Jodi Picoult: Magányos ​farkas

"Mert a gyűlölet a szeretet másik oldala, mint az érméken a fej és az írás. Ha nem tudod, milyen szeretni valakit, honnan tudhatnád, milyen gyűlölni? Egyik sem létezhet a másik nélkül."

Már elég régóta terveztem, hogy kézbe veszek egy Jodi Picoult könyvet. Mikor a könyvesboltban dolgoztam, első nap kiszúrtam 3 kötetét, melynek gyönyörű, mégis egyszerű borítótervei illetve a címek is megfogtak. Azóta többször is felmerült a legkülönbözőbb párbeszédek és témák során, így mikor lehetőségem nyílt a legújabb regény elolvasására, nem haboztam.

Több, az írónőt szerető olvasótól is hallottam, hogy ez a regénye is jó lett, de meg sem közelít néhány másikat, így ne várjak akkora katarzis érzést tőle, mint amire a többinél készülni kell. Ezek után úgy gondoltam, hogy a lehető legoptimálisabban kezdek neki az ismeretségünknek: a parton, ahol éppen a bokámat csiklandozza csak a tenger, ott lépkedek, nem a mély vízbe csobbanok bele egyből.

A történet máris egy nagyon erőteljes eseménnyel veszi kezdetét: az autóbalesettel. Hirtelen, pár oldal után már le kellett raknom a könyvet, mert megijedtem, hogy egy ilyen indítás után mennyire fog árnyékot vetni a lelkemre a teljes könyv. Miután sikerült kellő mennyiségű erőt és bátorságot összekaparnom magamban újult erővel folytattam... és majdnem egy ültő helyemben be is fejeztem - csak a sürgősen elvégezendő teendők miatt voltam muszáj letenni, s jó ideig - ma reggelig nem is nyílt lehetőségem a végére jutni, akármennyire is szerettem volna.

A kezdéssel sikerült már bennem elültetnie egy olyan magot, ami rengeteg aggodalmat és különböző gondolatot hoz magával. A regény központi témája elsősorban egy hatalmas kérdés: melyik lenne a helyes: várni, vagy véget vetni Luke állapotának? Tipikusan olyan, amire nincs helyes válasz, mégis az ember addig kattogtatja a fejében a fogaskerekeket, míg azok füstölve el nem romlanak, s akkor döntésre jut, még akkor is, ha nem érzi teljes mértékben, száz százalékosan helyesnek, mert mindig marad egy "ha", amit nem lehet teljesen kizárni. Legalábbis én így éreztem. Akaratlanul is mindig levetítettem a képet, s megkérdeztem magamtól egyszer, kétszer, százszor és ezerszer is: vajon én mit tennék ebben a helyzetben? Melyik véleménnyel értenék egyet? Hiába próbáltam ezt a gondolatot messze lökni magamtól, egyszerűen képtelen voltam. Most sem foglaltam állást, nem tudom a testvérpár melyik oldalára állnék, de ettől még nem könnyebb. 

Jody Picoult egy tabunak számító témával foglalkozik elsősorban az új regényében, a Magányos farkasban, hiszen, mint már említettem, olyan kérdésre keresi a választ, amire nem lehet helyesen válaszolni. A fülszöveg utolsó előtte mondata  kulcsmondat: "(...) van e joguk istent játszani egy sorsdöntő pillanatban, amelyet hosszú évek sérelmei árnyékolnak be?" Most egy pillanatra álljatok meg, és gondolkozzatok el ezen.... Megvolt? Helyes, mert én minden alkalommal ezt teszem, akárhányszor olvasom, vagy az eszembe jut. Mert tényleg: van jogunk hozzá? Ki adhatja meg erre a helyes választ? S mi a helyes lépés? Tudom, mindig visszakanyarodok az eredeti témámhoz, de képtelen vagyok szabadulni a gondolattól, vajon én mit tettem volna az ő helyükben? S pont ez a döntésképtelenség az, ami teljes mértékben fent tartja az olvasó érdeklődését, mert míg maga nem tud választ adni erre a kérdésre, addig Picoult-nak muszáj, hogy a regény lezárásra kerüljön. Számba vesz mindent, ami csak felmerülhet, példákat vonultat fel a pozitív végkifejlet elérésére, folyamatosan tartja a lelket és egyben a reményt a remegő kezünkben, ugyanakkor a realitás talaján lépkedve is, önmagának ellentmondva, kész tények elé állít. Nem lehet pozitív és negatív oldalt elkülöníteni. Nem lehet azt mondani, hogy egyetértek Cara vagy Edward állásfoglalásával, mert mindketten olyan érveket sorolnak fel, amik teljesen elfogadhatóak. 

A kiemelt mondat második fele is nagyon érdekes. Az ember, legyen fiatal vagy öreg, fiú vagy lány, takarító vagy orvos akkor sem tud elvonatkoztatni az érzelmeitől, s csak a tényekre hagyatkozva dönteni bármilyen kérdésben. A megszerzett tapasztalatok és életesemények befolyásolnak, hiszen pont erre valóak: a későbbi döntések helyes meghozatalának megkönnyítésére. Ugyanakkor az érzelmek vicces dolgok, hiszen nagyon sokszor az agyunk és a szívünk mást mond. Lehet, hogy egy kérdésre egyik nap A-val utána meg B-vel válaszolunk, attól függően, hogy a kérdezővel milyen a kapcsolatunk: jó vagy rossz.Szükség van az érzelmekre, de nem szabad csak érzelmi alapon döntést hozni bárminemű, akár a legegyszerűbb helyzetekben sem. A Warren család minden tagja nap mint nap magával cipelte a Luke személyisége miatt kialakult negatív érzeteket. Hiszen nem volt igazán jó apa, akárhonnan is nézzük. Legalábbis a fia, Edward számára, s nem volt jó férj sem. Magamból kiindulva: én biztos sosem tudtam volna neki megbocsátani azt, hogy két évre elhagyjon a farkasok miatt úgy, hogy semmit nem hallok felőle. S ezen helyzetek szülte érzések miatt nagyon nehéz racionális döntést hozni a sorsáról úgy, hogy ő maga már nem szólhat bele a dolgokba.

Bevallom, végig abban hittem, hogy a könyv végére valami csoda fog történni, s az egész alapkoncepció, a döntés szinte értelmetlenné válik, tehát nem kapunk a kérdésünkre választ, mert jelen esetben sokkal jobb lenne nem tudni, melyik oldala nyomósabb a mérlegnek. Sokkal egyszerűbb lenne egy külső tény beavatkozása miatt döntésre jutni, mint nekünk meghozni, hiszen így lekerülne a felelősség nehéz súlya a vállunkról. De nem így történik, Picoult válaszol, eldönti, ki játszhat istent. S pont ettől a momentumtól lesz a regény szívhez szóló és erős töltetű: hiszen ha teljesült volna az én kívánságom, akkor elveszett volna az egész varázs, s feleslegesnek bizonyult volna a sok kérdés és azok mérlegelése, amik olvasás közben megjelentek a fejemben. Így, ahogy vége lett még napokig magammal fogom hordani a történetet, ott lesz velem minden pillanatban. Segített jobb emberré válni, s segített értékelni az élet mibenlétét.

A történet másik fele a farkasokról szól. Róluk a legtöbbet Luke gondolataiból tudunk meg, az élménybeszámolóiból. Sokszor ezeket úgy éltem meg, mintha a tévé előtt ülnék és az Animal Planet-et nézném, ahol épp egy interjút készítenek a híres-neves Luke Warren-nel. Többször is eszembe jutott, akaratlanul is, hogy ez a pasas már mániákus, túl lép az ép ész határain. Mert az, hogy a farkasai előbb vannak a szívében, mint a családja, már megkongatja bennem a vészharangot, de az, amiket elmesél, miután visszatért... kiborított. Nem való se apának se férjnek az ilyen. A kötelezettségeihez nem tartotta magát, csak az önös érdekei szerint cselekedett. Ez nagyon kiábrándító. Főleg, hogy közben végig azt hangoztatja, hogy a család a legfontosabb egy farkas számára. Kérdezem én: hogy meri magát farkasnak vallani, ha a sajátját semmibe veszi? Jól látjátok, rettentően undorodtam ettől a fickótól. Főleg a gondolkozásmódja miatt, s legfőképp akkor, mikor visszatért és Mauglinak képzelte magát. 

Ugyanakkor rengeteg olyan információt megtudtam, amit szerintem sehonnan máshonnan nem szereztem volna meg. Csodálatos a farkasok összetettsége, a gondolkozásmódja, teljesen elvarázsolt. Máshogy tekintek most már rájuk. Fogalmam sem volt, hogy ennyire összetett egy csapat felépítése, hogy ennyiféle szerepet osztanak el maguk között.

Tehát összességében egy olyan regényt tarthattam a kezemben, ami egy nagyon nehéz témát boncolgat., s nem hiszem, hogy bárkit is hidegen hagyna, mert akármennyire is küzdünk ellene, beszippant és elkezdünk rajta gondolkodni, vajon mi hogyan döntenénk. 

Emellett rengeteg információt megtudhatunk a farkasokról, erről a vegetatív állapotról és a lehetséges felépülési módokról. 

Tökéletesen felépített történetvezetés jellemzi, sehol nem bicsaklik meg, még a perek alatt is teljesen követhető és logikus. 

Ugyanakkor hiába gyakorol mély hatást az olvasóra, nem fogja darabokra cincálni, tehát bátran ajánlom mindenkinek, aki egy komolyabb témájú kikapcsolódásra vágyik.

Köszönöm a recenziós példányt az Athenaeum kiadónak!

Értékelés:

Kedvenc idézetek:

"Mit mondtam volna neki? 
Mit mondott volna nekem? 
S mit számít egy beszélgetés, amit sosem folytattunk le, még ha ezerszer le is pörgettük magunkban?"

"Tényleg lehet haragudni valakire, amiért hülyeséget csinált, ha közben igazán, tiszta szívvel azt gondolta, hogy így helyes?"

"Százötvennyolc magas tornádó: kivörösödött, könnyes szemű, repkedő hajú. S egyenesen nekem támad."

"A tévedések olyanok, mint a padláson megfeneklett emlékek:megfeneklett kapcsolatokról hátramaradt régi szerelmes levelek, halott rokonok fényképei, játékok egy fájóan hiányzó gyerekkorból. Amit nem látunk, arra nem gondolunk, ám ettől még valahol mélyen tudjuk, hogy létezik. S azt is tudjuk, miért kerüljük."

"Elég hátat fordítani, és azok, akikről azt hittük, ismerjük őket, talán örökre megváltoznak."

"A kétely olyan, mint egy makacs folt: amint szétterjed az illúziók általunk szőtt anyagán, többé sosem jön ki."

"Ezt szeretem a fényképekben. Bizonyítják, hogy egyszer, ha csak egy szívdobbanásnyi időre is, de minden tökéletes volt."

"Nincs borzalmasabb a világon, mint amikor azt érzed, hogy elveszítesz valakit, akit szeretsz."

"Egy igazi család talán nem attól működik, hogy mindenki mindig mindent tökéletesen csinál. Talán attól működik, hogy adunk egy második esélyt a szeretteinknek, ha elszúrnak valamit."

Asszociációs kihívás #2

Az előző kört nagyon élveztem, ezért úgy döntöttem, ebbe a részbe is beszállok. A költözés miatt még csak most lett időm hozni, de ami késik, nem múlik. :)

Köszönöm a lehetőséget @FairyDust-nak, a MissReaders bloggerinájának ! :)

S külön köszönöm, hogy ennyi Supernaturalos gif került bele, imádom azt a sorozatot *.*

S akkor lássuk a medvét, jelen esetben Deant!

Lisa De Jong:  Amikor esik… 

Annyira illik ez a gif a könyvhöz, hogy az hihetetlen. Kapunk egy történetet, ami nagyon élvezhető, szomorú, tragikus, de látni lehet belőle a kiutat, szívhez szóló és aztán csak BUMM... van egy epilógusunk, ami MINDENT elront! Van benne egy kulcsmondat, ami tönkreteszi az egész könyvet és Kate egy idióta hülye hormonvezérelt libává lép elő...

Gaura Ágnes: Átkozott balszerencse

Félreértés ne essék, nagyon szeretem a Boriverzumot, no meg az írónő stílusát is, de ez a kötet nem nyerte el a tetszésemet. Nagyon sok helyen kiakadtam rajta, s nem is értettem, hogy míg az első részben Bori belevaló, vagány, itt egy nyafka lányka lesz...Mi történt?! :/

Kerstin Gier: Rubinvörös

Nagyon sok molynak tetszik, nagyon sokan szeretik. Engem nem nyert meg magának. Azt aláírom ,hogy nagyon aranyos történet, de nem tudtam úgy mit kezdeni vele. A sorozat végig tartja ezt az aranyos szintet, de számomra csak egy tutti-fruttis limonádé felvizezve. Tudom ,hogy fiataloknak íródott, de kicsit többet vártam, főleg a Silber után. Na az nagyon jó!

E. L. James: Árnyalat-trilógia

Az alapfelállás kiborít, miszerint egy 18 éves lányka, akinek egy szájra puszija volt csak egy ilyen kapcsolatra vágyik... Aztán meg még ha ez nem elég, akkor a csávó lemegy érte papucsba, mert ő nagybetűs Ő... na persze... még mesének is rossz.

 Jujj... ez a GIF kicsit most kiborított :D

De miután magamhoz tértem: 

K. A. Tucker: Tíz apró lélegzet

Állítom, hogy az egyik legrosszabb élményem! Az alapkoncepció is már kiborított, hogy megjelenik egy dögös pasi és hupsz,  a több éve tartó problémám nála elszáll, csak feküdne már le velem... Nem, ez kiborított. De végig olvastam ,mert még reménykedtem. Kár volt. A vége beteg, és a karakterek miatt. Ők tipikusan azok a karakterek, akiknek nem szabadna együtt lenni...

No, akkor úgy néz ki, hogy ennyi volt.. Elég negatív töltettel rendelkezett, remélem a következőben a szerethető könyvek kerülnek majd előtérbe :)

Elle Kennedy: Az üzlet

"Egy rossz emléket úgy törölhetsz ki a legegyszerűbben, ha egy jóval helyettesíted."

Oké, kezdjük ott, hogy még sosem volt rá példa, hogy az éjszaka felébredve, úgy hajnali három körül nekiálljak olvasni csak úgy, ahelyett, hogy megpróbálnék visszaaludni. Mondjuk eddig nem is nagyon lett volna rá lehetőségem, hiszen egyterű lakásban nem is tudtam volna sehova elvonulni úgy, hogy a páromat ne keltsem fel a szükséges fénymennyiséggel. Itt, az új városban, új albérletben ez már lehetséges. Igaz, hogy még igazi ülő/fekvőalkalmatosság nincsen a nappaliban, csak egy matrac sok takaróval, de tökéletes olvasókuckónak bizonyult ebben a korai órában is. 

De persze nem a lakás érdeme az, hogy hajnalok hajnalán takaró alatt összekucorodva olvasólámpa fényénél falom a sorokat. Nem, ez teljes mértékben Elle Kennedy könyvének köszönhető.

Ha valaki két hónappal ezelőtt azt mondja, hogy én ezt a könyvet el fogom olvasni, s esetleg még talán tetszeni fog... hát biztosan hangosan kinevettem volna. Nem mondom, jól néz ki a borító, ízléses, jók a színkombinációk, kellőképpen visszafogott a maga szexis módján, de engem nem vonzott. Valahogy nem rajongok az ilyen stílusú borítókért, s általában a tartalom sem szokott megfogni, így inkább kerülöm a velük történő érintkezést mostanában. A cím sem fogott meg, annyira semmitmondó, hogy csak na. Meg lehet, hogy egy kicsit félrevezető is, hiszen nem egy egyezség fog az üzlet szó hallatán eszembe jutni, sokkal inkább (a borítót elnézve) ... hát nem is tudom mi. Konkrétan nem váltott ki belőlem semmit. Egy kis gondolatfoszlányt sem. Aztán elolvastam a fülszöveget és csak pislogtam, mert kb mindent lelő. Sokkal jobb olvasási élményt nyújt ennek nem ismerete, ezt bizton állíthatom, mert így olvasás közben többször is azon kaptam magam, hogy aha, most fog akkor megtörténni, most lesz a váltás. Mivel nem okozott meglepetést így nem volt rám akkora hatással az, hogy mégis hogyan alakul ki Hannah és Garrett között ez a kapcsolat. 

De aztán láttam, hogy egyre több mindenki olvassa és akiknek adok a szavára... imádják! A sikeres államvizsga utáni örömmámorban úszva így én is beszereztem. Ez mához nézve napra pontosan két hónapja volt. Addig csücsült szépen a szekrényemen és rezgette a hasizmait, várva a pillanatot, mikor vetheti rám magát. Így, elolvasva egy kérdésem maradt: miért húztam én ezt eddig?

Több momentum is akad, ami már olvasás közben mosolygásra adott okot. Ha az alapkoncepciót vesszük figyelembe, akkor egy teljesen átlagos, tömegsztorit kapunk kézhez: hogyan talál két teljesen más körökben mozgó, ellentétes személyiségű fiatal egymásra. De ezt több egyedi dologgal is vegyítette az írónő, például: a főszereplő fiú végre nem focizik vagy kosarazik, hanem egy sokkal izgalmasabb, könyvekben nagyon ritkán megjelenő sportot űz: jégkorongozik. Alapjáraton én nem vagyok sportos alkat, jobban szeretem a táncot űzni és nézni is, mint egy labda után való rohangálást. A hokival még nem volt semmilyen kapcsolatom, ezért nagyon kíváncsian fordultam e téma felé, ugyanakkor kicsit féltem, hogy unalmasnak fogom találni az ezzel foglalkozó részeket. Be kell valljam, még inkább hiányoltam is! Annyira keveset olvasunk a sportról, az edzésekről, a meccsekről, hogy kicsit csalódtam. Bizony, jobban érdekelt volna! Na ezt sem hittem volna.

A többi különbség inkább apróbb dolgokban jelenik meg, de számomra igen lényegesek, ilyen például a tetoválás. Imádtam azt a részt, amikor Hannah elmondja, hogyan vélekedik a tetoválásokról, s hogy mennyire díjazza, hogy Garrett azért varratott magára egy mintát, mert az tetszett neki. Nem valami mély lelki sebre gyógyír, vagy egy örök tanulság, esetleg egy sosem múló emlék. Szimplán azért, mert tetszett neki. Ez is egy annyira ritka momentum! Lehet másnak ez nem jelent semmit, de nekem igen, mert végre valami nincs túlmagyarázva, nincsen minden elhangzott mondat mögött valami mélyebb értékű tartalom. 

A harmadik dolog, amit ki szeretnék emelni pedig Hannah személyiségéhez fűződik. Igaz, hogy a fülszöveg nem utal rá, de ettől független nem érzem spoiler-nek, ha elárulom: egy megerőszakolt lányról beszélünk. Ezt  viszonylag hamar, az első pár oldalon megtudjuk, illetve a könyvhöz feltüntetett címkék között is találhatunk rá utalást. Amikor először a szemem elé ugrott ez a szó, nagyot sóhajtottam. Ez egy olyan téma, amiről beszélni kell, tényleg. Sokat, sőt rengeteget, mert sajnos túlságosan gyakori és olyan sebeket okoz, amiket nem egykönnyen vagy sehogy sem lehet begyógyítani. Ugyanakkor rögvest beugrott vagy másik három könyv is, ahol a főszereplőnk hasonló helyzetet élt át és az ő felépüléséről olvasunk, kezdve onnan, hogy képtelen a másik nemmel történő kommunikációra is már. Ne haragudjatok, nem azt mondom, hogy untatna ez a téma, vagy hidegen hagyna, mert mindig szívemig hatol és együttérzést vált ki belőlem, de most nem éreztem úgy, hogy egy ilyen történetre vágyom. Szerencsére kellemesen csalódtam, hiszen van egy lényeges különbség a többi ezen témával foglalkozó regénnyel szemben: Hannah már feldolgozta a történteket és nyit mások felé! S ez csodálatos momentum, mert ezt az állapotot nagyon nehéz elérni, s örülök, hogy végre nem csak "azelőtt és azután"-ra bontható a főszereplőnk élete, hanem végre kaptunk egy olyat is, aki már a talpán áll. Lehet, hogy még nem hegedtek be teljesen a sebei, de dolgozik rajta és pozitív személyiség. Végre egy olyan nő, akinek van jövőképe, nem vette át az egész élete fölött az uralma az a szörnyű esemény.

Bárkit hallok erről a könyvről beszélni, mindig Garrett-et emlegetik, hogy mennyire fantasztikus. Nem tudom igazából, hogy miért van ez így. Mert hát persze, tényleg szuper srác, attól függetlenül, Hannah szavaival élve, hogy egy seggfej még okos, szexis, jó humorú és imádnivaló, de ez a könyv nem csak róla szól, hanem mindkettejükről. Két komolyabb témát is érint, az egyik a már fent említett, a másikról pedig nem beszélnék, hiszen az tényleg legyen meglepetés. De úgy érzem, hogy Hannah nem kap elég figyelmet az olvasók körében. Persze, megértem, hogy a célközönség a fiatal felnőttek női tagjai, akik inkább olvasnak egy kigyúrt pasiról és csacsognak róla, de szerintem Hannah egy hihetetlenül jó barátnő lenne a való életben, szinte bárkinek. S az ő démonjai is vannak olyan szintűek, mint Garrett-é, tehát tessék őt is megemlíteni a traccspartikon! 

Amúgy én teljesen megértettem mindkét fél cselekedeteit. Ha hangosan összegezzük a történetet, hogyan alakult ki közöttük kapcsolat, akkor nagyon bután hangzik. Ez tény. De ha mögé nézünk, mélyebbre, akkor felfedezhető, hogy Hannah számára ehhez mekkora bátorság kellett. S igen becsülendő, hogy képes volt meglépni. 

Nagyon tetszett, hogy a szerelem nem egyik pillanatról a másikra alakult ki, sőt, szerintem előbb kezdtek el járni, minthogy az igazi, mély érzés kialakult volna. De ez így tökéletes! 

Maga a történet nagyon gördülékeny, olvastatja magát. Rengeteg buktató adódik az események vezetése közben, amiket az írónő sikeresen elkerült. Többször féltem, hogy valamelyikbe beleesik, s ezzel elrontja az olvasási élményemet, de szerencsére ilyen nem történt. Nagyon tetszett a váltott szemszög, élvezet volt mindkettejük fejébe bepillantást nyerni. Nagyon szeretem azokat a történeteket, ahol a férfi látásmódja is tükröződik, hiszen nekik teljesen más a gondolatmenetük. Az erotikus jelenetek, nem voltak a szó rossz értelmében túlfűtötték, pontosan annyit kaptunk, amennyitől nem megy át ponyvapornóba illetve nem marad maradi. 

Nagyon jó poénok vannak benne és a csattanó sem lett lapos. Nagyon tetszett a lezárás. Hajnali négy órakor alig bírtam magammal, hogy ne nevessek fel hangosan, de az elfojtott kuncogást már nem tudtam magamba szorítani. Teljes szélességben vigyorogtam rajta. 

Szóval engem teljesen megvett kilóra, s úgy érzem ismét szeretem a Rubin pöttyös könyveket, óh, de még mennyire, hogy szeretem! 

Köszönöm, csajok, hogy rávettetek az elolvasására, mert így új kedvencet avathattam! 

Értékelés:

Kedvenc idézetek:

"Néha egyszer csak váratlanul feltűnik valaki melletted, és onnantól nem érted, hogy élhettél eddig nélküle."

"Soha többet nem akarok visszanézni. 

Csakis előre."

"… a létező legjobb bosszú (…). Normálisan, boldogan élni, magunk mögött hagyva a szörnyű múltat."

"Péniszek! 

Uramisten! 

Mindenhol péniszek! 

Megáll bennem az ütő, amikor tudatosítom magamban a látottakat. Jesszusom! Egy kolbászfesztivál közepébe csöppentem. Nagy péniszek, kis péniszek, péniszformájú péniszek. Amerre nézek, mindenütt péniszek néznek vissza rám. A riadt szisszenésemre minden pénisz, öhm… illetve minden srác felém fordul."

"Az élet szép. Csodálatosan, hihetetlenül, félelmetesen szép."

Moly Name Tag - 13. forduló

Kedves Olvasóim!

S ezennel elérkezett a tizenharmadik forduló. A szabályok ugyanazok.Ezen a héten is három molyt kérdeztem meg a molyolási és olvasási szokásairól. Szerintem nagyon klassz válaszok születtek, szóval nem is húzom tovább.
Szeretnél te is részt venni a játékon? Nincs más dolgod, mint jelentkezni erre az eseményre: Moly Name Tag- Kit rejt a nicknév? (katt rá)

A tizenharmadik kör résztvevői:

@Coffee, 28 éves tanító, de jelenleg édes pici lányával otthon van. :)
@Demise, aki 18 éves és még a napjait az iskolapadban szenvedi végig :)
@plüsskaméleon, aki 13 éves és így természetesen még tanuló :)

S akkor jöjjenek is a kérdések: 

1, Mióta vagy aktív tagja Moly.hu közösségének?

@Coffee: 2011 áprilisa óta vagyok nem csak Moly-tag, hanem Moly-függő. :)

@Demise: 2014 tavasza óta

@plüsskaméleon: 2015-ben regisztráltam, és 2016 eleje óta vagyok aktív.

2, Hogyan bukkantál rá?

@Coffee: Már nem emlékszem pontosan, csak arra, hogy még főiskolás voltam, a kollégiumban ültem, és az Anna Kareninával kapcsolatban kerestem rá valamire.

@Demise: Fogalmam sincs, már 2013-am regisztráltam, de nem emlékszem, hogy miért.

@plüsskaméleon: Már nem emlékszem.

3, Miért kezdted el használni, mi fogott meg benne?

@Coffee: Először csak azt láttam, hogy fent van minden könyv, és hogy be lehet jelölni, hogy miket olvastam el. Csak utána lett ismert számomra a közösségi része. Elsősorban tehát az fogott meg benne, hogy rendszerezni tudom az olvasásaimat és a terveimet.

@Demise: Megint egy nehéz kérdés… Mindig is szerettem volna tudni, hogy mennyit is olvasok pontosan, mennyi könyvem van, erre tökéletesen alkalmas az oldal, meg persze ott a kívánságlista funkció is, ami nagyon hasznos tud lenni.

@plüsskaméleon: Az, hogy itt tudok beszélgetni könyvekről. Az osztályomban szinte senki sem volt, aki olvasott. Mondjuk most sincs.

4, Vettél már részt molyos eseményen? Milyen tapasztalataid vannak?

@Coffee: Virtuális és valós eseményen is. Virtuálisan rengeteg ajándékozós esemény résztvevője voltam, valósnál pedig egyszer egy pécsi találkozón vettem részt (talán az elsőn). Kizárólag pozitív tapasztaltaim vannak, akiket itt ismertem meg, mindenki értékes ember a szememben. A nagy találkozóra, a molyszülinapra is lett volna egyik évben lehetőségem megjelenni, ám közbeszólt az élet, éppen szültem. :P

@Demise: Igen, nagyon sok eseményem vettem részt. Nekem alapvetően pozitívek a tapasztalataim, mindig szerencsém volt.

@plüsskaméleon: Igen, kétszer is. Az egyik egy karácsonyi képeslapozós volt, a másik pedig ajándékozós. Nagyon jó volt mindkettő.

5, Milyen élményeket, tapasztalatokat köszönhetsz az oldalnak? 

@Coffee: Itt ismertem meg azt a lányt, aki azóta a legjobb barátnőm lett, és a nagyobb lányom keresztanyja. Emellett sok más élményem is köthető a molyhoz, de ez a legfontosabb. Egy fél ország választ el minket, de amióta ismeretlenül meghívtam az esküvőnkre őt és a párját, azóta ő az, akiért tűzbe tenném a kezem.

@Demise: Itt jelenik meg először a hír, amikor bejelentik egy kedvenc sorozatom új kötetét, olyankor visítva hívom fel @Biry-t és @Lenrát. :D

@plüsskaméleon: Több embert is megismertem, akikkel még ma is levelezőtársak vagyunk, és a könyves információk is jók (mert itt szoktam eldönteni, melyik könyvet vegyem meg :D). 

6, Milyen típusú könyveket szoktál olvasni? 

@Coffee: Az olvasási ízlésem nagyon széles skálán mozog, belekóstolok mindenbe, amiről egy kicsit is úgy érzem, hogy tetszene. Inkább csalódok, minthogy ne adjak esélyt bárminek. Amellett, hogy a nagy kedvenceim mind a klasszikusok köréből kerültek ki, szeretem az Alkonyatot (bár mostanában utálni nagyobb divat), a Szent Johanna gimit, Dan Brownt, a magyar költők verseit, a kosztümös könyveket, és Stephen Kingt. Tehát nagyon változó.

@Demise: Én egy mutáns vagyok ilyen szempontból. Romantikus (YA, NA), erotikus, történelmi romantika, paranormál romantika, amikor pedig rám jön, akkor pasis könyveket: fantasy (high, dark, heroikus) és sci-fit (főleg űroperát)

@plüsskaméleon:  Fantasykat szoktam olvasni, és YA-kat. 

7, Ki szoktál lépni az olvasási komfortzónádból? 

@Coffee: Rendszeresen ezt teszem, ezzel szélesítve az említett zónát. :)

@Demise: Igen, szoktam. Két krimi-történelmi romantikát is szoktam olvasni, pedig utálom a krimit.

@plüsskaméleon: Igen, néha.

8, Melyik könyv volt az, amelyik elindította a lavinát, tehát melyik volt az első, aminek hatására elkezdted falni a köteteket? 

@Coffee: Nem olvasás indította el a lavinát, hanem az édesapám, aki mindig a példaképem volt. A legerősebb gyerekkori emlékem, hogy állok a bepolcolt falnál és nézegetem a könyveit. Ő is és anyu is sokszor olvastak nekem, és mindig azt terveztem, hogy én is olyan sok könyvet olvasok majd el, mint amennyit apukám. Eleinte nem foglalkoztam a minőséggel, de mára rájöttem, hogy nem a mennyiség a lényeg. Első szerelem között volt egyébként a Mese Vackorról, egy pisze kölyökmackóról. Úgy indult a kapcsolatom a könyvekkel, ahogyan most a kislányomnak: amennyire régre vissza tudok emlékezni, már annyira régen olvastak nekem.

@Demise: Négyéves korom óta, akkor a Szitakötők szigetén c. kecskés mese volt a kedvencem. Később, alsós koromban kezdtem önállóan olvasni a W.I.T.C.H könyveket, majd a Harry Pottert. Az igazi műfajaimat, azonban csak jó pár évvel később találtam meg.

@plüsskaméleon: A Szent Johanna gimi sorozat. Most már nem annyira tetszik, de akkor állandóan újraolvastam. Először 2014-ben olvastam, akkor 10 éves voltam. 

9, Melyik az abszolút kedvenc könyved, amit bármikor kézbe vennél és olvasnál?

@Coffee: A Büszkeség és balítélet, a Bűn és bűnhődés és A Gyűrűk Ura. Ezeket bármikor, ezerszer, nagyon szeretem őket.

@Demise: Olyan nincs. Csak toplista: Nalini, Kenyon, Cole könyvek; Vörös betűkkel és még sorolhatnám.

@plüsskaméleon: Az Apa, randizhatok egy lovaggal? On Sai-tól, a Rubinvörös- és Silber-trilógia.

10, A 2016-os év könyve. Melyik jutott elsőnek eszedbe?

@Coffee: Hámori Zsófia: Nincs idő!
Ennél a novelláskötetnél ismerkedtem meg az írónő munkásságával, nagyon mély nyomot hagyott.

@Demise: Anne Bishop – Vörös betűkkel

@plüsskaméleon: Az Ambrózy báró esetei sorozat.

11, Melyik az a könyv, amit mindenkinek el kéne olvasnia szerinted?

@Coffee: Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek. Mesél, simogat, szeret ez a könyv.

@Demise: Catherine Anderson – A lélek dala az egyik legszebb könyv, amit valaha olvastam.

@plüsskaméleon: A Csak azért sem gyűlöllek titeket. 

12, Milyen könyvvásárlási szokásaid vannak? 

@Coffee: Mostanában inkább netről rendelek, mivel itthon vagyok s a közelben nincs könyvesbolt. Ha a városban járunk, vagy könyvesbolt közelében, előfordul, hogy vásárolok, de külön ezért nem keresek fel egyetlen üzletet sem. Szeretek közvetlenül a kiadóktól rendelni, ezzel támogatva őket és a szerzőket.

@Demise: Főleg online vásárolok, de Könyvfesztiválon/héten képes vagyok átválogatni az egész kupacot, ha nem tetszik egyik sem. :D

@plüsskaméleon: Nem szoktam akciókat nézni, és mindkettő. Ha könyvesboltban vásárolok, körbejárom az egészet, és a végén általában a velem lévők ikertesóm döntik el, melyik legyen.

13. Milyen számodra az ideális olvasási körülmény?

@Coffee: Nincs olyan körülmény, ami nem olvasási. :) Szeretek esténként is olvasni, a kádban is, lopott öt percekben, főzés közben, és az autóban is. A legjobban talán a szüleimnél, amikor lemegyünk hozzájuk, és mindkét lányom alszik, mindenki csöndben elfoglalja magát. Ott van rá időm megszakítás nélkül.

@Demise: Ágyban fekve, a takaró alá kucorodva.

@plüsskaméleon: Bárhol, bármikor, kivéve késő este, mert akkor már félig alszom. Iskolában szoktam a legtöbbet olvasni szünetekben.

14. Inkább az önálló köteteket vagy a sorozatokat szereted jobban?

@Coffee: Mostanában jobban kedvelem a sorozatokat, mert ilyenkor visszatérhetek a szeretett karakterek közé.

@Demise: Sorozat. Tudom, rémes vagyok, de ha egyszer megszeretek egy szereplőgárdát, akkor sokat akarok róluk olvasni.

@plüsskaméleon: Mindkettőt szeretem. Ha jó a könyv, akkor jobb a sorozat, mert akkor még tudom folytatni.

15. Mennyi időt szoktál hetente olvasással eltölteni? 

@Coffee: Ha ezt összeszámolnám, édesanyaként elszégyellném magam. :D A mindenhonnan lecsípett perceket ha összeadom, azt mondom, naponta kb. két órát biztosan, jobb napokon többet is, pörgősebb napokon kevesebbet vagy semennyit, tehát egy hét alatt a fél napnyi olvasás szerintem megvan.

@Demise: Hétköznap kb. 2 órát, hétvégén 4-5 órát. ~ 20 óra

@plüsskaméleon: Nem tudom pontosan, de 8-9 órára tippelnék.

16, Mi alapján kerülnek a kívánságlistádra a könyvek? 

@Coffee: Ha a fülszöveg megtetszik, az lehet ok arra, hogy kívánságlistára tegyem, bár az ilyeneket általában hamar le is szedem onnan. A sorozatok folytatásai állandó lakói a molyos kívánságlistámnak, ezen kívül pedig téma vagy szerző szerint teszem fel (pl. ha szerettem A Gyűrűk Urát, akkor minden ezzel foglalkozó könyvet, ami érdekel).

@Demise: Olvastam-e már az írótól? Milyen a borító? Kategória? Fülszöveg? Kb ez a mérlegelési sorrend.

@plüsskaméleon: Ha a figyeltem a kívánságlistájára teszi/ír róla értékelést, akkor szoktam kívánságlistára rakni könyvet. 

17, Jelenleg hány olvasatlan könyv pihen a polcodon?

@Coffee: Kb. 300 darab

@Demise: Kb. 145 db + a könyvtári könyvek. Javíthatatlan vagyok

@plüsskaméleon: 4 könyv. A tesómmal közös könyveimet nem számoltam bele.

18, Melyik volt a legutóbb vásárolt könyved? 

@Coffee: Csavardi Samu története az egyik, Móricz Zsigmond: Erdély a másik. Egyszerre vettem őket.

@Demise: Dedikált Angyalcsók.

@plüsskaméleon: A Nagyon logikátlan barátság és az Esővágy.

19, Melyik könyvet olvastad el legutoljára?

@Coffee: Benyák Zoltán: A nagy illúzió

@Demise: Tegnap fejeztem be a Calendar Girl 2-t.

@plüsskaméleon: Nagyon logikátlan barátság. Nagyon tetszett, kedvenc lett :) . 

20, Mi alapján választod ki a következő olvasmányodat?

@Coffee: Mostanában sokat számítanak a molyos kihívások, tehát igyekszem úgy olvasni, hogy a kihívásokra szánt könyveket a lejárat előtt befejezzem. Közbeszólnak a recenziós könyvek, meg esetleg az új megjelenések, amiket már nagyon rég szeretnék elolvasni.

@Demise: Mihez van kedvem? Esetleg, mi a sürgős?

@plüsskaméleon: A könyvtárban szoktam nézelődni, kiveszek 3-4 könyvet, és épp mihez van hangulatom. Vagy saját polcnál körbenézek, és „random” választok.

Köszönöm, hogy részt vettetek a játékomon! :) 

Tamas Garam: Angéla

"– Úgy hiszem, az emberek lelke olyan, mint egy határátkelő. Különleges hely, ahol menny és pokol egyszerre van jelen, és maga az ember a határőr. Csak rajta múlik, melyik irányba indul el."

Tamas Garam elsőkönyves író. Jó nagy fába vágta a fejszéjét, hiszen nem egy könnyed témájú, rövidebb regénnyel kezdte, hanem egy majdnem hétszáz oldalas, nagyobb időintervallumot felölelő történettel. Ebből adódóan vannak benne olyan momentumok, amik miatt többször is le kellett raknom a könyvet, mert egyszerűen elvesztettem iránta az érdeklődésemet. Sajnáltam, mert az első felén csak úgy átsuhantam, élveztem, utána viszont néhol már csak az tartotta bennem a lelket, hogy lassan a végére érek. 

Először is szeretném hatalmas elismerésemet kifejezni a fülszöveg megírójának. Annyira jól megfogalmazta a történet miben létét! Ez alapján egy nagyon eseménydús, tényleg menny és pokol csatára számítottam, néhány plusz eseménnyel fűszerezve. De amit valójában kaptam az én elképzelésemtől nagyon messze állt. 

Aztán ott van a cím is: Angéla, akiért a túlvilág csatába indul. Mivel ez a momentum van már itt is kiemelve főeseményként számomra elkeserítő volt, hogy az úgynevezett csata végül is csak az utolsó 110 oldalon zajlott. S az sem volt a szó szoros értelmében értelmezhető. Szóval miről is szólt a fennmaradó több, mint 500 oldal?!

Nos, a történet Angéla születésétől indul - ha eltekintünk a prológustól. Nagyon érdekes, ahogy le van írva ez a rész, mert a csecsemő szemszögéből látva a történetet.. hát nem mindennapi. Utána láthatjuk Angélát felcseperedni, s néhány gyermekkori eseményt erősebben kiemelve megismerhetjük az egész személyiségét. A felvezetés ott fejeződik be, ahogy főszereplőnk eléri a 17 éves életkort, hiszen itt megállunk a jelenben és szépen jönnek az események egymás után.  S innentől kezdve fenekestül felfordul az élete egy rosszul megválasztott úttól. Olyan dolgokon kell keresztülmennie, amit az ellenségemnek sem kívánnék. S lehet, hogy pont ezért bosszantott a gondolkozásmódja. Hiszen, mint Isten kegyeltje, akinek tíz ember fájdalma kijutott hogyan képes ennyire gyerekesen szemlélni a környezetét? Minden sarkon szerelmes lesz valakibe, vagy vegyük például azt, hogy miután kiszabadul a kínkeserves fogságból és menedéket talál, egy tetőt a feje fölé, akkor rögvest húzza a száját a körülmények miatt. Én örülnék, hogy éppen nem akarnak megölni! Szóval nem, nem lettem jóba vele. Szerintem nem tudta felfogni azt a kiváltságos helyzetet, amibe beleszületett. Ugyanígy az anyját sem kedveltem meg. Egy jó szava nem volt a történet során, örök cinizmussal és negatív kisugárzással fordult minden helyzet felé.

Furcsa volt viszont az is, hogy a jó nem mindig nyerte el a megérdemelt jutalmat és a rossz sem bűnhődött meg a súlyos tetteiért. 

A könyv mondanivalója elég erősen tükröződik a történetből, nem veszik el benne. Mivel több vallási vonal is megjelenik benne, ezért többféleképp is lehet értelmezni, mindenki a saját világára le tudja vetíteni. Megmutatja, hogy fontos tartani Istennel a kapcsolatot és azt is, kissé sarkítva, hogy mi történik ha letérünk a helyes útról s előtérbe helyezzük önös érdekeinket. Angélán keresztül bemutatja, hogy egy hithű ember meddig tud elmenni a hite érdekében. 

Ezért lehet nem leszek népszerű, de a számomra ez a történet nem hozta felszínre a vallásos énemet, sőt, inkább messzebb lökött tőle. A Bibliában is szinte csak arról olvashatunk, hogy mennyit szenvedtek a kiválasztott emberek. Én szeretek boldog lenni, itt a Földön is, szóval örülök, hogy én nem vagyok áldott személy. 

Nagyon tetszett az író fogalmazásmódja. Hihetelen gazdag képekkel dolgozik, nem csak a látványt tárta a szemem elé, de még az illatokat is képes voltam érezni olvasás közben. Hogy legyen egy kis rálátásotok, mégis mire gondolhatok, ezért idézném az egyik képet a történetből, mely nagy hatással volt rám: "Mert hát melyik férfi lenne ismerős textilországban, ahol a síkságokat zöld batiszt borítja, és barna krepphegyek emelkednek az azúrkék kordbársony ég felé, zafírkék puplinfolyók ölelnek körbe csendes düftinerdőket, és a filckunyhócskák előtt koszosfehér plüssbárányok legelésznek?" 

Ugye mennyire gyönyörű?

Viszont sajnos a párbeszédeket nem sikerült jól elkapni, vagy bármely megszólalást, fejben felmerülő gondolatot. Teljesen elüt a könyv többi részétől, s mellette gyerekesnek hatott sok helyen.

Ugyanakkor néha úgy éreztem, hogy lenéz az író. Sokszor örültem, mikor egy számomra ismeretlen kifejezést, például kínai kifejezéseket magyarul is megtaláltam a lap alján, de sokszor teljesen egyértelmű dolgok is le voltak jegyezve, például: vipera vagy stroboszkóp. Ezek alap kifejezések, nincs szükség magyarázatra és tényleg bántotta az önérzetemet, s biztos vagyok benne, hogy nem  csak én vagyok ezen a véleményen.

A cselekménnyel is sok helyen volt gondom. A fontos részek, például, hogy mit jelent kiválasztottnak lenni számomra gyenge magyarázattal szolgált. Nem tartom túl nagy érdemnek például, hogy valaki látja, ki lesz a következő, aki meghal. Persze az csak akkor, hogyha elmondja a nevét. Ha egy bérgyilkosnak megadok egy nevet és elvégzi a dolgát, akkor én is kiválasztottnak számítok már? 

A könyv lezárása, a végső csattanó sem volt a legtökéletesebb. Mert hát én legalább egy picike csatajelenetet vártam, vagy legalább a két véglet összefeszülését. Nem tudtam elfogadni, hogy egy szimpla kis apróság miatt hirtelen minden megoldódik egy mellékszereplő közbelépésével.

Tehát úgy érzem, hogy ez a könyv akkor lett volna több, ha kevesebb oldalszámon kaptuk volna meg a történetet. Túl sok volt a felvezetés, a felesleges részletek, elveszett benne az igazi történés. Az izgalmas részek sem tudtam pont emiatt felvillanyozni, mert előtte annyira lehangolt, hogy nem volt már erőm pörögni. A téma sem ragadott teljesen meg, mert a cím és a fülszöveg teljesen másra enged következtetni. Nem mondanám, hogy elvesztegetett idő volt, mert rengeteg tanulságos gondolatot tartalmaz, de sajnos kedvencé sem vált. Ha lesz folytatás... azt hiszem az sem fogja felkelteni a figyelmemet.

Értékelés:

Kedvenc idézetek:

"A szerelem is olyan, mint te, Sátán: a mennyet ígéri, de a vége mégis pokoli."

"– A gonosznak is léteznie kell, ha már a jó létezik – válaszolta csalódott ábrázattal. – Hogyan lenne meg az egyensúly, ha csak a mérleg egyik serpenyőjébe pakolnánk?"

"Egy dolog világossá vált a hosszú évek alatt: bárhol is élsz, ha nem vagy boldog, akkor a pénz sem tesz azzá. A pénz csak fokozhatja a benned meglévő boldogságot, de önmagában kevés hozzá."

"A bizalom olyan a szívnek, mint egy páncél, amely felfogja a rettegés nyílvesszőit."

"Az igazság kardja a hazugság legkeményebb páncélját is átvágja."

„A szerelem a legönzetlenebb, de egyben a legönzőbb dolog is a világon. Bonyodalmakat és családi háborúkat is szülhet ez az ellentét a legvadabb gyönyörök mellett. Rózsák kertje a pokol lángjaiban, hűsítő forrás a magány sivatagjában”

Költözés

Úton, odafele

Sziasztok!

Egy hónapja már nagy lázban égtem, hiszen párom Győrtől nem messze kapott egy visszautasíthatatlan munkalehetőséget, így úgy döntöttünk, élünk vele, és költözünk. A nagy napot március 25-re tűztük ki. Szerencsére hamar lett albérlet is, mely egy nagyon kedves, fiatal pár tulajdonában van. Gyönyörű, életvidám, de úgy képzeljétek el, hogy amint belépsz az ajtón, már mosolyogsz, mert árad belőle a pozitív kisugárzás. Nagyon jó színkombinációk vannak minden térben. Szóval nagyon boldogok voltunk, hogy jó helyen, jó áron, jó otthont találtunk magunknak egy teljesen idegen városban.

A költözés napjára ébredve pedig....

már nagy unatkozásba kezdtem. Tudni kell rólam, hogy minden nap öt és fél hat között kelek, tehát a betervezett öt óra engem nem hatott meg. De fél négytől fent voltam! Teljesen kipihenve ébredtem még a madarak előtt és csak bambultam a sötétben, hogy most mit csináljak? Mert hát az a lakás egyterű, villanyt nem kapcsolhatok anélkül, hogy Andris retináját ki ne égessem... a kis olvasólámpám valamelyik dobozban pihen... hát gondoltam akkor álomba unom magam... mire megszólalt az ébresztő sikerült is, szóval úgy kezdtem neki a napnak, hogy azt sem tudtam, merre van az előre. 

Van ugye egy csini 70 liter környéki akváriumunk, sok aranyos halacskával. Velük kezdtük aznap reggel. Miközben én halásztam a jó 5 literes befőttes üvegekbe, addig párom csővel szívatta le a vizet. De már léptek fel problémák, mert majdnem magamra borítottam az egész szekrényt, egyszer csak úgy elkezdetett Nem-nem-nem-nem-ezni... Hát a négy kíváncsi kulikuli közül az egyik túl közel merészkedett a csőhöz és szutty, beszippantotta. Szóval játszott egy kis Némósat, gyorsan visszaküldtük. Na ezt még egyszer eljátszotta. Andris szidta őket ,hogy miért nem tudnak kora reggel még aludni, én meg röhögtem. 

Mikor pont végeztem az akvárium rendbe rakásával és utaztatásra késszé tételével csörgött a telefon: párom édesanyja csörgött, hogy lassan ott vannak, remélik a bútorok már lent vannak a ház előtt... Mi meg csak pislogtunk, mert fél nyolcra volt megbeszélve, hogy jönnek és hat óra tíz perc volt. Szóval igen gyorsan elkezdtünk lepakolni, hogy mire ideérnek legalább valami lent legyen, olyan tessék-lássék módon. 

Közben megjöttek a kecskeméti jóbarátaink, Andris öccse, az én szüleim, s így, kilencen egész gyorsan haladtunk. 

Azért azt elmondanám, hogy nagyon erősen szükség volt a régi, tetris tudományra, mert minden dobozt és zsákot 3 autóba kellett beszuszakolni, plusz egy futóra a bútorokat és egy hűtőt. Másodszorra sikerült is, de ha egy toll lett volna még, amit be kell rakni... hát nem hiszem, hogy annak lett volna már hely. 

Szóval miután leültettük az autókat, nekiindultunk, ketten az autópályán, Andris szülei meg közúton a futóval. Mi délre mentünk, akkora volt megbeszélve. Útközben újfent elámultam a csodaszép tájon, Csomó domb, magaslat, majd megint völgynek le. A folyamatos nyelésen kívül csak nézelődni voltam képes, miközben a szívemet azért összeszorította a szomorúság. Mert lehet, hogy új fejezet, de ez sajnos azzal jár, hogy a szülőktől nagyon messze kerülünk és valószínűleg jóval ritkábban fogunk velük találkozni. De próbáltam arra koncentrálni, ami előttünk áll, hiszen még fel kell pakolni, aztán el kell rendezni mindent. Meg hát csak izgalmakkal teli napok jönnek és még a nap is süt, szóval nem szabad szomorúnak lenni!

Ha belépsz a lakásba, veled szemben, a folyosó végén
ők fogadnak.

Bőven időben oda is értünk, megkötöttük a szerződést, itt meg ott is aláírtuk, s elkezdődött a java: a felpakolás. Az új albérlet is a harmadikon van, lift nélküli épületben, de ez csalafintább, mint a másik, mert emelt földszintes, tehát valójában a negyedikig kell mászni.

Először hatan voltunk rá, mert igaz, hogy az én édesapámék nem tudtak eljönni idáig, de a sárvári barátaink megleptek minket két pár segítő kézzel. Szóval gyors pusziváltás és csontropogtató ölelkezés után neki is láttunk kipakolni a két autót. Úgy csináltuk, hogy a se a lakást se a kocsit ne kelljen zárni, hogy egy ember mindig volt lent a kocsinál, egy meg a lakásban, s vetésforgó elvet alkalmazva váltottuk egymást. Így mindig lehetett kicsit pihenni is. 

Pont az utolsó fordulóra értek ide Bandi bácsiék, mintha ki lett volna számolva! Elkezdtük felhordani a bútorokat is, nagyjából helyre rakva őket. Ahogy felkerült a halas komód is, azonnal neki is álltam összerakni az akváriumot, mert sok halacska kezdte már az üvegekben rosszul érezni magát, kezdett a "nózijuknál" bevérezni a pofijuk. Szóval igen gyorsan, mint a villám felállítottam a rendszert és már borítottam is őket vissza a helyükre, ők pedig boldogan vették tudomásul, hogy a költözés az ő részükről sikeres volt. Vagy valószínűleg fel sem fogták, hogy 200 km-rel arrébb lubickolnak most már. De ez már részletkérdés.

Kilátás az északi oldalon 

Miután minden felkerült és ettünk egy kis palacsintát, amit Andris anyukája sütött, illetve egy kis süteményt, amit Erikáék csináltak szétszéledt a csapat. Mi boldogan másztuk meg, aznap utoljára a lépcsősort. A lakásba belépve Andris rá is fordította a zárat... ami beakadt.... körbe körbe lehetett forgatni a zárat, de ki nem kattant.. végül is no para, kaja van, a víz iható (ez okozta a legnagyobb örömet! Végre lehet csapvizet is inni! ) pár napig biztos elleszünk... Azért felhívtuk a tulajt, hogy mi lenne, ha kívülről megpróbálná kinyitni. Rövid időn belül ide is ért és első fordításra meg is volt. Mint kiderült az a zár ( a háromból) pont az az egy csak kívülről működik... 

Hát semmi gond, kiszabadultunk, klausztrofóbiás tünetek sem jelentkeztek. 

De mint este kiderült, Andrisnak aznap nem ez volt az első összetűzése egy ajtóval.... Az első forduló után a három srác fent maradt, s megvizsgálták ezt a tök jó lakást, kezdve a konyha bejáratánál levő harmonikaajtóval. Megállapította a három mérnök úr, hogy ez mennyire szuper szerkezet és mennyire hasznos. Szerették volna működés közben is tesztelni, ezért behúzták.... de kívülről volt benne a kulcs és kallantyúja pont most, az egyszer beszorult... pár percig cibálták, mire engedett a zár, s kiszabadultak. Persze nagyon hallgattak róla, nehogy a csajok előtt beégjenek, mert biztos kiröhögtük volna őket! 

Kilátás a nappaliból 

Illetve, miután ketten maradtunk, megállapítottuk, hogy a bútorok szörnyűséges sorrendbe lettek elhelyezve, mert nem vettük számításba, hogy nem egy magasak, attól független, hogy összetartozó bútorsorról beszélünk. Ezért még gyorsan áttologattuk őket.hogy én reggel frissen ébredve majd tudjam is feltölteni őket. 

Utána úgy döntöttünk, egy fürdés után, ideje lesz nyugovóra térni. Az ágyat nem volt már erőnk összerakni, de a matrac bőven kényelmes, nem éreztük ,hogy a földön feküdnénk. Kényelmesen elhelyezkedtünk, és .... hallgattuk, hogy egy kisgyerek lent fúj egy sípot vagy egy órán keresztül. Utána sikeresen elaludtunk. Én boldogan, kihívásokra készen ébredtem fel... éjfélkor... szóval reggel megint szörnyen néztem ki. Altatásként most kettes számrendszerve váltogattam át random számokat. A legtöbb prím volt. Úgy néz ki, tényleg vonzódom hozzájuk. 

Szóval igazából ennyi volt a mi nagy kalandunk. A nap legnagyobb tanulsága az volt páromnak, hogy legközelebb egy ebook olvasóval fog meglepni, mert még egyszer nem hajlandó ennyi könyvet cipelni. De előtte még ráveszem egy babzsák fotelre is, hogy kényelmesen el tudjak helyezkedni a következő kikapcsolódási pontomhoz :)

Ferger Annamária: Néma ​utazás

Ezt a verseskötet egy molyos esemény keretein belül jutott el hozzám is. Bevallom őszintén, nem szoktam verseket olvasgatni már régóta, így egy hirtelen felindulásnak nevezném a jelentkezésemet, s később tudatosult bennem csak a Mit tettem? érzés. 

Mert hát akkor még bele sem gondoltam, hogyan lehetne véleményt alkotni versek sokaságáról úgy, hogy nem is értek hozzá. Szóval enyhén félve, de kíváncsian vártam, hogy hozzám is elérkezzen ez a kis könyvecske. Oldalszámra nem olyan sok, gondoltam egy délután leülök és végigszaladok rajtuk. Aha. Nem. Több is mélyebben megérintett és gondolkodásra késztetett. Egy nap többször is elővettem, olvasni belőle egy keveset, majd félreraktam, hogy teljesen át tudjam magam adni azoknak az érzéseknek, amiket kiváltott belőlem.

Szóval drága Ferger Annamára és Ferger Jolcsi, nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, hogy részese lehettem én is ennek az apró csodának!

A közlépiskolában magyar faktos voltam. Hihetetlen módon élveztem mindig az irodalmat, hisz már akkor is könyvmoly voltam, vagy mi fene. Szóval mindig nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a soron következő novellába vagy versbe, attól függ, éppen mit vettünk. Akkoriban még a versek is közel álltak hozzám, imádtam elemezni őket. No persze ehhez szorosan hozzátartozik, hogy nálunk nem a tankönyvben leírt dolgokat kellett benne látni, hanem kedves Majnár Ágnes tanárnőnk hagyott minket kibontakozni. Drága tanárnő, ha véletlen, egyszer látnád ezt a bejegyzést, akkor köszönök mindent neked is! Nélküled biztosan nem vettem volna soha a bátorságot arra, hogy blogot kezdjek vezetni. Te adtad meg azokat az alapokat, amikre még most is bőszen támaszkodom! S igen, megjegyeztem: nem nénizünk le! :)

Szóval akkor nagyon szerettem ezeket, de azóta eltelt 5 év, egy teljesen másmilyen pályán, így ezen tudás teljesen háttérbe került és kopni kezdett.

Ferger Annamária kötete olyan emlékeket hozott elő bennem az olvasás közben, amiért örökre hálás leszek, mert sosem hittem volna, hogy még, egyszer, valamikor igenis eszembe jutnak!

A versek három csoportra vannak bontva. Úgy érzem ezekről nagyon nem kell beszélnem, hiszen a köszönetnyilvánításban ki van fejtve, hogy melyik mit takar. Mikor régen ,verset elemeztünk, mindig tudtuk, hogy a költő mikor írta, mi történt akkor az életében, így sokkal könnyebb volt az értelmezés. Sosem gondoltam, hogy alapvetően ez fontos dolog, inkább egy szükséges plusz. Most a költeményeket olvasva rá kellett döbbennem, hogy ez mekkora mankó lehet! Mert hát nem ismerem személyesen Annamária életét, nem tudom, miken ment keresztül, mégis egy betekintést nyerhettem a lecsupaszított lelkébe. Biztos vagyok benne, hogy néhány vers sokkal nagyobb hatással lett volna rám, hogyha tudom, milyen esemény hatására született meg. Így viszont csak a saját tapasztalataimat tudtam kivetíteni, és azok alapján választottam ki azokat, amik a legjobban megragadtak.

Első helyen mindenféleképpen az Üvegszilánk című vers áll.

Első olvasás után hangosan egy Hű az anyját! kiáltást eresztettem el a néma lakásban. Többször is visszalapoztam hozzá, újra és újra végigrágva a sorokat. Bizonyos részeket már meg is jegyeztem. Ez lett a kedvencem.

A többi szépséget csak felsorolás szintjén említeném meg. Egyiket sem fejteném ki, miért ragadott meg, az maradjon az én kis titkom. Szóval jöjjön a lista. A sorrendet az oldalszám adja meg, nem tudnák köztük rangsort felállítani.

ESŐBEN ÁLLVA

ÖSSZETART(OZ)ÁS

A TÜKÖR MÁSIK OLDALÁN

SZIVÁRVÁNY-HÍD

PILLANGÓ-HATÁS

EGYETLEN...

Ferger Annamária hihetetlen gazdag fantáziával rendelkezik. Olyan metaforákat alkot, amit nem csak elképzeltem olvasás közben, hanem egyenesen megjelentek, kérés nélkül a szemeim előtt. Nagyon tehetséges és ismeretlenül is büszke vagyok rá! Csodálatos verseket alkot, melyeket mint írta is: a pillanatok és az események ihlettek. Remélem lesz még lehetőségem olvasni tőle, illetve kívánom, hogy figyeljen fel rá legalább egy újság és minél több sikert éljen el a szösszeneteivel, mert vétek lenne ezt a tehetséget nem megosztani a többi költészetbarát olvasói társadalommal!

S míg Ti a verseit bújjátok, addig én gyorsan a fent említett verseket kimásolom, hogy később is vissza tudjam őket olvasni!

Boldogságot hozó apróság

Drágáim...

Tegnap kaptam ezt a képet egy kedves Molytól. Igen, örömtáncot jártam, közben sikítoztam és a végére az arcom begörcsölt a vigyorgástól - párom bal fülére meg megsüketült. De olyan megtiszteltetés ért, hogy az én kis mondatocskám felkerült a Könyvmolyképző által készített új könyvjelzők egyikére! *.*

Itt is szeretném megköszönni a kiadónak! Hihetetlen nagy örömet okoztak ezzel!

Szeretnél Te is egy ilyen könyvjelzőt? Ne habozz rendelni akkor most a kiadótól. S használd fel a Rubin szeretetcsomag kuponkódját is, hisz akkor kapsz egy meglepetés rubinpöttyös könyvet is!

Ide kattintva tudod megigényelni a saját kódodat.

Amie Kaufman – Meagan Spooner: Lehullott csillagok

"Minden pillanat megismételhetetlen, minden pillanat értékes."

Jajj, most gondba vagyok, nem is kicsit. Az agyam azt mondja, hogy ujjonganom kellene, hogy egy ennyire szuper könyvet fogtam a kezembe, de a szívem valahogy kevésbé hevesen reagál. Távolabbról szemlélte az eseményeket. Folyamatos vitában voltam magammal az olvasás közben, mert ebben a könyvben van minden, amit szeretek, jól tálalva, és mégis... nem tudtam igazán beleélni magam. Nem is tudom miért. Lehet, hogy éppen rosszkor talált meg. Lehet, hogyha egy hónappal ezelőtt, vagy kettővel később vettem volna a kezembe, akkor sokkal több lelkesedést váltott volna ki belőlem, sőt még új kedvencet is avathattam volna. De az is lehet, hogy ugyanezt a reakciót hozta volna csak belőlem elő, mert többre nem képes. Tényleg gondban vagyok, hogy mit is gondolok róla.

Az első nagy problémám a hozzáállásommal, hogy nem tudok igazán nagy hibát felróni neki. Persze, voltak benne olyan jelenetek, amiknél fogtam csak a fejem, illetve volt olyan is, amit annyira unalmasnak találtam, hogy egy kocsinak a riasztójára ébredtem fel. Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, vagy mit csináltam. Ritkán altat el egy könyv, de ennek most sikerült. Mondjuk annyira nem volt nehéz dolga sem, tekintve, hogy a költözés minden erőmet kiszipolyozza. No, de lássuk csak, mit tud nekünk nyújtani ez a kétírós könyv.

Már első pillantásra beleszerettem és tudtam ,hogy meg kell szereznem, bármi áron. Annyira gyönyörű a borító, hogy akárhányszor is jártam könyvesboltban, mindig meg kellett kicsit szeretgetnem. Hihetetlen jó a színösszeállítás. Élénk. Jó, a srác rajta kicsit idiótán fest, főleg ezzel a pózzal, de általában elvesztem a leányzó ruhájának fodraiban és nem jutottam el odáig, hogy őt is igazán szemrevételezzem. A címe is nagyon tetszik, bár így elolvasva nem éppen a lehullott jelzőt használtam volna rá. De ez már csak az én kis személyes észrevételem, lehet másnak nem tűnt ez annyira elütőnek. Szóval kedves Nikkym, még egyszer köszönöm, hogy megajándékoztál ezzel a fantasztikusan csodaszép könyvvel! :)

A történet két fiatalról szól, a 16 éves hercegnőről, Lilac-ról és a 18 éves Tarver-ről. Első benyomásom róluk az volt, hogy örülök, hogy ilyen egyedi nevet viselnek. Annyira unom már a sok Claire-t és Sam-et, hogy az hihetetlen. Szóval jól esett a kis lelkemnek, hogy végre, már csak ebből a szempontból is újat kapok egy történettől. Igen, direkt hangsúlyoztam ki a korukat. Ezt azon okból tettem meg, hogy még egy piros pontot tudjak adni a könyvnek, mert a szereplők ténylegesen úgy viselkednek, ahogy az elvárható tőlük. Mert attól független, hogy Tarver rengeteg dolgot megélt már és katonaként szolgál, egy fiatal felnőtt marad, akin képesek az érzelmek átvenni a hatalmat az ép ész helyett. Nem mondom, jól megállta a helyét, jól kitanulta a szakmáját és tudta kamatoztatni adott körülmények között, de attól még nem mindig a logikus érvek irányították. 

Általában egy könyv kiválasztásakor a cím és a borító dönt nálam. A fülszöveget csak ilyenkor, az értékelés megírása előtt szoktam átfutni, nehogy elejtsek egy-egy eseményt, amit nem kellene. S most jött egy nagyobb csalódás is az eddigi érzelemkavalkádhoz, mert a fülszöveg kb mindent lelő. Konkrétan egyetlen egy nagyobb eseményt nem említ meg... Nekem így könnyebb dolgom van az értékelés megírásánál, de ha a könyvet ott kezdtem volna el olvasni... azt hiszem nem kapott volna még ennyi csillagot sem. 

Szóval igen, lezuhan a hajó, de ők előtte megmenekültek a katasztrófától. Igen, egy idegen bolygón érnek földet, ahol nincs más teremtett lélek. Igen, sétálnak egy jó nagyot s közben egymásra találnak. Igen, vannak itten különböző hangok, suttogások is. S tényleg megfordul a fejükben ,hogy nem akarnak hazajutni... Hoppá, végére értünk az ötszáz oldalas könyvnek :O Illúzióromboló...

Az elején még egész lelkesen szorongattam ezt a könyvet, az első harmada csak úgy huss, elrepült. Izgalmas volt, jó kis szóváltásokkal tarkítva. Aztán úgy éreztem, hogy bejött a történetbe egy gyűrű is, Egy Gyűrű mind fölött, Egy Gyűrű kegyetlen... Mert azt vettem észre, hogy az én drága szereplőim a következő 200 oldalon mást sem csinálnak, csak gyalogolnak. Szinte vártam, mikor ugrik elő Szmiagol az egyik szikla mögül. De helyette kaptunk suttogásokat, melyek a szelek szárnyán jutottak el hozzájuk. Na, mondjuk ez a rész kifejezetten tetszett. Főleg, mert éppen bele voltam mélyedve, épp felordított Tarver, hogy Ki van ott? Mikor párom kb beszakította az ajtót, mert azt hitte nyitva van... Na az úgy azért adta az életérzést. Ha kedvenc karaktert kellene megemlítenem, akkor biztos a suttogások forrását jelölném meg. Ők nagyon szimpatikusak voltak! 

A maradék közel száz oldal pedig az elmegy kategória volt. Túlságosan szaladtak az események. Végre történne valami, és nem lettek kellőképp kifejtve, ahhoz képest, hogy a sétálásról mennyit tudtak írni...

A szerelmi szállal is volt egy kis fent tartásom, mégpedig pontosan az, amit Tarver is megfogalmazott: mert könnyű úgy azt mondani, hogy a másik ember a lelkitársam, hogyha rajta kívül nincs senki, akit lehetne választani. Igazából első pillanatos volt köztük a dolog, csak mindketten makacsul kitartottak amellett, hogy nincs itten semmi lényeges érzelem. Aztán végül is lényeges kommunikáció nem történt közöttük, csak az egymásra utaltság és a hasonló sors kötötte össze őket. Persze, evidens volt, hogy egymásba szeretnek ezen okokból, de kicsit többet vártam, valami mélyebbet. 

S ezen okokból a maradék egy, nem lelőtt csavar nem tudott igazán meghatni. Főleg, mert még sok volt hátra a könyvből ahhoz, hogy a felállított állapot végérvényes legyen. Igen hamar igazam is lett. S az eredeti helyzet helyreállásának sem tudtam ebből az okból igazán örülni, lelkesedni.

A végjátéknál, mikor eljátszanak a gondolattal, hogy lehet, inkább itt kellene maradniuk, ketten egy egész bolygón, idegen vadonban... Azért kíváncsi lettem volna, hogy ezt mégis hogyan szerették volna kivitelezni. Mert a készletük nagyon véges, és hát csak két fiatalról beszélünk. Nem hiszem, hogy a Tarzan-Jane szerep pont hozzájuk illene.

Ami viszont nagyon feldobta a könyvet: az a fejezetek között levő apró kis párbeszédfoszlányok, mely az eseményekről készült beszámolót tartalmazza, mikor Tarvert kikérdezik. Fenomenális ötlet, nagyon jó kivitelezéssel! Kettő piros pont is jár érte!

Viszont ezek ellenére is egy nagyon igényes könyvről beszélünk. Gyönyörűen van megfogalmazva, olvastatja magát, vannak benne jó poénok és kapunk azért egy nagyon eredeti sci-fi szálat is. Mindent megkaptam, amit szeretek. Volt benne akció, volt benne esemény, volt benne egy kis fantasy, egy csipetnyi más, egy apró újdonság, jó kis csavar... és mégsem szippantott be. Mégsem mondom azt, hogy na, ez így van jól, ahogy van és ajánlanám mindenkinek. 

Ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy még elő fogom venni és újra fogom olvasni, ha kicsit lelkesebben tudok majd hozzáállni. Addig pedig csak a borítót fogom rongyosra forgatni, mert még most is imádom, most is ugyanannyira elvarázsol, mint első pillantásra.

De egyet még elmondhatok: e könyv olvasása közben és utána egy jó ideig sem fogok csokoládét enni, mert csak attól becsömörlöttem már, hogy ők három héten keresztül szinte csak azt ettek....

Értékelés:

Kedvenc idézetek:

"A harag pajzs, és ha leeresztem, darabokra török."

"Az ellenszenv sokkal könnyebben kezelhető, mint a rokonszenv."

"Fel tudnám pofozni! Istenem, meg tudnám csókolni !"

"Az ember nem beszél a halálról azoknak, akiket szeret."