy váratlanul lesújtott rám az igazság. Ez volt a kedvenc szálam. 

A könyv viszonylag nehezen indul be, lényegi dolog csak az utolsó felvonásban történik. Ennek oka lehet az is, hogy egy hosszabb sorozatról beszélünk, s a szerző kellőképp elő akarta készíteni a terepet a továbbiakhoz. Legalábbis én ezzel magyarázom, s ezzel a tudattal próbálom kicsit fentebb húzni a fejemben az értékelését.

Csak hát nem egyszerű, ha még mindig találok benne nagyon zavaró dolgokat. Ilyen volt például Gansey neve. Értem, hogy kellett valami különleges, amit egy arisztokrata viselhet, de miért kellett egy ennyire hülyén hangzó, idétlenséget sugárzó névvel illetni szerencsétlen srácot? Most komolyan, szerintem borzalmas. A végén már csak D-G.-nek hívtam a fejemben, mert még az is jobban hangzott.

Tisztában vagyok vele, hogy sok, számomra negatív jelzőjét emeltem ki inkább a könyvnek, s vajmi keveset szóltam a jó oldaláról, de meg kell értenetek: ez az olvasás most nem csak az élményszerzésről szólt. Szerettem volna újra fiatal, könnyűgondolkodású gyerek lenni, aki még igazán hisz a csodákban, s nem zavarják a logikátlan tények, mert még nincs annyi tapasztalat a háta mögött, amitől kritikussá, s erősen érzékennyé vált volna. Nehéz volt számomra megtapasztalni ismételten, hogy már sosem leszek az a kislány, aki valaha voltam. Azt hittem, hogy ezzel az olvasmánnyal visszahozhatom, legalább pár óra erejéig, de nem volt lehetséges. Természetesen nyomokban még tartalmazom a régi énemet, hisz arra építve alakult a személyiségem az évek folyamán, s nem bánom, hogy megváltoztam, de gyászolom a gondtalan éveket, hogy már sosem lesz semmi olyan, mint régen volt.

Volt a fejemben egy kép, elvárások halma, melyek a régi tapasztalataimra építkeztek. Úgy érzem, ez egy hibás elgondolás volt, hiszen számíthattam volna rá, hogy mást fog belőlem kiváltani, mint öt évvel ezelőtt. Számíthattam volna, de örök gyermeki énem nem engedte, így csalódtam. Vannak a könyvnek jó tulajdonságai, például szerettem azt a könnyed humort, ami végig belengi, vagy azt, hogy nem minden rózsaszín és tökéletes benne, de számomra túlságosan komornak és unalmasnak bizonyult. Éreztem, ahogy gyülekeztek a fejem fölött az viharfelhők, ám nem az a fajta, ami megkönnyebbüléssel kecsegtet a fojtogató levegő ellen. Sokkal inkább az a fajta, ami elveszi a fényt, sötétségbe borítja a világot, dörög és villámlik, de nem ad megkönnyebbülést, mert az esőt nem nálunk ereszti ki. 

Ám mindezek ellenére folytatni fogom a sorozatot, mert tudom, hogy a következő rész klasszisokkal jobb lesz. Ott már nincsenek unalmas, semmit érő körök, akciódúsabbak a jelenetek, beindul végre a sztori. Nem lappang, mint a Ley-vonalak. 

A Hollófiúkat egy kevésbé sikeres felvezetésnek mondanám, mely sajnos nem volt már elég a felnőtt énemnek, de gyermekkorom örök kedvence marad.

"Az emberek akkor kiabálnak, ha nincs akkora szókincsük, hogy suttogjanak."

"Mindenki álmodik, csak vannak, akik elfelejtik az álmaikat."

"Vannak titkok, amelyek csak az arra érdemesek előtt mutatkoznak meg."

"- De azért biztonságos? 

– Csak annyira, mint az élet."

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó

Megjelenés ideje: 2012. december 10.

Terjedelem: 414 oldal

A könyv az alábbi helyeken vásárolható meg:

LIBRI

BOOKLINE

KÖNYVMOLYKÉPZŐ MÁRKABOLT

Cara Hunter: Egy közeli ismerős

Hogyan tűnhet el egy gyerek nyom nélkül?

A nyolcéves kislány, Daisy Mason eltűnik egy egyszerű családi vacsoráról. A csendes kertvárosban senki nem látott semmit – legalábbis ezt mondja mindenki.

Adam Fawley detektív ugyanakkor tudja, hogy tíz ilyen esetből kilencben csak olyan ember lehet a tettes, akit az áldozat ismert. Vagyis valaki hazudik.

Az óra ketyeg, könnyen kifuthatnak az időből…

Az Egy közeli ismerős egy új detektívsorozat első darabja, mely lázban tartja a brit krimiolvasókat és megjelenése óta előkelő helyen szerepel Anglia minden sikerlistáján.

Ha kicsit bizonytalan vagyok olvasás terén, mindig egy borzongatós könyvhöz nyúlok. Mostanában egyre gyakrabban fordul elő, hogy nem érzem magamban a kellő erőt egy romantikus könyvhöz, vagy épp nem tudok teljes mértékben odafigyelni az aktuális könyvre. A gondolataim elkalandoznak, így az olvasott regény is veszít a minőségéből - önhibáján kívül. Ekkor kell valami, ami kirángat a szürke hétköznapokból, s újfajta élménnyel gazdagít. Mostanában egyre nagyobb figyelmet szentelek a 21. század kiadó által megjelentetett könyveknek. Kivétel nélkül, mind minőségi alkotás, kategóriától függetlenül. Több olyan kötet is megfordult már a kezeim között, amit végtelenül élveztem, noha magamtól sosem vettem volna kézbe. Nem tudok elég hálás lenni az ismerőseimnek és a kiadó kapcsolattartójának, hogy folyamatosan bővítik az érdeklődési körömet, s hogy akkor is tudják, mi való nekem, még ha én magam nem is vagyok vele tisztában.

Az egyik legfrissebb megjelenésük Cara Hunter debütáló alkotása, mely az Egy közeli ismerős nevet viseli. A fülszöveg első pillantásra megfogott, így ahogy a boltok polcaira került, én is beszereztem egy példányt olvasásra. Most sem csalódtam, így úgy érzem, most már hivatalos: a 21. század kiadó a kedvenceim közé lépett elő.

Ha választani lehet thriller és krimi között, akkor én az előbbi mellett teszem le a voksomat. Pontosan ezért volt számomra is meglepő, hogy ennyire rabul ejtett ez a könyv. A fő szál, egy eltűnt kislány előkerítése, tehát masszív nyomozás. Vajon ez is lehet annyira meglepő és fordulatos, mint a kicsit erősebb változata, a thriller? A könyv elolvasása után teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy igen.

Daisy Mason már az első oldalakon eltűnik. A könyv elején található egy erős prológus, ami megadja az alaphangulatot, így már az első pillanattól kezdve maximális odafigyeléssel haladunk sorról sorra. Éppen, csak egy apró részletet kapunk a kislányról, a félelemmel teli gyermekről. Mint kiderült, ez egy részlet a könyv további részéről, így még nagyobb hatással volt rám. Aztán következhet az első fejezet...

Megjelennek a rendőrök, hogy elkezdjék a nyomozást egy eltűnt kislány esetében. Tehát már túl vagyunk a gondon, az észlelésen és a bejelentésen is, s jöhet a nyomozás vezetője, hogy megkezdje a munkát. Adam Fawley lett megbízva, hogy járjon utána a dolgoknak. Hamar kiderül róla, hogy nagyon közel áll hozzá az ügy, mivel az ő kisfiával is történt valami a múltban, melyre homályos utalásokat tesz. A történet előrehaladtával kitisztul a kép, s megtudhatjuk, mi történt a kissráccal. Az író tökéletesen használta ki az ebben a tragédiában rejlő lehetőségeket, hiszen a Daisy Manson ügy tetőfokán árulja el, így a kettőt párhuzamba lehet állítani, s még nagyobb hatást képes kiváltani az olvasóból. 

Igaz, hogy kevés krimit olvasok, ám annál több sorozatot néztem még a főiskola alatt, s a legtöbbel ugyanaz volt a gondom. Hiányzott a rendőrségnél, felderítő csoportnál a hierarchikus rendszer. Mint minden vállalatnál, itt is meg kell lennie a rangsorolásnak, mely által mindenki tudja, mi a dolga, s hogy kinek felel a munkája során. A legtöbb sorozat és könyv egyszerűen elintézi úgy, hogy egy felettese van a főszereplőnek, de ezen kívül minden lényegi dolgot ő csinál. Cara Hunter eddig az első, aki nem használta ezt a rossz alapokon nyugvó felépítést. Adam Fawley az, aki az egész nyomozást vezeti. Ő dönti el, mikor, ki, hol van jelen, s milyen munkálatokat végez el. Ő beszél a sajtóval, s próbálja a rendelkezésre álló információkat összerendezni, ám ezen kívül nem lesz ő a nagy hős. A munka terepi részét a beosztottjai végzik el, s az általuk szerzett dolgokra épít Adam. Végre! Számomra nagyon fontos volt, hogy végre kézbe vehettem egy olyan könyvet, ami valós alapokon épül. Nem csak egy ember zsenialitását dicséri, hanem egy egész társaságét, akik csapatként együttműködve haladnak nyomról nyomra. Ezáltal a történet is közelebb került hozzám, hiszen nem egy ember frenetikus észjárására épül minden, a karakterek sokkal valóságosabbá válnak - s ezáltal az eset is.

Daisy szülei értesítették a rendőrséget, hogy kislányuk a kerti parti alatt eltűnt. Az első megjelenésüktől kezdve az olvasó ferde szemmel szemléli őket. Nagyon érdekesen viselkednek, főleg a nő. Számomra furcsa, hogy képes arra gondolni, hogy koszos lenne a szőnyeg, ha cipővel rálépnének - ezért meg is kéri a rendőröket, hogy vegyék le - miközben a kislánya hollétéről nincs tudomása. Az eset súlyossága megkövetelné, hogy ne foglalkozzon ilyen apróságokkal. Sharon máris rossz színben tűnik fel előttünk, mely a későbbiekben csak fokozódik. Rossz belegondolni is, hogy léteznek ilyen emberek, akik számára teljesen mást jelent az érték. Sokkal inkább adnak a külsőségekre, mint a családi összhangra. Egy szóval sem mondanám, hogy Sharon rossz szülő lett volna, hiszen annyi információ nem áll rendelkezésre, hogy egy ilyen horderejű dolgot kijelenthessünk, ám mégis azt kell mondanom, hogy nem erőltette meg magát túlságosan. Ennek okai folyamatosan bukkannak fel a könyv lapjain. Egyre jobban megbotránkoztam az olvasottakon. De nem csak a feleség, hanem a férj hozzáállásán is.

Cara Hunter nagyon elegánsan építette fel a könyvét. Minden információra kitérő nyomozásba kezdett Daisy után. Nem hagy egyetlen kiskaput sem, minden lehetőséget feltérképez. Részletes leírásokat kapunk az eset állapotáról, s hogy milyen következtetésekre jutottak a begyűjtött bizonyítékok kapcsán. Számomra nagyon imponáló volt, hogy, mikor már volt egy forró nyomuk, akkor sem rohantak fejjel a falnak, hanem ugyanúgy megnézték a további lehetséges variánsokat. Az egész történet jó felépítéssel dolgozik, s minden lap egy kicsit közelebb visz a megoldáshoz - még akkor is, ha két lépést kell hátrálnunk.

A történet érdekessége, hogy a múltba is nyerhetünk kis bepillantásokat, amiken keresztül az olvasó előtt sokkal tisztább lesz a kép, mint amit a rendőrség bármikor is láthat. Olyan szituációkra vethetünk egy pillantást, mely az események alakulásához fontos táptalajt szolgált. Még érdekesebb, hogy ahelyett, hogy időben előrefele haladva, az elrabláshoz közeledve kapnánk meg ezeket az adatokat, a szerző csavart egyet rajta, s egyre messzebb tekint. Azt hihetnénk, hogy így a végére ezek a részek kevésbé lesznek izgalmasabbak, hiszen a végkifejletből haladunk a kezdőpont felé, ám a kapott információk katalizátorként működnek a történet szemszögéből. 

Modern társadalom vagyunk, modern írókkal, így várható, hogy a média szerepe is változik az ilyen jellegű könyvekben. Az újságoknál sokkal nagyobb hangsúlyt kap a különböző közösségi oldalakon megjelenő összefogások, információk. Az Egy közeli ismerős esetében a twitter az, amit előszeretettel használnak az olvasók. Sokszor láthattunk már arra példát, hogy a különböző felületeken, anonimitást megőrizve milyen végkifejletek születnek egyes esetekben. Az emberek úgy ítélkeznek, hogy nincsenek a részletek birtokában, sőt, sokszor csak azért szólnak hozzá, hogy fokozzák a feszültséget. Szomorú, de sajnos ez a mostani társadalomban is így működik, egyáltalán nem elképzelt dologra épített a szerző. Ám mégis, ami különlegessé teszi ezt a szálat az, hogy tettekhez is vezet. Elcsépelt, szinte klisészerű elem az ismeretlenek kommentjeit beépíteni a történetbe, hogy a különböző nézőpontokat képbe hozzák. Mindig sok az utálkozó is, s a szájhős, ám még eddig egy könyvben sem fordult elő, hogy a média hatalma olyan erőket szabadított volna fel, ami tényleges cselekvésre ösztönzött volna egy kis csoportot. S igenis erről is beszélni kell. Az internet egy nagyon veszélyes terep, ahol könnyen fajulhatnak el az indulatok, s rossz gondolatokat szülnek. 

Daisy Mason élete nem volt könnyű, noha még egészen fiatal a maga nyolc évével. Ahogy haladunk előre a történetben úgy derülnek ki egyre furcsább dolgok a szülőkről, barátokról, iskolatársakról, s mindenkiről, akivel érintkezett. A szerző rávilágít, hogy minden ajtó mögött rejtőznek titkok, akármilyen tökéletesnek is mutatják a külső képet. Letehetetlennek bizonyult. Az események folyton pörögtek, s a háttérben lappangó indokok egyre közelebb kerültek a felszínhez. Egyszerűen tudni szerettem volna, mi zajlott a háttérben. Megvolt a saját téziseim, s szerettem volna bizonyítékot, vagy ellenérvet találni rájuk. Túlságosan nagy volt bennem a kíváncsiság, ezért minden lehetséges pillanatban olvastam. S aztán elérkezett a vége, mikor minden kiderül, és… hiába voltam elégedett, maradt bennem egy apró szilánk. Valami hibádzott. Volt egy kis részlet, ami nem illett a képbe. Nem tartottam egyszerűnek a megoldást, nagyon frappáns volt, de mégis… kellett itt még lennie valaminek. Ezt az egyik nyomozó is megemlíti Adamnek, aki a megfelelő módon reagált rá, így én is megnyugodtam. A történetből még hátra volt pár oldal, azt már nyugodtan, ráérősen olvastam. Talán pont ezért döbbentett meg az, amit ott találtam. Felülmúlta minden elképzelésemet, s az összes megmaradt kérdésemet megválaszolta. Letettem a könyvet, s csak bámultam ki az ablakon, miközben a fejemben kattogtak a fogaskerekek. Próbáltam helyretenni a dolgokat, s bevallom, kerestem az esetleges hibákat, amiket ezzel a megoldással nem lehetett volna kivitelezni, de rá kellett döbbennem, hogy ez a bűntett egy őrült zseniálisan kifundált terve. Teljességgel megdöbbentő és egyenesen az ördögtől való.

Nagyon élveztem a könyv olvasását. Végig maximális fokozatra volt kapcsolva az agyam, s minden részletet alaposan kielemezve haladtam tovább. Azt hittem, nem érhetnek meglepetések, ravaszabb leszek, mint bárki más a történetben, ám ez a könyv kitolt velem. Az orromnál fogva vezetett, s én szépen belesétáltam a csapdájába. Az Egy közeli ismerős tipikusan az a fajta krimi, amit az ember szívesen újraolvas akkor is, hogyha már nem fedi homály a bűntett elkövetőjének személyét.

Jó szívvel merem ajánlani bárkinek, aki szereti a nyomozós sztorikat. Bőven megtalálja benne az alapvető elemeket, mint házkutatás, kihallgatások, sajtóközlemények, s a további bővítési lehetőségeket, például a viselkedéselemzést. A nyomok mindig egymásra épülnek, nincsenek elbaltázott csavarok, s tele van meglepetéssel. Az én igényeimnek maximálisan megfelelt, sőt, még túl is teljesített. Kitűnő olvasmány, akár nyaraláson, akár a szoba egy hűs pontján.

Kiadó: 21. Század Kiadó

Megjelenés ideje: 2018. július 10.

Terjedelem: 400 oldal

A könyv az alábbi helyeken vásárolható meg:

LIBRI

BOOKLINE
LÍRA