Lisa Heathfield: Papírpillangók

"Vannak dolgok egy család életében, amelyek mások számára láthatatlanok. (..) És néha hegynek látsz valamit, és nem találod az utat, hogy körbejárd, de az energiád is kevés ahhoz ,hogy megmászd. De aztán mindig eljutsz valahová. Mi, emberek, nagyon erős lények vagyunk."

Most mondhatnám, hogy a Papírpillangók csak egy könyv a sok közül, de akkor hazudnék. Még mindig nem tértem magamhoz a hatása alól. Sokkal több, mint egy egyszerű regény. Nem az a habos-babos történet, amire az ember gondolna. Semmi nem készít fel arra a sokkhatásra, amit kivált az olvasóból, mégis, ezek ellenére is örülök, hogy elolvashattam és a részemmé válhatott, mert mostantól sokkal nyitottabb szemmel fogom szemlélni a környezetemet. Igen, felnyitja az olvasó szemét, hogy az élet nem csak móka és kacagás, hanem igazságtalan is, s észre kell vennünk, ha a környezetünkben valaki hasonló cipőben jár.

Legelsőként a borítóra figyeltem fel. Teljesen megfogott, első pillanattól kezdve. Nagyon ötletgazdag, pedig alapvetően teljesen egyszerű terv. fehér alapon, egy pillangóba megjelenő arc. Mégis van valami a színhasználatban, a szárnyon megjelenő szempárban valami, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni. A cím kifejezetten szép. Azt vettem észre, hogy mostanában nagyon felkapott lett a papír, mint előtag. Ott van a Papírhattyú, Papírmágus, illetve jelen esetben a Papírpillangók is. Amíg nem kerültek véletlen a polcomon egymás mellé, ez fel sem tűnt. Nem tudom, miért lett ilyen népszerű, de az tény, hogy ami ezzel az előtaggal kezdődik, sokak kedvence lett. Így kaptam egy újabb löketet, a már amúgy sem alacsony kíváncsisági szintemhez. 

A fülszöveg olyan rövid, hogy mire észbe kaphattam volna, már el is olvastam. Hát.. nem sok mindent árul el, az tény. Figyelemfelkeltő, de engem rettenetesen félrevezetett. Azt hittem, hogy majd egy olyan történetet tartok a kezemben, ahol a főszereplő lány és családja "sötét titka" kimerül valami apróbb dologban. Azt hittem, hogy a legelején bejön majd a szerelmi szál Blisterrel, akinek csodaszép szeme lesz, most költözött a városba, vagy egyéb általános klisék egyikét ragadja meg. Aztán persze egymásba szeretnek és mindenki boldog lesz a végére és a nagy titok is megoldódik. Azt hiszem, könyvvel kapcsolatban ez volt életem eddigi legnagyobb tévedése.

Már az első fejezet is fejbe kólintott. Nehéz erről a könyvről úgy beszélni, hogy ne áruljak el abszolút semmit róla. Pontosan lehetetlen, ezért minimális információt a könyvvel kapcsolatban át fogok adni nektek, hogy ne ítéljétek úgy alá, ahogy én tettem. Természetesen nem fogom lelőni a főbb eseményeket, csak a körvonalakat rajzolom meg előre a számotokra.

Tehát a főszereplőnk June egy nem éppen ideális családban él. Az édesapja újraházasodott, miután az édesanyja elhunyt. Nem csak egy új anyát kapott ezzel, hanem egy testvért is, aki nála egy évvel fiatalabb. A viszony nem éppen jó közöttük. Míg az apa előtt egy tökéletesen szerető család összképét teremti meg mesteri módon az új feleség, addig a háttérben egy gonosz mostoha. Tényleg. Olyan rettenetes dolgokat visz véghez, amikhez nincsenek szavak. Szegény, kicsi June... többször le kellett raknom a könyvet, egy-egy fejezet után, mert egyszerűen nem kaptam levegőt. Kiszökött a belsőmből és nem csak a tüdőmet szorította össze, de a szívem is kihagyott egy-egy ütemet. 

A történetet két szálon ismerhetjük meg, úgynevezett Előtte és Utána részek váltják egymást. Az Előtte rész mindig egy megjegyzéssel indul, mely mutatja, hogy éppen June milyen idős volt, amikor ez a kiragadott emlék történt vele. Egész kicsi korától láthatjuk az eseményeket, míg fiatal felnőtté nem érik. Az Utána fejezetek pedig egy teljesen más képet festenek fel. Furcsa párbeszédek tarkítják, amiket még nem lehet beilleszteni a kapott képbe, ezzel fokozva az izgalmat. Mikor először megláttam, hogyan van felosztva a könyv, már érdekelt, hogy vajon mi lehetett az a nagy esemény, ami June életét erre a két szakaszra osztotta. Míg el nem értem oda, ahol a két szál egybeforr, nem tudtam rájönni. S jobb is így, mert így képes voltam a teljes valójában átélni az egész történetet.

Kifejezetten tetszett, hogy a cím hangsúlyos szerepet kap a történetben. Ahogy June életében Blister volt a fény, a Nap, ami segít neki erősnek maradni és kitartani, úgy az olvasóban a cím tartja a reményt a könyvvel szemben. Ezt úgy értem, hogy akárhányszor ránéztem a borítóra azok a kedves kis gesztusok és események jutottak eszembe, amik a Wick család tagjaihoz köthetőek. Egy olyan kis gubót teremt, amiben ki tudom én is zárni a szörnyűségeket és egy új kedvenc könyvet tarthatok a kezemben. 

Igen. Ha egy szóval kellene jellemeznem, mit váltott ki belőlem, akkor az a megdöbbenés lenne. Az emberek élik a mindennapi kis életüket, bele sem gondolva, hogy néhány társuknak min kell keresztülmenni. June története ráirányítja a figyelmet azokra, akik nap mint nap borzalmakat élnek át és senki nem veszi észre őket. Fel lehet tenni a kérdést: miért nem változtatott az életén, ha ennyire nem tetszett neki? Miért nem állt ki magáért? Miért hagyta, hogy áldozattá váljon? S legfőképp: miért nem szólt senkinek? Amikor még kicsi volt, érthető. Egyszerűen egy gyermek nem képes ezeket a dolgokat úgy felfogni, ahogy kellene. Viszont ahogy cseperedik, tinédzser lesz, azt hihetnénk, hogy visszavág. De ez nem könnyű. Ha valakit sokáig bántalmaznak, akár lelki akár fizikai módon, megváltozik a jelleme. A személyiségébe teljesen beágyazódik a félelem, vagy az önbecsülés hiánya, s ezek olyan gondolatokat szülnek, melyek meggátolják azt, hogy ki tudjunk törni az adott helyzetből. June próbálkozott, hiszen többször is olvasható, hogy el akarja mondani, van mikor el is kezdi, de sosem sikerül átadnia azokat az érzéseket, amik benne vannak. 

A másik kérdés ami felmerült bennem is, miközben olvastam, hogy az apa, miért nem vett észre semmit. Ez is teljesen egyértelmű: alapvetően sosem volt otthon, dolgozott, amikor pedig mégis együtt volt a család az új feleség és lánya olyan álcát öltött magára, amit ő is látni szeretett volna. Tökéletesen játszották az odaadó családtagok szerepét. 

Tehát a Papírpillangók több komoly témát is felölel, melyekről igenis beszélni kell. Biztos vagyok benne, hogy egy nagyon megosztó könyv lesz, az egyik véglet szerint értékes, a másik pedig legszívesebben kitörölné minden egyes sorát az emlékezetéből. Én az első csoportot népesítem. Erre a könyvre nem lehet azt mondani, hogy csodálatos, sem azt, hogy meseszerű. A maga rideg valójában ábrázolja az élet igazságtalanságát egészen kicsi kortól nézve. Olvasás közben azok a kis papírpillangók, amiket Blister hajtogatott, itt ültek a vállamon, s ők tartották bennem a lelket, hogy ne roppanjak össze. Éreztem az apró kis súlyukat, s June egyik gondolata járt a fejemben:

"– Azt hallottam, ha csak megérinted a pillangó szárnyát, már attól is meghal. 

– De egy papírpillangó biztosan nem. 

Megérintettem."

S én is megérintettem őket, óvatosan, nehogy összetörjenek. 

Még sokáig magammal fogom hordozni ennek a könyvnek a mondanivalóját, mert megváltoztatott.

Értékelés:

Kedvenc idézetek:

"Az életed értékes. Minden nap, amit ezen a világon töltesz, felbecsülhetetlen."

"– A szenvedésből türelem fakad – olvassa – a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység. (..) A remény pedig nem csal meg."

"De most legszívesebben odamennék ahhoz a kislányhoz, aki voltam, és elmondanám neki, hogy ne féljen. Meg akarom fogni a kezét, és segíteni, hogy megtalálja a szavakat."

"– A te döntésed, June. Ez a te életed, és te választod meg az utat, amelyen haladni akarsz. Cipelheted magaddal a múltad egy haraggal és fájdalommal teli úton, vagy lerázhatod magadról a csomagod, és elindulhatsz egy másikon."

"– A madarak olyanok, mint az emlékek, (..) Néha egészen közel repülnek hozzád, láthatod minden részletüket, aztán eltűnnek a szemed elől."

"Szerethetsz valakit tiszta szívedből, de akkor sem mindig teszed azt, ami a legjobb neki. Az emberek néha hibáznak. Sokat hibázunk."

"Néha az ember pontosan arra vak, ami a szeme előtt zajlik."

Saját készítésű Reader's Art: